Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-06-29 / 52. szám

XXIX. évtőlyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, junius hó 29 én. 52. szám a i BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefoi'-szám 7. Szerkesztőség: Fó-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 tillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Magyar népoktatás. Békéscsaba, junius 29. A magyar nyelv területi és még inkább belterjes hóJitásai mai mpon még elenyészően csekélyek. Nem lehetünk megelégedve az eredménnyel A statisztikai évkönyvek, főleg pedig az utolsó általános népszámlálás ide vonat kozó adatai, valamintHalász Ferencnek nagyérdekü munkája s legutóbb Balogh Pálnak: A népfajok Magyarországon cimü nagy demográfiái müve minden kétséget kizárólag meggyőzték a közoktatásügyi kormányt arról, hogy a magyarosodás processzusa mág min dig nagyon lassú folyású. Meggyőződött a kormányhatóság főleg arról, hogy az egyházak fen hatósága alatt álló elemi iskolákban mily mosto ián bán .ak el a magyar nyelv tanításával, ugy, hogy az eddigi állapotok konzerválása mellett egyáltalán lehetetlen elérnünk a nemzeti állam kiépítésének fenséges ideálját. Wlassics Gyula kultuszminiszter, akinek Békéscsaba község közönsége tegnap nyújtotta át az elismirés ós hála szerény jelképét: a díszpolgári oklevelet a lokális közoktatásügy hathatós felkarolásáért, végre is megunta a létező viszonyokat s CÜ.JUÍ? giával fejére, hág a nemzetiségi hidrának. Rendeletet bocsátott ki a magyar nyelvnek sikeresebb tanítása ügyében. Rendelete alaposan kitanítja a tanfelügyelőket és az egyházi hatóságokat arra, hogy mit kell tenniök a magyar nyelvn %k az eddiginél sokkalta sikeresebb tanítása érdekében. A közoktatásügyi miniszter erélyes és tapintatos rendeletét amikor örömmel üdvözöljük, egyben eszünkbe jat, hogy e rendelet életbeléptetése ugyan azokra a közegekre van bizva, akiknek kötelessége lett volna a magyar nyelv tanításáról szóló 1879. óvi XVIII. törvénycikket végrehajtani. Az 1879. XVIII t. c. végrehajtásában az akkori közoktatásügyi miniszter még ugyanazon év folyamán kiadott rendelettel állapította meg a nem magyar nyelvű népiskolák tantervét. Ebben a tantervben a minisz ter kellőképen goidoskodott is a ma gyar nyelv megfelelő tanitásáról. Ámde csak a papíron, mert 23 év kétségbe ejtő eredményei íme azt mutatják, hogy több mint két évtizeden át n^m zetiségi egyházaink nem respektálták sem a létező törvényt, sem az azt kiegészítő miniszteri rendeletet. Hisz a közoktatásügyi kormány most már maga is kénytelen beismerni, hogy az ország 3218 neon magyar tannyelvű felekez.ti népiskolt közül a magyar nyelvet nem oktatták sikerrel a mult iskolaévben 269 r. kat., 470 gör. kat, 560 gör. kel. ós 178 ág. ev., összesen 1477 felekezeti nép iskolában, egyéb ok közül még azért sem, mert ámbár az idézott törvény 2. § a szerint már 1882. évtől tanítóul senki sem volt. alkalmazható, aki a magyar nyelvet beszédben ós írásban annyira elnem sajátította, hogy ^^^^^^^^^^ ^_______ a róm. kat iskoláknál 251, a gör kat -nál -295, gör keletieknél 689 ós az ág. ev. felekezeti iskoláknál 361 olyan tanitó volt még mindig alkalmazva, akik a magyarnyelvet nem beszélték. Ugyanakkor, amidőn a közoktatásügyi kormány ezeket a szomorú tényeket kénytelen konstatálni, Pav1 o v i c s képviselő testileg megfenyít néhány délvidéki fiut, amiért ezek a Szózatot, a Hymnust, no meg a Kossuth-nótát merték elénekelni, megválasztják M a n g r a Vazult, oláh püs pöknek s ugyanakkor a magyar sajtó és a magyar parlament állandóan kénytelen foglalkozni a pangerman mozgalom veszedelmes jelenségeivel. Ezekre a szomorú eredményekre elszorul a hazafiúi lélek, ha naprólról-napra arról kell meggyőződnnie, j hogy sem az 1843 iki, sem az 1879-iki törvény nem szolgálta a magyar nyelv és a magyar állameszme ügyét ugy, miként azt e törvények alapján bízvást el lehetett várni S miért ? Hát bizony nem azért, mintha rossz, vagy hézagos lett volna a törvény, hanem mivel annak végrehajtására nem fordittatoot kellő gond sem az alantas közegek, sem a közoktatásügyi kormányzat részéről. A magyar közoktatásügyi miniszter most egy ujabb rendelettel akar érvényt szerezni