Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1902-03-20 / 23. szám
/ rető sziv, hogy változhat meg ennyire a férj lelkiállapota ? Hogy következhetik be ilyen rémes tragédia, mely szerelemmel kezdődik az oltár lépcsőjén . . . Itt adjuk a két esetet: Megfojtotta a feleségét. Nagy izgalomba hozta Sárrétet a'mult héten Győrös i József hitvesgyilkossága. Györösi, ki füzesgyarmati gazda, évekkel ezelőtt megházasodott, Bagó Juliannát vette feleségül. De a szeretetteljes viszony csakhamar megszűnt a házasfelek között. Igen sokszor veszekedtek és civakodtak, ami ugy az asszonyt, mint fórjet elkeserítette. A mult hét, egyik napján szintén napirendre került a veszekedés. Eleíute csak a szóváltás folyt, majd Györösi verni kezdte feleségét. Az asszony, ki már megunta ura brutális bánásmódját, ez alkalommal hevesen védekezett. G y ör ö s i t még jobban felbőszitette felesége védekezése. Kitört belőle az állat. Felesége nyakához kapott s erős szorítással addig fojtogatta az asszonyt, mig az élettelenül a földre rogyott. A gyilkosság után titkolni akarta rémes tettét. A holt asszonyt szépen felöltöztette, elbeszélte szomszédainak, hogy felesége hirtelen meghalt, s intézkedett a temetés iránt. De a bűnt nem lehetett eltitkolni. Dr. Domokos, füzesgyarmati orvos, ki a balottkómi teendőkkel is meg van bizva, észrevette a sérüléseket s feljelentette az esetet a szeghalmi járásbiróságnak. A biróságtól Bajor István vizsgálóbíró ós B ér e s s y Géza jegyzőkönyvvezető utaztak Füzesgyarmatra a nyomozás s a boncolás megejtésé végett. Agyonütötte a hitvesét. A másik eset Gyomán történt. Bodon János földművelő baltával agyonütötte a feleségét. A családi egyetértés szintén nem volt meg a házasfelek között. A férj bánásmódja teljesen elidegenitette az asszonyt, K o v ács Erzsébet, ki vissza is ment isgüleinek házához. A' íiaí-gt gyermek származott, kik apjuknál marad talF^^cAi^cPnJózsa& többször kérte feleségót, hogy térjen visszí hozzá, de az asszony hallani sem akar erről, hanem lassanként minden tulajdoná képező ingóságot elhozatott férje lakásából E héten már férje is beleegyezett ! különélésbe. Kocsival ment az asszony férji lakására, hogy elhozza még ott levő bútorait Felraktak mindent a kocsira s ekko Bodon József behivta feleségét a há: egyik szobájába. Kovács Erzsébet, mit sem sejtve bement. Bodon indulatos n támadt rá hogy miért akar elmenni ós kérte, hog; maradjanak együtt. Az asszony erre nen volt hajlandó, mire férje felkapta a szeg letben heverő baltát ós neki rontott fele ségónek. Szörnyű csapással sújtott az asz szony fejére, ki velőtrázó sikoltással eset össze. A hatósági boncolást mind a két eset ben megtartották. A két gyilkos férjét kiküldött vizsgálóbirák rögtön letartóztat ták s beszállították a gyulai ügyószséj börtönébe. A hitves gyilkosok ott várják most földi igazságszolgáltatás sújtó karjának bün tetését. A két ügy esetleg még a legkö zelebb összeülő esküdtszók tárgyalása alkal mával előkerül. — Közgyűlés Csabán. Csaba képviselő testülete ma csütörtökön, délelőtt 9 órako tartja március havi rendes közgyűléséi melynek tárgysorozata a következő : Hav jelentések: Adóbehajtás. Pénztárak vizs gálata. Kórház és szegényház. Népmoz galomról. Rendeletek átiratok: A közök tatásügyi miniszter köszönő irata. Törvény hatósági határozatok a birtokkezelósi községi szervezési szabályrendeletek módo sitása, ós a vásári helypénz díjszabás tár gyában. .alispáni rendelet Wilim Istvá rendörfőbiztosnak katonai szolgálatra val behívása tárgyában. Alföldi gazdasági va sut átirata vonal áthelyezés, a