Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-04-06 / 28. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, április hó 6 án. 28. szám BEIESME6YE Bfi KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Teiefor-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 ií 11c Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül Is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A közös értekezletek Nagyfontossága és komoly kérdések fölött folynak Bécsben a közös miniszteri értekezletek. Ha a résztvevőket tekintjük meggyőződhetünk ez állítás valóságáról. Egyszer a két kormány elrökei és pénzügyminiszterei, azután a közös kormány tagjai tanácskoznak. Ebből látható, hogy a miről szó esik, mind igen érdekli a két állam politikai és pénzügyi viszonyait. Nemsokára összeül a delegáció; tárgyalásaihoz anyag szükséges. A közös költségelőirányzat tehát okvetlenül a mostani értekezletek egyik főanyagát képezi. Ez előirányzattal szoros kapcsolatban állanak a katonai reformok és az uj fölszerelések kiadásai. Természetes tehát, hogy ezeket is tárgyalások alá veszik. Végül a két kormánynak külön is lesz elég dolga a kiegyezéssel és a vám : szerzó'désekhez szükséges autonon' tarifával, melyek még inkább határidőhöz vannak kötve, mint a delegá ciók ülésezése. Látni való, hogy a kormányok körében még az ünnepek alatt is kevés ido juthatott a pihenésre és szórakozásra, hí, a nyomban megkezdett nagy horderejű tárgyalások anyagát kellően elő akart'k készíteni. Sőt a közvéleményről se mondhatjuk, hogy ez előre h'rdetett tanácskozások zavarólag nem hatottik. A ki hazája sorsával törődik, az nem térhetett ki a gondok elől, melyeket bizonyos körök célzatos híresztelései okozhattak. Mert némelyeknek különös ked vük telik az izgató hírek gyártása ban és a közvéleményt semmivel se lehet jobban fellármázni, mintha ujabb terhek felhőit teszik a politika égboltozatára. Ez érkezletek alkalmából is előre hirdették, hogy a horvátok beligazgatására ujabb három millió, az uj ágyukra és egyébb katonai kiadásokra pedig 10 —15 millió lesz szükséges. Ugy, hogy a szegény közönség 18 — 20 millió ujabb megterheltetés rémeivel küzködött a pihenésre való szent ütmek nápjai alatt. Annyival jobban fog esni, ha mindezekre megjegyezzük, hogy a milliókkal való dobálózás részint a fantázia, de főként a pártpolitika szüleménye. A horvátok három millió többlete egyáltalában nem pozitívum. Erre vonatkozólag a magyar kormánytól egy árva szó ígéretet se kaptak. Ezt a regnikoláris küldöttség nem is tárgyalta, sőt a hozzájárulási arány magállapításához szükséges kimutatásokat sem fejezték be. Aki már most beszél kerek három millióról és befejezett tényről: az egyszerűen fordít. Ugyanezt teszi az is, aki katonai kiadások szertelen emelkedéséről beszél. Az uj ágyuk ügye még nincs eldöntve; 1899. év óta csak a kísérletezések folynak évenkinti 800.000 korona kiadással. Miután odáig jutottak, hogy a kis 'rUtezések immár szélesebb körben folytatandók, lehetséges, hogy ez évben e célra vagy másfél millió lesz szükséges, de a 10—15 millióról még szó sem lehet, miután a kérdés nem érett nrng az uj ágyuk beszer zéséig. Különben is a kormányok s ezek között első sorban a magyar kormány sokkal jobban ismeri anyagi téren a közviszonyokat, semhogy egyszerre jövő ekkora ujabb megterhelésért felelősséget vállalhatna. Nem a költségvetés kereteinek nagyobbmérvü bővítése lesz hát az, a mivel az idei delegációk magukra vonják a figyelmet. Valószínűbb, hogy politikai okok kölcsönzik a különös érdekességet. Legalább a Kossuth párt egy részében oly törekvés mutatkozik, hogy a közjogi ellenzéknek ez az árnyalata is vegyen részt a delegációban. Ezek Kossuth Lajosnak egy időben Olay képviselőhöz intézett leveléből s az Hőközben szerzett tapasztalatokból indulnak ki. Hogy a mozgalom eredménye mi lesz: ezt még most nem tudhatjuk. Ha az eddigiekben a tárgyalásokhoz fűződő aggodalmakat ig.ekeztünk leszállítani, a kiegyezéssel kapcsola tos kérdésekben ezt kevésbbé tehetjük. Elismerjük, hogy az osztrák helyzet, de még inkább az osztrák indulat és ellenszenv itt igen komoly nehézségeket gördít utunkba s mindegyre ujabb és ujabb gáncsokat eszel ki a kibontakozás megnehezítésére. Ilyen nek vehetjük az osztrák költségvetési bizottság