Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-06-01 / 44. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, junius hó 1 én. 44. szám BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 tillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Elvhajhászat. A mai világ legkegyetlenebb rab szolgatartója az élvezet. Soha semmiféle ókori zsarnok le nem tudta ugy igázni az emberi lelket, mint ahogy ez a különös fogalom, — melynek még tárgyával sem vagyunk egészen tisztában — leigázta a mi lelkünket. Mohó, lázas sóvárgás hajt bennünket eló're élvezni, élvezni! Élvezni mindent, ami e világon van, még azonfelül azt is, amit csak a képzelet tud megteremteni. Rabszolgái vagyunk e mohó, fékezhetetlen vágynak, amely ragad, visz minket — immár magunk sem tudjuk —hová; mely kifárasztja agyunkat, kimeriti lelkünket, de egy szikrányi öröm nem sok, annyit sem tud szerezni a szivünknek. Mert szomorúan érdekes, hogy az emberiség soha sem volt ennyire komor, beteges és ideges, mint a mohó élvezetek korában. Álig látunk egy jókedvű, egészséges arcot, alig hallunk egy vidám kacagást. Az emberek panaszszal, kishitüséggel, komoran nézik, mint telik el egyik nap a másik után; elviselhetetlennek tartják a megélhetés gondjait; a lelkük szinte összeroskad a sok belső nyomorúságtól, de azért ahol zajra, vidámságra, élénkségre van kilátás, mindenütt ott vagyunk mindnyájan. Nem a belső jókedv hajt bennünket, — hiszen ez boldogság volna — ellenkezőleg sivár benső világunktól, kétségbeejtő hangulatunktól, súlyos gondjainktól szabadulni akarva, rohanunk az embertömeg közé. Színházaink tömve vannak, mentül trágárabb és durvább, kacagásra alkalmas darabot adnak, annál inkább; a lóverseny szinte nélkülözhetlenebb már a budapesti embernek, mint a minden napi kenyér. Soht ennyi száraz, sivár lelkű koravén cinikus ember nen járt a földön, mint most. Soha ilyen du.vi nem volt az élvezetek hangji ás módja. Mi ez? Mintha valami vid. gonosz szellem korbácsolna, hajtana bennünket, nem hogy minden órának leszakasszuk virágát, de hogy minden órában meghenteregjünk az undok pocsolyában. És a mámoros kurjantásokból ki-kihallik egy egy kiáltás: „éljünk, hisz úgyis megkell halnunk," „ma még lehet, holnap ki tudja.* „hiszen úgyis mindegy." A hideg borzongat meg, ha e szerencsétlen mulatókat nézzük, kik lelkük szegénységét, szivük sivárságát mennek felejteni, temetni az embertömeg köze Mert egyedül, önmagukban, meg kell érezniök azt, amit nem akarnak meglátni: a lelki és testi összeesést, ezt a rideg, kietlen komorságot, melytől menekülve rohanunk mindenfelé, hol olcsó, vagy drága pénzen durva, vagy finom feledést és élvezetet árulnak. A mai ember nem szeret magában, magával lenni, mert bensejében érzi, hogy ilyenkor rendesen rossz társaságban van. Élni nem tudunk, a megsemmisü léstől meg szörnyen félünk. Ki ennek az oka? Mi talán nem, hiszen sóvárogva beszélünk amarégi időkről, mikor erős testben, egészséges lélek lakott, mikor egész emberek, harmonikus lelki egyének jártak-keltek a földön. Emberek, kik tudtak örülni, szomorkodni, — de mindent egész szivvel. Kik szerették embertársaikat, de mindenek fölött megbecsülték önmagukat. Akik elé kinilkozvi jö:t az élet ezer, meg ezer öröme és szórikozása és ne n vad, gonosz szellem kergette őket korb tcsütésekkel az élvezet után. Urai voltik a vágyucnaic és nem rab szolgái, mint mi — És nézvén a tou Uts igokra összecsŐJü t tömíget, hallván a mámoros kurjantáso<at, az a régi mese jut eszembe, mikor a vid ím olasz farsangi menet egyszere eldobj i álarcát és a csörgősipkás vezető he lyett ott áll a kaszás csontember, a halál. Utána a bánat, a gond, a szomorúság, a betegség, a bün, amint hurcolják maguk után a szegény em bereket, kik még az imént azt hitték, hogy farsangi menetben vesznek részt s most már nem tudnak menekülni Vájjon eg.ik hűvös hajnali órában nim rántjik-e le a mi modern élvezeteink is magukról az álarcot és nem ismerjük-e fel bennük a mi halálos, félelmetes ellenségeinket, kik elől kétségbeesetten menekülve, egyenesen kifeszített hálójukba futottunk? A motoros vasút és a békésiek. A „Békési Lapok" közelmúlt egyik cikket közöl a motoros vasút ellen, a melynek „érdekes és