Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-03-22 / 24. szám

XXX. évfolyam. « Békéscsaba 1903. Vasárnap, március hó 22-én 24 szám. BEKESMEBTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 lillé tlöfizatni bármikor lehet, evnegyeden belül is Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fó-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Mi ós az osztrákok. Budapest, márc. 26. Nehéz elhárítani magunktól az irigység rohamait, ha a parlamenti vi­szonyokat, a<r int azok Ausztriában fejlődtek, összehasonlétjuk azokkal, melyek most nálunk uralkodnak. Öt éven át dult odaát az obstrukció és mily gyakran hangzott — s joggal — Magyarország részéről a panasz afelett, hogj Austriában az állami szük­ségeken, a hatalmon és befolyáson, melyet a monarchiának élveznie kell, könnyelműen túlteszik magukat, hogy kicsinyes, és hozzá szenvedélyesen folytatott, de ez idő szerint el nem intézhető viszálykodással üssék agyon az időt. Éppen ez iJő alatt nálunk sokat és becsületesen dolkoztak. És most, minő fordulat 1 Odaát, a nélkül, hogy többség alakult volna, mily munkabuzgalom, mily higgadt ság, mily tekintet az összesség javára ós szükségeire, holott Ausztriába az állam majdnem minden pártnak csak fogalmat, de nem hazát jelent. Mi pedig, kiknél van többség, kiknek Magyarország a forrón szeretett haza mi nem törődünk most semmivel sem, amit az állam, amit a gazdasági fej­lődés követel, ami Magyarország ha­talmi állására feltétlenül szükséges Ha tehát nem is tekintünk át irigy­séggel, de önmagunkra sajnálattal kell tekintenünk. Holvagyunk még mi, a cukorjavaslatok tárgyalása után, melyek ellen más európai államok már a brüsszeli bíróságot mozgósít­ják, hol vagyunk a költségvetés tár­gyalásával, mig odaát már minden közeleg aparlamenti elintézéshez, vagy már parlamentáriasan el is intéztetett, és már a kiegyezési törvények első olvasására készülnek. Régi nézetektől, régi érzelmektől Magyarországgal szemben persze nem tudnak oly gyorsan szabadulni Ausz­triában. És miként ezelőtt az osztrák pártok, ha még oly lobogó lánggal égett is viszályuk, rögtön készek voltak az egyetértésre, mihelyt ki volt adva a „Magyarország ellen !" jelszó, ugy cseng végig a magyarel­lenes irányzat még mindig az osz trák költségvetési vitán Minden párt, de kivált a német néppárt, mely a legerősebb a német párttöredékek közt és kíséretében az állam határain mindig túltekintő fenegyerekek, a nagynémetek minduntalan nekironta­nak Magyarországnak, mikor csak lehet és szemrehányásokat koholnak a legfonákabb alapon. Ezzel nem so­kat törődünk, ugy azzal sem, hogy odaát a parlamentban senki sem emeli fel szavát ama politikai neveletlensé­gek ollen, melyeket Maagyarországgal szemben engednők meg maguknak. Egyelőre az osztrák miniszterelnök mérséklő ós tapmtatos nyilatkozatai szerint igazodunk és teljesen méltá­nyoljuk azokat, amennyiben az 1867 évi osztrákmagyar kiegyezés alapgon­dolatát érintik. Csak arra az egyre ksll figyelmeztetnünk, hogy az első lökések a kiegyezés ellen ama öt esztendő alatt ellenünk Ausztriából eredtek és ami nálunk történt, szeli d válasz volt azokhoz a közjogi ós po­litikai tulkapásokhoz képest, melye­ket odaátról követtek el ellenünk. Ha tehát odaát mégis eljutottak