Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-04-10 / 29. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, április hó 10 én. 29. szám BEKESMEGYE OZLONY POLITIKAI LAP. Telefor-szám 7. Szerkesztőséj: F6-lér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kézhatok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 tillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A politikai helyzet. A politikai életben húsvét után következett a nagyhét: a bécsi konferenciák hete. Ennek a bécsi értekezletnek kettős célja volt. Az egyik a közös költségvetés megállapítása és a delegációk összehívásának; megbeszélése. A másik feladata pedig az volt ennek a bécsi értekezletnek, hogy az Ausztriával való kiegyezés ügyét előbbre vigyék. A mindenféle zavaros híresztelésekből, amelyek ennek a bécsi konferenciának eredményéről elterjedtek, valónak, vag,' legalább is valószínű nek látszanak azok a jelentések, hogy a közös költségvetési előirányzatra nézve a két kormáry megegyezett, amennyiben a delegációkat íolyó óvi május 8-ik napjára Budapestre összehívták. Ez bizonyára meg nem történhetik, ha a közös költségvetést meg nem állapították: volna. A rész létkérdésekre nézve természetesen nem lehetnek megbízhatók a jelentének. Még kevésbé megbízhatók a kiegyezési ügyek felől terjesztett híresztelések, melyek folytán rnég kormányválságról is beszéltek. Nos hát az ilyen kabinet-titkokat bizonyára nem bizzák a hirharangra. Ellenben jól értesült forrásból vett értesülés szerint a kiegyezési tárgyalások igenis nehézségekkel járnak. Ennek oka pedig abban keresendő, hogy az osztrák kormány alatt kissé megingott a talaj. Állítólag Körber osztrák miniszterelnöknek meg lett volna a kiegye zéshez a többsége. Eszerint a kiegyezés rég vajúdó ügyét nyélbe lehetett volna ütni a már kötelező megállapodások nyomán. A bomba azonban most megint épen a puskaporos sze kér előtt csapott le. Vége lett egyszerre a Körber kiegyezési többsé gének, erre pedig okul szolgált ismét a cillii szlovén gimnázium ügye. Mindig ez a szerencsétlen szlovén gimnázium képezi az Érisz almáját az osztrák pártok között. A Badeni-, a Thun-kabinetek is ezen véreztek el. Ezen fogja a nyakát szegni a Körberkormány is. Ezt azonban kikerülendő, Körber gondolt merészet és nagyot ós a magyar kormány vállán keresztül akar győzedelmeskedni a pártviszály felett. Azt kívánja Körber a magyar kormánytól, hogy a már megtörtént előzetes megállapodások ellenére, a magyar kormány a kiegyezés tekintetében nyújtson neki egy olyan nagy előnyt, melylyel, mint valami nagy vivmánynyal legalább „ad hoc" megszerezhesse a maga számára a kiegyezési többséget. El lehet képzelni, hogy ez nem lehet valami kis dolog, melylyel ezeket a folyton éhes osztráko kat ki lehetne elégetni. Viszont azt is igen könnyen feltételezhetjük hogy a magyar kormány ilyen nagy előnyöket sajít reputációjának kockázfccltiáScl nélkül nem engedhet. íme egy roppant fontosságú magyar közgazdasági érdek, a kiegyezés, a monarkia nyugalma és belső megszilárdulásának kérdése forog a kockán. Bizony mindez igen súlyosan esik a serpenyőbe ós roppant igazsá gosnik kell lenni annak, aki a helyes kivezető útra rá tud találni. Most csak annyit tudunk, hogy semmiféle tekintetben megegyezés nem jött létre, hanem még e héten Budapesten fognak tanácskozni és aztán határozni. Persze az osztrák kormány sietteti a megállapodás létrehozását, viszont a magyar kormány vonakodik ama dőntő nagy előny megadásától és semmiféle engedményt nem hajlandó tenni, mert az előző tárgyalásokon különben is elment az engedékenység legszélső határáig. Ezen tul menni már az ország nyilvánvaló kára nélkül nem lehet. A közös vámterület körül az egész világ helyes Ítélete szerint mi vagyunk azok, a kik tetemes áldozatot hozunk Nem egyszer hangoztatott közgazdasági igazság, hogy a nyers termékeknek mindenkor lehet piacot szerezni. De nem igy az ipari cikkeknek. Az iparcikkeknek mesterségesuton kell piacokat szerezni. Az angol nemzet világgazdaságának egyik titka, hogy minden eszközt felhasznál arra, miként iparcikkeinek fogyasztó piacot szerezzen. Még az angol hittérítő is tulajdon képen csak utcsinálója az angol