Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-06-26 / 51. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, junius hó 26 án. / 1 B1 "•• 51. szám BEKESME6TEI KOZLONT Telefor'-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 lillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Az egyszerű közigazgatás. Békéscsaba, junius 25. A belügyminisztériumban szaktanácskozás volt a közigazgatás egyszerűsítése tárgyában. Öt darab, nagy körültekintéssel kidolgozott szabályrendelettervezetet tárgyaltak napokon át a belügyminiszteriumb m. Az egyik vármegyei, a másik községi és a körjegyzői, a harmadik a közigazgatási bizottsági, a negyedik az árvaszéki, az ötödik a községi gyámügyi ügyvitel szabályzat reformját tartalmazza. Ezek a szabályrendeletek az 1901. évi XX. t.-c. 32. §-a alapján adott törvényes felhatalmazásból készültek és céljuk az, hogy mindaddig irányadóul szolgáljanak, amig azokat az uj törvény hatályon kivül nem helyezi. A mi közigazgatásunk reformját eddig minden belügyminiszter legelső célja gyanánt tűzte ki. Wenckheim Bélától és Tóth Vilmostól kezdve Széli Kálmánig minden belü^yminisz ter a tárcájában hordozt i a közigaz gatás reformját. Szapáry Gyula gróf belügyminisztersége alatt a képviselő házhoz beterjesztették a közigazgatás gyökeres reformjáról, az állami köz igazgatásról kidolgozott igen tüzetes és részletes törvényjavaslatot. Ennek keresztülvitelét azonban az obstrukció megakadályozta. Ezután Hieronymi Károly, Perczel Dezső belügyminisz'erek szintén kilolgo tattik javaslatokat a közigazgatás rendezéséről, de azok még a törvényhozás küszöbéig sem jutottak el Most azonban reményleni lehet, hogy a közigazgatás reformja tényleg meg fog valósulni. A javaslatok mindenekelőtt megállapították, hogy tulaj donképen miben van a közigazgatási szervezet hibája. Első sorban azért vannak visszásságok, mert a 63 vármegyében mindenütt más-más elvek és szabályok szerint vezetik az ügyvitelt Ennélfogva első teendő, hogy a vármegyék, a városok és községek közigazgatási ügyvitelébeh egyformaságot, egyöntetűséget kell létrehozni az egész vonalon. Ezzel kapcsolatban a roppant szövevényes közigazgatási eljárást lehetőleg egyszerűsíteni, gyorsítani, a közönségnek könnyen hozzáférhetővé, olcsóbbá tenni '<ell. Ebből a célból a javaslatok lehe tőleg kiküszöbölik az irásos eljárást. Behozzák a közigazgatási eljárásba a szóbeliséget, midőn a felek szóbelileg terjesztik elő panaszaikat, kérelmeiket és a közigazgatási hatóság szintén a sok irka-firka kerülésével hoz határozatokat Csupán annyit jegyez fel a jegyzőkönyvbe, amennyi az ügy megörökítése végett szükséges. Ez a reform behozza a vármegyéknél a hivatalos 1 ip használatát, mely Békésmegyében alispánunk intézkedise folytán már öt év óta meg van. E lapban a megyei hatóság közérdekű rendelkezései és tudósításai magjelennek és nyolc nap alatt kötelezőkké válnak stb. Ha ezekben a szabályrendeletekben lefektetett alapelveket és intézkedéseket pontos n és lelkiismeretesen végre fogják hajtani az egész országban, a közigazgatás tetemesen javulni fog. A nagyközönség ennek a reformnak lépten-nyomon hasznát látja. Nem lát a közigazgatási hatóságban kényurat, sem olyan szükséges rosszat, mely minden lépten-nyomon csak kellemetlenséget képes előidézni. Hanem arról fog meggyőződii, hogy a közigazgatási hatóság nemes feladata csakugyan az, hogy a népet támogassa, segítse ügyes-bajos mindennapi dolgaiban. Ekként a nép bizalommal és félelem nélkül keresi fel a közigazgatási hivatalokat. A közigazgatási tisztviselőnek több ideje marad arra, hogy a közigazgatási ügyet alaposan elintézze. Mert megszabadúl a sok irásos jelentéstétellel egybekötött nyilvántartó, iktató, kiadmányozó s egyéb cifrangos irodai munkától Szóbeli tárgyalás útján a közigazgatási tisztviselő maga is jobban megérti a panaszt és a felekkel is jobban megtudja értetni szóbeli érintkezés útján a hatósági végzíseket. Hisz ez a szegény földmives nem is képes igen megérteni a mostani kacskaringós „stilus kurialis

