Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-08-10 / 64. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, augusztus hó 10 én. 64. szám. fii BEKESME6TEI KOZLONT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A katonai büntető eljárás, — aug. 9 Szerényen meghúzódva került hir a lapokba arról, hogy a katonai büntető perrendtartás javaslata elkészült s áttették a magyar és osztrák minisztériumokhoz felülvizsgálás végett. Nagy vezércikkeket érdemelt volna ezesekmény, hisz évek során egyre sürgették azt a javaslatot s tengeri kigyószerüen fordult meg ez a tárgy parlamentünkben s a delegációban. Évtizedes megcsontosodott, avult intézményeket fog ez a javaslat, ha törvényerejű lesz, elsodorni. Évtizedes igaszágtalanságok fognak eltörlődni ennek révén. Igazságtalanságok, me lyek napról-napra megismétlődtek, melyeket nem személyek, hanem az intézmények okoztak. Miben is áll a mai katonai büntető perrendtartás? Egy bücselekményről hoznak hirt a hadbírónak. A hadbíró erre nyomozatot tart, azután vizsgálatot ren-fel el s maga tartja meg. Vádiratot készít, ennek alapján megy a vád alá helyezés s maga vezeti a végtárgyalást, melyen egy általa jóelőre megszerkesztett Ítéletet jóváhagynak a jelenlevő katonák. Egy ember kezdi, vezeti, bonyolítja s fejezi be az egész ügyet. Ez az egy ember ur élet-halál fölött. Sallangnak odatesznek az egy em ber mellé egy ítólőtanácsot, mely a rang fokoz itok sorából áll, s mikor aztán a hadbíró pár szóval előadta az ügyet, s megmondta milyen Ítéletet óhajt, megkérdik a legalsóbb rangfokozatú egyéntől, elfogadja-e a hadbiró ajánlatát. Hát akadt-e már közlegény, aki nem fogadta volna el ? Ki mer beleszólni a hadbiró dolgába, mikor csak a hadbiró ismeri az ügyet? A polgári büntető eljárásban kétszáz év előtt divott az a rendszer, mely a katonaiban most van érvényben s a melyet eddig nebántsvirágképpen kíméltek. Ha a hirek — miben nem kételkedünk — igazak, akkor a modern jogszolgáltatás elvei helyet fognak ezentúl lelni a katonai büntető eljárásban is. Szóbeliség, közvetlenség, vádrendszer s megengedett védelem fog dívni e téren is, akár a polgáriban. Ez nem is egyéb mint az emberségességnek berendezése a katonai intézményben. Elvégre is a katonai büntető eljárás, kivált békében, miért történjék külö íleges szabályok szerint A katonaságnál a büntetőtörvények amúgy is szigorúbban büntetetnek, legyen tehát legalább az eljárásban nagyobb biztosíték, hogy e büntetéseket helyesen alkalmazzák. A katonaságnál is ugy kell lennie, hogy aki nyomoz is vizsgál, az ne vegyen részt a vádalá helyezésben s aki vád alá helyezett, az ne Ítélkezzék. S az ítélőbíró előtt szabad legyen megjelennie az arra hivatottnak, hogy védje rneg azt, akit vádolnak. A katona nem a szó embere, hogy tudja hát megvédeni a katona önmagát Talán van tettére mentség, de nem bírja előadni a katona-vádlott. Legyen hát, aki előadja a védelmet. Igy van Olaszországban. A nagyközönség jelen van az ítélkezésnél ós ellenőrzi a birákat a közvélemény erejével. Az egyik tiszt vádol, a másik véd, aki birja erélyesebben, és élesebben. Aztán sorban leadják szavazatui kat a katonák esküdtszékszerüen titI kosán, n m egy már megfogalmazott ítéletre bólintva, hanem kiki a maga véleményét igennel vagy nemmel, fejezve ki Az ilyen Ítélkezés azután megnyugvást kelt s bizalmat ébreszt a bíróság iránt Olaszországban hadiállapotokban polgárok is felett Ítélkezett a ka tonai bíróság s még a legszabadabb elvű eljáráshoz szokott polgárság is megvolt elégedve az Ítélkezéssel. Nem is szükséges, hogy a katonai és polgári bíróság között — legalább békében'— különbség legyen. Szinte egy törvénykönyv szerint lehetne rendben tartani mind a kettőt, az elveinek legalább azonosaknak kell lenniök, ha az ítélkező személyek mások isA szakminiszterek bizonyára rövidesen végezni fognak a javaslattal s vissza fogják juttatni oda, ahonnan a törvényerőre emelés müve megindul. A közönség pedig megnyugvással fogja látni az évtizedek óta készülő mü befejezését s örömmel lehet hirdetni, hogy szabadságunk biztosítása egy intézménynyel gyarapodott a