Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-07-20 / 58. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, julius hó 20 án. 58. szám BEKESMEGYEI KOZLONT POLITIKAI LAP. Telefoi'-szám 7. Szerkesztőség: Fó-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét i)'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 tillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fö-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Falusi közélet. - julius 19. Még nemrégiben a községháza vagy a templom előtti tér szolgált mind öszesze arra, hogy a falvak földmivelő népe a maga közérdekű dolgairak megbeszélésére összejöjjön s azokat elintézze. Igen lassan és nehezen jöttek létre a falusi olvasókörök, gazdakörök, amelyek szintén alkalmasak voltak közdolgok megbeszélésére s azok eligazításának mintegy társadalmi gócpontját képezték. Mindezen intézmények — kivéve a néhány gazdakört — nem foglalkoztatták a gazdákat; mint gazdákat nem terelték figyelmüket a saját gazdasági és egyéb anyagi dolgaira. Közmondássá vált, hogy efféle falusi körökben több szó esett az angolok, törökök és Isten tudja, milyen idegen népeknek háborúiról, mint arról, hogy miként lehetne jobban gazdálkodni, olcsóbb pénzhez jutni, azt okosan felhasználni, egyszóval a község földmivelő népének közvetlen érdekeiről. Az ujabb időben jelentékeny vál tozások csiráit látjuk a falusi közélet terén. Nevezetesen mindinkább szaporodnak azon intézmények, amelyek uj, eddig nem ismert gócpontjait adják a falusi társadalmi életnek, ujabb tereket nyitnak egyes közérdekű dolgok intézésének s ekként uj eszmeköröket nyitnak a falusi nép gondolkodásában, uj tudással ós uj munkairányokkal töltik el a földmivelő népet. A magyar földnüvelőben mindig igen nagy volt a hajlam arra, hogy a saját dolgait mag i intézze. De azt az öntevékenységet igen szük körbe szorította Igy pl. magánál erősebb tényezőktől várta hiteligényeinek kielégítését, terményeinek értékesebb alakban való piacra juttatását, a betegségében vagy más szerencsétlenségében való segítséget. Azaz, minden, ^mi a községi ügyek ősidők óti megszokott körén, vagy a mindennapi gazdálkodás régi keretein tulment, ugy tűnt fel földmivelő népünk előtt, mint olyan d}log, a melyhez neki nincs köze, mert anyagi és értelmi erejét meghaladja. Most már a ki a magyar falvakat járja, mindgyakrabban találkozik olyan em erekkel, akik hitelszövetkezeti dolgokról, tej-vaj, tojás-értékesítésről, kerti gazdálkodásról, munkás-segélypénztári dologról beszélnek, még pedig ugy, mint mindezeknek dolgos tényezői. Azok a táblák tehát, a melyekben kü önféle felírásokban van feltüntetve, hogy az épületben ilyen, vagy amolyan szövetkezet, segélypénztá i bizottság, vagy gazdakör székel, nem csupán egynéhány falusi ház külső ki nézését változtatták meg, hanem egészséges ós gyakorlati fejlődést indítottak meg a falusi nép belső világában is. igen sokáig törték rajta a fejüket politikusaink és tudósaink,- hogy miként lehessen a modern gazdasági ismeretekkel és uj felfogásokkal a köznép gondolkodásához férni. Mert egymaga a népoktatás, bármennyire tágították is annak kereteit, erre alkalmasnak nem bizonyult. Ennélfogva ezeknek az intézményeknek hatását nemcsak abban látjuk, hogy lehetővé teszik az olcsó hitelhez való jutást, a jobb terményértékesítési s megadják a módot arra, hogy a legszegényebb földmivelő ember is bisztositsa magit betegsége, baleset, öregsége, vagy halála esetére, hanem abban is, hogy ezek az intézmények tágítják a nép gazdasági látókörét, tudás it, önredelkezési képessegét javítják és az uj viszonyokhoz alkalmazzák gazdasági felfogását A mikor tehát Nagy János gazduram a hitelszövetkezetről, a tejsző vetkezetről, vagy a segélypénztárról beszél, ezzel azt dokumentálja, hogy népünk immár erősen közeledik ahhoz a gazdasági gyakorlat, életrevalósághoz, a melylyel századokon át fentar totta magát, amelyből azonban az ujabb idők rohamos átalakulása mellett egyedül s ennélfogva gazdasági erejében gyengülni látszott Már most is látjuk a jeleit, hogy mily szerencsés volt a gazdasági közélet szóban levő uj népies intézményeit megter mteni s mily helyes volt az a