Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-04-10 / 29. szám

járt a legszigorúbb büntetéssel a közönséget. Ha már a miniszter ilyen rendeletet adott ki, abból meglehet érteni, hogy a legszigorúbb büntetést ugyancsak gyakran róha'tták ki. Nem elég, hogy a kihágási törvény rá van szabva az embernek úgyszólván minden szabad mozdulatára, s valóban megjegyezni is nehéz feladat, hogy mi mindent rendel, avagy tilt ez az ezerkaru törvény, de ha egyszer rá teheti a kezét valakire, ugy sujt mindjárt, hogy akár föl se kel utána. Kiméletessóg, figyelem, a közönségnek jóindulatu vezetése, oktatása, gondozása, szociális érzék és hajlandóság, ami manapság fő-főelőfeltótel a közhivatali pályán, sok hatóságnál, ugy látszik, alig ismert fogalmak. Azért mondja a belügyminiszteri körrendelet, hogy „a közigazgatási hatóságok nem törődnek a méltányosságot érdemlő körülményekkel s az itólet kimondásakor ós végrehajtásánál egyaránt túlságos szigorúan járnak el a közönséggel szemben. Sok embert tönkre tesznek azzal, hogy a nagy birságot egyszerre követelik ós hajtják be." A miniszter egy kissé emberséges bá násmódot és méltányosságot követel a hatóságoktól. Eléggé jellemző követelés ós olyan dolog, amely már régen szükséges és igen móltányos lett volna. Mert ha javitja valaki házát bejelentés nélkül, vagy ablakot vágat engedély nélkül, ez közigazgatási kihágást képez s jön utána a büntetés maximuma. Ha kutyánk megugat valakit s talán egy tenyérnyit leharap egy nadrágból, a kutya kihágást követett el, a gazdája meg fizetheti a nagy birságot. Ne épitsünk megtelő magasságú ablakot, ajtót: ez kihágás. Ha az udvarunkon nincsenek tűzoltó-eszközök, vizes kád, horgos rud stb., mind ezzel és még ezerféle más egyébbel örökösen a kihágások útvesztőjében tévelygünk, maximális büntetéssel. A kereskedő, ha üzletét igy szereli fel ós nem ugy, ha olajat, petróleumot, benzint itt tart ós nem ott, ha a redőt lejjebb ereszti ós nem feljebb, ha jobbra tolja és nem balra: ea mind kihágásban csúcsosodik ki, a legnagyobb büntetéssel. De hát nem azért irunk, mintha a kihágási törvény semmi jóra nem szolgálna. Tudja mindenki, hogy e törvény révén sok tekintetben rendre lehet szoktatni a felületes ós hanyag magyar közönséget. De ami sok, az sok . . . Rendnek muszáj lenni, az igaz, de gyámság, állami, rendőri ós közigazgatási gyámság nem kell. Se szeri, se száma a kihágásnak, ahányat észrevétlen is elkövet az ember nálunk reggeltől estig. De büntetni csak ártalmas gondatlanságot ós könnyelműséget szabad, azt is csak hasznos: oktató ós jóra szoktató célzattal. Mementó. Balogh István halálára. ÉL't, élet kinos átkos élet De szeretnék leszámolni véled, Leszámolni egyszer mindörökre . . . Igy sirt fel egykor a költő az ő tövises utján. Immár csöndes ajka, becsukvák szemei. Lelke messze röppent e sáros, szennyes földről, ibolyás szép tavasz vitte tova szárnyán. Megpihen a vergődő sziv, édes álmot álmodik odalenn, amit nem vált föl többé a csalódás dermesztő lehellete. Szép, szép volt most meghalni ! A munka érdeme, a becsülós olaj ága lábai elé hullt végre, annak emlékét vitte magával. Alig három hónappal ezelőtt közöltük az örvendetes hirt, hogy W 1 a s s i c s közoktatásügyi miniszter, méltányolva a tanügy terén Sopronban szerzett érdemeit, a magyarság keleti végvárába, Udvarhely megyébe nevezte ki tanfelügyelőnek. S ott még éppen hogy csak fészket rakott, jön a gyászkeretbe foglalt szomorú órtesitós, hogy a tevékeny szellem, forró, izzó magyar faj szeretettől áthatott sziv elpihent örökre. A halál némává tette beszédes ajkait ós kiütötte kezéből a lantot, melyet Isten tői megáldott tehetségével a maga ós mások gyönyörűségére oly sok hivatottsággal pengetett. Szive, ez a kiucses bányája az érzelmeknek, megszűnt