katonai életben is, ami bizony eléggé örvendetes dolog. Magyar élelmesség. Egyszerűen mondjuk ki, hogy magyar élelmesség nincsen. Ezt a jellem-vonást nem is tartjuk érdemesnek arra, hogy nemzeti karakterünk alkatrésze legyen. A magyar büszke, gavallér, bátor és szókimondó. Punktum. Akire azt mondjuk, liogy élelmes, azt már félig-meddig lesajnáltuk. Az élelmesség nem erény ami országunkban és szerencse, hogy ma már annyira eljutottunk legalább, hogy élelmesnek lenni nem szégyen. Hej pedig, aki a magyar ember lelkébe egy ici-pici élelmességet tudna önteni, nagy dolgot cselekedne. Hiszen vannak már nekünk kereskedelmi iskoláink, melyek az üzleti szellemet terjesztik, de azoknak a fiuknak, a kik ezt az iskolát járják, még nem nőtt be a fejük lágya s ha benőtt is, hoztak magukkal egy kis szakismeretet, de nem hoztak élelmességet. .n. magyar kereskedő csak ott tud megélni, ahol nincs vele szemben versenyző. Kint a világpiacon, minden magyar termék csak prémiumokkal tud boldogulni, még ezerféle támogatásra szorul igy is, pedig az összes kiviteli cikkeink olyan kellékek, melyek csak nálunk teremnek, és legalább a magyar minőségük fölülmúlja a világpiac összes hasonló termékeinek minőségét. Ha itthon, bent a magunk országában, idegen versenyt talál a magyar kereskedelem, azt sem képes legyűrni, hanem meglapul, kitér, inert nincs benne élelmesség. Pedig ha valaha szükséges ^olt, hogy élelmesek legyünk, ugy fokozottan nagy szükségünk van erre a lesajnált, Vemberi tulajdonságra az idén. Ez idén pedig epipen azért, mert az üzleti élet minden részéb'®n a legkedvezőbb irányzatok keletkeztek. Az \. úristen bő terméssel áldotta meg az országot ós éppen most, mikor a pénz olcsó, mikor a kamatláb hanyatlása állandó, mikor az arannyal házalnak a tőzsórek, csak élelmességre volna szükség, hogy az ország gazdasági erőit hosszú időre megszilárdítsuk. Mikor szegények vagyunk, hiába akarnánk élelmesek lenni. A nincsetlenség ezt az erőt is semmivé teszi. De ha van mivel, akkor az élelmesség megsokszorozza a valamit és hála Istennek, most volna mivel élelmeskedni. Egy esztendőre, csak egy rövidke évre, tegyük félre a zsinórokat, a bojtokat és a mi állandó közjogi vitáinkat. Azt a sok időt, melyet mind közönségesen a nagypolitikára szoktunk elpocsékolni, használja föl ez idén mindenki a maga foglalkozásában, a maga szakmájában arra, hogy fejlessze, növelje ipari, kereskedelmi vagy gazdasági jövedelmeit. Békésmegyei Közlöny tárcája. Még nem beszélek. Irta: Beleneéresi Dezső. Szemed ne süsd le, hogyha rád tekintek, Belé nem nézek lázas vágygyal én. Nem viharzást, — szelló'sugást se keltek Te csöndes szíved tiszta, kék egén. Még nem beszélek néked a szivemről Nagy, izzó vágygyal és szerelmesen . . . Elég, ha nézem szép szemed sugárút, Elég, ha ajkad mosolyát lesem. Nyugodt tengerszem tükre még a lelked Egy csepp se mozdul benne fenn s alant. Nyugalmas csendben, némaságban él még, A hab fölött még szellő sem suhant. Minek legyek villámotontó felleg, Amely viharzik dúlva, hevesen? Elég, ha nézem szép szemed sugárút, Elég, ha ajkad mosolyát lesem. Miért zavarjam lelked szent nyugalmát ? Semmit se szóljon érzelem, beszéd. Csak várva-vúrom, szótlanul, epedve, Az önmagától ringó hab neszét. Mikor magától mozdul a hab árja, Akkor beszélek hozzád édesem ... Addig csak nézem szép szemed sugárút, Addig csak ajkad mosolyát lesem. S mikor szemedből meglátom leányka, , Hogy a tengerszem tükre rengve-reng, És tiszta lelked méla vágyódússal Egy sejtett, szebb világ felett mereng: Akkor beszélek szerelemről, szívről, Akkor beszélek tűzzel, hevesen . . . Addig csak nézem szép szemed sugárút, Addig csak ajkad mosolyát lesem ! A. szabadulás. Az asszony ott ült a kis gyermekágy mellett. Finom fehérarcú, szőkehaju teremtés volt, azok közül való, kik tizévi házasság és öt gyermek mellett is leányos lelkűek és naivok maradnak. A férfi ott állt a gyermekszoba ajtajában. Szép, magas, szélesvállu ember volt. Tüzes fekete szeme, cigányosra lesült az arca. A főváros aszfaltján ritkán lehet ilyen arcot látni. De hiszen Náday Pál voltaképpen nem is volt