rródszer, melylyel ezen in'ézmények a nép önrendelkezésre, önkormányzati tevékenységére bízattak, a felső vezetés és támogatás csupán a legszükségesebb méretekre szoríttatván. Ezek az intézmények nevelő hassal vannak a népre s odavezetik, hogy földmivelő népünk, amelynek meggyengülését az egész közéletünk érezni kezdte, ismét olyan őserejű forrásánál lesz a vagyon és pénzforgalomnak, anyagi gyarapodásnak, mint a jobbágyság megszűntét követő évtizedekben. Ez a főfeltétele a föld jó jövedelmezőségének, tehát a többi, ezekkel egyáránt fontos nemzetgazdasági ágaink, az ipar és kereskedelem kívánatos megerősödésének is. Nem lenne nehéz az uj fejleményeknek számtalan érdekes vonatkozását feltüntetni. Köteteket lehetne erről irni. Ez alkalommal azonban csak azt akartuk kiemelni, hogy mily nagy horderejű fejlődés indult meg falvainkban. Közép- és nagyiparosaink, lelkészeink, tanítóink, köztisztviselőink nem találhatnak érdemesebb és gyümölcsözőbb munkát, mintha teljes erejükkel támogatják szóban levő intézményeket s őszinte jóakarattal csatlakozva a nép munkájához, dolgoznak ezen intézmények gyarapításán és szaporításán. Mindnyájunk ünnepe. Kossuth Lajos századik születésnapja a csabai képviselőtestületben. Szeptember hó 19-ikén lesz századik fordulója Kossuth Lajos születésének. ü.z ország fővárosa határozta el elsőnek, hogy nemzeti ünneppé teszi e napot. S utána ment egész Magyarország, minden vármegye, város, község ós falu. Nincs melegen érző igaz magyar sziv, aki ne helyeselné, hogy a haza atyjának századik születésnapja igazi nemzeti ünnep legyen. Nemcsak Kossuth Lajos egyik legnagyobb alakja a magyar nemzet történetének, hanem a születese óta eltelt száz esztendőnél sincs nagyobb százada a történelemnek. E század kezdete előtt a legnagyobb magyar ódaköltő vérző lelkének egész keserű fájdalmával Írhatta, hogy a magyar „rút, szibarita váz", -— ós alig ötven esztendő elteltével a szibarita vázhoz hasonló nemzetet Európa a szabadságnak hőse gyanánt csodálta. E nagy átalakulásban a legnagyobb érdeme Kossuth Lajosnak volt. Bókósvármegyóben is szerteszét elhaBékésmegyei Közlöny tárcája, Ne sírj! - Mutató szerző könyyéből. Ha majd a szívem megszűnt verni már És tagjaimba megfagyott a vér ; Ha majd ez ajk, mely annyiszor epedt, S könyörgött egy-egy édes csókodér'; Epedni többé nem fog, nem remeg: Ne sírj, - könnyűid nem segítenek I Ne sírj, ha majd a holttestem felett Egy szentséges dal szá.l az ég felé; A dal szivedbe' nem talál helyet, Dal a te szíved sohsem égeté ! Mint kőszobor: - ha sírnak mindenek Ne sírj - könnyűid nem segítenek! Ne sírj, - hangodra feldobog e szív, Ha ezrek közül zengne ís jajod ; Ha minden lény — miként a meny-köve, Jajgatva sír, barátjuk hogy halott ! Oh néked sírni nemhogy nem szabad, Ha nincsen szív - mit ér az akarat? Ne sírj, - mert szívem ott is fájni fog, Hogy még a sírban is csak sebzed őt! Ne játszd ki ott is csalfa, hűtelen : E szegény szívet, ezt a szenvedőt! És mégis , . . mégis, ... ha megkönnyezél: Feledve lesz, hogy sohsem szeretél!! Sipos Zoltán. Különe szerelmes — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Akác. Ha a múltra visszagondolok, még most is szemeim előtt lebeg Vitkay Klári csinos alakja, s ilyenkor eszembe jut az az idő, mikor ón is egyik kiegószitő részét képeztem a monostori társaságnak. Eleven, vidám kedélyű leány volt, délceg, nyúlánk termettel; mosolygó kék szeme ós aranyos szőke haja nem egy fiatal emberben idézett elő szokatlan hevülóst. Őszintén szólva, ugy voltunk vele, hogy nem is esett jól s mindjárt nagy hiányát éreztük, ha a társaságból elmaradt. Ha őt megláttuk, mintha csak kicseréltek volna bennünket. Magamról nem is szólok, mert huszonkét éves létemre minden aszszonyi ruhasuhogásra kigyúlt az arcom, pedig nem tartoztam az úgynevezett ábrándos ifjak közé. Szivem már mozgott, de a mozgalomnak még nem volt tárgya. Mikor Klárit legelőször láttam, nagyobb társaságban, a monostori erdő tisztásán „kint a bárány, bent a farkas"-t játszott. A szoknyáját félkózzel egy kissé felemelte, s nem állhattam meg, hogy a mellettem álló nónémoda ne súgjam.: — Ejnye, beh szép kis lába van ennek a Klárinak ! — Eredj te golyhó, hát már azt is meglátod ? — Hát furcsa, csak tudom tán mi a szép! a fiatal urak sorra udvaroltak neki, s ezen ugy keresztül kellett esnünk mind nyájunknak, mint a pólyás babának a ke resztelön. Es ámbár többen komolyan érdeklődtek iránta : még ma sem ment férjhez. Igaz ugyan, hogy ennek nem annyira a férfiak, mint inkább ő maga az oka. Egy kissé fenhójázó volt, nagyon is foghegyről beszélt velők, s igen kurtán bánt el közülök nem egygyel. Szegény Malmosi Zoltán csaknem kétségbeesett, mikor arról kellett meggyőződnie, hogy Klári mily könyedén tér napirendre egy-egy udvarló felett. A vigkedvü, kacér leány nem tudott sokáig vonzódni senkihez sem, s nagy mulatságot szerzett neki, ha busán, lehorgasztott fővel látta járnikelni egyik-másik imádóját. Különösen Zoltán vette szivére mellőztetését; szegény fiu ugy elkeseredett, hogy napokon keresztül bujdokolt s egész hajszát kellett utánna rendeznünk, mig ismét rávehettük, hogy közzónk jöjjön. S bárha kedvünkért megtette, hogy olykor-olykor társaságunkba vetődött, de mihelyt Kláriról szóltunk, rögtön elkomorodott s azontúl egy hangot sem tudtunk belőle kivenni. Megsajnáltuk a jámbor fiút, igyekeztünk őt szórakoztatni s elterelni figyelmét a szivén rágódó féregről. De bizony ez nem mindig sikerült. Embergyülölete főleg akkor vette elő különösen, midőn látnia kellett, hogy Nyéki Laci nem közönséges szerencsével forgolódik Klári körül. Nem az irigység beszél belőlem, de igazán mondhatom, Laci nem tartozott a feltűnő alakok közé, mert vannak nálánál százan ós százan csinosabbak, hanem olyan megvesztegető svihák modora volt, mely nem téveszti el hatását a Vitkay Klárihoz hasonló nőknél. A kataszteri munkálatok alkalmával jött Monostorra, együtt rótta a földet a mérnök urakkal; hogy valami nagy hasznát vették volna munkájának, azt nem állithatom, mert számtalanszor hallottam rá panaszkodni a principálisát. Különben Monostoron ő is mérnökként szerepelt ós csak utólagosan tudtuk meg, hogy — napidíj as. A principális panaszai legkevésbé sem aggasztották Lacit, könny üvérü temperamentumával hamarosan túltette magát minden kellemetlenségen; — nem igen szeretett sokáig tépelődni semmiféle dolgon, csak egy célt ismert : minél kellemesebben mulatni. Ebből aztán igyekezett kivenni részét mindenütt, ahol megfordult. Mint ügyes társalgót, jó táncost, szívesen látták mindenütt, különösen a lányos házaknál. Yitkayókkal egy mulatságon találkozott először, nagyo* természetes, hogy az 1 eleven, lármás beszédű Klári neki is szemet szúrt; valami különösebb hatást azonban nem tett rája. Szokásból, udva riasságból foglalkozott ugyan vele, de ugyanezt megtette a társaság valamennyi nő tagjával. A. hiu, elkényeztetett leányt boszantotta az a közöny, melyet irányába Nyéki Laci tanúsított. Szokva volt hozzá, hogy minden férfi bolondult utána. Fejébe is vette, akármikónt, de meghódítja, aztán éppen ugy napirendre tér felette, mint eddig valamennyi imádója felett. Kereste az alkalmat, hogy Lacival találkozhassék. Kis városban, hol az emberek egymásra vannak utalva, az ilyesmi nem is megy valami nehezen. Meg kell vallanom, hogy a találkák elöl Nyéki Laci sem igyekezett kitérni, — de valahányszor társaságokban összejöttek, oly bántó kicsinylóssel beszólt Klárihoz, hogy ennek a vér mindjárt az, arcába szökött. Nem egyszer láttam, hogy a büszke, elbizakodott szép leány piros volt mint a pipacs, ós búzavirág szinü kék szemei haragtól villogtak. Titkos elógtóte'lel mondottuk egymásnak : Klári emberére akadt! Nyéki Laci rendületlen nyugalommal tudta elviselni a lesújtó pillantásokat s a I lehető legtermészetesebb hangon fecsegett szomszódnőjóvel. Lassanként oly életszükségletté vált mindkettőjükre nézve a kötekedés, hogy a társaságot nólkülök el sem lehetett képzelni. S amit kezdetben csak szokásból cselekedtek, utóbb egész lelkiélvezetet találtak benne. Nyéki Laci vakmerő fickó volt ós vidám mint az ördög. Csak ugy dőlt belőle a tarkábnál tarkább történet, a valódiságukért azonban nem mernék kezességet vállalni, mert az igazmondás — gyönge oldala volt. Nem minden irigység nélkül láttuk, hogy a folytonos szóharc, melyet ez a két