kereskedelemnek A civilizációt, az evangéliumot azéri terjeszti az angol oly nagy apparátussal a vadak között, hogy az angol gyapiu-kelmének, ruházati és házi cikkeknek, az angol ipari tárgyaknak minél több fogyasztó közönséget szerezzen. Egy keletről visszatért osztrák politikus azt hangoztatta egy minapi felolvasásában, hogy csak hadd verekedjenek Kínában az ottani kereskedelmi hegemóniáért az angol, a francia, orosz és japán; az osztrákoknak — úgymond — felesleges oda messze Keletre menni, nincs szükségük a kinai piacra ... Itt van Ausztria Kinájaa. szomszédban: Magyarország!.., Mi nemcsak gazdasági téren, de más téren is oly sokat áldozunk azért a kapcsolatért, amelyet a történelem köztünk ós Ausztria között létesített. Mindezeken felül még tőlünk kivánni gazdasági-áldozatot csak azért, hogy egy osztrák tehetetlen parlamentet és kormányt kisegítsünk a kátyúból, ez oly követelés, melyre csak egy feleletünk lehet: Nec volumus, nec possumus! A kihágások. Nem kell a túlsilgorúBág. Kevés emberfia kerülheti el azt, hogy valamiféle kihágásért meg ne büntessék. Minden halandó ember kénytelen életében egy vagy több kihágási ítéletet elviselni, mert nincs olyan gyámság a világon, amely annyira kordában tartaná a gyámoltalan kiskorút, mint a kihágási törvény ós szabályrendeletek az ország polgárait. E törvény egy modern szörnyeteg. Bármerre fordul az ember, akármit csinál, vagy akármit nem csinál, vagy ha nem kór előzetes „instanciát", beleütközik a kihágási törvény szerteágazó szakaszaiba ós — fizet. Számtalan panasz hangzott már emiatt; most már eredménye is van valahára a panaszoknak. Igaz ugyan, hogy nem gyökeres ujitás — ami igen elkelne — hanem csak javítás, amelytől azonban sokat várhatunk. Csak annyi kihágás lesz, mint amennyi volt, de büntetés nem lesz annyi ós oly nagy. n. belügyminiszter rendelet utján felszólította a törvényhatóságokat, hogy a legkisebb kihágásokért ne büntessék mindBékésmegyei Közlöny tárcája. A dalkirály története. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta: dr. Linder Károly. II. Napkeltekor idegen országban találtuk magunkat. Kopár sziklák meredtek égnek mindenütt. Majd feltűnt a tenger is. Óriási zöld sik az, de nem olyan mosolygós, nyilt tekintetű, mint az ecseri rót, hanem haragos, szüntelenül morgó szörnyeteg, mely tajtékzó hullámaival szüntelenül ostromolta a partokat. Egy kis völgyben, a csermely virágos partján megpihentünk. Aztán a tengerpart mentén haladtunk a Matapan-fokig. Ott temérdek madarat találtunk, melyek mind Afrikába készültek. Egy egész napot töltöttünk ott, mert sokáig tartott a tanácskozás, elinduljunk-e vagy sem. Némelyek vihartól tartottak. Végre a bátrak pártja győzött ós sorba felemelkedtek a maaárseregek. Mi is velők. Egy ideig jól ment minden, mert kedvező gyenge szellő fújdogált. Egyszerre azonban elborult az ég arca, borzasztó vihar támadt, mely pelyhekként hánytvetett bennünket. Már fogytán volt erőnk, már-már éreztük a sötét hullámok hideg érintését, mikor egy hatalmas hajó tűnt fel. Félholtra fáradva ereszkedtünk egy árbóckötélre. Ü. fedélzet csak ugy nyüzsgött a sok madártól. Mindnyájan szinte meg voltunk dermedve a fáradságtól. Pár perc múlva barna matrózok ro hanta k eiő, nagy kótfülü kosarakkal ós kötelekkel, azzal a szándókkal, hogy minket sorba levernek ós besepernek a kosarakba. Annyira el voltam fásulva, hogy lelni se tudtam. Szárnyam alá dugtam fejemet, ugy vártam a megváltó halált. De most se engedett elveszni az, ki a mezők liliomait ruháza ós az erdők madarait táplálja. Megjelent a kapitány és keményen rivalt á legényekre: — A ki csak egy madarat is megöl, Kairóig nem kap dohányt. Morogva sompolyogtak el a sötótlelkü hóhérok. A kapitány még sokáig perelt magában, de nyilván nem tudta olasz szóval kiönteni mérgét, mert egyszerre magyarul kezdett káromkodni. — Oh, hogy felvidultam ! Hisz oly édesen pattogott ajkáról a magyar szó ! Akár csak a bikazugi gulyásokat hallottam volna, akik a fűzfán fütyörésző rózangyalokat emlegetve, hajtották volt reggelenkint a gulyát a mi erdőnk mellett. Olyan erö, bátorság szállt meg, hogy szinte kedvem iett volna szembeszállni azzal a vörösinges matrózzal