takarók pénztár átirata 300 korona adományozás takarókpénztár s aradi ipar ós nópban átirata betéti kamatláb leszállítása tárgya ban. Özv. Beliczey Istvánnó köszönő irats Jelentések, előterjesztések : Az iparos ta nonc-iskola jövő tanévi elhelyezése. Iskok széki s ker. ipariskolai felügyelő bizottság tagok és gazdasági munkás ós cseléd s« gélypónztári bizottsági tagok választási Mentő szolgálat szervezése. Községi kö2 munkák törlése. Kis József, Pilinszki JÉ nos, Kurgyis Pál, Sajben Adám s nej< Gyebrovszki János, Leszko János házsza bályozása. Az 1901. óv folyamán törtéi építkezések. Leitmann István végrehajt lemondása tárgyában tanácsi jelentései Korosy László I-jegj'zö szabadságolás. Ko paszky László, Bodó József, Christiá György, Pávik József, Sebesy Imre, Ko paszky Alajos, Monszpart István lakositá Weisz Bernát ós társai bérkocsi szabálj rendelet módosítás, ós Belenka Mihály vó^ kielégítés iránti kórelmei. Tárgyalják mé a később érkező ügyeket. Sí adókivető bizottságok tagjait. Való• 'I'J. -hogy nem kell felhívni a pónzügyífeság figyelmét a mai nyomasztó viJ)kra az iparosok és kereskedők érjen. AZ adókivető-bizottság tagjait sem •jyelmeztetni arra, hogy utánjárás, idás utján hassanak oda, hogy a kivetés móltányos és igazságos legyen. Az 1902—4. évekre Békésvármegye területén alakítandó egyenes adókivető bizottságokhoz a pénzügyminiszter részéről a következők neveztettek ki: Gyulán. Elnök: Schrőder Kornél, h. elnök Nuszbek Sándor, rendes tagok: Bálint Ferenc és dr. Follmann János, póttagok Wolf Zsigmond ós Lóderer Lajos, bizottsági előadó : Gámán Károly pénzügyi fogalmazó. Békéscsabán. Elnök: dr. Zsilinszky Endre, h elnök Varságh Béla, rendes tagok Varságh Béla ós Szekeres János, póttagok Fábry Károly és Kocziszky Mihály, bizottsági előadó: Kutassy József, pénzügyi s titkár. Békés. Elnök: Kratochvill Gyula, h. elnök: dr. Hajnal István, rendes tagok: Konkoly Jenő, Lavatka Gyula, póttagok : Benedikty Gyula ós Zakariás Gyula, bizottsági előadó: Nóvák Antal m. kir. számellenőr. Orosháza. Elnök: Déghy Gyula, h. elnök : Mikolay István, rendes tagok : Leitner Zsigmond ós Bulla Sándor, póttagok: Freuder Mór ós Fridrich Nándor, bizottsági előadó : Somossy Zsigmond m. kir. pónzügyigazgató-helyettes. Szarvas. Elnök: Zlinszky István, h. elnök: ifj. Dórczy Péter, rendes tagok. Rótby Sándor ós ifj. Dórczy Péter, póttagok : Tepliczki János ós Bárány Bóla ; bizottsági előadó : Sal István m. kir. pénzügyi számtiszt. Szeghalom. Elnök : Csánki Béla, h. elnök: Grosz Arnold, rendes tagok: Grosz úrnőid és Mészáros János, póttagok : Perényi István és Weiszberg Emil, bizottsági előadó: Lampenfeld Lajos m. kir. pénzügyi segédtitkár * - — | j0*tT~"vBHBSg^píT'lflíspanja részéről kine"" veztettek a gyulai adókivető bizottsághoz rendes tagokul: dr. Ladics László ós ifj. Kohlmann Ferenc, póttagokul: DobayFerenc ós Neumann György; a békéscsabai adókivető bizottsághoz rendes tagokul : Rosenthal Ignác és Décsey József, póttagokul : Kiiment Z. János és Horváth Mi hály ; az orosházai adókivető bizottsághoz rendes tagokul: dr. László Elek ós dr. Nagy Eiemór, pótlagukul. Bertúthy Károly ós Sperlagh Ignác; a békési adókivető bizottsághoz rendes tagokul: Lavatka Gyula ós dr. Szegedi Kálmán, póttagokul: dr. Török Gábor ós Morvay Mihály, a szarvasi adókivető bizottsághoz rendes tagokul : Kondacs István és Arnstein Lipót, póttagokul Lövi Simon ós Vitális János ; a szeghalmi adókivető bizottsághoz rendes tagokul : Mittner László ós Reck Géza, póttagokul: Kohn Sándor ós Tóth Zsigmond. ÚJDONSÁGOK. Hitvesgyilkosok. A