Békésmegyei közlöny, 1899 (26. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1899-05-28 / 43. szám

XXVI. évfolyam. 43. szám. BÉKESffi EOZLONT POJLITIKAI es VEüYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség : Apponyi-utcza 891/, sz. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illetS közleménye* küldendők. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön Negyed évre o'J kr Kéziratok nem adatnak vissza. ELOF1ZETESI DÍJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint.. "•jyes szar, ára 8 Kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára . lfogad bármely jőnevű fővárosi és külföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő ,Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. A kiegyezés váluton. — A Békésm. Közlöny fővárosi tudósítójától. — Nem kell megijedni. A magyar álláspont rendületlen és szilárd és igaz lehet abban a híradásban, mely arról szól, hogy Széli kijelentette, miszerint a válság egyáltalában nem érinti. És meg is mondom, hogy mily külső jelekből látom én ezeket. A Thun-kormány félhivatalos lapja a „Deutsches Volksblatf, a melynek a kormányhoz való viszonya közismeretü, mai vezérczikkében, melynek „Hinaus" a czime, jóformán kiutasítja Szélit Bécsből és ellene a leggyalázatosabb kifakadásokkal él. Tenné-e ezt a nyelvöltögető osztrák talpnyaló lapocska, ha nem éppen a Széli konokságában látná azt, ha az ozztrákoknaknem sikerül tenni kedvezményt, a magyaroktól kierőszakolnia ? A harag rossz tanácsadó. És a „Hinaus

a-t, mely Széli Kálmánt Bécsből kiutasítja, Lueger mondotta tollba. Oh, mi igen értjük, a miért Lueger ur haragudni bátorkodik Szélire, a ki egy hozzá intézett inteipelláczióra az országgyűlésen kegyetlenül „letárgyalta" a nagyszájú demagógot, a magyarok tajtékos szájú gyűlölőjét. A kiegyezési válság pedig forr. Hat napig időztek a magyar mi niszterek JBécsben és nem végeztek semmit. Ő felsége arra hivta fel Szélit, beszéljen otthon a magyar vezető politikusokkal és ezek véleményeit is közölje vele. A miniszterelnök a tegnapi (szombati) napot erre használta fel; mire olvasóim e sorokat olvassák — ismét Bécsbe megy, de hogy vasárnap a döntés bekövetkezzék, ez erősen kérdéses, sőt jelek szerint még napokig fog magára váratni. Pedig a kiegyezést nem lehet már tovább parlamenti letárgyalás nélkül hagyni. A magyar álláspont az, hogy több provizóriümot nem fogadnak el; a kiegyezést meg kell csinálni múlhatatlanul. Az osztrákok váltig az egy évi provizórium megadása mellett érvelnek, melyen belől Ígérik, hogy véglegesen rendezik a kiegyezés ügyét. De a magyar országgyűlési pártok közötti paktum ezt a provizóriumot nem türi és amúgy is a kiegyezés megrekedt tárgyalásainak közgazdasági veszedelmeit már egyszer el kellett hárítani. Az ügy tehát ez ideig csak a provizórium kérdése körül mozgott. Szélinek feladata lenne a provizórium egy évi kiterjesztésére rávenni a pártokat; ehhez azonban egyénileg semmi kedve és inkább megy helyéről, de abba a czirkulus vitiozusba nem akar kerülni, mely már egy kormányelnököt lejáratott. A német pártok is ugyancsak gyűléseznek mostanában és testükkel fedezik a kormányt. A kiegyezés akut volta háttérbe szorította a nyelvrendeletekkel szemben fennforgó sérelmeiket. A német lapok nem tagadják, hogy Thun kabinet napjai meg vannak számlálva, de hozzáteszik, hogy a Széli kabinet demissiójának egy időbe meg kell történni A német pártok attól félnek, hogy igáza lesz a galíciai lapnak, a mely Chlumetzkyt jelenti a jövő emberének és a tegnapelőtti tüntető gyűlést azért tartottak Thun mellett, hogy a terv mellett tüntessenek, mely a nyelvrendeletek visszavonását meséze időre meggátolná. A kiegyezés kérdése alkudozás lévén, minden téren a hangulatkeltés játszik szerepet. Ilyen hangulatkeltés osztrák részről az, hogy az osztrákok nem akarhatnak provizóriumot (!) mert minden ujabb provizóriumot drágán fizettek meg, mert a magyarok mindég valami