Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-04-06 / 28. szám

hála kifejezésére az alkalmat meg nem ra­gadja vala. Jól esett látnunk a magas színvonalú közgyűlés lelkes hangulatából, hogy a kép­viselőtestület egyhangú határozatának az elismerés, a nagyrabecsülés, a hála és sze­retet voltak erkölcsi rugói. Csak magát tisztelte meg Csaba város közönsége, amikor ez érdemes, nagynevű hazafiak országos jelentőségű s a helyi kulturális érdekeket áldásosán felkaroló munkásságát kivánta megtisztelni. A gyűlés lefolyásáról következőkben számol be tudósítónk: Az elnöklő Zsíros András községi biró, rövid üdvözlő szavakkal megnyitja a gyűlést. Korosy László főjegyző előadja, hogy az elöljáróság Varságh Béla ós társai kérelme folytán hivta egybe a mai rendkívüli közgyűlést. Ezek után a következő indítvány ter­jesztetett elő: Tekintetes Képviselőtestület ! Magyar­ország közművelődési intézményeinek, nem­zeti kultúránknak, a multak kényszerű mulasztását pótolni hivatott fejlesztése és a magyar állameszme szolgálatába való be­illesztése, amióta alkotmányos önkormány­zatunkat ismét m»gunk intézhetjük, — a haza sorsát intéző nagyjainknak mindig kiváló gondoskodása tárgyát képezte. Bölcsen belátták e jeleseink, hogy ezer éves fenállásunk után csak ugy tarthatjuk meg nemzeti önállóságunkat, a népeknek létért való mind nehezebbé váló küzdelmé­nek nagy versengésében csak ugy marad­hatunk meg, ha minden, de különösebben a közművelődés terén is az előrehaladot­tabb nemzeteket utólórni és azután a szin­vonalat megtartani, együtt haladni ipar­kodunk. A nemzetnek folyton fokozódó áldo­zatkészségü hozzájárulásával e téren való fejlődésünk ós előrehaladásunk olyan ará­nyokat öltött, oly alkotásokat, intézménye­ket teremtett meg, amelyek az egész mü­veit világ által móltányoltatnak, igen gyak­ran követendő például is szolgálnak ós ne­künk immár méltó nemzeti büszkeségün­ket képezik. Nagynevű elődöknek a nemzeti kultura előbbre vitelében megkezdett alapvető mun­kájának a folytatását immár több óv óta Magyarország vallás ós közoktatásügyi minisztere, dr. Wlassics Gyula vezeti. Intézi, irányítja e nagy munkát teljes odaadással, nagy tudásának világosságával, lelkes hazaszeretetének teljes melegségével, a nemzeti ideálok elérésére való törekvé­sében az eszmény kultusza mellett páratlan gyakorlati érzékkel. A nagy arányú fejlődésnek, a nemzet közéletében már is mólyen bevésődő nyo­mokat hagyó alkotásait az ő nevétől elvá­lasztani nem lehet. Működését az elfogulatlan kortársak osztatlan elismerése kisóri ós méltányolja. Ha ehhez az országos elismeréshez mi is csatlakozunk, csak magunkat tiszteljük meg véle, tisztelt képviselőtestület és egy­ben a háladatosság kötelességót is telje­sítjük, mert hiszen a mi községünkben is a közoktatásügy minden ágazatában mu­tatkozó nagy haladás, a szellemi világosság terjesztésének annyi megnyílt uj hajléka saját áldozatkészségünk mellett szintén az ő jóakaratú helybenhagyásának támogatá­sával jött létre. Róvjuk le az elismerésnek és hálada­tosságnak ezt a tartozását abban a formá­ban, amelyben ez az országnak már igen számos képviselőtestületében megnyilatko­zott — tisztelettel indítványozom, válasz­szuk meg dr. Wlassics Gyula vallás és közoktatáságyi miniszter urat Békéscsaba községe díszpolgárává. Békéscsaba, 1902. ápr. l-jén. Varságh Béla, községi képviselő. A. felolvasott indítványt a képviselő­testület kitörő lelkesedéssel, szűnni nem akaró éljenzéssel fog dta. x Majd szólásra emelkedett Varságh I Béla, az indítvány benyújtója, s ékes sza­| vakkal a következő beszédet intézte a kép­• viselőtestület: Érzelmi motívumokon alapuló, tiszte­lettel beterjesztett indítványomban ben­foglaltatnak azon indokok, melyek annak benyújtására ösztönöztek ; ezeknek bővebb fejtegetése alól felment az önök jóakaró helyeslése, de ezenkívül még inkább fel­mentettnek érzem magamat az által, hogy ebben a képviselőtestületben a hányszor és pedig igen gyakran arról volt szó, hogy a nemzeti közművelődés oltárára mi is áldoz­zunk, meghoztuu áldozatainkat mindig tel­jes egyértelműséggel, meghoztuk súlyos terhek elvállalásával olyan arányokban, a melyeket szerénytelenség nélkül méltány­lást érdemlőknek mondhatunk, ós a me­lyek ezt a méltánylást el is nyerték Megnyertük a legilletékesebb helyen, a magyar közokbatásűgyi kormí:iynál, a melynek vezére gyengeségünk támogatá­sára mindég teljes jáakarattal ós készség­gel jött segítségünkre az állam hatalmas eszközeivel. Igy jöhetett létre a diszes fő­gimnázium, igy fejlődött államivá a köz­ségi polgári leányiskola, keletkezett a pol­gári fiúiskola, a 6—6 osztályú fiu és leány iskola, erzsóbethelyi, gazdasági ismétlő, ipariskola ós a többi hajléka a szellemi előrehaladás és világosság terjesztésének, melyeknek nemzedékekre kiható áldásos működése immár biztosítva ós folyamat­ban van. Magyarország kultuszminisztere Wlassics Gyulának a segitő keze mindezen intézményeink megalkotásánál velünk működött, támogatott, erőt adott. Ma, amikor nem ujabb áldozatokról, hanem csak arról van szó tisztelt képvi­selőtestület, hogy a magyar közművelődés ügye ezen lelkes intézője működése iránt országosan megnyilatkozó elismerés koszo­rújába mi is belefonjuk a háladatosságunk szerény virágát, apellálok azon harmoni­kus együttérzésre, amely közöttünk a köz­mivelődós minden kérdésében ós igy az e téren szerzett hazafias érdemek megbecsülni Most erős, férfias hang szólalt meg a tisztáson ós egyszerre megszűnt a deákok lármája, nótázása, mint mikor karvaly suhan el a sövényen zsinatoló veróbcsapat felett. — Az igazgató ur beszól ! — Súgta anyánk. Mikor az igazgató beszédjót befejezve azt mondta, hogy: most harsogjon a zene, járjon a tánc, tüzes nótára gyújtott a ci­gány ; vig kurjongatástól, csengő leány­kacajtól lett hangos az erdő, ugy, hogy még a fűzfa odújában szundikáló kuvik­bagoly is felébredt, és ijedten nézett ki odújából. Késő éjszakáig szólt a. zene, még félálomban is hallottam a nótát : — Cserebogár, sárga cserebogár . . . Mult az idő. Midőn kipattant a vad­rózsa bimbója, már anyányiak voltunk ; ós örültem, mikor egy este azt mondta anyánk: — Gyermekeim, már eléggé megerősöd­tetek, holnap reggel kirepültök a fészekből. Oh, hogy izegtünk-mozogtunk egész éjjel, mily türelmetlenül lestük a várva­várt pillanatot, mely oly boldog, emléke­zetes időpontja a madáróletnek. Hej, de mikor megláttuk magunk alatt a mélységet — igaz, hogy csak két arasz­nyira volt a fészek a földtől, de hát ne­künk az is isszonyu volt — oda volt a bátorság, mindegyik ijedten húzódott hátra és csak a másikat biztatta. Végre is anyánk szó nélkül sorba kidobált bennünket a fé­szekből, ugy hogy időnk se volt megijedni, már a földön találtuk magunkat! Eleinte csak a földön mertünk szök­décselni, de lassan-lassan megjött a bátor­ságunk, nemsokára ágról-ágra ugráltunk, majd egyik bokortól a másikig is elme­részkedtünk. Persze anyánk minden lépé sünkre vigyázott ós folyton gyámolított, oktatott. A pródaszerzós megtanulása már ne­hezen ment. Mennyit vesződött velünk anyánk, mig megtanított rá, hogy hol mi­csoda bogár tartózkodik. Hát még a megtalált zsákmányt el­fogni, ahhoz kellett csak ügyesség, meg gyakorlat. Sokszor megesett, hogy