Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-06-05 / 45. szám

XXIX. évfolyam. ¥ Békéscsaba, 1902. Csütörtök, junius hó 5 én. Bl 45. szám BEKESME&TEI SOZLONT POLITIKAI LAP. Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 lillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A gazdasági ébredés. Békóios&ba, junius 4. Ennek az esztendenek uralkodó planétája a gazdasági kiegyezés, mely iránt folyton nagyobb mértékben növekedik az érdeklődés. A törvényhozás terméből a társadalomba is kicsaptak a gazdasági kérdések áltil felszínre hozott mozgalmak hullámai. Apponyi Albert gróf, leszállva a képviselőházi elnöki emelvényről, választói előtt nyilatkozott a gazdasági helyzetről. Vigaszt, kitartást és bizalmat öntött belénk midőn előttük feltárta a helyzetet. Nagy megnyugvástkcltgróf Apponyi Albertnek azon kijelentése, hogy egy oly kormányt, amely a mostani állapotnál is rosszabb gazdasági helyzetet teremtene az uj kiegyezés által, semmi esetre sem tűrne meg az ország, hanem elkergetné azt a helyéről a közvélemény felzúdult jogos haragja. A képviselőház elnöke kétségkívül a Badeni Bánffy-féle kiegyezési megállapodásokat értette, amelyeket a mi részünkről az engedmények minimumának kell tekinteni, amelyekből tehát további engedményeket tenni az ország nyilvánvaló megkárosítása nélkül nem is lehet, nem is szabid. A további engedély már azért is ki van zárva, mivel időközben az osztrákok javára felemeltük a kvótánkat és pedig igen jelentékenyen. Ezen kvótaemeléssel szemben pedig az „aequivalentia" törvényénél fogva a kiegyezésben kell rekompenzációt szerezni. És csak ezen kiegyezési előnyök fejében voltunk hajlandók fel emelni a kvótát; ugyanazért a kiegyezést a mi terhünkre megrontani már ez okból sem engedhetjük. A magyar kormány a régi vámtarifa alapján egyáltalán nem akar nemzetközi szerződést kötni a külföldi államokkal, mert ez kész veszedelem lenne az ország érdekeire nézve; az osztrákok sem hajlandók a régi vámtarifához ragaszkodni, mivel ez sem az ő mezőgazdasági, sem ipari érdekeiket nem védi meg. Azon fordul meg tehát az egész tarifaügy, hogy mennyiben tudják az osztrák ipari vámokat a mi mezőgazdasági érdekeinkkel összhangzásba hozni. Ausztria harcias a saját érdekei védelmére Nálunk azonban sokáig egész közönyösen nézték a dolgok fejlődését. Ennek oka részint politikai helyzetünkben keresendő, amennyiben az ország túlnyomó többsége feltétlenül bízik a kormányban, hogy az ország legfontosabb gazdasági érdekeit veszendőbe menni nem hagyja; másrészt pedig remélték, hogy Ausztriában a Bánffy-Badeni-fóle megállapodáshoz hiven ragaszkodnak és ezen kiegyezési tervezetben foglalt megállapodásokat a mi kárunkra lerontani nem fogják. Eddig csakugyan nem csalódtunk; Ausztria utóbbi kiegyezési fenegyerekeskedései azonban annyira ellenünk zudultak, hogy ezzel szemben a jogos önvédelem szem pontjából sorakozni kényszerülünk, nehogy az osztrákok hallgatásunkból ízt a téves következtetés vonhassák le, hogy nekik van igazuk. Nemzetgazdasági tényezőink ébredésének van azonban egy másik oka is, mely saját belső viszonyainkban keresendő. A merkantilis és agrárius gazdasági felekezetek harccii, torzsalkodásai napirenden vannak. Az intrazigens, alkuvás nélküli sza badolvü irány a gazdasági életben az egyéni szabad mozgás elvének érvényesülését jelenti. Enaek tere pedig az ipar és kereskedelem Minden po litikai alkotás, mely ezen intranzigens szabadelvű érában a gazdasági tevékenység terén történt, mind-mind az ipari és kereskedelmi érdekeket szolgálja. Kedveznünk kellett az ingó tőkének, a mozgó vagyonnak, mert e nélkül ni.ics ipar, nincs kereskedelem. Az iparnak és kereskedelemnek, a tőkének adott nagyobb kedvezmények által akartunk bizalmat önteni a nagyobb ipari vállalkozásokba. Egyideig elég szépen is ment a dolog. Bir az él s szemek má" akkor észrevették, hogy ipari és kereskedelmi fejlődésünk nem egészséges és épen nem nyugszik szilárd alapokon. A siker tovább nem terjed, csak némely ipari vállalkozók