fővárosi ember. Igaz, hogy több, mint husz éve itt lakott, hivatása is idekötötte, de alapjában véve mindig csak vendégnek érezte magát. A szelid, szőke asszonyt is falujából hozta fel magának. A szive, lelke, az ott élt most is a kis alföldi faluban s mig hivatalában dolgozott, gyakran rajtakapta magát egy-egy gyerekes gondolaton. Eszébe jutott, hogy mit is csinálhat most Peti, a szomszéd gazda fia, kivel együtt hevert a Tisza partján. Szivesen ott hagyta volna nagyságos és méltóságos ismerőseit, a langyos teáju, pletykás zsurokat, ha még egyszer kiszaladhatna a Tisza partjára és összebirkózna Ferivel: no, — öreg, most próbáljuk meg, ki vágja földhöz a másikat? De nyomban észretért és komikus sóhajtással mondta magában: -Valószínűleg Peti vágna engem földhöz. 0 azóta folyton élt a Tisza partján, én meg a hivatalban görnyedek. . . . Náday Pál most ott állt a gyermek szoba ajtajában és nézte a fehér arcú szőke asszonyt. Bár nem tartozott a boncolgató elmék közé, e pillanatban boncolgatni kezdte a lelkét. Bizonyára igaz szerelemmel, mi több : igaz becsüléssel hozta házába a feleségét. Az asszony mit sem változott tiz év óta. Édes, bájos, szemérmes teremtés, mint volt tiz évvel ezelőtt. Náday Pált megóvta az Isten a csalódások legnagyobbikától, mert nincs annál szörnyűbb dolog, mint valami lelki közönségességen, valami szivbeli hitványságon érni azt, a kit imádunk. Nem, ez az édes teremtés ma is az, a ki volt, a mikor először megcsókolta. Leányos költőisége nem volt mesterkélt dolog, mert tiz évi házasság után is ott ragyog a liliom koszorú aranyos hajában. Hisz ö nagy ós jó . . . mégis . . . Náday Pál nagyot sóhajtott. Nagyon boldogtalannak érezte magát, mert nem értette a saját lelkét. Becsületes embernek született ós nagyon sajnálta megtántorodását. ons mégis érezte, hogy hiába a szógyen, bűntudat, fájdalom, valami végzetes, szörnyű hatalom hajtja őt ama másik asszony felé. Az olyan férfiak, kiknek ifjúsága tiszta volt, kik huszonnógyóves korukban egy ártatlan leányt visznek be házukba feleségnek, szörnyen, erősen ós végzetesen sodródnak az örvénybe, ha az ár elkapta őket. A kissé már tünedező ifjúság, akissé már egyhangú élet: mind, mind űzi, hajtja a bűn felé. Hát még a forró, egészséges nagy temperamentum, melylyel sohasem eltek vissza ? A férfi ott állt az ajtóban s nem mert közelebb lépni. Az asszony — nem tudta, hogy nézik — ott ült mozdulatlanul, lehajtott fővel. Náday Pál ugy találta, hogy nagyon sápadt és mikor eszébe jutott, hogy a beteg gyermek merítette ki, annyira bántotta a lelkiismeret, hogy sirni szeretett volna ós bevallani hitvány árulását. — Ilonka! Az asszony ráemelte szelid kék szemét és halkan mondta: — Lassan Pál, Pista alszik. — Jobban van ? — Igen . . . azt hiszem jobban. — Volt láza? — Jóval kisebb, mint tegnap. — Miért

r nem fekszel le egy kicsit, Ilonka. Én itt maradok a gyermek mellett. Zavartan, akadozottan beszólt ós nagyot sóhajtott, mikor az aszszony igy telelt : — Nem. Látszik a szemeden, hogy nagyon fáj a fejed, eredj le egy kicsit sétálni. Különben is Pistát nagyon felizgatná, ha fölódredve, nem találna engemet ágya mellett. A férfi az ajtófélfához támasztotta a homlokát és erre gondolt : — Még ő küld el. Nincs a szivében gyanú, mint ahogy nincs sejtelme_ a rosszról a mennyben lakó angyalnak. Én pedig a világ legnyomornltabb teremtése vagyok. — Ilonka . . . suttogta halkan. — Felköltöd a gyermeket — mondta szeliden az asszony. Eredj te sétálni. Mire haza jösz, Pista fölébred ós beszélgetünk. A férfi még egyszer végighúzta homlokán a kezét, aztán fáradt, lassú léptekkel kiment a szobából. Mikor kiért az utcára, már vége volt a levertségnek. Itt nem látta maga előtt a tiszta, fehérarcú asszonyt. Az utcán volt, a piszkos, bűnös, nagyvárosi utcán. Előtte férfiak mentek csillogó szemmel, éppen olyan bűnös szándókkal, mint ő, mellette elegáns, szép asszpnyok, kik rámosolyogtak Náday Pálra. Érezte, hogy ez az utca sokkal bűnösebb, mint ő s ebben a környezetben nincs mit szógyelnie magát. A külső Józsefvárosban állt meg. Ösztönszerűleg visszanézett, nem látott senkit.