a-ban ho zott és sokszor még hozzá olvashatatlan Írásokkal közölt végzéseket, ugy, hogy utóvégre is Ponciustól Pilátusig kell mennie, amig végre-valahára megértenie sikerült, hogy tulajdonképen mit is akarnak vele a felsőbbsógek. A modern közigazgatás most segítségül hivja az uj közlekedési és forgalmi eszközöket is. Jelentékeny szerep jut a közigazgatásban ezután a telefonnak. A hatóságok egymással nem hosszas levelezések útján, hanem telefonon érintkeznek. Ha aztán keresztűlviszik az egyöntetűséget az ország összes vármegyéjének közigazgatási ügymenetében ós megvalósúl az egyszerűség, kiküszöböltetik a bürokratizmus túltengése: vizsgálhatjuk a mostani közigazgatás hivatali szervezetinek hiányait. Beszélhetünk a községi, a járási, a megyei központi hivatalok, a városi magisztrátus szervezetének újításáról. Eldönthetjük azt a nagyon fontos kérdést, hogy az adminisztrációt, elválasztván az önkormányzattól, célszerű-e rábízni állami közegekre. Az önkormányzat működését cs^k béni ja, hogyha annak közigazgatási ügyvitellel is kell bíbelődnie Miért is a megyékben az önkormányzatot szakszerűen képzett ós gyakorlatilag iskolázott állami közegekre kell bizni, a kikkel a felelős miniszter rendelkezik. Viszont a vármegyei önkormányzatot ki kell szélesíteni, hogy az ellenőrzést sokkal hatályosabban eszközölhesse az egész vonalon. A törvényhatósági bizottság eleven erejét, rendelkező és intézkedő, ellenőrző képességét kell fokozni. Ha ez megtörtént és a megyei ós városi hatóság önkormányzata szilárd alapokra helyezkedett, semmi okunk sem lesz attól tarcani

l hogy az állami adminisztráció a közszabadságot veszélyezteti. Vasútigazgatóság Csabán. Az alföldi első gazdasági vasút közgyűlése. Vasárnap tartotta meg Aradon az alföldi első gazdasági vasut-részvénytársaság VII-dik rendes közgyűlését. Amint tudósítónk jelentéséből kitűnik, a közgyűlésen a bókésvármegyei érdekeltség, de különösen vármegyénk agilis, minden irányban körültekintő, gondos s különösen vasutpolitikai szempontból áldásos tevékenységű alispánjának agitációja folytán Békésvármegye jogos igényeit nem csak kielégítő, de jelentőségükben messze kihatású határozatokat hoztak. Egyike ezen határozatoknak az, hogy amint a békésBékésmegyei Közlöny tárcája. Közös sors, A gyorsvonat végigrobogott a keskeny völgy tekervényes vonalain. Az egyik oldalon magas, szirtes hegyek meredtek égfelé, mig a másik oldalon egy kicsi folyó sebes futással iramodott a hegyek tövében. A nap vakítóan tűzött a fenyves erdők komor zöldjére, majd a viz ezüstös felületét ragyogtatta be. Minden üde, zöld volt a természetben : a tavasz ébredése, uj, fakadó élet minden fűszálban, farügyben. Mig a regényesen szép tájékon minden mosolygós, derűs volt, addig bent a vonat egy nöi-szakaszában két hallgatag nő ült egymással szemben. Az egyik ifjú, szép leány volt. Halovány, érdekes arcát hamvas-szöke haj köritette, acélkék szemeiben mélységes bánat, eltitkolt köny lappangott. A kis, fehér kéz idegesen játszott az ablakfüggöny rojfcjaival, mig tekintete közönynyel nézte a természet tavaszi pompáját. Szemben vele, szürke uti ruhás, alig harminc évei nő ült A dus, fekete haj ősz szállakkal tarkázott volt. A szája szólén az a meghatóan bánatos vonás látszott, mely minden sokat szenvedett nő szája köré vésődik. Szelíd, barna szeme érdekkel csüngött a leáityon. Már órákon át együtt utaztak egy kocsiban, de nem szóltak egymáshoz. A sors itt kót egészen idegent hozott össze, hogy egy hosszú utat tegyenek meg együtt. A vonat csak robogott tovább. A völgy szélesedett. A sötét fenyves erdőket üdezöld tölgy- ós bükkerdök váltották föl ; a folyó kót oldalon dus gabonavetések hullámzottak. A nap nyugvóra szállt. Búcsú sugarai még még egyszer bearanyozták az egész színpompás májusi tájképet ; egy vörös sáv végig futott az ég sötétkékjén s végül a nap a távoli hegyek mögé bujt el. — Sötétedett. A leány kót keze közé temette fejét, majd lassan-lassan halk zokogás szakadt föl kebléből. S mintha az első könyek szabad folyást engedtek volna a sziv keserűségének, mind nagyobb ós hevesebb zokogás reszkettette meg a szép, ifjú alakot. As asszony ijedten állott a leány mellé. Hűvös keze a leány keze után nyúlt. — Mi baja kisasszony? Nyugodjék meg, csendesedjék ! A leány felpillantott ós ebben a tekintetben oly halálos szomorúság rejlett, hogy az idősebb nő megdöbbenve nézte ezt az ifjú teremtést, kit a sors már is oly kegyetlenül látogatott meg. — Köszönöm asszonyom jóságát ! Bocsásson meg, hogy nem tudtam többé parancsolni könyeimnek. De ha nem sírhatnék, megrepedne