Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám
1902-12-28 / 104. szám
a fölvilágosodott műveltség hiányzik belőlük, különben belátnák tévedésöket. Nemzetünk testét tiz féle faj darabolja »zét; másik tiz falé a különböző vallások, vagyis hazánk lakosai nyelv ós vallás szerint húsz felé húznak szót. S ez folyton nő, vagyis mindjobban földarabolódik nemzetünk s nincs hatalom, mely ezt a sok felé húzódó erőt egyésitenó. Az elkülönülés, csoportosulás egyes nyelvek ós vallások sze: int fokozatosan erősbödik — mindenütt más-más érdekkel és törekvéssel épülnek közöttük a szétválasztó falak. Hiába is titkoljuk és szépítgetjük, hogy hazánkban senki sem tesz különbséget vallás ós val lás közt — ez az első különbség, mely egyik polgárt a másik fölé emeli, háttérbe szorítja, vagy előnyben részesiti. Hiába hivatkozunk a törvényre, hogy vallásszabadság uralkodik közöttük — mindaddig, mig minden vallás a többit el nem ismeri önmagával egyenlően üdvözitőnek, addig szó sem lehet vallásegyenlőségről. S mennyi viszályt idéz elő közöttünk ezen kérdésnek folytonos fölvetése ? A mult századok sötétségéből maradt reánk ez a szellemi köd s felhőként szétterjed gondolkodásunkban ; nem tudunk szabadulni tőle érzésünk szerint, bár szóval teljes elfogulatlanságunkat hirdetjük. — Mert vájjon vallásszabadság e az, ha az egyik felekezet összes hivei mint tévelygő bűnösök élnek közöttünk — meggyőződésünk szerint ? Midőn az összes emberek vallása egyesülni fog a jövő haladás józan alapjában : a becsületes, erkölcsös életben és gondolkodásban, midőn mindnyájan mint testvérek érezni fogjuk, hogy ugy is olyan terhes ez a rövid élet, okosabb dolog résztvevő szeretettel egymás boldogulását elömozditani s midőn mindenki szive, esze szerint imádhatja az egy Istant a nélkül, hogy mások e miatt lenéznék vagy megszólnák . akkor valósul meg közöttünk a vallásegyenlőség és szabadság. Mikor lesz ez nálunk? Akkor én, aki nemzetünk álmodott és hőn óhajtott boldogulása érdekében hivatásom szülckörében s néha-néha a rovatban is szóvá teszem közéletünk némely káros kinövését vagy ferdasógét — már réges-régen porladni fogok; addig is küzdeni fogok azok ellen, kik csekélyebb műveltségű embertársainkat félrevezetve arra birják, hogy e rövid életpályán válláskülönbség miatt is keserűségeket okozzanak egymásnak s nehezítsék boldogulásukat. Hirdetem, írom ezt a mai szent ünnepen, nem azért, hogy lelki háborúságot okozlak, de hogy rámutassak azon társadalmi betegségre, a felekezeti gyűlölködésre s megkülönböztetésre, melynek ellenkezőjót a mai ünnepen oly szivünkhöz szólóan hirdeti a Megváltó születése alakjában Istennek örök bókét hirdető szava : „emberek, ugyanazon föld porából születtetek, mindnyájatokat egy légkör táplál s ugyanazon nap melege éltet : mind mind egyformák vagytok előttem ; szeressétek egyrr^t •'" Helyes fölfogást tanulhatnánk a jóaan élet hazájától, Amerikától, ahol mindenkinek értékét becsületessége ós munkaszeretete szerint állapitják meg — senkinek értókét le nem szállítja vallása ós nemzetiségi eredete, amit nem is kutatnak. Nekünk egész gondolkodásunkat mint pókháló szövi át az az elfogultság, melylyel embertársainkat megítéljük : ha nyelvileg ós vallásilag közelebb áll hozzánk, ez értékének megállapításánál vagy rokonszenvünknek megszerzésénél előnyére van, bármily fogyatékos is a becsületesség dolgában. Maguuk sem tehetünk róla, nevelésünk folytán vérünkben van ez a