előadójának egy nyilatkozatát, mely azt árulja el, hogy oda át junktimot akarnak fölállítani a valuta és a kiegyezés között. Látják, hogy a valuta rendezése szépen halad és már-már a befejezéshez, a készfizetés fölvételéhez jutott, udják, hogy ehez nagy anyagi -érdekeink fűződnek. S habár ez Ausztriára nézve is ha sonlóképen áll, meg akarják nehezi teni elérését csak azért, hogy a kiegyezésnél ujabb előnyöket csikarjanak ki maguknak. Azt hiszik, hogy ha a jelzett junktimot felállítják, célt érnek. Mi pedig nem azért említettük ezt föl itt, mintha következményeitől nagyon tartanánk. Hiszen helyesen jegyezték meg illetékes köreinkben, hogy hasonló fogásokhoz magyar kormány nem kapható. Csak jellemezni akartuk ezzel is azt a másik felet, amelylyel tárgyalnunk kell oly kérdéseket, melyekhez magyar érdekek is fűződnek. Közgyűlés Csabán. Ünnepélyes közgyűlésre sereglettek össze csütörtökön a csabai városatyák, hogy a hazafiúi érdeneket és odaadó kiváló munkásságot jutalmazzák. Lapunk mult számában egy rövid újdonság keretében adtunk hirt arról, hogy a csabai városatyák sorából mozgalom indult meg az iránt, miként W 1 a s s i c s Gyula vallás ós közoktatásügyi miniszter és Zsilinszky Mihály államtitkár, a város országgyűlési képviselője, azon nagyszabású tevékenységért és jóindulatért, melylyel Csaba kulturális ügyét felkarolták s nagyfontosságú közmivelődési intézményekkel elhalmozták, — a város diszpol. gárául választassanak. Közismert dolgok felsorolásával kellene foglalkoznunk, ha részleteiben reá kivánnánk mutatni mind azon alkotásokra, amelyek e két férfiú országos munkásságát vármegyénkben, de különösen Csabán, lépten-nyomon hirdetik ; csak sétáljunk végig Csaba utcáin, siirüeu szemünkbe ötlenek azon intézmények, melyek mi»den ékes, dicsérő szónál hangosabban beszélnek: a Rudolf-főgimnázium, állami kezelésbe vett polgári leányiskola, 6—6 osztályú leány-ós fiu állami elemi iskola, polgári fiu iskola, iparos továbbképző, gazdasági ismétlő iskola, erzsébeth^lyi állami elemi népiskola, muzeum stb. stb. Valóban mulasztást követett volna el Békéscsaba közönsége, ha az elismerés ós Békésmegyei Közlöny tárcája. A dal király története— A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta: dr. Linder Károly. I. A Kerepesi-ut egyik kávéházába tértem. Nyomott hangulatban telepedtem le a füstös terem homályos zugában. Egyszerre kedves, ismerős jelenség vonta magára figyelmemet: a falon kalitka lógott, abban egy fülemile. Mikor közelebbről szemügyre vettem a kis szárnyast, elborzadva láttam, hogy vak. Lelketlen emberek kiszúrták a szemét, hogy éjjel is énekeljen, n. szerencsétlen teremtés olyan szána.ndóan nézett ki, felborzolt tollazattal, behúzott nyakkal ült börtönében, az okos, ragyogó madárszemek helyett két kiaszott szemgödör meredt felém. Hirtelen kiegyenesedett és dalra kezdett, arra az elbűvölő fülemile dalra. Könyökömre dőltem és elmerengve hallgattam azokat a kedves, ismerős hangokat. Gondolataimat a jelenből a múltba vezettem, azokba a holdvilágos éjszakákba, mikor a körösparti erdőben hallgattam a fülemilék hangversenyét ós rózsaszinü szálakból szőttem ábrándkópeimet a szép jövőről . . . De mi ez ? A fülemile önbánatos dalában hangzó mesét érteni kezdem .... Csengő dallal mondja el nekem élettörténetét . . . * Tul a Tiszán, ott a hol a Körös ezüstös szalagja kígyózik végig a végtelen rónán, van egy gyönyörű erdő. Az erdő Körös felőli szélén van egy orgonabokor. Ebben a bokorban ringott az én bölcsőm. Mikor áttörtem a tojáshéjat, meleg puha fészekben találtam magamat három testvérkémmel együtt. Fejem felett védőleg terült | el az orgona sötét lombja. Aztán odajött fülemileanyánk is, ós mi sipogva bujtunk össze szárnyai alatt. Majd elkezdte hordani a finom pókokat, kukacokat. Fülemileatyánk pedig rendesen fejünk felett őrködött egyik ágon, és a legandalitóbb bölcsődalokat, a legszebb meséket dalolta nekünk. Mily jól esett a meleg fészekben jóllakott begygyei hallgatni a szép meséket: a lepkeszárnyu tündérről, ki egy liliom kelyhéböl jött a világra; vagy a macskatejü bagolyról, kit a csókák ugy tettek csúffá, hogy megkopasztottak, csak szárnytollait hagyták meg, ugy hogy mikor hazament, tulajdon hitestársa sem ismert rá s az odu előtt didergett reggelig a