egy­szerre négyen is utána kaptunk a faleve­leken futó póknak, mégse fogtuk meg, min­dengyikünk rossz helyre kapott csőrével s a pók vigan szaladt tovább. Szüleink ön­feláldozó szeretete nélkül éhen pusztultunk volna ! Jó ideig még visszajártunk éjszakára az édes otthonba, de mikor már teljesen megerősödtünk, — no meg a fészek is roz­zant állapotka került — kezdtünk elma­radozni ós összebújva megháltunk akár­mely sürü lomb alatt. Egy reggel a szellő egy sárga levelet sodort le a nyárfáról. Engem hideg bor­zongás futott át s az elmúlás fájdalmas sejtelme, a halál sötét gondolata lepett el. E perctől valami különös nyugtalanság gyötört. Ez az érzés folyton növekedett ós arra késztetett, hogy napi kóborlásom te­rületét mindinkább kiterjesszem. Pedig bő­ven volt eledel, meleg is volt még. Végre egy délután, mikor fáradtan jöttem haza a halásztelki füzesberekből, nem tudtam megállani, sírva borultam anyám kebelére és szivemre mutattam: — Valami ugy fáj itt benn, és nem tudom mi. Az édes anya megértette panaszomat és igy szólt: — Gyermekeim, kövessétek szivetek titkos sugallatát és induljatok a nagy útra, mert nemsokára itt a tél. Elhangzott a búcsúszó és én négy test­véremmel felemelkedtem a magasba. Mohón szíttam magamba a friss leve­gőt, olyan pehelykönnyünek, erősnek érez­tem magam mikor szóigyorsasággal szel­tem a világűrt. Mindinkább sötétedett. Mikor utoljára t -kintettem hátra, már csak halvány árnyakként tűntek tel a nagy nyárfák ; ugy tetszett, mintha integettek volna, hogy menjek vissza Es összeszorult tudásában is mindig meg volt — ós tisz­telettel kérem indítványom szíves elfoga­dását. Sokszoros éljenzés szakította meg a szép beszédet, melynek befejezésekor a lelkesedés tetőfokra hágott ; folytonos él­jenzés közben jelentette ki az elnöklő biró, hogy Wlassics Gyula kultuszminisz­tert Csaba város közönsége a város dísz­polgárává egyhangúlag megválasztotta. Korosy főjegyző ezekután felol­vassa a bejelentett másik indítványt, mely következőkép hangzott : Mólyen tisztelt Képviselőtestület! Ma­gyarországnak kevés községe dicsekedhet a közművelődés terén oly rohamos hala­dással, mint Békéscsaba. Kulturális intéz­ményeink díszére válnék akárhány nagyobb, gazdagabb városnak ós késő nemzedékeink is áldani fogják azt a kezet, azt a szivet, mely városunkban kulturális intézményein­ket, a kulturális haladás oly számos s ha­talmas tényezőjét megteremtette. Zsilinssky Mihály, városunk szü­lötte s jelenleg országgyűlési képviselője és az ország kultuszminiszteri államtit­kárja, több mint negyven éve szenteli ma­gas tudományát s melegen szerető szivét polgártársai mivelődósónek előmozdítására. Erőm elégtelen arra, hogy e téren elért országos érdemeit kellően méltathassam — de mi, Békéscsaba község polgárai, mind­nyájan közvetlenül, hogy ugy mondjam, kézzelfoghatóan látjuk és élvezzük mun­kásságának áldásos eredményét. Tudom, hogy más tényezők is közreműködtek az ő munkássága mellett, de ösmerjük őt mind­nyájan s tudjuk azt, hogy az ő lankadat­lan buzgalma és szülővárosa iránt érzett, soha nem szűnő meleg szeretete nélkül nem volnánk mai szerencsés helyzetünkben. Az eredmények mutatják, hogy a negy­ven évet meghaladó munkássága közben soha sem szűnt meg szülővárosa javára dolgozni ós ez eredmények keltették fel e város minden polgárában városunk nagy szülöttje iránti soha nem szűnő hála ér­zetét. Azt hiszem mindnyájunk előtt kedves kötelességet teljesítek, a midőn módot ke­resek arra, hogy városunk nagy szülöttje iránt érzett hálánkat méltóan s önmagun­kat is megtisztelő módon kifejezést ad­hassunk. E kötelességem