megvesztegetett ítélkezés. Annyi bizonyos, hogy ha gondolkozásunkból el fog szállani ez a belénk nevelt szellemi köd s felekezetieskadő elfogultság, művelődésünk, társadalmi újjászületésünk és összeolvadásunk gyorsabban fog a helyes irányba terelődni. Sánkútl B. Zoltán A. villamos világításról. - Válasz egy városatyának. — Tekintetes szerkesztő ur ! Előző levelem bevezetéseképpen magigérte a t. szerkesztő ur. hogy ezen álláspontjával merő ellentétben álló közleményemre visszatér és minthogy b. lapjának karácsonyi számában „egy városatya" aláirásu cikk jelent meg és ezt nem méltóztatott sem introdukcióval ellátni, sem pedig közbeszúrt kérdő és felkiáltójelekkel fűszerezni, nyilván ezen cikk felel meg álláspontjának, minél fogva, amidőu ezen cikkre válaszomat megírom, egyúttal talán a t. szerkesztő ur álláspontját is sikerül megingatnom. Mindenekelőtt fogadja hálás köszönetemet a t. cikkíró, hogy szerény felszólalásomat oly részletes bírálatra érdemesii tette, de engedje meg, ha tiltakozom azon meggyanusitás ellen, mintha „k ö z ö n s óIgünk erkölcsi és anyagi erejét letaksálnám." Ellenkezőleg, *ig® n n agy r a becsülöm erkölcsi és anyagi erejét, de egy vas Ketrecbe zárt oroszlánhoz hasonlítom, amely erejét szűk korlátai közt nem képes kifejteni. Megengedem, hogy a villamos világítási vállalat Nagybecskerek városára, vagy akár számtalan más városra nézve is jövedelmező lehet, mert hiszen előző közleményemben is ily értelemben nyilatkoztam, de amit a t. cikkíró ur Nagybecskereken tapasztalt, azt a közölt adatai alapján távolról sem lehet Békéscsabára vonatkoztatni. Mert, ha egy 2700 lakossal biró város 680 izzó és 4 ivlámpát állit a közvilágításhoz, akkor az nincs ahhoz szokva, hogy közvilágítása 1800 frtba kerül, hanem annak a petroleumvilágitásra is bizonyára legalább 5 —6000 frt kiadása volt. A villamos világítás berendezésével ezen tetemes kiadását mint anuitást véve fel, a vállalat jövedelmezőségét azzal mindjárt gyarapithatta. Nagybecskereken megkezdhették az üzemet 2500 magánfogyasztó lámpával, mert meg volt a hozzávaló fogyasztó: a nagyszámú intelligencia, de nálunk a három izben történt összeírás sohasom volt képes 1000 lámpánál többet eredményezni s hogy intelligenciánk azóta valami szembeötlő módon növekedett volna, azt talán a t. cikiró ur sem állítja. Fenntartom azon állításomat is, hogy az acetilen sok fogyasztót hódított el nálunk a létesítendő villamosságtól és hogy ezeket csakis áldozatok árán lehetne visszahódítani, mert megkérdeztem néhány acetilen fogyasztót és ugy nyilatkoztak, hogy nem hajlandók az acetilennel felhagyni, mert ennek berendezése sok pénaükbe került. Visszatérve a nagybecskereki példára, szives figyelmébe ajánlom a t. cikkíró úrnak, hogy ón 1000 drb 600 órán át égő lámpát vettem számitásom alapjául, ami legalább 2500 bekapcsolt lámpának telel meg s hogy mi külömbség van a bekapcsolt és az égő lámpák közt, az a következő példából tűnik ki: A t. cikkírónak van pl. 5 szobás lakása, amelyben 20 lámpát helyezett el, de csak ü lámpát használ állandóan átlag 1000 óra égési tartammal, mig a többi 18 lámpát egyenként átlag csak 100 órán át használja; a 20 lámpa együttvéve tehát összesen 38 j0 órán át fog égni, vagyis egy lámpára 190 órai átlag jut. Világos ennélfogva, hogy amikor 1000 lámpát 600 órai átlaggal vettem, akkor nagyobb számú bekapcsolt lámpára gondoltam. Feltéve azonban, de meg nem engedve, hogy nálunk 2500 drb 