világ csúfjára. Nőttünk, erősödtünk a jó módban. De étvágyunk is növekedett. Most már mindkét szülénk szakadatlanul hordta az ételt. Néha össze is vesztem testvéreimmel egyegy kövér falaton, de anyánk kibókitett. Egyformán gyengéd volt mindnyájunkhoz. Hiába bontottam meg a sort, hiába furakodtam előre — ón voltam a legerősebb — anyánk mindig tudta, kin vau a sor. Igy hát egyikünk se koplalt, boldogan éltük gyermekkorunkat a csendes, elrejtett zugban. Mégis, már gyermekkoromban átmentem néhány veszedelmes kalandon, miket nem hallgathatok meg. Egy reggel — mikor még alig kezdtem tokosodni, gyönyörű, karcsú, fényes szőrű állatkát pillantottam meg; oly kecsesen, nesztelenül lépkedett a száraz faleveleken, hogy oda szóltam anyámnak, hivja tel a fészekbe játszótársnak. Anyám azonban halálra rémülve szólt: — Az Istenért, lapuljatok meg csendesen, hisz az a gyilkos,nyest! Jaj nektek, ha rátok talál. Atyánk, ki eddig a szomszéd bodzafán énekelte hyranuszát a kelő naphoz, nagy jajveszékeléssel a nyest orra elé repült, ott elkezdett vergődni, mintha már nem tudna repülni; a nyest persze utána ugrott, de atyám az utolsó pillanatban odább szökkent pár arasszal. Ezt többször ismételve, lassan elcsalta fészkünk tájáról az ostoba rablót. Nagy örömmel tért vissza atyánk s elmondta, hogy a nyestet elcsalta egészen a kökényesig, uol a tövis szúró gébics fészke áll; most már szabaduljon gébics koma a nyesttől, ha tud; szeret kérkedni kampós csőrével, most hasznát veheti. Soh' se felejtem el azt a napot se, mikor az első emberi lényt láttam meg. Egy délután szétnyílt az orgouabokor és egy tüneményes alak lett láthatóvá : egy mosolygó kópü, kékszemű leány; piros kendő volt fején, kötője tele gyöngyvirággal. _ .. , . Szüleim nagyon megijedtek és sírva könyörögtek: — Ne bántsd, ne bántsd ! Mi gyerekek egy cseppet se féltünk, hisz olyan szeretet sugárzott szeméből, a mint hoszszan elnézte fészkünket. S csak ugyan, a leány mosolyogva szólt: — Ne féljetek ! Hogy dúlnám fel boldogságtok csendes kis tanyáját, mikor jövendő boldogságom képét szemlélem benne. Aztán leült a bükkfa alá és bokrétát rakott össze gyöngyvirágokból. Közbe dalolt is, tiszta csengő hangon. Anyánk megértette a dalból, hogy már van neki igaz szeretője, annak kalapját fogja disziteni a bokréta ós szüret után lesz az esküvő. A nap már nyugovóban volt, mikor a lányka eltávozott. Nemsokára, egy derűs reggelen különös hangok ütették meg fülünket. Olyan soha nem hallott zsivaj volt az, mely hasonlitott a méhek lármájához, melyet akkor hallunk, mikor a harkály kopogására kitörnek a bükkfa odújából. Anyánk aggodalmasan szólalt meg: — Ma van a deákok majálisa. Gondteljes nap ez, mert ilyenkor a sok vásott fiu bekóborolja az erdőt. Legyetek hát csendesek ! Alig hogy ezt kimondta, egyszerre öt tintás kéz nyúlt felénk. Szerencsére nem tudtak hamarjába megegyezni, hogy oszszanak négyünket ötfelé, hát elkezdtek veszekedni, majd verekedni, végül újra verekedni. Végre is az egyik, a legkisebb, fél pakli hetes dohányért lemondott jussáról. De hasztalan esedeztek szüleink irgalomért, ugy látszott, veszve vagyunk. Az utolsó pillanatban egy kecskemekegéshez hasonló hang szólalt meg, mire a deákok szétfutottak. Most szemügyre vehettük a különös hang okozóját: magas, szikár ember volt, méltóságos, merev testtartással, hatalmas ádámcsutkával. Apró villogó szemei, hegyes bajusza, különösen pedig hosszú, fényes kabátja — mely valaha potrohosabb emberé lehetett, mert elől igen bő ráncokat vetett — arra engedtek következtetni, hogy valami nagy ur lehet. — Ki foglak benneteket csapni, — szólt a recsegős hangú férfiú — mehettek szabóinasoknak. Aztán elővette vászonkötésü zsebkönyvét, melyre fényes aranybetükkel volt irva : Tanárok zsebnaptára — s beleirt valamit hihetőleg a nebulók nevét. Még egyszer kémkedve járatta végig szemeit a környéken, aztán tovább ment, feszesen emelgetve vékony lábait. — Kicsoda ez a nagy ur ? — Kérdeztem anyámat. O mosolyogva felelt: — Csutkási ur, a gimnázium pedellusa. Ha több élettapasztalatod lenne, ujjainak ollószerü, ideges mozgásából észrevetted volna, hogy hajdan szabó volt. Sok madárfészket ment meg ilyenkor, nem ugyan mintha jó szivvel volna hozzánk, hanem mert vérében van már a deákok után való leselkedós.