dobogni. Küzdelmes élete csak most juttatta abba az állásba, hol tehetségének ós akaraterejéneK megfelelő hatáskörben érvényesülhetett. A halál azonban elfagyasztotta a jövőjéhez fűzött szép reményeket Hazafias gondolkodását, erős fajszeretetót ós magyarságát minden alkalommal kidomborította s mint tanár, lángoló buz galommal csepegtette tanitványaiba. A haza szeretetét ideál gyanánt oltotta lelkükbe ós maga is forró vonzalommal ragaszkodott szülőföldjéhez. Bármerre vetette is sorsa, szive mindig csak visszavágyott az alföld délibábos rónáira, a zsombókos nádasok közt lágyan hömpölygő Fehér-Körös közelébe, ahol először pillantotta meg a napvilágot és hallotta az édes pacsirta szót. Poétának született és költeményeiben megkapó közvetlenséggel nyilatkozik meg a szülőföld szeretete. Érzésének közvetlenségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy számos verse átment a nép ajkára, melyből maga is származott. Ki ne ismerné a „Hej be' hangos a Becsali csárda" meg a „Fehér gulya kolompja szól a réten" cimü verseit. Szóles Magyarországon mindenütt dalolják ezt, ahol igaz érzésű ós szerelmes szivü leányok ós ifjak teremnek. De nemcsak mint poéta, hanem mint ember is teljesen kiérdemelte szeretetünket ós nagyrabecsülésünket. Szives, előzékeny és nyilt modorával lefegyverezte azokat is, kik talán hajthatatlan, ellenmondást nem tűrő faji érzésével olykor ellentétes nézetet is vallottak. Mint tanár, a legkitűnőbb nevelök közé tartozott. Tanítványai rajongtak érte, feszült figyelemmel lestek szavait és néma csendben hallgatták ideális hazaszeretettől sugalt tanitásait. Mindenütt ahol megfordult, gyorsan megszeretek. Hogy milyen meleg közvetlenség volt kedélyében s minő fesztelen, egyszerű volt modorában, elég felemlítenünk, hogy dacára annak, hogy Balogh hajthatatlan, nyakas, erős érzésű kálvinista volt — mégis a legjobb barátságban ólt agyőri bencerendü szerzetesekkel. író ember létére, győri tartózkodása alatt hamarosan megismerkedett a Győri Hirlap szerkesztőjével s ennek révén többször összejött Francsics Norberttel, ki akkor a győri rendház priorja volt. Az erős nemzeti érzésben rokon gondolkodású két férfi gyorsan megkedvelte egymást. Francsics felismerte Baloghban a szilaj érzósü, zamatos magyarsággal iró poétát. Ajánlatot tett neki, hogy nagyobb, népies elbeszélő költeményeit füzetes vállalatban togja kiadatni, hogy azok a nép közt minél jobban elterjedjenek. Szavát be is váltotta. A derék bencések lelkiismereti kérdést csináltak belőle, hogy azokban a megyékben, hol gimnáziumaik vannak, a tanuló ifjúságnak erkölcsi kötelességévé tegyék a könnyű, élvezetes modorban megirt költemények terjesztését. Es céljukat el is érték, mert adunántuli vármegyék közül többeket formaszerint elárasztották a zengzetes magyarsággal irt füzetekkel, ugy hogy Balogh István neve az ország nyugati részein jóval ismerősebb, mint szülő megyéjében. Később Sopronba nevezték ki segédtanfelügyelőnek. Becsvágyát képezte, hogy a magyar nemzeti állameszmét az ország szólón, Bécs szomszédságában az idegen ajkú, de magyar érzósü soproni németek között minél jobban terjessze. Nemcsak szóval, hanem tettel is küzdött, agitált, bogy a magyar hazafiság a soproniak szivében gyökeret verjen. Törekvéseinek sikerét az igazolja legjobban, hogy midőn Udvarhelybe nevezték ki, a soproni lapok vetekedve emelték ki nagy érdemeit, melyeket a közoktatásügy terén szerzett és meleg hangon vettek tőle bucsut. A székely megyékben is nagy buzgalommal látott feladatához, de tettvá gyának sok akadály gördült elébe. A szép de szegény s gyarló közlekedési eszközökkel biró vármegye sok apró községgel bir, ahol a nép nagy szegénységben ól. Sóhajtva irta egyik bókésmegyei barátjának: „ez ám nem olyan uri