kedvezményt csikartak ki. Általában a köztudatban az van elterjedve Ausztriában, hogy mi magyarok az osztrákokat megkárosítjuk és ezzel szemben nálunk nincs az a vonalon alatti politikus, a ki ne azt vallaná — és pedig teljes joggal — hogy mi eddig ipar- és kereskedelmileg gyarmata voltunk gavallériából, a mi leigázásunkra költötte milliók egy részét elvállaltuk és most azt szeretnék, ha mi viselnők a felét. Hallatlan igazságtalanság lenne; szerencsére azonban az osztrákoknak kopik ettől a foguk. Azt mondják . . . — Reflexiók, meg pletykák. — (r.) Azt mondják, hogy valamikor nem igy mutatott a csabai lóversenytér. Hajdan piros pünkösd fölvirradása előtt az egész megyében hetekkel előbb agyontörpitatt a ki'átásban levő csabai lóverseny minden eseményt. Kelet ós nyugat, akarom mondani Doboz ós Kondoros erről álmodott.; de átcsapot az esemény a megye határain tul. Biharország, a szomszédos Arad legjobb lovait hozta el a gyöpre, most meg két csabai ur állította ki a lovát, hogy hadd legyen meg az urlovas verseny. Sport szempontból régen nincs a csabai gyepnek gemmi haszna, mint a hogy Diricsen egyáltalában semmi a gyepnek, mint látványosság és messze maradt a dicső mult mögött. Miért van ez igy ? Egyesek azt mondják azért, mert igen kevés a versenydij ós a dijakórt nem érdemes futtatni. No, lám ! Hát az önzetlenség Veszta-tüzót már a vidéken sem ápolják? Hát a dicsőség snmmi? Hát a dicsőségért nem érdemes futtatni ? Hát már mihelyt versenypálya, — mindjárt a nyerészi esélyek kerülnek előre? Hát turi vásár sátor nélkül ós lóverseny totalizatőr nélkül — nem képzelhető ? . . * Ha igy van, pedig nincsen másképpen, nincs más hátra, mint a gazdasági egylet uj, hirdetett korszaka előtt a pünkösdi szokásos lóversenyek nem dicstelen mu'tját lezárni. Ma a vasúti zónatariffa módot nyújt annak, a ki a lóversenyekben szórakozást találhat, vagy tőle esetleg vagyoni elzüllést vár, — egy elsőrendű gyep derbyjót látni; azt az ideges, szingazdag világot, mely szép keretben majd oly bestiális, mint a spanyol torreádor halálüvöltÓBe. Marad tehát az érdektelen publikum, a ki az idejét ellopni megy semmi másért, mint egy kellemes pünkösdi délutánt elütni. Ez a publikum is minden évben kevesebb leBZ. Még mikor a gyulai ^huszárok masterje, „BékésmegyeiKözlőnytárcáia" ű / 1k TO A jó anyós. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tározája — Hárman ültünk a „Szép Jubászné" Ctáid8j8ban jó h ű „Sashegyi" mellett kritiíálván a viágol, a s^ÍPtn uszó államféj fiak ól és poáiikut októl kezcve egészen Je a falu bukteréig, mindtnüit tulálván valami m ^róvri valót; vtgre az anyósok sit-pulására került a for. Én ésAranyosptsru barátom nőtlentk hvén a LŐB tnlcttk lítin r sgjobbk csztálj óhoz csailí ki z ui k, kik mÍLdtn aiiyósban talajnak valami kivetni valót, sőt magokat az anyósokat „kivetni" valóknak tartják. Legnagyobb csodálkozásunkra Kálmánfa lvy barátunk ki nős és boldog családi ó etet él, tiltakozni kezdett az anyósok rágalmazása ellen és valóságos dies himnusokai, zengett az ő szeretetreméltó anyósáról. O tevén be a garast, övé lett a szó, ki igy folytatta : A mint emlékezni fogtok fiuk ! — a lapok vastag betűkkel hirdették, — a mult évben tartotta meg a dombvári nem-/.éti szövetség alakuló gyűlését, melyre én is, mint a hátfalvi nemzeti szövetség titkárja, megjelentem. Akkor láttam először Márványfalvy I kát. Dombvár tündéri szép-égü rózsáját, s mi tűrés-tagadás, be kell vallanom, hogy első tekintetre rabszolgájává tett. A véletlen ugy hozta magával, hogy hamarosan megismerkt dhettem vele.Ugyanis a gyűlés megkezdése előtt szóttekint vén a teremben, a nagyszámú női közönség között megpillantottam Hagymássyókat, régi ismerőseimet. Siettem tehát üdvözlésükre: s íme 1 mellettük ült Már ványfalvynó leányával. Be lettem nekik mutatva és szerencsém volt Ilkával néhány szót válthathatni. Ne vegyétek rosz néven fiuk, kikről tudom, hogy a nemzeti szövetség