600 órán át égő lámpa összehozható lesz, még ezen esetben sem lehet az eredmény olyan fényes, milyennek a t cikkíró számítása tünteti, mert elfelejtette azt kiszámítani, hogy az 1600 lámpatöbblet áramszükségletének előállítása mibe kerül. Minthogy adatai nyomán a tőkebefektetés nagyobb (elhiszem, hogy csak 400,000 koronába fog kerülni) ós a fogyasztás is nagyobb, természetes, hogy az arnortizácionális, valamint a termelési költségek is nagyobbodnak ós ennélfogva a jövedelmezőség igy alakúina: Kiadások. Múltkori kimutatásom szerint . 19750 frt Ehhez 80000 frt tőketöbblet 5% amortizációja 4000 „ 1500 többletlámpának előállítási ára a 600 óra _ 900,000 óra á 3 kr 2750 „ összesen . 26500 frt Bevétel. 2500 drb 600 órán át égő lámpáért 1.500,000 óra á 2 kr. . 30000 frt Ebből levonva 6% áramvesztesóg a vezetékben 1800 „ Marad bevétel . 28200 frt Ennélfogva a felesleg nem 10250 frt, hanem csupán 1700 frt. Ez a feltételes esetben igy lesz, de a valóságban ugy fog a dolog fejlődni, hogy az első év vesztesége legalább is 7500 frttal fog zárulni, mivel a mai viszonyok között nagyon jó fasz, ha 1000 drb 600 órán át égő lámpi összehozható lesz. S ez az, a mi a- vállalkozó urakat csiklandozza, de nem a beugrásra, hanem a megszökósre! Mert ha a „Magyar vasúti forgalmi" puhatolódzásai alapján arról győződött volna meg, hogy e vállalat csak némikóp is jövedelmező, dehogy ugrott volna mej; az aláirt szerződós elől. A tapasztaltak után magánvállalkozó alig fog akadni a vállalat létesítésére, mert olyan vállatba, mely most veszteséget ós csak idővel hozhat hasznot, bele sem megy. De amit sem a város, sem pedia; egy magánvállalkozó meg nem tehet, azt bátran megteheti egy helyi érdekeltség, akár szövetkezeti formában is, mert ennek nem kell mindjárt haszonnal dolgoznia, mert ennek tagjai saját fogyasztásuk után az első években hectowattonkónt 8 fillérnél esetleg többet is fizethetnek önmaguknak, mert kisebb költséggel dolgozik és végül mert egy ilyen érdetelt-ség esetleg az acetilen fogyasztókkal is megegyezhetne, egyszóval mert ezen vállalkozásnak minden egyes tagja már önérdekből is hathatós agitációt fejtene ki a villamos világitás terjesztése mellett, miáltal a" vállalat jövedelmezőségét, előmozdítaná. A t. városatya pedig, ha komolyan kívánja a villamos világítás berendezését, hasson oda egész befolyásával, hogy egy ilynemű megindítandó mozgalmat a város erkölcsileg ós anyagilag támogassa 1 Tevan Adolf. Szabadságharci visszaemlékezések, Irta: Zlinszky István. I. Már nem tehetek róla, de hát az én lelkem ismét csak a régi mult idők kedves emlékein borong. Ne vegyék ezt tőlem rosz néven és mai kor fiai, kik nem ismervén azon kort, illetve nem élték azt át, s igy átérezni sem tudják annak lelkesítő bajait. Én, az akkor — 1849-ben — tizenöt éves honvéd huszár, ma nyugalmazott huszár őrmester, bár nem mondhatom, hogy életemnek ez volt legboldogabb kora, de mindenesetre a legemlékezetesebb s talán legfontosabb is Ide tér vissza emlékezetem most is, s egy epizódot mondok el ifjú életem ezen édes-bus napjaiból. A temesvári csata, melyben az Attila huszár divisio, melynek altisztje voltam — kétszer volt ezen napon ataqueban, ós pedig egyszer diadalmasan vertük vissza a német lovasságot, — már elveszőben volt, midőn Bem Erdélyből odaérkezett, s alig volt ideje a csata színterén széttekinteni, midőn a visszavonulást beszüntette, s a sereget ugy ahogy, ismét csata sorba