vármegye mint Békés, hol vasúton lehet utazni minden községbe ; nekem 13() községet kell meglátogatnom s ezek között csak ötbe juthatok el vasúton, a többibe részint kocsin, részint lóháton, a mint t. i. az időjárás ós a körülmények engedik." A halálos kór csiráját, mely szép reményekre jogositó eletét alig 45 éves korában kioltotta, ily körutazás alkalmával vitte haza magával. Meghűlt és tüdőgyulladást kapott, mely hosszabb haláltusa után megölte. Halálhíre megyénk társadalmi köreiben bizonyára mély megilletödóst keltett, mert lelkünk mélyéből önkéntelenül is feltör az érzés, hogy Balogh István elmúlásával egy becsületes, szilárd jellemű ós igaz magyar hazafival — kevesebb van. Amint ott vergődtünk, kit láttak meg szemeim ? Zsuzsit, a piroskendős parasztleányt, gyermekkori ismerősünket. Olyan szomorú volt. Súlyos kosarat vitt karján. Mikor meglátta, mint vergődünk vérző csőrrel, szánakozva szólt : — Nem nézhetem, hogy ti is olyan szerencsétlen rabok legyetek, mint ón, ki megcsalva, elhagyatva, összetört szivvel erre a csúf Pestre voltam kénytelen jönni szolgálatba. Megveszem szabadságtokat. Aztán kibogozta kendője sarkát ós kiolvasott egy csomó rézpénzt. A pénzből csak egyikünk ára telt ki, és a sors ugy akarta, hogy nőm szabaduljon ki. Nekem nagy kő esett le szivemről, mikor felrepült, mondván : — Sietek elárvult gyermekeinkhez, talán még nem haltak éhen. Pár perc múlva egy kisasszony állt meg előttem ós csakhamar megegyezett gazdámmal. Örültem, hogy ütött a szabadulás órája, de csalódtam. Nem engedtek szabadon, hanem valami borotvált képű inas egy házba vitt. Ott egy szekrény tetejére tettek egy kalitkába. Nagyon idegenül éreztem magam a cifra teremben. A kisasszony olyan hidegen, kedvetlenül nézett rám, mint az üvegszemű kolibri, mely kalapjára volt tűzve. Hallgatva ültem helyemen, gondolatban az édes szülőföldön időzve. A ház lakói bosszankodtak, hogy nem énekelek s azt hiszem ennek volt következménye, hogy kivittek a piacra ós eladtak. Ebbe a füstös kávéházba kerültem ezúttal. A nagy lárma, fény ugy megzavart, hogy naphosszat ugráltam s alig ettem valamit. Egy este durva kérges kéz nyúlt értem, a következő pillanatban megvillant a gombostű, aztán . . . nem folytatom, ugy se tudom kifejezni azt a fájdalmat, mikor utolsó örömömtől, a világosságtól fosztottak meg. Azért tették ezt, hogy nem zavartatva a külvilágtól, éjjel-nappal énekeljek nekik. És jól számítottak. Pár napig igaz, hogy sötét kétségbeesés dult szivemben, de lassan enyhülni, megszokottá, sőt édessé válni kezdett a fájdalom. Édes fájdalom ! Mily különös dolog! S tehetek én róla, hogy a természet ura költői lelket adott nekem, mely dalolásra késztet! Dalba öntöm fájdalmamat, epedésemet, minden érzelmemet, kizárólag a dalnak élek. Türelemmel várom a megváltó halált, mely enyhet fog adui a sokat szenvedett rabnak. — Náci fizetni, harmadik asztal bal ! Sápogó hang zavart fel álmomból. Elrestelkedve kaptam fél fejemet, és fülemile ott gunynyasztott kalitkája sarkában, kiszáradt szemürege oly ijesztően sötétlett. Tehát álom volt az egész, egy felizgult agynak üres képzelődése! Háthamóg se ! Hátha életének örömét — bánatát öntötte dalba a rab madár ! Hisz ő is gondolkozik, ő is érez, bárha madár agygyal — ós szivvel. Nyomott hangulatban tértem barátságtalan negyedik emeleti lakásomra. Elgondoltam, hogy ón is olyan rab vagyok ebben a nagy városban, mint az a madár, hisz a természet nekem is barátom, vigasztalóm, mindenem, — ép ugy mint neki, én is oly kinosan nélkülözöm azt, mint ő. A vármegyei pénztárak államosítása. A napokban érkezett le a vármegyéhez a belügyminiszter rendelete, melyben az alispánt utasitja, hogy azokról a hivatalnokokról, kik a vármegyei számvevőségnél ós pénztárnál vannak