füzesgyarmati s a gyomai gyilkosság. A hitvesgyilkosságok krónikája nem akar véget érni, még élénk emlékezetünkben van a békési eset, midőn egy elvetemült asszony akarta agyonlőni a férjét, de a gyilkosság terve nem sikerült. A férj megsebesült, de életben maradt. Most egyszerre két eset kelti a becsületes emberek lelkének felháborodását. Két férj pusztította el az asszonyt, kiknek oltár előtt fogadtak örök szeretetet ós hűséges együttélést. Mind a két sötét tragédiát ez a körülmény teszi borzalmassá, mert a hitvesgyilkosság alig kisebb bün a szülőgyilkosságnál. Megölni azt a nőt, azt az asszonyt, ki velünk megosztotta az élet minden keservét és minden boldogságát. Kinek élete egybe forrott a mienkkel, ki hűséggel, odaadással igyekezett a férj gondjait enyhíteni. Egyszerre két eset. A krónika sötét lapjai telnek. Ijesztő dolog volna az általánosítás, bár az esetek ily gyors egymásutánjában ezt is bátran meglehetne tenni. Rémes demoralizációjára lehetne következtetni ezekből népünknek. De nem tesszük ; csak megemlékezünk arról, mekkora gyűlölség, mekkora eivetemültség lakhatott Györösi József és B o d o n János lelkében, midőn meggyilkolták — a f e 1 e s éget. AHatias lelketlenség, végt?len szeretetlenség ós a nemes érzések abszolút hiánya szükséges az ilyen véres cselekedetékhez. Nemcsak a bírónak, de a lélekbúvárnak is dolgot ad. Hogy hűlhet ki ennyire a sze— Szavazás felügyelőre. A szarvasi főgimnáziumnál megüresedett felügyelői állás betöltésére ujabban két egyház szavazott le. AZ orosházi ág. ev. egyház négy szavazatával egyhargulag H a v i á r Dánielhez csatlakozott. Az apatelki egyház két szavazatát pedig báró Solymossy Lajos, nagybirtokos, országgyűlési képviselőre adta. Haviár Dániel megválasztása biztosnak látszik. — A nőegylet felolvasó-délutánja A csabai jótékony nőegylet vasárnap délután 3 órakor tartja meg második s az előre haladott idényre való tekintettel, utolsó felolvasó-délutánját. A műsor, mint mindig, ezúttal is változatos ós felettébb érdekes. Maros György egy, a csabai társadalmi életet közelről érdeklő témáról tart felolvasást, Weisz Olga k. a. cimbalmon játszik, K a r a s z y Ödöu, laputik munkatársa, saját költeményeiből szávai s végül Reisz József joghallgató hegedüjátóka zárja be a felolvasó-délután programmját. Azt hisszük, hogy a közönség pártolni fogja a jótékonyságot gyakorló nőegyletet s tömegesen jön a felolvasásra, annál is inkább, mert máskor több izben tartottak felolvasást, mig most az idő rövidsége miatt e két felolvasásnak jövedelmével lesz kénytelen a nőegylet beérni. — A kövezetvám hibás kezelése. A harmadosztályú kereseti adók összeírására kiküldött gyulai pónzügyigazgatásági tisztviselő, vizsgálat közben arra a felfedezésre jutott, hogy a békéscsabai állomásnál a kövezetvám szedése körüli hibás kezelés folytán tetemesen károsodik a vármegye közúti alapja. — A felfedezés feljelentése után az aradi üzletvezetősóg G a s k ó Béla titkárt és E i s e n József számtisztet küldte ki a békéscsabai állomási pénztár megvizsgálására, mig a vármegye alispánja a vármegye érdekében leendő eljárás megejtésére a vizsgálathoz Dóiméi Lajos vármegyei fószámvevőt küldte ki, kik a hót folyamán megkezdték a vizsgálatot annak kiderítésére, hogy nem szedtek e illetéktelenül kövezetvámot s terhel-e ez irányban valakit felelősség. — Várkonyi látogatásai Várk o nyí István még most sem akar lemondani a békésmegyei nép boldogitásáról.' Amint értest^ik^i^^^^jsvéti ünnepek alkal mával látogató körutra"~ind"ul jO'^szinüleg, hogy megvigasztalja párthiveit