állítva, támadólag léptünk fel. Ismeretes e döntő csata szomorú kimenetele, tudva van, hogy az alvidéki játszma után, majd nyugodtam fizeti a vesztett aranyakat. Olyan lelki nyugalommal ül ott, mintha egyedül az volna életcélja, hogy sárga, csilingelő jószágokat kergesse ide-oda az asztalon. Pedig a táncteremre is lehetett volna valamelyes gondja Dobi Balog Gáspárnak! Az ő szép, fiatal felesége körül legyeskedik ott a fiatalság. Alig győzi a szép menyecske visszavágni a sok élcet, visszanézni a sok éhes tekintetet, pedig helyre asszony ám az, örömest hallgatja a bókot, elérti a tréfát, szivesen érzi derekán az ölelő férfikart. De talán legszívesebben táncoltatja magát Petri Dénessel. Mikor ott táncolnak a cigány előtt, mint két hajlongó cédrus fa, mint két összetolyó lángkéve, minden szem őket bámulja, minden ajk róluk susog s bizony-bizony sok szó esik ott, holmi régi szerelemről, mély bánatról, meg tudja Isten . . . más egyébről is . . . Petri Dénes nem lát semmit, csak azt a két fekete szemet, csak azt a félig nyílt rózsaajkat, nem hall semmit, csak a karjában tartott asszonyka édes pihegését, nem érez semmit, csak a szerelmes, forró leheletet ós egyszerre átöleli forrón, erősen az asszonyt, oda égeti izzó ajakát a lihegő kis ajakra. A primás kezében megáll egy pillanatra a vonó, félre kapja fejét az elől az iszonyú ököl elől, mely arca előtt ütésre emelkedik. Dobi Balog Gáspár hatalmas alakja, mint egy,lesújtó Isten állott— — de nem sujt le. Óriási indulattal pedri meg deresedő bajszát s aztán szó nélkül karját nyújtja feleségének. A primás karja újra húrba csap, folytatják a táncot tnóg tüzesebben, még szilaj abban. Petri Dénes csak a kártya szobában ocsúdott fel, mikor szólongatták : — Gyere Dénes negyediknek, épen most hagyott itt bennünket Dobi Balogh Gáspár ! a vezetősegéd törte meg a csendet: — A lovagiasságnak elég van téve, kiáltatok a pisztoly csöve elé, még mielőtt vezényelnék, utoljára .elhívlak benneteket, nyújtsatok egymásnak bókejobot. Petri Dénes előre ment pár lépést, dacos, felemelt fővel állott ott ellenfele előtt. — Dobi Balog Gáspár ! Tudom, hogy halál van csövedben, de ón nem félem azt. Nem akartam szólni, ne hogy azt hidd, félelemből teszem, de félek aztán késő lesz. Dobi Balog Gáspár idegesen intett kezével, de Petri Dénes észre sem vette azt, még jobban felegyenesedett, még közelebb lépett ellenfeléhez ós újra szólt: — Rövid leszek. Emlékezzél vissza ! Husz évvel ezelőtt lehetett, mikor bolond fővel, fogadásból megcsókoltál egy szép asszonyt a bálteremben. Te megnyerted a fogadást, de azt a szegény teremtést elkergette az ura. Nem hitte el neki ártatlanságát, hiába irt rimánkodó, könyörgő szerelmes leveleket, onnét az eltakart falucskából, ahol öreg édes atyja keblére fogadta. Elhagyatva, nélkülözve, nyomorogva élt ott szegény, szerencsétlen terem tós, mig a halál meg nem váltotta az általad teremtett pokolból. Petri Dénes ökölbe szorult kézzel folytatta : — Volt egy angyali teremtés, tiszta mint ez a hó, bájos mint a liliom, enyém volt szive minden dobbanása, szeretttem a mint osak őrült szivem szeretni képes, ós . .. jött egy gazdag nábob, atyjának egy cimborája, megvette a leányt pénzen, mint egy lovat vagy kutyát Az az asszony az ón anyám volt Dobi Balog Gáspár, az a lány a te feleséged . . . Most már számolhatunk ! Mikor Petri Dénes előbbi helyére érve visszafordult: előtte állott könnyes szemmel Dobi Balog