a Magyarországgal való politikai és ke­reskedelmi politikai együttólós kellő megbecsülésének magaslatára, akkor mondjanak le arról a folytonos pisz­kálásról, arról a folytonosan táplált ellenséges érzelemről nemzeti érzésünk ellen és akkor itt is véget ér az osz­trák alattomosságok ellen való köny­nyen érthető, mert indokolt, gyanú. Budapesti levél, Fővárosi munkatársünktól. Budapest, márc. 20. Gyermekvédelmi ankét. - Agglegényadó. — Női küldöttségek a király előtt. - Ootterha Ite. «- A kép­viselőházból. - Véres zavargás. Nem kezdem politikával. A levegő úgyis tele van már obstrukcióval, katonai terhekkel, hogy itt a fővárosban egy lépést sem lehet tenni az utcán anélkül, hogy lépten-nyomon a kormány dicséretét, az ellenzék szidalmazását ne halljuk a járókelőktől, vagy megfordítva, aszerint, amint ezek pártállása, vagy gusztusa meg­kívánja. Elképzelhetik pedig önök, hogy a verő­fényes tavaszi napsugár fél Budapestet az utcára csalja ; büszke járású hölgyek, kifent­kikent dendik, rövid ruhás bakfisok bon­nej ukkal, podagrás agglegények, a palé rojal hamis kincseivel felcicomázott delnők, komoly apák, vőre vadászó mamák egész serege lepi el a déli séták szokott útjait, a Kossuth Lajos-, Váci-, Koronaherceg-utcát, a dunaparti korzót. Sőt a muzeumkert, az Erzsébet-liget, de még a városliget is né­pes szokott közönségével, Budapest apró gyermekeivel, dadáival, s a kormány által erőszakosau szaporítani kivánt „közős" hadfiakkal. Es megindul a szólás-szapulás. A traccs természetesen a napi események körül forog. A komoly delnők, a vőre éhes mamák egy pillanatra megfeledkeznek a déli séta szokott témájáról, s mohón bírálják az újságok legújabb híradását. A magyar nő nem tudja megtagadni veleszületett tulajdonságát: a jótékonysá­got ; ez a mi hölgyeink között örök téma s legyen érte istennek hála, hogy erről még a főváros forgatagában sem feledkez­tek meg. A belügyminisztériumban nagy jelen­tőségű tanácskozás folyik a gyermekvédő lemről ; ebben a tanácskozásban országos munkásságu férfiaínk sorában a jótékony­ság nemtőinek egész kis csapata segíti elő a megoldásnak sikerét. Mégis csak fifikus ember az a Széli Kálmán ! A politikai kavarodás hullámai között rendez magának egy olyan kis fiók országgyűlést, ahol nem csak nyugalommal piheni ki a hónapok óta tartó ádáz csatározás nehéz harcait, de ahol igaz gyönyörűséggel cserél eszmét az em­beriség jobbik, szebbik felével, a hölgyek­kel. Ebben a társaságban közéletünk jele­seinek egész serege siet részt venni. Itt van a békésiek nagy tevékenységű ifjú fő­ispánja Lukács György dr. ; ugyancsak szemrevaló legény, akin az ankét hölgy tagjai sokszor rajta felejtik tekintetüket, amikor nemes lelkesedéssel szól a tárgy­hoz ; itt van Csabának szülötte Bartóky József dr. osztálytanácsos, önök jól isme­rik szeretetreméltóságát, a mi hölgyeink igazolják az önök véleményét ; itt van Ruffy Pál, miniszteri tanácsos, a gyermek­védelem országos biztosa, akit a csabai hölgyek a kót év előtti csabai kirándulás alkalmával rajongással vettek körül . . . Es az ankét hölgytagjai nagy ambícióval vesznek részt a tanácskozásban ; közvetve ós közvetlenül. Közvetlenül, amikor többen közülük azt kívánták, hogy a menedékhe­lyeken rendszerint nőket