b'kásának miatta. Az ilyen „látogatások" alkalmával nem történik nyilvánosan az urak szidása, hanem annál izgatóbb sugás-bugások szoktak lenni az ój leple alatt magánlakásokon. Most azonban már nem lehet „programbeszéd" örve alatt izgatni s igy a hatóságoknak nagyobb gondja lesz a néplázitóra. — Kinevezés. A gyulai törvényszók egy kiválóan derék ós jeles képzettségű fiatal tagját érte a királyi elismerés. Az igazságügyminiszter előterjesztésére dr. Kiss Gyula aljegyzöta zalaegerszegi törvényszékhez a Felség, pályázat kiírása nélkül albirróvá nevezte ki. a. nagy szorgalmú és kitűnő jogi kószültsógü fiatalember előléptetése érthető örömet, de távozása egyúttal élénk sajnálkozást idézett első a törvényszéken, hol előzékeny, szerény modora miatt közbecsülósben áll. A törvényszók elnöke egyike volt a legelsőknek kik biróvá törtónt kineveztetósóhez gratuláltak. — A Békésmegyei takarékpénztár közgyűlése. A megyei szókváros egyik tekintélyes pénzintézete, a Békésmegyei Takarékpénztár vasárnap tartotta meg rendes évi közgyűlését. A részvényesek tekintélyes számban jelentek meg, hogy meghallgasság az igazgatóság óvi jelentését, mely őket minden tekintetben kielégítette. Dacára nehéz viszonyoknak, a mérleg kedvező, s a részvényesek az eredménnyel meg lehetnek elégedve. Elénk érdeklődést keltett a megüresedett felügyelő bizottsági hely betöltése. Két áramlat mórkőzött egymással. A kissebbsóg, ólén az igazgatósági elnökkel, Schrőder Kornélt óhajtotta bejuttatni, mig a többség Pán d y István nyugalmazott uradalmi ügyész körül csoportosult. Titkos szavazás utján döntötték el a kérdést és Pándy 320 szavazattal Schrőder 80 szavazata ellenében a felügyelő bizottságba beválasztatott. A szavazás eredménye meglepetést keltett, mert nagy többséggel egy csabai ember lett egy gyulai pénzintézethez felügyelő bizottsági tagul megválasztva. — Gyűjtés gimnáziumi alapítványra. A békési főgimnáziumban egy alapítvány öszszegyüjtósón fáradoznak, melynek kamataiból oly nyolcad osztályú jómagaviseletü, jeles előmenetelt tanúsító ifjút megjutalmaznának évenkint, ki a hazai protestáns történelemben való jártasságával kitűnik E célból a békési ev. ref. főgimnázium j igazgatósága felhívást bocsátott ki az egyház előkelőbb tagjaihoz, hogy adományaikkal ezen, — az iskola felekezeti jellegének erős kidomboritására szolgáló —• alapítványhoz hozzájáruljanak, A felhívás nak már is szép eredménye észlelhető, meri I mintegy 300 korona gyűlt eddig össze, í I gyűjtés kezdetén. — Halálozás. B 1 e y e r Jakab sarkadi nagybérlő szombaton 77 éves korában, boldog házassága 58-ik óvóben meghalt. Az elhunytat, akinek egyenes jellemét ós puritán életét az egész Alföldön ismerték ós tisztelték, hétfőn helyezték örök nyugalomra a sarkadi izraelita temetőben, nagy részvét mellett. — Tanitók memoranduma. A békésmegyei általános tanitóegylet gyulai köre, a békés- ós biharmegyei róm. kat. tanitók eg3'letevel együtt, a tanitók nyugdijsórelmeit tárgyaló memorandumot dolgozott ki, melyet az összes tanitók elfogadtak. A memorandumot kinyomatják s megküldik a megye összes járásköreinek. Azonkívül a megyei képviselők utján benyujtatják a képviselőházban is. A memorandum támogatására személyesen kérik fel Bókósvármegye országgyűlési képviselőit. A gyulai tanitók valláskülönbség nélkül a napokban tisztelegnek dr. B o d o k y Zoltánnál, Gyula város képviselőjénél a memorandum ügyében. — Csabai díszmagyar. A csabai szabóipar fejlődósét ós magas színvonalát szépen mutatja egy remekbe készült díszmagyar, mely ajándékul szolgált. A gyönyörű ruha