Gáspár. Némán nyújtottak egymásnak kezet. A segédek fejcsóválva szedték össze a pisztolyokot : — Ki látott ilyet? Dobi Balog Gáspár délben az ügyvédjénél melengette fel átfázott lábait; Petri Dénesnek meg a tegnapi osókot adta vissza egy édes pici száj . . . Csevegés a köszönésről Irta; Farsgó Mór dr. A társadalmi szokások igen lassan, végtelenül hosszú időn át fejlődtek ki s alakultak át. A társadalmi szokásokat talán éppen ezért bizonyos conservativismuz jellemzi. A nagy tömegek egyáltalán nem hajlandók engedményeKettenni a társadalmi szokások átalakítására. Vagy ha megbarátkoznak is valamely uj szabalylyal, azt csak nagyon lassan és bizonyos idegenkedéssel teszik. Még a leg könnyebben változnak a divatbeli szokások talán azért, mert nem divatos kalapban vagy ruhában nyilvános helyen megjelenni annyi, mint a pletyka prédájává lenni. A legérdekesebb társadalmi szokások egyike az egymással találkozó emberek köszöntése. Ahány népf'aj a földön ói, talán annyi módja van a köszöntésnek is, tekinteten kivül hagyva azon tényt, hogy az egyes országok különböző részeiben a köszöntésnek számos változatai fejlődtek ki. Van nép, melynek tagjai találkozáskor lábujjhegyüket ütik egymáshoz sezt annál a népnél barátságos köszöntésnek veszik. A másiknál az orrok érintése jelzi az egymás iránti tiszteletet. Szép módja a köszöntésnek, ha a találkozók egymásnak hátat fordítanak. Altalános európai szokás kalapeme léssel köszönteni egymást. Elég észrevehető kifejezése a nagyrabecsülésnek. És a mód, ahogyan a kalapot emelik, tudtára adja az üdvözöltnefe nemcsak azt, hogy az illető becsüli őt, de azt is, hogy menynyire becsüli. Ha csak éppen megemeli a kalapot, kicsire, ha mentől magasabbra, annál jobban és többre becsüli. Ha pedig különös nagyrabecsülésének akar kifejezést adni, erre a célra a kalap megemelésénél nemcsak a magasságot, hanem a testtől való távolságot is igénybe veszi. Ha végig sétálsz nyájas olvasó valamely város főutcáján s látod, hogy az emberek, kikkel találkozol, csak ujjuknak kalapjukhoz emelésével adják tudtodra, hogy észrevettek, bizonyos vagyok benne, hogy a te befolyásod csak igen kevés fokkal áll a fagyponton felül. De ha azt tapasztalom, hogy a gyermekektől kezdve a legöregebb emberekig személyed megpillantásakor kalapját mindenki gyorsan és nagy ívben kapja le fejéről és azt hosszan lóbálja a levegőben, akkor tudom, hogy mindenkitől nagyrabecsült és szeretett férfiú vagy Lehet azonban, hogy nem szeretnek valami nagyon, de az bizonyos, hogy mindenki várhat tőled valamit, vagy félnek hatalmadtól. Ha pedig te köszönsz a szemközt jövő hőigyeknek, csak alig biccentik meg fejüket, ha jelentéktelen ember vagy, de arckifejezésük teljesen méltóságteljes és komoly marad. Ellenben, ha a hölgyek arca köszöntésedkor ragyog a derűs mosolytól, bizonyos, hogy tekintélyes polgára vagy a városnak, vagy pedig csinos fiatalember vagy: úgynevezett jó parthie. A mamák azért öltik legnyájasabb arckife jezésüket magukra, mert hátha megtalálod kérni eladó leányukat, a lányok pedig azért ... de ugy-e kérem ezt egészen fölösleges elmondani ? A parasztemberek csak szóval köszöntik egymást: „adjon Isten jó napot vagy jó estét." De ha van bennük emberség, úri emberek előtt a parasztok is megemelik kalapjukat, sőt ha beszélnek velük, kalapjukat kezükben tartva, adnak kifejezést irántuk érzett tiszteletüknek. Van egy rétege a társadalomnak, melynél a köszöntés módja rendkívül