a szivem attól a sok bánattól, mely abban összehalmozódott. Hagyjon sirnom, ez nekem megkönnyebbülés. Az asszony oda ült a leány mellé, megsimogatta a reszkető kis kezeket. — Ha megnyugvás a köny önnek, hát sirja ki magát. Es ha gondolja, hogy megköunyebülne a szive, gyónja meg keservét nekem. Talán találok egy vigasztaló szót — Ön oly jó asszonyom, de ön nem tudhatja micsoda szenvedés, micsoda fájdalom az ón életem. Elhallgatott. Kis kendőjével leszárította köny9Ít. De bár szemének gyöngyei megapadni látszottak, keble a visszafojtott zokogástól hevesen emelkedett. A kicsi keskeny arc a sírástól kipirosodott, az ajkai alig ószrevehetőleg remegtek. Néhány perczig kinézett az ablakon, majd halk hangon mondotta : — Jegyesem temetéséről jövök. Az asszony megfogta a leány kezét. Vigasztaló, részvétteljes volt a keze szorítása. — A jegyesemet, a kit imádtam. Egy hónap múlva kellett volna az eskövőnek lenni s most ő ott kint fekszik — a hideg földben. . . és nem lehet enyém soha, soha!" A hangja elhalt, fáradtan hajtotta le fejét a karjára ós száraz szemekkai nézett ki az éjszakába. A mély csendet csak a vonat zakato. lása zavarta meg. Az asszony hátratámaszkodott a díván párnájára, szemei félig lecsukódtak, ujjai imaszerüen összekulcsolódtak. Majd beszélni kezdett.. Halk, fátyolozott hangon: — Ont kedvesem nagy fájdalom érte ; nincs is arra a sziv-sebre vigaszszó, meddő itt minden kísérlet, hogy önt most, első fájdalmában megvigasztalni lehessen, Én is ismerem a sziv lázongó érzelmeit, ón is tudom, mi az szeretni s elveszteni azt, kit a világon legjobban szeretünk. A leány meglepetten, kérdően nézett társnőjére. — Önnek a fájdalma mily nagy, ón tudom — folytatta az idősebb nő — de hogy tudja, miszerint más embert sem kíméli meg a sors súlyos csapásoktól, könyektől, elmondom az ón rövid tragédiámat. — Ön még leány, nem tudja, hogy szeret egy asszony. A mi az önök szivében sejtelem, az nálunk valóra ébredt tudat És ez a szerelem, mely az ébredés után lakozik szivünkben, ez az igazi, örök, nagy szerelem ! Igy szerettem ón, midőn egy nemes gondolkodású jó ember telesóge lettem. Nein beszélek önnek arról a nagy boldogságról, mely osztályrészem volt. Az átólc botdogságról hallgatni szeretünk, szivünkbe zárjuk azt, mint egy édes, örök titkot. De fájdalmunkat szívesen panaszoljuk el. Néhány hónapos asszony voltam. Egy őszi estén történt. Férjem kimaradt, nem jött a szokott időben haza. Én eleinte ideges, aggodalmas voltam, később a féltés kezdte emészteni lelkemet. Tudtam, hogy férjem egy barátjánál időz, kinek szép, kacér felesége volt. Ettől aa ass onytól féltettem az uramat. És ez a féltés elvakított engem, hitszigoruvá, hevessé lettem férjemmel szemben. Más asszony elnéző szives csókkal fogadta vo'na egyszer elmaradó férjét, ón meg izgatott, heves szavakkal fogadtam öt. Férjem eleinte nevetve mentegette magát, később haragos lett, a szeme szikrázott, a mint gyanúmat, hogy szép aszszony után járt — ártatlan módra szemébe vágtam. Hozzám lépett. A üangja rekedt lett a haragtól s oly hevesen fogta a karomat, hogy szinte fájt. — Klára, hiszel nekem vagy nem ? Szenvedélyem vakká tett. Hevesen felsziszszentem: „Nem hiszek neked!" Ő eleresztette karomat, elfordult tőlem és rekedten mondá : „Ha nem hiszel nekem, hagyj el engem !" Hevesen szaladt aszó ajkamra: „Igen, itt hagylak, mert nem érdemled hűségemet, szerelmemet!" Az ajtó felé mentem. Még hallottam a mint térjem halkan mondá : „Klára !" De a dac győzedelmeskedett minden jobb érzésemen, elhagytam férjem otthonát Szaladó lépésekkel siettem a falu hosszú utczáján át, nagynéném lakása felé. Midőn néném vénleányos, pedáns renddel bútorozott ósdi lakába léptem ós érzékeimet az az erős mosusz szag megérintette, határtalan vágy fogott el engem, visszatérni a mi napsugaras, puha fészkünkbe. Néném épen reggelijénél ült; barátságosan fogadott. Midőn könyes szemembe nézett, elmosolygott s szelíden mondá : „Összevesztetek ? Semmi ez kedvesem. Egy óra múlva itt lesz az urad s szent lesz a béke !" Magam is ebben a hitben voltam s jó ótvágygyal láttam hozzá néném ízléses reggelijéhez. A tegnapi elmaradt vacsora kárpótlást követelt. Lassan-lassan eloszlott a haragom s restelkedve belátni kezdtem hibámat, igazságtalan, csúnya viseletemet. De nem akar-