alkalmazzanak és közvetve egy indítvány nyal, amelyet a höl­gyek kezdésére Münnich Aurél, a jövendő honvédelmi államtitkár terjesztett elő. Az indítvány érdekes és merész. Uj adórói szól; azt célozza, hogy a hadmentességl dij mintájára hozzak be az agglegény-adót. Igazságos volna ez az adó, talán a leg­igazságosabb az összes adónemek között, mert olyanokra sulyosodna, akik élvezik ugyan az állam minden jótéteményét, de nemzetükkel, az emberiséggel, «őt emberi hivatásukkal szemben is elmulasztják leg­fontosabb, legszentebb kötelezettségük tel­jesítését. Az indítványnak gyorsan híre ter­jed a fővárosban s ennek hatása már a déli korzón is élénk kifejezést nyer a sé­táló közönségen. Férjhez menni vágyó leá­nyok, leányos apák ós mamák arca öröm­Békésmegyei Közlöny tárcája. Szerenese. — A „Békésmegyei Közlöny,, eredeti tárcája. ­Irta : Mányinó Prigl Olga. Lekanyarodott a vonat a túlsó töltésre s a kocsikból libegő sok kis fehér keszkenőt eltakarta mindakét oldalról az erdő, a hova befutott velük a kegyetlen szörnyeteg. Már csak a kékes füstje verődött vissza vala­honnan, libegett, mint egy darab felhő, sötétszinü fátyol, egy nagy sóhajtás, sok apró sóhajtásból összerakva. Utóbb elszállt, szert.eoszlott az is. Odabenn a vasúti kocsiban egy sereg leány bujt össze. Gretchen-frizurás fejecs­kék. kurta szoknyácskák egymáshoz simul­tak, forró könycseppek egyik üde arcocs­káról a másikra folytak át. A gardedám, a mamák közös kisze­meltje, ki soron volt a féltett kincseket be­szolgáltatni abba a szigorú emeletes házba, ahol az utolsó csiszolásokat végzik rajtok, mielőtt nagy lányokká lennének, -— mon­dom a nagyságos asszony egész lilaszinü a sok sírástól. De mikor ezek a gyerekek ugy meg tudják ríkatni! Az övé is köztük van, egy kis sápadt szőke leány, — nagy küzdelmébe került, mig a szegény urát rávehette, hogy Tildát is abba a drága intézetbe adják. Az ura beteges, maholnap penzióba megy és bizony keveset tehettek eddig félre. De hát nem maradhat el a többiektől. Ugy titkon nézi, hasonlítgatja őket. Most persze vörös a fitoskájuk és törő­döttek, az éjszaka nem aludtak már az izgalomtól, — de hát melyik lesz közülök a legszebb ? Egy-két óv múlva nehezebb harcot vesznek fel egymás között, mint az ártatlan kalkulusok miatti versengésben, mit érzékeny szivü jó nénikék, vagy ud­varias tanárok utalványoztak ki nekik. Majd a ragyogó báltermek parkettjén, ezer ós ezer cselfogás, kísértés, vagy olykor vé­letlen szerencse folytán, — elvinni a győ­zelmi pálmát, az lesz dicsőség! A győ­zelmi pálmát, mely nemcsak mától holna­pig tartson, mint a bokréták, mit nyakra tőre küldenek heves és kevésbbé heves udvarlóik, —• hanem olyan pálmát, mely klenódiutn legyen egy egész életre, sze­rencsés kikötő, aminőt a mamák óhajtanak széltől óvott, tenyerükön hordozott fóltős, kicsi leányaiknak. Véletlen szerencse kell, mondom, mert nem mindig a nagyon szép leányok lesz­nek szerencsések és éppsn nem mindig, a kik valamiben kiválnak, vagy pláne azok, a kiktől sokat vár a világ Olyanok ezek, mint a drága vázák, ritka poharak, az ember csak üvegen keresztül szereti 1 ítni őket. A szépség, a szellemi kiválóság ön­kónytelen imponál és természetszerűleg több jogot formál magának. A nagyságos asszony is eképp