figyelemreméltó" sorait nem tartotta érdektelennek (!) a „Békés" legutóbbi száma teljes részletességgel közölni. Sajnáljuk, hogy tórszüke miatt az „érdekes és figyelemreméltó" cikket egész terjedelmében nem adhatjuk ; de kötelességet vélünk teljesíteni lapunk olvasói iránt, ha a laptársaink hasábjain megjelent cikk „kiemelkedőbb" részleteit kivonatosan közöljük s igy olvasható bizonyságot szolgáltatunk arról, hogy vármegyénk egyes szomszédos községei mily barátságos szemmel nézik a másik fejlődósét. Azt mondja a „Békési Lapok" cikkírója, hogy a motoros vasút nemhogy elő^ mozdítaná Békés község jólétét, de határozott megkárosítását vette célba ; nem megy a vásártérnek, hol drága pénzen épített vasút van, nehogy a Békés-Vésztő között fekvő területek szállítmányait a bókó<i vasútállomáson rakhassa le, hanem elviszi Csabára, ezzel átvágja a mai vasútnak életerét, mert az' mindenki tudja, hogy a Vésztő-Békés 1 özötti terület adja a vasútnak a teherszállítmány 9/i

0 részét, tehát a motoros 9/i

0 részét a jelenlegi teherforgalomnak áttereli Csabára, ezen áttéréssel megszűnik Békésen a gabonakereskedés. Békés község összes lakosságának önmaga s községe iránti szent kötelessége elkövetni mindent, hogy Csabáról Békésre a cólbavett motoros vasút ki ne é pittessék; erre az első lépés az, hogy a képviselőtestület által a motoros vasút felépítésére megszavazott összeg vonassék vissza ós pedig azért, mert inost már mindenki látja, hogy a motoros vasút Békés város anyagi haladásának bevallott gyilkosa. Isten és emberi törvény parancsolja, hogy az öngyilkosságot meg kell akadályozni. Békés képviselőtestülete, mikor a Csabáról Békésen át Vésztőre menő motoros vasút felépítésére pénzt szavazott, világos jelét adta, hogy Békés község öngyilkosságához kovácsolt fegyvert ; m e g kell akadályozni, hogy Csabát Békéssel a célbavett motoros vasút összekösse. A motoros vasút építési vállalkozónak sokkal előnyösebb s haszonhajtóbb lesz, üa a szállítandó teher Békésről indul. Fel kell használni a miniszter nevében tett azon kijelentést, hogy az engedély kiadása a törvényhatóság (!) jogkörébe tartozik; meg kell keresni a törvényhatóság vezérférfiait s az ügy valódi állását a törvényhatóság elé terjeszteni. Mert a motoros vasút, ha Békést Csabával ugy köti össze, hogy a Körösön túlról hozva terhet, azt Csabára szállítja: akkor Békés jövője teljesen tönkre tétetik." Hát ha minden ugy volna, ahogy azt Békésmegyei Közlöny tárcája. Érettségi előtt Nekiindult innen s túl a Háj-olvasztó nagy meleg, Pedig nem a kánikula — Érettségi közeleg. Mint a juh-sajt, hogyha tették Présbe, izzad vastagon, Ki-kiserked a verejték S gyöngyözik a homlokon. Csak úgy fújtat a sok múzsa hétköznap és ünnepen, Mint a ló nagy terhet húzva, Vagy futtatva a gyepen. Mint kit vesztőhelyre tettek, Mind bánatba öltözött, — Ki nem fél és ki nem retteg Csak egy van a sok között. És ez az egy, a kivétel . . . Az én Marci magzatom, Mig más küzd a verejtékkel, Ő heverész a napon. S én nem szidom: ezer átok ! S rá öklömmel nem ütök, Hiszen nagyon jól tudjátok, Napon érik meg a — tök. G. P. Hol az igazsag? Irta: Biró János. Boross István földbirtokos egy napon bizalmas helyzetben lelte a'feleségét Palásty Imrével, a szomszéd földbirtokossal. Az asszony ijedt arcát, a féfi zavarát látva,' egy pillanat alatt tisztában volt a dolgokkal. A vérmes ember eszeveszett dühre gerjedt. Vérben forgó szemekkel egy vadászfegyvert kapott le a falról. A fegyver töltetlen volt; két kézre fogta a csövét ós ugy rohant Palástyra. Az egész jelenet egy pillanat alatt törtónt. Palásty a szoba közepén állott mozdulatlanul, az ajtó,el volt zárva előle. Mit tehetett volna? Állott mozdulatlanul s az izgalomtól merev arccal várta a csapást, amiről bizton tudta, hogy összetöri a koponyáját. Boross félelmes erejű ember volt. De nem sújtott le, Palásty látszólagos nyugalma megállásra késztette. Megállott — egy lépéssel előtte, félelmes, szakgatott j lihegóssel. Azután eldobta a fegyvert ós felemelt kézzel az ajtó felé mutatott, emez pedig meglepetve a nem várt fordulattól, arra indult. Közben egy oldalpillantást vetett Borossnéra. Az asszony már ekkorra teljesen közönyös arccal ült a pamlagon s ez