alkalmazva, egy táblázatos kimutatást állitson egybe, melyben feltüntetendő az illető szolgálatba lépésének ideje, hivatali állása, óvi javadalma és minősitósi adatai. A miniszter különös súlyt helyez a szolgálatkópessóg megállapítására, miután csak oly egyéneket hajlandó állami alkalmazásba átvenni, kikhasználhatóságuk és képességüknél fogva erre alkalmasak. Az átveendő tisztviselők lehetőleg a vármegye területén fognak alkalmazást nyerni, ez okból járási számvevői állások is szcrveztetnek, s a kinevezendő tisztviselők javadalmazásáról a pénzügyminiszter az állami költségvetés keretében fog gondoskodni. A járási számvevői állások azonban csak fokozatosan és a szükséghez képest lesznek szervezve s a törvénynyel ezt a rendelkezését a pénzügyminiszter 3 óv alatt köteles végrehajtani. A járási számvevők teendőit a járási ügyvitelre megalkotandó szabályzat állapitja majd meg. Az alispán jelentése alapján és a főispán meghallgatásával a belügyminiszter a szolgálatképes hivatalnokot az állami pénztárakhoz, illetőleg a kir pónzügyigazgatóságok mellé rendelt számvevőségekhez fogja szolgálattételre ideiglenesen beosztani s amennyiben egy éven belől elhelyezuetők nem lennének, az eddig megszerzett nyugdij, illetőleg végkielégitési igényeiket a vármegyei nyugdíj alap irányában érvényesíthetik. Azok a hivatalnokok pedig, akik az eddig elfoglalt, állásuk állomositása dacára a kinevezést méltánylandó okok nélkül el nem fogadják, állásukról, esetleg szerzett nyugdij vagy végkielégítési igényükről lemondottaknak fognak tekintetni. A miniszter nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy munkabíró megyei hivatalnokok nyugalomba helyeztessenek. E tekintetben a törvénynek képviselőházi tárgyalása alkalmával eléggé határozott ós félre nem érthető kijelentéseket tett A törvény életbeléptetósi ideje még nincs meghatározva, valószínű, hogy ez a jövő óvi január 1-én fog megtörténni. Színészek. - Sorok a színtársulatról. Irta: Barangó. Valamelyik regényében azt mondatja Beniczkyné egy méltóságos szereplőjével, — kevés akad, amelyik nem az volna, — hogy a színjátszás erkölcstelen dolog, mert csupán az ámításnak a művészete. Hogy ennek a méltóságos urnák a felfogása ferde és teljesen ellentétben álló a nagy „köz" felfogással, ezt még állítani is felesleges. Dehogy mégis e nyelven beszéljek: Szalkay színtársulatában több igen tehetséges ámitó van, kiket hallani és ami fő, megérteni, — igaz gyönyörűség nekünk. Mert vannak színjátszó tehetségek, kiket csak hallani, bámulni lehet, de megérteni, ugy, hogy dobogásba jöjjön a mi szivünk is, nem lehet. Az igazi színész játéka nyomán, mely nekünk játék csupán, de a szereplőnek egyénisége akkor, valami lelki öszszeköttetés támad a hallgató és a beszélő között. Es ez az igazi tehetség, mely a saját érzelmeit a nyelv, a beszéd segélyével átülteti a mi lelkünkbe is. Bakó László megtudja ezt cselekedni. Halljuk, és átérezzük nemcsak beszédét, de minden mozdulatát, arcának minden mimikáját, melylyel néha többet tud kifejezni, mint a szavak ömlő árjával. De nemcsak ez hódítja meg a közönséget, hanem az a művészi készség, melylyel saját orgánumát, érzelmeiti tüzét és lelkesedését, kinját és gyötrelmét át tudja adni a szerző alakjának. Nem festett, üres vázak az ő szinpadi alakjai, hanem csont, hus és vér. Élő alak mindegyik, egyéniséggel, határozott jellemmel, melytől nem tér el egyetlen kézmozdulat sem. Talán uemcsak a kritikus szeme, melyről különben azt mondják, hogy csak a hibát keresi — tudja észrevenni azt, hogy Bakó mindegyik szerepét lélektanilag tanulmányozza és boncolja. Ez még semmi sem volna ; mások is megteszik. De Bakó helyesen tanulmányozza és boncolja s csak igy tudja előállítani az alakokat, melyek - élők. A tragikusokat legtöbbnyíre — legalább vidéken — elragadja a páthosz melynek nincsen lelke és szive, tehát nincsen érzése sem, csak kiáltó hangja, amelyre nem csendülnek vissza a hallgató lelkek húrjai. Szép, de nem hat; üres. Es én azt hiszem, - talán igazam is lesz — hogy Bakónak egy Lear király-beli munka után két napi pihenőre van szüksége, hogy Visszakapja lelke régi erejét, melyet Lear király heve ragadott el tőle ... Most pedig Jeszerniczky kisasszony kerül sorra. A mai, általában véve — ne tagadjuk — léha korban, a kisasszony feltűnő jelenség. Most nem dráma és színmű, hanem operett és bohózat korszakot élünk. És ime egy gyönge leány léleknek van annyi erős akaratereje, hogy nem lép a vígság kecsegtető rózsás útjára, hanem saját elhatározásából a komor, a szomorú, a fájdalmas felé fordul. A vigadni szerető emberiséget, melyet megtörnek az élet nagy és kicsinyes bajai, még jobban meg akarja törni és a kínok, nyomorúságok feledtetése helyett, még jobban ezeket akarja a lelkünkbe lopni. Nagy erő kell ehhez és megvetése az élet küzdelmeinek filozófia. Egy bájos, fiatal leány kiveszi magát lelki erejével az általános hangulatból. Megnyerő külseje, szépsége révén magában is vonz, tehetségével még jobban. Minden ilyen leány előtt nyitva áll az operett primadonnaság virágos, elragadó utja, amely átérezve sem kellemetlen és keserű. És ezen az uton, mely azonos az általános hangulattal, könnyebb a tehetség haladása a dicsőség felé... Jeszerniczky kisasszony nem erre ment . . . És hogy a szomorúság rögös utján is le.z haladása, az kétségtelen. Öntudatos, bensőséges a játéka, ami csak kiváló tehetségeknek adatott meg. Van érző lelke, szenvedélye; van alakja, modora és hangja. S hogy a közönséget is lázba tudja hozni és szenvedélyre kelteni, azt nem egyszer láttuk a riadó tapsok nyomán. És én mégis ugy veszem észre, hogy nyűgözi valami : — az iskola. Ez azonban semmikép sem róható fel hibául, sőt előnye. Mert csak a tehetséget lehet k orlátozni ; a képtelenség ugy sem töri át a határokat. E, hogy ugy mondjuk „iskolásság"tól Jeszerniczky kisasszony kiváló, értékes tehetségét és képességeit meg fogja szabadítani a gyakorlat, élet és a színpad termékenyítő levegője. És akkor — bár igy is halad folytonosan nagyobb lendülettel emelkedik majd a dicsőség napja felé, amelyet, hogy rövid idő múlva teljesen elér, bizonyos . . Addig gyönyörködtessen bennünket: - vidéket, ugy is nemsokára elveszik tőlünk. Mert ez a mi vidéki végzetünk ... Azonban a dráma világából térjünk át arra a virágokkal hímzett mezőre, ahol a vigság lakik, ahol ének és dal szárnyán száll a bohóság és a mosolygó tréfa. Lépjünk az operett lenge világába, amelyben minden tehetségnek főkelléke a könnyedség, a vi" dámság s most már ujabban a hajlékony, ritmusos mozgás: a tánc. Ebben a rózs iszinü birodalomban Szalkay társulatánál Sárossy Paula a királynő. Amit az operett primadonnáktól követel a nézőtér, azzal Sárossy kisasszony rendelkezik. Mosolygó szeme, arca, lebilincselő kedves éneke mindig beillik az operett tündérvilágába. Táncolni is tud; tulajdonában van az igazi s nem mutatott temperamentumnak, verve-nek s a közönség örömmel veszi minden alakítását. S ha egyszer trónjáról lemondana, örököse nem lehetne más, mint R á t h o n y i Stefi . . . S z a 1 k a y, az igazgató e birodalomban a — mondjuk igy — kormányelnök, mint operettbuffó; jóizü, eredeti alakításai tele vannak humorral, ami kevés embernek tulajdonsága. V i r á g h pedig hatalmas komikai tehetség, aki nemcsak operettben állja meg pompásan a helyét, hanem művész a vígjátékokban is. Tud kabinetalakitásokat is csinálni, amint már többször láttuk. S z a d a i t tehetsége nem tisztán a komikum terére utalja; én azt hiszem, jellemszerepekben is meg tudná mutatni értékét. k.