által élvezett állami segély és kedvezmény kihasználásáig. Miután H cél el nem éretett, züksógképen feltámadt a gazdasági politikai reakció, melynek képviselői a szerencsés körülmények közbejátszása folytán a kormány rudjithoz közel jutottak, sőb — a másik felekezet állítása szerint — döntő befolyást gyakorolnik nemcsak a gazdasági, de az általános politikai irányzatra. is. Ezt ugyan nehéz volna bizonyítani; annyi azonban kétségtelen, hogy az a harc, mely az országgyűlési képviselőket a bankokból cs iparvállalatokból s más közgazdasági tevékenység teréről kiüldözte, nagy eredménynyel végződött Az inkompatibilitás szigorítása folytán a képvi selőházból épen azok az elemek szo rultak ki, akik a merkantilista irány legtehetségesebb képviselői voltak. Kormányunk minden alkalommal az összes gazdasági tényezők összhangzatos, egyenletes működésének szükségét hangsúlyozza. Az agráriusok további pozíciókat törekesznek elfoglalni. Fegyverük és taktikájuk pedig azt mutatja, hogy az előbbi gazdasági politikai rendszert nemcsak komproj mittábii, de egyenesen megbélyegezni akarják. Mert hát mi más célja volna az uzsora elleni kongresszusnak, mint az előbbi gazdasági liberális rendszer megbélyegzése. Ugyanekkor a merkantilista tábor megalkotja a gyáriparosok szövetségét, mely az önálló vámterület nyilt proklamálásával akar sakkot adni az agráriusoknak, kiknek inkább a közös vámterület kedvez. Felébredt, mozgásban van Magyarország összes gazdasági tényezője, : részben a kiegyezés érdekében, részben a gazdasági rendszerek uralmának biztosítása okából. A motoros vasút — és a békésiek. — Ujabb békési hangok. — Lapunk mult számában kellő világításba óhajtottuk helyezni azt a Csabaellenes kirohanást, mely mintegy két héttel ezelőtt, a motoros vasút kérdésében megyebeli laptársaink hasábjain napvilágot látott. Ugyanakkor, a „Békési Lapok

4

4 vasárnapi számában a legilletékesebb tényező, Szathmáry Gábor, Békés község főjegyzője, terjedelmes, szakszerű nyilatkozatban cáfolja meg azokat az álokoskodásokat, melyek csak arra voltak alkalmasak, hogy a közéletben együttműködésre utalt szomszédos községeket ellentétes táborba tereljék. A főjegyző a legobjektivebb hangon adja elő válaszában hisztorikumát azoknak az eseményeknek, melyek a motoros vasút előzményeit s a már általánosan ismert közgyűlési határozatokat kellő világításba helyezik A sárréti vasút építésével előállott szerencsétlen vasutpolitikai helyzet idézte elő azokat az inditóokokat, amelyek a moBékésmegyei Közlöny tárcája. Szen tjánosbogárkák. Hogyha leszáll az éj S a nagy parkra árnyék borúi, Harmatos pázsiton Száz apró fény kigyúl. Mint megannyi csillag Ragyog a sok kis bogárka, S a hogy nézem-nézem, Eszembe jut szemed párja. Végoáry Ferenc. A szökevény. Irta; Fáy Nándor. Tágas, szürke az írószoba. Csak egy pillantást kellett rávetni, azonnal tisztába volt az ember, hogy a kincstár adta meg a berendezését: oly kimért, katonásan rideg volt benne minden, rs.z egyik sarokban, egy tehetetlenül kényelmetlen asztal mellett egy altiszt körmölgetett. Időnkint fel fel állott, elkezdte fel ós alá mérni a szobát, azután pedig kedvesen komoly arcot vágva ismét leült, rótta a szép kaligrafikus betűket egymás mellé, de ugy összeráncolta a homlokát, mintha legalább is az európai egyensúlyt állapítaná meg abban az írásban. Pedig dehogy ! Bubrikákat töltött ki, hogy a hadbíróság ekkor meg ekkor haditörvényszéket tart, azért tehát ez és amaz ezred küldjön a haditörvényszék tagjainak embereket. Mindez a felhívás már szépen meg volt litografálva s az altisztnek, a hadbírósági Írnoknak csak a neveket, meg a számodat kellett beleírnia, de ő ezt is szigorúsággal cselekedte meg. A szigorú ós merev tekintetet talán a tőnökótől, Halek kapitány hadbírótól sajátította el. Bejött egy ordinánc: — Őrmester urnák alássan jelentem, el kell mennem a térparancsnokságra. Az őrmester reárivallt, mintha bizony legalább is táncba menne a baka: — Mit keres maga most a térparancsnokságon ? Miért kell épp