megnyugtatta. Elhagyta a szobát és zavart lelkiállapotban hazafelé indult. Tudta, hogy mi következik ezután: egy párbaj súlyos föltételekkel, amelyben meghal valamelyik. Ennél a gondolatnál, hogy valamelyik meghal, megállapodott. Milyen végtelen igazságtalanság volna, ha Boross pusztulna el. Pedig nem rokonszenvezett vele. Boross iszákos erőszakos, ember volt es csak a szomszédság hozta őket közel egymáshoz. Kis városban éltek ós ő, a nőtlen fiatal ember, más társaság híjján, átjárt néha hozzájok. íbisze ágában sem volt viszonyt kötni az asszonynyal, a társaságát nem kereste ós nem is udvarolt neki. Ma mégis a karjai közé vetette magát. Amikor visszagondolt rá, uudorodott tőle Milyen tudatosan, milyen asszonyi ra vaszsággal cselekedett. Előbb a férjére panaszkodott, azután szerencsétlen sorsától beszólt, majd sirt ós amikor gyengéden vigasztalt— a karjaiba vetette magát. Most, egy órával később tisztában volt vele, hogy csak ezt akarta az asszony, ezért panaszkodott, ezért sirt . . . Palásty arra gondolt, hogy egy-két nap múlva pisztolylyal a kezében áll majd szemközt a megcsalt férjjel, aki bizonyosan rajta lesz, hogy őt megölje. Előre odakópzelte magát az erdő tisztására, ahol megállanak egymással szemben, Boross gyilkos szándókkal, ő meg az életót oltalmazva. Amaz céloz majd rá bizonyosan ós ö . . . tud-e rácólozni, rálőni a helyzet szörnyű igazságtalanságát érezve. Meg tudná-e hát ölni Borosst. Megdöbbenve konstatálta, hogy haboz a felelettel és erre egész valóját egyszerre halálsejtelem töltötte el, amely megborzongatta. Egyre azt hajtogatta magában, rálövök én is, megölöm mielőtt engem megölne, de tovább is ugy érezte, hogy képtelen megtenni, hogy becstelen gazember lenné, ha megölné Borosst. Egyre tisztábban, egyre parancsolóbban érezte, hogy nem szabad Borosst megölnie, mert az igazság annak a részén van. Korrekt, túlzottan becsületes gondolkozása győzött. Megfogadta erős elhatározással, hogy meghal inkább, de nem lö Borossra. ... A segédek két napig tárgyaltak, mig megállapították a feltételeket. Háromszori golyóváltás, huszonöt lépésről, 5—5 lépés avanszszal, a pisztolyok vont csövűek. Igy kivánt Boross. Amig a tárgyalások folytak, Palástya nyugodtan, férfias móltósággal készült a halálra. Elkószitette a végrendeletét ós teljesen megbarátkozott a halál gondolataival. Csak egy dolog nyugtalanította egy kevéssé : Borossnó. Hátha mégis szereti öt az asszony, hátha cemcsak unalomból, vagy órzókisógböl vetette magát a karjaiba. Hátha ? . . . A második napon már efelől is nyugodt volt. Levelet kapott Borossnótól. Egy mondat volt az egész, és igy hangzott; — Férjem megbocsátott, önt pedig gyűlölöm, mert bűnre csábított. Megvető tnosolylyal dobta el a levelet ós Borossnóval nem foglalkozott többé. Az elmúlás gondolata sem okozott fájdalmat neki csak mély melankoliával töltötte el. A párbaj reggelén gyalog indult ki az erdőbe. Félóra hosszat ült egy fatörzsön, ameddig a halálos színjáték többi szereplői is megérkeztek s ezalatt a félóra alatt önmagát vizsgálta. Nyomát se érezte a félelemnek ós elhatározása, hogy nem lő Borossra, erősebb volt, mint bármely- pillanatban. A szokásos ceremóniák után szembeállították őket egymással ós a vezetősegód megadta a jelt, azután a másodperceket kezdte számlálni. Tiz másodperc volt a célzási idő. Boross lövésre emelt pisztolylyal tett öt lépést előre ós keményen célzott, Palásty fel sem emelte fegyverét. Állott mozdulatlanul és maga előtt is megdöbbentő nyugalommal várta a halált. Epen az utolsó, a tizedik másodpercben dördült el a Boross fegyvere és Palástya füle mellett hallotta elsivitani a golyót. A golyó fülsértő füttye óriási átalakulást idézett elő benne. Előbbi dermedtsége megszűnt, valami félelmes izgatottság lépett a helyébe. A szive oly erővel dobogott fel egyszerre, hogy szinte a torkában érezte a lüktetését. Amig a Boros pisztolyát töltötték, lett volna egy kevés ideje a gondolkozásra is. De nem tudott gondolkozni. Egyre azt hajtogatta magában : élek még! élek még ! de a napok óta magába szuggerált gondolat e nehéz percben is erősen tartotta magát. Egyik segéde lépett oda hozzá ós figyelmeztette : — Lőjj hát te is ! O meg azt gondolta, milyen gazember