érzetében terjesztem a mólyen tisztelt képviselőtestület elé azon indítványomat, hogy méltóságos dr. Zsi­linszky Mihály kultuszminiszteri állam­titkár s Békéscsaba országgyűlési képvi­selője, Békéscsaba nagyközség díszpolgá­rává választassák. Békéscsaba, 1902. április 1. Tisztelettel: dr. Sailer Vilmos. Az általánosan tiszcelt, közbecsülében ós szeretetben álló államférfiú iránti lelkes hangulat hatalmas éljenekben s tapsvihar­ban nyilatkozott, amikor elhangzott az in­dítvány utolsó szava; a képviselőtestület egyeteme ez érzelmekben egygyó olvadt s az indítványozó dr. Sailer Vilmos ügy­véd rövid lelkesítő szavai után kimondták a határozatot, melylyel Zsilinszky Mihályt a város egyhangúlag megválasztott díszpolgárának jelentették ki. A nagynevű államférfiak, akiknek a díszpolgári okleveleket annak idején kül­döttség fogja kézbesíteni, a megválasztatás­ról táviratilag értesíttettek. Ezek után a közgyűlés lelkes hangulat­ban 11 óra felé széjjel oszlott. a szivem. Feljött a hold, beezüstözve a folyók kanyaró szalagjait. Nem volt egyikünk se beszédes kedvrben, csak szálltunk, száll­dogáltunk. (Vége követkízik.) A pusztító kór ellen. A József főherceg szanatórium egyesület igazgató tanácsának gyűlése. Az a nagyszabású tevékenység, melyet vármegyénk lelkes főispánja a tüdő vészes betegek érdekében, mint kezdeményező, s mint a nópszanatóriumok ügyének hazánk­ban első zászlóvivője, odaadással, nagy buz­galommal, kitartó erélylyel fejt ki, máris igen kedvező eredményeket mutat. Voltak egyesek, akik e nagyjelentőségű mozgalmat a zászlóbontás idején kétkedéssel fogadták ; ma már e kételyek eloszlottak. El kell hogy oszoljanak, mert az eddig elért ered­mények csalhatlan bizonyságai annak, hogy a megkezdett munka már nem is messze jövőben megtermi áldásos gyümölcseit. A József főherceg szanatórium egyesü­let igazgató-választmánya e hó 4-ón, Gyu­lán, a vármegyei szókház tanácstermében gyűlést tartott, melynek lefolyását kikül­dött tudósítónk a következőkben jelenti: Jelenvoltak dr. Lukács György vármegyei főispán elnöklete alatt: dr. Z ö 1 d y János alelnök, Bertóthy Isván ós Katzvinszky János jegyzők, S c h m i d t Iván pénztárnok, D u b á ny i Imre ellenőr, Frauenhoffer Vilmos, az országos meteorologiai ós földmágnessógi intézet kiküldöttje, Csák György kir. tanácsos, pónzügyigazgató, Szarvass y .arzén, a folyammérnöki hivatal főnöke, dr. Hajnal Albert, dr. Kun Pál, Kiss László, V a r s á g h Béla, dr. Reisz Miksa, dr. Eis 1 er Vilmos, dr. Kovács Károly, dr. M á r ky János, W e i s z Mór és dr. Bodoky Zoltán Gyula város ország­gyűlési képviselője. Dr. Lukács György elnöklő főispán, szívélyes szavakkal üdvözölte az igazgató tanácsot ; bemutatja Frauenh offer Vilmost, az országos meteorologiai ós töld­mágnessógi intézet kiküldöttjét. Ezután bejelenti a főispán, hogy József kir. herceg az egyesület védnökségét elfogadta ; az erről szóló magas kézirat felolvastatott. Hódolattal vette tudomásul az igazgató­tanács, hogy ő cs. ós ap. királyi felsége az egylet kiküldötteit kegyesen fogadta, s a házi és családi pénztárból 10000 koronás alapítványt tett. A tiszteletbeli elnökül megválasztott gróf A 1 m á s s y Dénes ós dr. Korányi Frigyes tiszteletbeli tag köszönő levelét az igazgató tanács tudo­másul vette, valamint az elnök azon be­jelentését is, hogy özv. gróf A 1 m á s s y Kálmánná szül. gróf W enckheim Mária ós gróf Wenckheim Frigyesné szül. gróf Wenckheim Krisztina a tiszte­letbeli elnöknői tisztet elfogadták S c h m i d t Iván egyleti pénztárnok elő terjeszti az egyesület mult évi pénztári állapotáról szóló jelentését, ame'y