most mennie a tórparancsnokságra ? No majd befütyölök ón magának ! ! ! Káromkodott tovább is, pedig igen jól tudta, hogy az a szegény ordinánc nem mulatságból megy el, hanem a gzokásos reggeli jelentést viszi. De hát tő a károm kodás, mert e nélkül nincs tekintély. Egyszerre csak elcsendesedett, mert vékony rikácsoló hangot hallott a folyosóról. Jött a hadbirókapitány, akinek meg volt az a kellemetlen szokása, hogy folyton visított, még akkor is ha azt mondta például az embernek, hogy: „kérem, önt igen szeretem." Nagy csörtetve lépett az irodába: —- Itt van már a posta ? — Kapitány urnák jelentem alásan, igen itt van. — Jól van. Van mára kihallgatás előjegyezve ? — Igen is, kapitány ur! — Micsoda ügy ? — A Szabó János-féle. — Mit szaval maga énnekem igj, hogy „ez a Szabó Jáuos féle." Hát mit gondol hogy az ón memóriámban minden apró bagatel ügy megmarad ? Az őrmester egy kissé hebegni kezdett: — Kérem alássan ... — Ne kórjen semmit sem. Mi van azzal a Szabó Jánossal ? — Kérem az a decerció. — Hallja, már mondtam magának, hogy ne beszéljen igy : „az" a decerció ! Mondjon egyszerűen annyit, hogy: „dózereié" . . . Küldjön le az emberért. — Igenis kapitány ur. Halek kapitány leült az Íróasztala mellé. Epoly kényelmetlen és szűk volt ezis, mint a másik, csakhogy éppen fényesebbre mázolták. Kutatgatott egy iráscsomóban, feltette a osiptetőjót és a messzelátó emberek szokása szerint messzire tartotta maga elé az írást. Néhány perc múlva kót fegyveres őr hozott be egy katonát. Jóképű, magyararcu közhuszár volt, akinek a csizmájáról, mint ezt a katonai fogházak előírása megkívánja, — hiányzott a sarkantyn ós ugy látszik, ez roppant furcsának tűnhetett fel előtte, mert ugy lépkedett a hadbirókapitány elé, mintha tojásokon járna. — Hogy nivják ? A huszár előtt ez a kórdós kissé komikus volt, mert már negyedik napja kisérték át az ezredétől előzetes fogságba, anélkül, hogy eddig cs k ki is hallgatták volna, rángatódzott is egy darabig a balszeme, aztán kedélyes bonhomiával felelte: — Huszár Johann Szabó alássan jelentem. — Maga, ha nem szökött volna meg, ugy-e most már a harmadik esztendejét töltené i' — Igenis, kapitány ur ! — Hát aztán, miért szöKött meg, mi ? — Nagy sora van annak, kapitány ur. .a. hadbíró csak elbámult, hogy ez a huszár ily komázva felelget, élesen szemügyre vette őt, de aztán látva ártatlan tiszta tekintetét, nyugodtan szólt: — Nohát mondja el . . . — Igenis . . . — Várjon most én szólok. Nagyon okosan teszi, ha sem belőle el nem vesz, sem hozzá nem tesz, ha nem hazudik. Demár erre sértődött hangon dörögte : — Nem szokásom a hazugság, kapitány ur. — No, ne kiabáljon, hanem mondja el az esetét. Ez a szó, hogy: „eset" egy pillantásra szeget ütött a fejébe a huszárnak. Szép szó volt, de biz ő nem értette. Azután csudálatos tiszta tekintettel kezdett beszólni. — Ugy volt az én dolgom, kapitány urnák alássan jelentem, hogy ösmeretsógem volt nékem a szülőfalumban egy leánnyal, a felső Farkas Marosával. A hadbíró közbe vágott: — Csak ne nagyon sokat papoljon, meg ne siessen annyira, mert az őrmesternek le kell írnia, amit maga most vall. Megértette ? — Meg én, kapitány ur. Nagyon szerettük egymást. Meg is ígértem a Marosának, hogy elveszem, ha kiszolgáltam ; meg is tartottan volna a szavamat. — Beszéljen tovább. — Hát az idén levél jött a faluból, a jegyzősegód úrral íratták, hogy nagyon beteg a Marcsa, meg, hogy menjek nielőbb haza, különben talán életben sem találom többet a mátkámat. Valami melegség ömlött egyszerre a hadbíró nézésébe. Csillogtak a szemei ós odaszól az őrmesternek németül: — írja, hogy a lány nagyon beteg volt. Azután csak intett a huszárnak, hogy folytassa. — Szabadságot kértem a kapitány uramtól. Nem adta meg. Megmutattam a levelet, azt mondta rá a kapitány uram, hogy az egész osak mese, hogy én a levelet csak ugy írattam, hamisságból. Mire aztán azt találtam mondani, hogy ón nem hazudtam soha. Erre leültettek az egyesbe. — Meddig volt ott ? Hét napig. A hetediken — pénteki nap