Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-11-01 / 88. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Szombat, november hó lén. 88. szám BEKESHEfiTEI KÖZLÖNY Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 lillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. = Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A kereskedők mozgalma. - okt 31. Az uj perrendtartás újításai sokfelé nem kedvesek. Az ügyvédek után most a kereskedelmi kamarák küldöttei deputációznak s ők is uj perrendtartásnak rájuk vonatkozó pontjait panaszolják. Az ügyvédi kar veszélyeztetve látja a maga érdekeit, mert az uj javaslat egyfelől mélyen bele nyul a költségmegíllapitási jogba, másfelől sok esetre nézve eltörli az ügyvédi kényszert. A kereskedők pedig még nagyobb mértékben látják veszélyeztetve érdekeiket azáltal, hogy az uj törvény megszünteti a létező gyakorlatot, mely szerint a kereskedő a főkönyvi kivonatok alapján a saját székhelyén perelheti adósát; s ezt a gyakorlatot, mely három évtized előtt a kereskedelmi érJekek védelmére alkottatott, most az adósok javára változtatja meg. Ezekkel szemben az igazságügyminiszter, a saját meggyőzó'déseire hivatkozik és hangsúlyozza, hogy ezeket i meggyőződéseket neki csakis a közérdek sugalta. Hangsu'yozza továbbá, hogy ő maga nem is módosíthat már a javaslatán, mert az a képviselőház asztalán fekszik s tárgyalásába az igazságügyi bizottság már bele is kezdett. Ha tehát a felhozott sérelmek és panaszok jogosultak, ezeket csakis az országgyűlés orvosolhatja. Az igazságügyminiszter álláspontja ilyen alakban rideg ugyan, de mi lehet helyesebb s 'mi lehet üdvösebb, mint állást foglalni minden engedmény vagy privilégium ellen, mely egyeseknek, osztályoknak, vagy érdekköröknekjavára, a közérdek rovására megy? Ámde a közérdek fogalmát helyesen kell megkülönböztetni. S az első kérdés az, hogy vájjon a kereskedői karnak érdeke nem közérdek-e szintén. És hogy van e elegendő ok arra, hogy ezeknek érdekei az úgynevezett „nagyközönség" érdekeitó'l elválasztassanak, sőt azokkal szembe helyeztessenek ? Ezek a kérdések annyival fontosabbak. mert már hosszabb idő óta létezik s napról-napra erősödik egy áramlat, amely mig egyfelől bizonyos érdekköröket érinteni nem enged, sőt azok javára ugy az államtól, mint a társadalomtól mind több és több előjogot és támogatást követel, — addig másfelől annál következetesebb ellenszenvet tanúsít minden kereseti ág irányában, mely a polgári foglalkozások körébe vág. Egy olyan áramlatnak jogosultságát és üdvös voltát, mely üldözni akar minden kizsákmányolást, senki sem vonhatná kétségbe, ha egyenlő mértékkel mérne és ha komolyan és minden irányban levonná jelszavaink konzekvenciáit. De nem ezt tapasztaljuk. Ez az áramlat, melyről előbb szóltunk, hadat izent ugyan a kizsákmányolás nak és egy erős középosztály megteremtését irta zászlajára: de amióta létezik és erősödik, nemcsak a nagyközönség nincs megvédve attól a gonoszabb kizsákmányolástól, mely a „de -nobis sine nobis" elvében talált kifejezést, hanem még az a középosztály is, mely megvan s mely az értelmiség erején nyugodott, mindinBékésmegyei Közlöny tárcája. Enyém maradtál. Mikor még szép sötét szemébe néztem, S kezem pihent fehér kezében, Nem mert az ajkam szóra nyílni akkor A néma szenvedély tüzében. Szelíd lelkét tán megzavarta volna A szívem izzó szenvedélylyel . .. A leányálmok tünde, lenge játylát, Miért szakítsam szerteszéjjel? Nem szólt a szívem. Nem mert szólni akkor... De most te vagy sok ezer sóhajába' / Elmondanám már néma, bús sírodnak, El is sírom, de már hiába ! Lelked nem érti. Néma lett az ajkad. Hiába száll sóhaj suhanva . . . A menybe' vagy s felváltó már szivemben A boldogság tüzét, a hamva. De így álmodhatom még, hogy szerettél. S szived enyém volt, nem a másé. Eddig az életem tündére voltál, Tündér maradsz: az álmodásé. Oh mert ha szívem arra ébredt volna: Másé a szíved dobogása, Akkor előbb vált volna éjszakára, A szívem hajnalhasadása. A