szerint az egyesületnek van 8 ágy alapi tó tagja : ő cs. ós kir. Felsége, gróf Almásy Dénes ós Bókósvármegye közönsége; 6 alapitó tagja: özv. gróf Almássy Kálmánná, gróf Károlyi Tibor, dr. Schlauch Lőrinc bíboros püspök, özv. id. báró Wodianer Albertnó, gróf Bolza Pál és Csanádvárrnegye közön­sége, továbbá 216 rendes ós 194 rendkívüli tag. A befizetett tagsági dijak összege "22,059 kor. 29 fill., melyben gróf Károlyi Sándornó 1000 kor. s egy anonim 500 kor. adománya is benfoglaltatik; hátrálókos alapítványi ós tagsági dijak, melyeknek befizetése a közel jövőben várható : 33504 kor. Ezek szerint az egylet mai vagyona 55,563 kor. 29 fill.; az egylet pénzeit a Békósvármegyei- ós Gyula vidéki Takarék­pénztár kezeli s a nemes célra való tekin­tettel 5°/ 0-kal kamatoztatja. Elnök bejelenti, hogy B o b u 1 a János műépítész a majdan emelendő szanatórium­épületek terveit teljesen díjtalanul hajlandó elkészíteni; C z i g 1 e r Győző műegyetemi tanár pedig, aki az Erzsébet-szanatóriumot építette s higiénikus építkezések szempont­jából elsőrendű európai szaktekintély, bé­késmegyei származása folytán hajlandó az építkezéseket önköltségen teljesíteni. Mind­két ajánlkozást az igazgató-tanács hálás köszönettel veszi tudomásul. Felkéri a főispán az igazgató-tanács orvos tagjait, hogy tanulmányozás céljából keressék fel az Erzsébet-szanatóriumot, ahol őket dr. Korányi Frigyes egyet, tanár ós dr. K u t h y Dezső igazgató, egye­temi magántanár a legkészebb örömmel fogják kalauzolni. Dr. Lukács György elnöklő főispán indítványára elhatározta az igazgató-tanács, hogy felkéri a fővárosi Erzsébet-szanatórium egyletet, hogy a vidéken már megalakult s szervezés alatt álló szanatórium-egyleteket tömörítse egy közös országos szervezetté, hogy a humanitárius magasztos célok, a gyakori közös érintkezés, eszmeváltás, kü­lönösen az e tekintetben már nagy tapasz­talatokkal biró fővárosi központ tanácsa folytán közvetlenebbül elérhetők legyenek. Majd ékes szavakkal kifejti a főispán azt a legközelebbi feladatot, mely a József­föherceg-szanatóriumra vár. Kettős ez a feladat; egyrészről az eszmének szóles kör­ben propagandát csinálni, s tőkét gyűjteni, másrészről tudományos előkészületek után megfelelő elhelyezésről gondoskodni. Az egyesület a propagandacsinálás ós tőke­gyűjtés munkáját már eddig is nagy ké­szültséggel s kitartó erélylyel teljesiti; de a tudományos előkészületek s a hely meg­választásának munkáját sem lehet immár halogatni. Erre nézve megadja a direktívá­kat dr. K u t h y Dezső tanárnak következő levele: Tudjuk, miszerint az alpesi vagy su­balpin, sőt egyáltalán a hegyvidéki klima sem szükséges követelmény tüdővósz szana­tóriumi gyógyitásához. A tengerszin feletti magasság nem mint ilyen szokta javítani az eredményeket, hanem csak közvetett uton az által, hogy minél feljebb megyünk, annál ritkább a mi északi szélességi fo­kaink alatt az emberlakás, annál kevósbbó sürü a népesség, kisebb az ipar s ezzel a porfejlődós, ipari ártalmak ós az egyikről­egyikre történő fertőzés alkalma kevesb­bedik. Síkföldi szanatóriumok is jó ered­ményt adnak, ha meg vannak a következő sajátságaik: 1. Szennyezetlen talaj, mely lehetőleg kevés por-képződóst enged, vagy eléggé elvonultan áll a tömeges ember­lakásoktól (városok), nagyobb közlekedési vonalaktól ahoz, hogy mesterségesen fel­kavart portól minél inkább óva legyen. 2. Bőséges jó viz, mert a szanatórium a tisz­taság temploma kell, hogy legyen. A víz­kára, mely nélkül a szanatóriumi kezelés béna harcos volna, maga is jelentékeny vízmennyiséget igényel s még inkább a

Next

/
Oldalképek
Tartalom