az 1879-iki törvénynek. Bölcs leiratát, melyben elrendeli, hogy a heti tanórák legalább felének a nem magyar nyelvű népiskolákban magyarnak kell lenni, örömmel üdvözöljük, annyival inkább, mert a miniszternek emez intézkedése és egy máaik rendelete közt, amely az állami iskolákban a hitoktatásnak is magyar nyelven való tanítását kötelességévé teszi valamennyi felekezeti hitoktatónak, helyes rendszeren alapuló össze függést látunk. Ha mégis vannak aggodalmaink, ezek csak arra vonatkozhatnak, hogy attól lehet tartanunk, mikép a miniszteri rendelet ismét nem lesz teljesen végrehajtható. Mert ha a magyar közoktatásügyi minisztérium döntő befolyást akar gyakorolni a magyar nyelvnek a nemzetiségi iskolákban való tanítására, mindenekelőtt olyan tanítókról s ha ! lehet, olyan hitoktatókról kell gondoskodni, akik a miniszter intencióit végrehajtani nemcsak hogy akarják, de arra képesek is Mig az olyan nagy ós anyagiakban bővelkedő egyházakban, mint aminő a békéscsabai ág. ev. gyülekezet, három zugtanitó is belekontárkodik a népoktatás nagy munkájába: addig a magyar nyelv sikereiről nem is álmodhatunk. Ezt a célt csak a tanítóképzés államosításával lehet elérni. Igaza van xzoknak, akik a tanítóképzés államosítását még a népiskolák államosításánál is fontosabbnak tartják. A tanítóképzők állapota amugyis szánalmas nemcsak a nemzetiségek kezében levő intézetek magyarellenes szelleme miatt, de azon alacsony értelmi szinvonalná' fogva is, mely legtöbb képezdénket igen hátrányosan jellemzi. Keserves idők. A szezon és a drágaság. A rossz üzletről panaszkodni ma már olyan unalmas, mint a rossz időjárást emlegetni. Azért mégis, ha kidugjuk orrunkat s rá csepeg az eső, hát az kellemetlen a ha erősen fuj a szól, nem megyünk sétálni. Az emberek otthon ülnek, vagy a kávéházakban ásítoznak s elmondogatják egymásnak, amit mindenki tud : hogy az egész májusban esett az eső s már most junius végén vagyunk és még sincsen nyár ; május hónapban fütöttünk, juniusban fázunk. — Hasonlóképpen vagyunk a pénz dolgában. Nem kell, hogy mutogassuk a tárcáinkat; minden ismerősünk tudja, hogy üres és mi is tudjuk róla, még ha herceg is, hogy szűkölködik a forintokban, mivelhogy minden üzlet rosszul megy s az inkasszó a legnehezebb. Csak a pénzügyminiszter, a delegáció és az országgyűlés nem akarja elhinni, hogy a polgároknak nincs pénzük. Bekésmegyei Közlöny tárcaja. Mióta távol vagy. Mióta távol vagy, se napom, sem éjem, Elhagyatottságban százszorosan érzem, Mintha-mintha én is kisérteni járnék, Haloványabb vagyok, Mint a sírból kikelt lélektelen árnyék. Miként a menybolton sok száz sötét felleg, Fölöttem a bánat felhői kerengnek, Villám cikkáz rajtuk végestelen végig S minden villámcsapás Az én holtra gyötört, bús szivemet éri. Mint a rózsafának gyenge ágát, lombját Nagy sötét virágok a föld felé vonják, Engem is a porba aláz a búbánat; — Ha még soká nem jössz Szép szerelmes párom : meghalok utánad. Mint az ákác erdő, ha vihar tör rája, Olyan szomorú inost az én szivem tája, Fájdalom vihara tépi, töri, zúzza Letépett virággal, Bús dalokkal magát sírva koszorúzza. Csillagtalan éjjel borult a szívemre, Remegő boldogság eltévedne benne, Pedig utat keress, oh vezesd te rája, Ragyogja be útját Lángoló szerelmed arany napsugára. Köny. Esküvő. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta: Zalay Masa. — Tehát csakugyan férjhez megy ? tört ki vádoló szemrehányással a tőhadnagy, olyan hangosan, hogy azonnal ijedten tekintett körül a nászvendégek hullámzó tömegón, mintegy mórlegelve a távolságot. Senki sem hallotta szavait, csak a menyasszony, aki végre megszabadulva az érdeklődök kíváncsi tekintetétől, bemenekült az ablakfülke rejtekébe és meglepődve állt a férfi mellett hószinü selyemben, lenge fátyollal borítva, mozdulatlanul ; csupán kezében reszkedett a csokor és a szóp szemek csillogtak ki lázasan a halvány arcból, melynek színe harmóniáit ruhájáéval. A kérdésre elfordult, mintha vissza akarna lépni, sóhajtott és pillantása átrepült a társaságon, hogy néhány tolakodóan kérdő szempárnak diadalmas, büszke tekintettel válaszoljon, azután a férfihez hajolt és hangos, tüntető kacagással mondta : - Bevégeztetett ! s mig