lelkes tagjai vagytok, ha bevallom nektek, hogy -IÍ. igen tisztelt szónokok beszédeiből egy Vzót sem hallottam, mert gondolataim máshol barangoltak. Ilka nagysám sza vai csenglek folyton füleimben, as ő szende képe lebegett előttem. De minek is figyeltem volna a szónokok beszédeire, mikor azokat ugy is könyv nélkül tudtam, mintegy harmincrodszor vévén már részt az ily alakuló gyűléseken. Azonban egyik sem vágott ugy bele életem folyamába, mint a dombovári, mert ctt fedeztem fel azt a világot, mely vezetőm lett fletem után. Az én artnyos dr? ga feleségem ő! Nem hiába hogy minden czigány a maga lovát dicsén ; ugy vagyok én is az ón Ilkámmal ; nálánál szebbet, kedvesebbet nem láttam, nem ismertem soha. Képzeljétek egy magas, karcsú női alakot, sőtót villogó szemekkel, piros, telt arczy vidor angyalkát Csengő hangja ugy motoszkál fülemben, mint a harang hárfa zenéje mosolya, oly édes, hogy még a vadállatokat is megszelídítette volna; annál inkább engem, ki nem is voltam olyan vad s nem féltem a szépszemű apró angyalkáktól. De ki is felne a kert apró virágaitó), melyek oly biztatólag himbálják kecses fejecskéiket az ember felé. S a mi a virág a kertben, az egy ifjú leányka az emberiség nagy kertjében. Nem csoda hát, ha a dombovári kis kertnek legbájosabb virága után mindkét kézzel nyúltam. És a kedves kis virág nem futott el tőlem, nem kergetett ki a daltól visszahangzó kis paradicsomból, hanem magához vont és sok szépet mesélt nekem a virágok regéiből, édes titkairól .. . Néhány hót múlva már a szép Veleucze márvány palotái közt sétálunk, illetve gondoláztunk a grandcanálon s tenyerünkből etettük szent Márk terének szent madarait, a galambokat. S aztán, mint a madarak, felkerestük Itália regényes tájait; gyönyörködtünk a tenger tajtékzó hullámaiban, a tavak sima tükreiben, a kertek ezernyi virágaiban, a narancs erdők gyümölcscsel terhelt lombjain. Genua, Pegli, Florenc, Róma, Tivoli, Nápoly, Palermo ; mindmegannyi gyupontjai az emberi alkotások ós a természet nagyszerűségének. Egy uj, előttünk ismeretlen világ tárult fel előttünk. S ott éltem Ilkámmal, mintha egy édes álomban ringattak volna, Csak néha ragadott ki bennünket mesés álmunkból néhány perezre anyósom levele, mely telve volt jó tanácsokkal, aggódó félelemmel, nehogy szeretteit valami baj érje. S olyankor eszembe jutottak illetlen viczetek, melyeket a rosz emberek az anyósokról,oly igaztalanul faragtak. Legalább ón elmondhatom, hogy anyám sem szerethetett jobban, igazabban, mint anyósom. 0 volt az, ki visszatértünk után karjaiba zárt s forró csókokkal halmozott el. Hogy örült látásunk fölött. S mily érdeklődéssel hallgatta elbeszélésünket, midőn elmondtuk, hogy hol jártunk, mit láttunk, kikkel találkoztunk. Minden nap kellett egy-egy részletet elmondanunk élményeinkből; s midőn egy-egy kényesebb helyzetről, melybe jutottunk, emlitóst tettem, magához vont és hosszasan csókolgatott, azt súgván fü lembe: Hála Istenek, hogy nem törtónt semmi bajatok; nem hiába imádkoztam naponként értetek, Isten oltalmába ajánlván benneteket. Igen, ő benne megtaláltam anyá inat. 0 volt a mi védő angyalunk I Ha reánóztem, lehetetlen volt nem gyönyörködni kedves arezvonásaiban, melyekben nőm ragyogó szépsége visszatükröződött. Utoljára nőm féltékeny kezdett lenni, midőn anyósom engem s én őt magasztaltam ós szeretete ezerféle nyilvánulásában részesültem. — Ugyan mama; ne szeresse ezt a rosz fiút — mondá nőm, mert féltékennyé tesz. — Mi jut eszedbe kis leányom; hát nem fiam-e ő ? Téged sem szeretnélek igazán — mondá anyósom — ha őt nem szeretném. — En pedig, mondám nőm felé fordulva, nem szerethetnélek oly forrón, ha anyádat nem szeretném. Igy teltek a napok a legteljesebb boldogságban. Hárman voltunk egy lólek! Egyszer azután ugy vettem észre, mintha anyósom elhidegült volna tőlem; szótlan lett, nem igen csókolgatott többé s ugy tetszett, mintha valami aggódás szorongatná, mintha valami nyugtalan-