ós belevájni karmaimat rezes ugorkaorrába. De mit tehettem ón gyenge fülemile ! Lassan ' helyreállt lelkem nyugalma. Most vettem csak észre, hogy három testvérkém nincs mellettem. Biztosan hullámsírba temette őket a vihar. Felborzolt tollal busultam helyemen. Még gyerekkori veresbegy-pajtásommal való találkozásom se vidított föl, sőt mikor elmondtam neki bánatom okát, addig-addig vigasztalt, hogy egyszerre csak elkezdett ő is pityeregni. Valahára eltűnt a vihar ós mi folytathattuk utunkat. Nemsokára előtűntek Afrika sárguló partjai. Sok hazai ismerőssel találkoztam. Azokkal folytattam utamat a nagy gúlákig, onnan meg délnek fordultam, és a szent folyó ellenében haladtam Elteltek a napok baj nélkül. A sürü mimoza-bokrok jó rejtekhelyet nyújtottak, ételben-italban sem volt hiány. Mégis olyan idegenül éreztem magam ; bár bőséges volt az eledel, mégis a hontalanság keserű kenyere volt az. Mindjobban kínozott a honvágy, kivált mikor az erős napok beköveí keztek. Fel is kerekedtem egy hajnalon, hiába csábítottak ott maradásra a tamariskbokor lombjai, ón csak repültem — repültem. A honvágy megkétszerezte erőmet, jóformán pihenés nélkül tettem meg a nagy utat. Oh, hogy felvidultam, mikor megpillantottam a mi erdőnket. Őrömtől repeső szivvel zuhantam az orgonabokorba. Ott, kimerülve az ut fáradalmaitól, mély álomba merültem. Olyan szépet álmodtam: hogy a nap leszállt az égről, hozzám jött az orgonabokorba ós mind rám szórta aranysugarait. Mikor felébredtem, a bodzabokorbeli fülemilének legifjabb leányát — kedves gyermekkori játszótársnőmet — találtam magam mellett. Szeme közé néztem — azokba a gyönyörű ragyogó madárszemekbe — ós éreztem, hogy álmom valóra vált. Azután énekelni kezdtem, dalba öntöttem szerelmemet. Mikor vége volt a dalnak, a nőcske szeretettel simult hozzám. Szellő kerekedett, oly lágyan susogtak az orgona levelei, a boKrok ágai is helybenhagyólag bólintgattak Ez volt a mi menyegzőnk. Nemsokára gyönyörű kerek kis fészek hirdette az orgonabokor tövében kis feleségem ügyességót. Olyan büszkeség fogott el, mikor az uj családi tűzhelyre pillantottam. Eletem legboldogabb szaka volt aa, a szerelem időszaka. Nöcském egy reggel édes titkot súgott fülembe Kezdetét vette a költés. Mily önfeláldozóan végezte azt az ón drága féleségem ! Még azt se engedte, hogy felváltsam, félt, hogy eltöröm azokat a formás kerek, olajzöldes tojásokat. Egyebet hát nem tehettem, mint hogy hordtam neki a legjobb falatokat és a fészek felett ülve, daloltam neki szerelemről, boldogságról. Volt egy gyászos órám is ez időben : odavetődött egy füstiké és elhozta a lesújtó hirt: — Szüléidét elnyelte a tenger az őszi költözéskor ! Mult az idő. Vékony csipogó hangok hirdették egy reggel, hogy az apróságok világra lőttek. Hogy örültünk. Melengettük, dédelgettük, a legzsengébb csemegét hordtuk nekik. Nőttek is szépen. Eleinte egyikünk is győzte az ételhordást, utoljára ketten is alig. Egy reggel kót holló ült a jegenyefa tetejébe. Hideg borzongás futott át, mikor megszólaltak azon a mély, kongó hangon a talpig gyászba öltözött madarak. Eszembe jutott az öreg bábaszarka mondása: — A hollók a gyász hírnökei, bánat költözik abba a madárfószekbe, meiy felett megtelepszenek. Kisütött a nap, és én felvidulva siettem nőmmel együtt eleség után. .Kövér kukacok fehérlettek az ut szólón. Egyszerre csaptunk rájuk, ^bban a pillanatban összecsapott fejünk felett valami furcsa szerszám és mi fogva voltunk. Zöld háló vett körül. Amint tehetetlenül vergődtünk, előrohant egy kopottas alak. Csutkási urat ismertem fel benne Hiába könyörögtünk, adja vissza szabadságunkat Mindkettőnket egy szük kalitkába tett. Ami ezután törtónt, arra nem emlékszemtisztán. Én csak az árvákra gondoltam. Csak azt tudom, hogy mikor a dübörgő vaskocsiból kitettek, nagy városban találtuk magunkat, hol ugy nyüzsgött az embertömeg, mint a hangyaboly! A madárpiacra vittek bennünket. Ott sok mindenféle madár szorongott. Mindegyiknek szeméből sötét kétségbeesést lehetett kiolvasni. Ott találtuk veresbegy pajtásunkat, ez elmondta, hogy őt a gonosz ('sutkási küldte ide, ki, mióta a pedelusi állásból kicseppent, mádárkereskedóssel foglalkozik. A