keztyüs kezét lassan fölemelte a gyönyörű menyasszonyi bokrétáról, melynek illatos rózsáit simogatta, — elcsendesedve szólt: Elvégre sokáig haboztam a közvélemény szerint ós illő, hogy Preznay kitartása meg legyen jutalmazva. Nem mintha kezemet ilyen felette magas ajándékul becsülném, — fűzte hozzá enyelegve, — csak azt adom, amit kért és hiszem, hogy elégedett lesz ! Mélyen elpirult és átható szemét könynyek fátyolozták ; ez a nedves tekintet ellenállhatlanul bájossá tette, amint folytatta : — Maga azt hiszi, hogy egy tragédiában dilletánskodik, amikor elvállalta az első vőfélyem szerepét, de biztosítom, hogy nagyon csalódik, — ón szeretem a vőle gényemet! A férfi hitetlenül, alig ószrevehetőleg megrázta szép Apolló fejét. — Lala! esdekelt halkan, ue harcoljon olyan halálos sebesülttel, mint a minő szegény szive, a győzelem ugy sem boldogíthatja. Érzem, hogy minden szava hazug ámitás, — avagy a mult volt az ?.. És reá emlékezett az esküvésekre, mit szerelmesen rebegett hajdan e leány ós a bájos szőke fő, mely most narancsvirággal van koszorúzva — vállán pihent! — A múltnak fényes temetése volt az eljegyzésemen, hangzott a válasz valami ismeretlen, hideg hangon, ami csak a női büszkeségben sértett asszonyok aajátja, — felébredtem álmomból — ennyi az egész! — Lehajtotta fejét az üde virágokra oly hosszan, hogy mámoros lett a bóditó illatártól ós igy, lezárt pillákkal, elrejtett arccal beszólt tovább : — Az élet utján véletlenül összetalálkozik két koldus, egy pillanntra megállnak, kezet nyújtanak és elhatározzák, hogy segíteni fogják egymást a göröngyökön keresztül. De mert az étet utja szűk gyalogösvény, — ölelkezve kellene menniök, ha egymás mellett akarnak haladni, — látott ön már ölelkező koldusokat főhadnagy ur ? Én még soha ! Deigenis láttam, hogy a hulladók kenyérmorzsához, amelyet egyikük élvez, — a másiknak sóvár, irigy pillantása tapad. Ilyen szánalmas tableaut nyujtottunk volna mi is. A főhadnagy hirtelen, indulatosan megragadta a leány kezeit ós evvel a durva mozdulattal kényszeritette, hogy szembe nézzen vele. Lala mintegy védelmet keresve, ijedten meghátrált, — akkor a férfi megvetően eltaszította a fehér keztyüs ujjakat ós gúnyosan belemosolygott a megriadt arcba. — Hallgasson meg ! és a hangja parancsolóan csengett, ön nem akart éhezni a jövőben ós ezért egy dúsgazdag férfi fejedelmi asztalánál keres menedéket. Hódolattal hajlok meg előrelátó, józan esze előtt, mert megnyugtat, hogy az ön emlékében nem rezg egyetlen accordja sem annak a bűbájos dalnak, mely valamikor régen sziveinkből takadt és oly szóp összhangba olvadt. De ezek után tartozom önnek azzal a kijelentéssel, hogy ón sem fogok nyomorult koldus módjára éhen halni. Nagybátyám, kinek halálát vétkes önzéssel vártuk hajdan, — meghalt nemrég és a mesés vagyonnak egyedüli örököse lettem. Ez volt oka, hogy elfogadtam a vőfólyi tisztséget, remélvén, hogy szülei erőszakos hatalmából megmentem önt ós a kinos tüzpróba után elviszem magammal. De amint tapasztaltain, kegyed szabad akaratból nyújtja kezét másnak, — igy nekem csak az önbecsülés marad vigaszul, ami kitérést parancsol! É pillanatban örömujjongás zaja töltötte be a szobát ós üdvözlő kiálltások repültek egy elegáns férfi felé, aki karján vezetve egy rózsaszinruhás babalányt, — idege»en keresni látszott valakit tekintetével. — Ez 6 ! súgta a menyasszony és egy pillanatra áruló zavarba jött, de rögtön visszanyerte nyugalmát, amint kezet szorított jegyesével, aztán a ragyogó fiatal leányhoz fordult, hogy szeretetteljesen magához ölelje, mig a két férfi a bemutatkozás szokásos banalitásán túlesik. Preznay hideg, gyanús mosolylyal nézte végig az uj ismerőt, előkelő egykedvűséggel mondott köszönetet aztán a fáradtságért, amit a főhadnagy áldoz, hogy oly távolról is kész volt idesietni, jelenlétével emelve a fényt és kiegészítve a menyasszony régi jó ismerőseinek egybegyűlt csoportját. Mindezt a legudvariasabb hangon intézte hozzá, de ezen közben megfigyelte a főhadnagy Lalára tapadó szerelmes tekintetét, kesergő arcának illemderüjét ós a rekedt hangot, arai világot vetett arra, mit eddig nem volt képes arájában megérteni, — a leány tűnődése, habozása végre meg volt fejtve.