sírba'' lenn: enyém maradsz örökre. Az álmok bús komor ködében, Ha megjelensz s az ajkad szóra csendül, Beszélek véled lázban: ébren. Enyém maradsz ... El nem rabolja senki Tőlem szomorú, bús emléked . . . A sóhajomban benne él a lelkem, Ugy küldöm azt is csak tenéked ! BuIcsu Dezső. A titokIrta : Pierre Louys. —Elmondom a titkomat — szólt végre. — Mivel önt, kedves barátom, ez izgatja, el fogom árulni most este, hogy miért nem akartam soha férjhez menni. Az ön kérdése sokkal gyöngédebb, mint a mások bántó hallgatása. Mindenki tudja, hogy családom vagyonos és mihelyt egy fiatal, gazdag leány nem megy férjhez, a világ mindig megtalálja az okát : vagy gőgös volt, nagyravágyó, — vagy csúnya, vagy pedig rosz szokásai voltak. Higyje meg, hogy kérőimet nem saját maguk miatt utasítottam vissza. A térj tői, a lóriitól, valami borzalomfóle riasztott mindig vissza ós ez az idegenkedésem most sem szűnt meg, hogy a negyven óv megvéd minden támadástól. Ne jósoljon előre ! Nein voltam boldogtalan szerelmes. Egyáltalán nem szerettem soha. Egyszerre megöregedtem, egy este, tizenhét éves koromban. Hallgassa meg. Történetem nem fog sokáig tartani. Valóban, nem igen fogja megérteni, ] hogy egy olyan banális, annyira ismert esemény fosztott meg életem minden jövő gyönyörűségétől Magával az esettel mindenI nap találkozhatik az újságok negyedik-ötödik hasábjain, azonkívül ón nem is voltam aktív szereplője. Ha életem mégis megdermedt miatta, azért törtónt, mert a saját ; szememmel láttam és a dolog egy lépésnyire tőlem történt. Ön ugy fogja hallgatni, mint valami anekdotát ós nem fogja érezni azt, amit én éreztem. A kisasszony homlokát a kezére hajtotta ós tőidre szegzett tekintettel kezdett szólni : — Huszonöt évvel ezelőtt anyám ós ón egy régi szállóban laktunk a Saint Sulpicetemplombanárnyékában.Egyszerű szálló volt udvar és folyosók nélkül. Minden ablak az utcára nyílt, de az utca csöndes volt, mint egy fasor. kább bomladoz és a jogok kiterjesztéseért való küzdelem helyett a létért való küzdés szük terrénumára szo rittatik. Alapos tehát a gyanú, hogy a „közérdek" figyelme az u'óbbi időkben nem tisztult, hanem ama bizonyos komálylyal vétetett körül, mely nemcsak a tévedéseknek, hanem a tévesztéseknek is búvóhelyet ád. Abban, amit a kereskedők panaszolnak fel, nem csupán a kereskedők érdekei lehetnek veszélyeztetve, hanem a hitelnek nagy közgazdasági érdekei is És pedig a hitelnek nemcsak abban az értelmében, melyet kis betűvel irunk, hanem annak a „Hitelének értelmében, melyről valaha Széchenyi könyvet irt. Ennek a kérdésnek történetében különös hullámzásokra találhatunk. Az ősi alkotmány idején Magyarországon semmiféle hitel nem létezett. S midőn a Széchenyi izgatásai következtében behozták a „váltót", ennek a régi jogrenddel szemben néhány év alatt oly pusztításai lettek, hogy az országgyűlésen rögtön támadt egy áramlat a váltóhitelnek eltörlésére. S ez az áramlat egy nagyon természetes lélektani okból fa-' kadt. A magyar ember olyan törvénykezéshez volt szokva, mely sohasem a hitelezőnek kedvezett, hanem mindig az adósnak. Ez a törvénykezési szellem egyezett a régi nemesi privilégiumokkal. A váltó volt az első intézmény, mely nem védelmezte, hanem kiszolgáltatta az adóst. Ezért követte oly sok pusztulás. De habár Széchenyi is jól látta a váltó pusztításait, tá mogatta talán a váltó intézmény ellen iránjuló áramlatot? — Éppen nem; sőt ellene szegült. Mert a hitel közgazdasági elvének megmentése nagyobb cél volt előtte, mint egy pár könynyelmü, vagy rosszhiszemű adósnak megmentése. S most ugyanez a dolog akar ismétlődni annak a gyakorlatnak megváltoztatásában, mely eddig éppen a hitel közgazdasági elvének érdekében megkönnyítette a kereskedőnek a hi telnyujtást s ugyanakkor meg is védte a könnyelmű, vagy a rosszhiszemű adóssal szemben. — És újra azzal a régi tendenciával találkozunk, mely inkább akar kedvezni az adósnak, mint a hitelezőnek. S bizony-bizony szerencséje az igazságügyminiszter urnák, hogy gróf Széchenyi István nem él. Mert ha élne, hát akkor nem Lánczy Leó vezetné a kereskedelmi kamarak panaszkodó processzióját, hanem a „Hitel" szerzője. Politika és egyebek. - Fővárosi munkatársunktól. — Budapest, okt. 31. Nem lehet letagadni, hogy a helyzet hirtelen, ha nem is válságossá, de rendkívüli módon kényessé ós bizonytalanná változott. A mozgalom, melyet a póttartalékosok behívásáról szóló törvényjavaslat keltett, mindig nagyobb hullámokat ver. Fejérváry Géza báró a véderő bizottságban megkiiérlfitte, hogy megnyugtató magyarázatot adjon ; ám ez a magyarázat nem érte el a hatást. Sőt ez által még jobban megnövekedett a gyanú a javaslattal szemben. Mindenki tudja, hogy a Egy nyári éjszakán szobámban roppant hőség volt, ugy hogy nem tudtam aludni. Az ablakot nem mertem kinyitni, hogy fel ne óbreszszem édesanyámat. Egy órai álmatlanság után felkeltem és pongyo'ában lementem a nagy lépcsőn az első szalonba. Es most értse meg jól a szalon hely zetót A szálló előtt valamikor kert volt. A város ennek a területnek egy részét kisajátította. A szalon egyik ablaka igy egy sötét zúgba nyílt, amelynek misztikus homályába nem jutott el a gázlámpa sugara. Amikor beléptem a szalonba, észrevettem, hogy ez az ablak nem volt betéve. Csak a zsalu volt lebocsátva. Odamentem az ablakhoz, rátámaszkodtam a könyöklőre ós kinyitottam a zsalu léceit- A nyári éjszaka gyönyörűséges hűvössége áradt felém. Ez volt életemben az utolsó pillanat, amelynek gyönyörűségét nem z ivart.i semmi. Alig voltam az ablaknál egy percig, amikor a másik oldalról egy pár jött. A férfi betuszkolta a fiatal leányt a sötét, titokzatos zugba. Munkásember volt. A leányt nyomban megismertem. Egy tizenötéves leányka volt, akivel anyám jót tett. Fekete, rövid szoknyát visőlt, szürke derekat fűző nélkül, amire nem is volt szüksége. Kis szőke kontya tűvel volt föltüzve feje tetejére. A leány sápadtan szólt. — Bocsásson el, bocsásson el . . . A férfi boszus lett. — Titine, néz a szemembe. Tréfálni akarsz velem ? Tudod, hogy nem szorultam rád. A kicsike hangosan zokogni kezdett ós én a zsalu mögött szinte éreztem zaklatott szivének remegő dobogását. — Szeretlek — szólt — de nem igy, nem igy. Nem tudom hogy mondjam, de ez nem a szerelem. Szeretlek, mert kedves vagy, mert egész másképp beszólsz mint a többiek ós dobogott a szivem, mikor felém jöttél. Szeretem, hogy megölelsz, ahányszor csak akarod . . . de . . . Az ember vonogatta a vállát ós elkezdett káromkodni. Csúnya szavakat mondott. Es egyszerre a mellényéből kést vett elő . . . vastag mészároskést és feltette a zsalura, hegyével a mellem irányába. — Most beszélj, kicsikém . . . Az utca elhagyott, csöndes volt. Még a város zaja sem hallatszott. Hány óra volt ? Talán reggeli kót óra. Az egész világ mólyen aludt. Csúnya küzdelem volt az a sötétben, oly közel hozzám, hogy kezemmel elérhettem volna. A leány kétrét hajlott, a fejét leszegte. Sokáig tartott a küzdelem, de ugy végződött, mint egy régi görög dal, egy régi szép görög dal. Egyszerre csak azt vettem észre, hogy a gyermekleány kis keze a zsaluba kapaszkodik. Egy perc ... ós kezében volt a kés, amely ott feküdt . . . Az emberi test nem más, mint duzzadt tömlő, amely a legkisebb rézen is kibocsátja életadó tartalmát. A kés a férfi torkába fúródott és megcsillant a másik oldalon ... A kifröcscsent vérsugár beszennyezte a zsalut ós beszennyezte pongyolámat is. A férfi szeméből a rémület tükröződött, szája kiáltásra nyilt, de a hang belóforrott. Mikor az ember arcra esett, a leány volt az, aki mint valami kis fekete madár tipegett ide-oda ós a nagy csöndben egymás után három borzalmas kiáltást hallatott . . . Tizenhét éves voltam akkor. Én, aki semmitsem tudtam az élet valóságairól, aki csupa illúzióban éltem, félóra alatt megértettem az élet, a, szerelem ós a halál minden titkát. Es ezt nevezik a regények vágynak ! Ez a szerelmes ember ! . . . Ha a világ nem is tudja, miért akartam egyedül élni, ön, kedves barátom, ezután érteni fogja.