minden része, minden darabja, a kucsmától kezdve a csizmáig, Csabán készült. A díszmagyar pompás kivitele különösen dicséri a készítő Löwy Jakab L. és Társa cég szabászát, Könyves T. Kálmánt. A csabai iparosok a diszmagyarral Rosenthal Ignácot, az ipartestület munkás elnökét ajándékozták meg jubileuma alkalmábál. — Házasság. L i p t á k Lukacsik Mihály csabai földbirtokos hétfőn vezette oltárhoz az ev. templomban K u r 1 i k Mária, csabaá kereskedőnót. — Öngyilkos cseléd. Kocsondy Mihály pusztaföldföldvári tanyai lakos Farkas Mária tótkomlósi leányt fogadta meg nem régen cselédnek. Farkas Mária a mult héten előszedte az elbusult cselédek - kénes gyufáját. Egy csomagot beáztatott s a folyadékot megitta. Mire a házbeliek észrevették a foszforoldat mérgező hatását, késő volt minden, a leány nagy kinok között kiszenvedett. Tettének oka teljesen ismeretlen. — Tanulók a színpadon. A körösladányi izraelita népiskola növendékei jövő hétfőn a népiskola termében jótékonycólu műkedvelő előadást rendeznek. Szinre kerül: Taszte r" c imü bibliai színdarab, melyben tizenkóTlammjpöflk ó s. leányok i szerepelnek. A körösladányi koz8ftÉ%.®£• deklődóssel várja a tanulók előadását. — Bimbóhullás. Szeghalmi C h r i s z t ó , Miklós volt békésmegyei, most biharmegyei árvaszéki ülnök öt éves Ilonka leánya Nagyváradon meghalt. A korán elhunyt kis leánykát édes apja, édes anyja s két testvére gyászolja. — Előléptetés. Az igazságügyminiszter S z a n i s z 1 ó Samu békési ós L ó v a y . Balázs szarvasi járásbirósági Írnokokat a i Xl-ik fizetési osztály 1-ső, illetőleg 2-ik fokozatába léptette elő. — Harapós cseléd. Nagy A. Bálint füzesgyarmati gazdának Nagy Lajos nevü cselédje rosszul viselte magát, A gazda megakarta fenyíteni s ekkor Nagy Lajos bekapta gazdája hüvelykuját s majdnem ; teljesen leharapta. A harapós embert feli jelentette gazdája a rendőrségnél. — Élelmes vevö. Richtzeit Péter csabai kereskedő üzletébe holmi bevásárlás • végett bement P a u 1 ó György csabai • legény. Mig a kereskedő a portékák elősze. dósével volt elfoglalva, P a u 1 ó György s felkapta a kedvező alkalmat, s egy őrizetlen - pillanatban a kózipénztár fiókját kihúzva, • abból egy zacskó pénzt kiemelt ós elfutott. ' Szerencsétlenségére atulajdonas észrevette, - hogy saját pénzével szándékszik öt Pauló , kifizetni, s hamarosan rendőri beavatkozást - kért. Pauló szabadulni akart a pénztől s a j zacskót elakarta dobni, de nem sikerült, s r az most a rendőrség őrizete alatt van Pauló - György gyei együtt, ki tettét nem tagadja, - — mert nem lehet. i — Kiváló esetek bizonyítják,hogy a czuz i ós köszvényes bántalnak leghasznosabb 1 gyógyszere a Zoltán-féle kenőcs. Üvegje - 2 kor. Zoltán B. gyógyszertárában Bpest. 1 A leghíresebb orvosok is ajánlják e párat- lan kenőcsöt, mely nemcsak a bel-, hanem - a külföldön is nagy elterjedtségnek örvend, t — Névmagyarosítás. N a 1 i v a j k ó t Károly békéscsabai lakos vezetéknevét bel) ügyminiszteri engedólylyel N á d o r-ra magyarosította. L. — Csalás jótékonycélra. Kiss Gábor - nagyszalontai 38 éves egyén felettébb hu- máuus gondolkozású uri ember. A szalontai , tüzkárosultak számára gyűjtögetett Csabán - igazoló jogosítvány nélkül, csupán szive s sugallatát követve. Nemes intencióit azon:. ban a rendőrség másként fogta föl s mivel a nem tudta magát igazolni, a hűvösre tette. Március idusa. Az örökemlékezetü napon tartott ünnepélyekről még az alábbiakban számolunk be. Szerte a megyében felcsapott a lelkea sedés lángja s tisztán állhat mindenki előtt Békésvármegye közönségének hazafiasság*.