véleke­dik és ugy magában, mig a kis leányok, most már megvigasztalódva, kipirult arccal, bohóskodnak s kezdik felejteni, amiért oly nagyon sírtak, — mondom a nagy­ságos asszony magában példákat keres, s azután illesztgeti, formálgatja jövendő terveit. Persze az édesanyai szoretet színes szárnyán ós boldogan látja éppen az ő kis penószvirág lányát bálkirálynőnek. Otthon is beszól, egyre beszél róla az urának : — Csak még pár esztendeig birjad öregem, — meglásd, az a kis lány mindent helyre hoz. Mi majd csak meghuzódunk valahogy ós ón inkább feláldozom az ék­szereimet, — ha szegény mama tudná ! — csakhogy neki küldhessek valamit. Tudod, a mai világban ráfér akárkire. Hanem bi­zony addig Tildának ruhára is sok kell, a lakáson pedig nem spórolhatunk. Az öreg ur csöndesen integetett az íróasztal mellől : — Ugy, ugy lesz minden . . . Es bebólogatott hozzájok az orgonafa is a kis kertből: kicsi, sápadt Tilda, addig voltál boldog, mig az ágaim alatt játszot­tál. Gyere vissza ! Az este sötétedett rájuk, a hűvös szep­temberi este, a fázós őszi éjszakák, a mitől ugy fél az öreg nagyságos ur. Fél a lomb­talan száraz galyak recsegésétől, — mintha csontokat vernének össze odakint. Rém­látásai lesznek, különös rossz álmai, a mit! végig mesél a feleségének. Ugy jobban ki tudja verni a fejéből. Ezúttal megint bántotta valami. Szinte örült az asszony, hogy hallotta, csönget­nek az utcaajtón. Bartosnó jön bizonyára, — mondta, a kis lányokról kérdezősködni. Felgyújtotta a lámpákat. Az öreg ur elsétált a kaszinóba, nem szerette a hangos beszédet. De hát lehet is az anyai szeretet csöndes ? A legszótlanabbak is beszédesek lesznek, ha egyszer azokról van szó. akik a lelkűkből nőttek. A gyönge hajtásról, mit az ág hozott, a rózsabimbóról, mely oly sok álmot vált valóra. — Nem fáztak meg ? — nem tették-e tönkre az arcbőrüket a sok sirással ? — Ezer, meg ezer kérdés fakadt a kis kövér Bartosnó ajakán. Alig győzött rá a nagy­ságos asszony felelni. Aztán kölcsönösen kezdték dicsérni a kis lányokat, talán csupa ártatlan raffinériából, hogy külön-külön visszakapják a bókokat. A nagyságos asszony vette fel a szót újból: — Es a fiad, Rózsi ? Bartosnó nevetett és fölhúzta a vállát ; — Megbukott a pótvizsgán is a gaz­ember, — most itthon tanul, kezdi az egész évet elölről. Az Ilona volt az oka min­dennek. — Micsoda Hona ? — Az Ilona tudod, akit az uram ke­gyelemből felvett és beosztott a hivatalba, a hires Bedő Ilka lánya. Emlékszel, mi­csoda házat vittek azok, hogy irigykedtünk rájok valamikor! A nagyságos asszony integetett. Bartosnó beszélt tovább : — Az a fruska ! — Persze jóképű és olyan álszent, mintha kettőt se tudna szó­lani. Annál ravaszabb. A fiam pedig, tudod milyen okos volt már csöpp korában, — csak a tanulásra nincs esze, — mondja Bartosnó egész sans gene, — algebra he­lyett szerelmes verseket irogatott a kis­asszonynak. Most azután egyszerűen fel­mondott neki az uram, különben se voltam barátja ennek a koldus ismerettsógnek . . . Elhallgattak. Bartosnó megborzongott. Valami hideget érzett és összébb vonta nagy, divatos pelerinjót. Egy pillanatra mintha az ő féltve őrzött kincsét látta volna a Bedő Ilona szenvedő, szép ar­cával . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom