Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám

1898-11-13 / 91. szám

XXV. évfolyam. BEKESMEGYEI KOZLONT POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőségi: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám á~a 8 Kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Megyegyűlés után Tegnap a vármegyén is politizáltak. Politizáljunk mi is A „Békésmegyei Közlöny "-t elfogult politikai szempontokkal, pártköri tekintetekkel és pártos elfogultsággal megvádolni nem lehet. Jóllehet politikai lap vagyunk, csak nagyon mellékesen foglalkozunk olykor azzal, hogy politikai felfogásunkat a fennforgó kérdésekben elmondjuk. Rendszerint az informativ szerepet töltjük be s magunk politikai felfogásával nem zavarjuk olvasóinkat, mert abban a feltevésben élünk, hogy a vidéki lapoknak nem lehet feladata politizálni s a kik a politikai kérdésekben a lapoktól várják, hogy őket átterelje meggyőződéseikre, azok nem a vidéki lapokra hallgatnak politikai kérdésekben. Ám ezeket előrebocsájtvu, mi mégis politizálunk most, mint a vármegye. Ő is a politikai élet egy fekélyét látta és okozóit ítélte el; mi is szomorúan tekintünk a beteg parlament felé. Nekünk Békésvármegye obstrukció elleni határozathozatalában az az uj momentum látszik szépnek és igaznak, hogy a parlamentárismust félti s mintegy a hézagos házszabályokat állítja, bűnbakul, a miért az obstrukciósok lovagjai garázdálkodnak. Tartunk tőle, holnaptól el fog hangzani az országban : ime a békési ellenzéki megye klotürt akar s talán a ragyogó tollú B a r t h a Miklós gyászkönnyeket fog sirni. Pedig Békésmegye nem akarja a szájkosarat; de azt akarja, hogy a házszabályok hézagos intézkedései megreperáltassanak. És ezt akarja, habár nem kifejezetten is. Mert a mit elítéltünk s a mi az elitélendő dolog oka volt, vagy annak tartunk, azt orvosolni kell. Kár, hogy az ellenzék első obstrukciós kísérlete után annak idején a házszabályok revízió alá nem vétettek ; a kisebbség ekkor vette észre a házszabályok zsákutczáit és kitapasztalhatta, hogy csak egy Sima kell, meg egy Polónyi (egy kis szivartőzsde is kerül hozzá), a többit megcsinálják a ministráusok : Ivánka, Makfalvay és Sághy. És most belátván, hogy a kisebbség erőszakosságainak kedvező házszabályok milyen áldására vannak a kormányizgató és buktató szándékoknak ; ne adja isten, hogy az obstrukció ellen házszabályrevíziót akarjunk : az obstrukció ellen obstrukcióval felelnének. Türelemmel kell az ilyesmit kiböjtölni. Érdekesek azok a fejtegetések, melyeket Z a y Miklós gróf, az orosházi választókerület országgyűlési képviselője mond el nyilt levélben választóinak a kiegyezésről. Az utóbbi évek tapasztalata arra tanított meg bennünket — mondja gróf Zay, — hogy az Ausztriával kötött gazdasági kiegyezés megújítása egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Elő kell tehát készülnünk azon eshetőségre is, hogy a jövőben egyáltalán lehetetlen lesz Ausztriával méltányos gazda sági kiegyezésre lépnünk. De a haladás utja e téren — mint már több izben kifejtettem — nem az, hogy felállítsuk a vámsorompókat azért, hogy nagyiparunk legyen, hauem megfordítva, agyáripart kell előbb kifejlesztenünk, hogy idővel az ország közgazdaságilag is független lehessen. Aztán ezeket mondja : Megengedem, hogy azon esetre, ha felállitanók az osztrák határon a vámsorompókat, a német, morva, cseh gyárosok egy része átjönne mihozzánk és a határszéli megyékben gyárakat állítana azért, hogy el ne veszítse a jó, vámmentes, magyar piaezot De ismét a magam tapasztalatai alapján mondhatom, hogy az ilyen áttelepített gyárak, hol a tulajdonossal együtt a tisztviselő és munkás idegen ajkú, idegen érzelmű, az illető vidék magyarosodását évek hosszú sorára visszavetik. Különösen áll ez az északnyugati felföldre, a tótok által lakott megyékre, hol az állam nyelve a nélkül is lassan terjed. Nemzeti érdek, hogy a nagyipart csak azon mértékben fejlesszük, a mennyire képesek vagyunk a betelepített uj elemeket fölszivni, a nemzet testébe beolvasztani, Körülbelől ebben van a helyzet kellőleg köriilsánczolva. Tisztán, érthetően s előrelátással. És ezt a helyzetet nehezíti meg, sőt lehetetleníti az ellenzék egy pár osztrák dühöngéstől neki ugrasztott alakja. Nem a pestis, a uénet Wolfék egy két parlamenti csinjének epidémiája jött át el Bécsből. * A tegnapi megyegyülésből kifolyólag konstatálni kell egyet, hogy nem érvényesültek azok az agresszív szempontok a gyulaiak részéről, a miket a nagy csatába szólító hírlapi czikkely feltételezett. A meddig elmentek, a gyulaiak tegnap elmehettek. Helyesen tették, hogy egy már jogerős határozatot nem bolygattak meg. Mert a mint furcsának találtak volna, hogy szembeu az október 14-iki határozattal tegnap a megyei közgyűlésen újra határoztunk volna, hogy a közkórházat — tegyük föl Orosházán mondjuk ki felállitandónak ; éppen olyan furcsa lett volua ez az erőszakolt csaba-veszei bekapcsolás, szemben jogerős határozatokkal és folyamaiba tett munkálatokkal. Az ilyenekkel fejetetejére állíttatott volna a határozatok komolysága és meglehetett volna rendezni a békésmegyei közéletben azt a tragikomédiát, melyben most a képviselőház leledzik. Az előző határozatok megfelelőbbekkel cseréltettek volna föl s bekövetkezett volna belőle a közéleti anarkia. Hogy a gyulai megyebizottsági tagok túlontúl lokális szempontokból meg nem bokrosodtak, — ezt felírjuk s örömmel honoráljuk ! Beszámoló levélben. — Az orosháziaknak. — Gróf Zay Miklós, az orosházi választó kerület polgáraihoz nyilt levelet irt beszámoló helyett. Az érdekes fejtegetések közül ezeket adjuk : Tisztelt választó polgárok I Két esztendeje annak, hogy az Önök megtisztelő bizalmából az orosházi kerületet a magyar országgyűlésen képviselem, két éve már, hogy a szabadelvű párt zászlóját a Nagy- Alföldnek, az ország szivének egyik legnagyobb kerületében diadalra vittük s bár ezen idő óta többször nyilt alkalmam Orosházán megjelenhetni, mégis a napi politikáról, az országgyülésn}?^ ek „B éké smegyeiKözlö ny' 'tárcája. Vallomás. Nem szerelem mit én irántad érzek ; Hazudnék, hogyha annak mondanám ! Találkozásunk két rajongó lélek. Kedves találkozás volt csupán . Valóság volt az, nem volt álmodás . . . Szivemre nem szállott bűbáj, varázs, S nem lett uram az édes pillanat, Amig hallgattam suttogó szavad. A tanács zajától elvonulva ketten, Beszéltem neked tréfákat, bohót. De majd a kedv álarczát elvetettem, Lelkeddel kötve szentebb kézfogót. A sziv való hangján kezdtem beszélni : Tudtam, hogy lelked ezt jobban megérti, Éa félretettük a tréfát, mosolyt . . . Es ez a szivek vallomása volt. Nem tartva gúnytól, üldöző kaczajtól : Lefestém belső, szebb világomat; S az eszményben, amit festettem akkor. Felismeréd ten ideálodat. Kitűnt, hogy lelkünk egy világban él. Szivünk egyetért s egy hangon beszél, Még vágyaink is osztályos fiak ; Mit én kivánok, óhajtod magad. Te elbeszélted, hogy szilárd hited van, Hogy szereted a szépet és a jót, Hogy megcsalódtál legszebb álmaidban. S fogyott reményed s nincs viasztalód, Mert rosz az ember és csaló az élet ! S oly jól esett, hogy én is igy beszélek, Ki vallomásod szánva hallgatom : Kit ép úgy üldöz a bu és fájdalom. Köröttünk szólt a jó kedv harsonája . . . Mulattak mások, jó kedvű zenén.. S te nem vágytál e vig, zajos világba, S a pamlagon veled maradtam én. Tovább regéltük vágyunk, bánatunk 1 . . . Más nem hallota suttogó Bzavunk ; Beszélgeténk bizalmas önfeledten: Egy jő baiátra leltünk mindaketten. Varságh Zoltán. Kata. Irta: Kocsis Gizella. Tulajdonképen az lett volna a rendeltetése, hogy megfőzze az ebédemet Esténként összeállította az étlapot, reggel pedig kiutalványoztam a szakácskodást fedező költségeket. Ilus, burgonya, rizs, paprika, só, tejfel, turó és még egy tekintélyes gárda anyagnév sorakozott a lisztára. A kamrába is belenéztem, mert az eczetes üveg váratlanul szokott üres lenni, a ezukor is elfogy, meg más egyéb, ami külön nyilvántartás ós számadás tárgyát képezi. Mikor mind eme napirenden 'evő mellékmüveleteken tul estem, Kata kezébe adom a lisztát és útnak indítom a piaezra. Kata elég jól nevelt leány, a más ember kötelességét is tiszteletben tudja tartani olyanformán ós hihetetlen pontosággal siet haza, mert ludja, hogy nincs időm soká várni a szemle megtartásáig. Saját Jjól felfogott érdekemben tudok várni, mig Kata megmossa a hust egyszer-kétszer, aztán vizet önt a leveses fazékba ós tűzre teszi. Aztán nyugodtan távozom, az ajtóban még akad mondani valóm : — Ne feledje Kata a szekrény tetejét letörülni, az ágy alatt kisöprögetni, az ajtókilincseket megtisztítani, a levest megsózni, a hust letakarva puhára sőtni. Kata jónevelésü leány, ilyenkor udvariasan kinyitja nekem az ajtót ós be is csukja utánam, Olyan udvarias, hogy gondolkozva megyek le a lépcsőn : nem-e okosabb lenne Katából egyillemtanárűőt nevelni, aki előzékenységre oktassa a kifogástalan elegánczivával öltözött, fiatalságot ? Mondom, Kata kitűnő nevelésű laany, amolyan nem minden napi cseléd ós makói születésű, tisztán magyar. Testestől-lelkestől magyar, igy nem csodálni való, sok benne a finom érzék. Azonfelül sok esetben jobban beszéli a magyar nyelvet nálamnál. Mindazonáltal nem tolakszik szerénytelenül előtérbe a tudásával, hanem bevárja a legközelebbi alkalmat és tapintatosan értésemre adja, hogy én rosszul találtam kifejeznem magam. Mert Kata igen tapintatos és most a szini szezon beálltával indokolt okok alapján mindig e hó elején kór fizetés emelést. Mig ón évekig sikeretlenül ajánlom ez ügyben a ötven kros kérvényeket amagas minisztérium kegyes jóindulatába, addig Kata egy egy könnyed indok alapján havonkint mosolyogva köszni meg a „drága kisasszony" (ez véletlenül én volnék) belátását, mert eredetileg nyolez ko rona fizeté&sel szakács és szobaleányi minőségben szerződtettem, azon kezdtem már gondolkozni, nem volna-e okosabb, ha Katát valami sikerült czimen előtte ismeretlen vidékre szállítanám és magam mosolyognék magamnak jótékony czélra, két megtakarított osztrák értékű forint fejében. De Kata olyan jónevelésü lány, hogy ma, midőn az ilyen jó tulajdonságú emberekben feltűnő hiány mutatkozik mindenfelé, csakhamar be kellett látnom, hogy ez tőlem gondolatnak is pillanatnyi ostobaság. Ez volt az oka a tervezett expediczió elejtésének : a Kata jó nevelese. Az ember szereti másban önmagának ellentétét. Hiszem, hogy olyan jónevelésü, mint Kata, nem vagyok, különben nem tudnám kimagyarázni hozzá való ragaszkodásomat. Egy más tulajdonsága is tetszett: Nem volt benne socziális hajlam. O egészen szépen megtűrni látszott az urinépet, nem ugyan fölötte állónak, de mellette egy emberbarátot. Kata bölcs volt üres óráiban és meglepő józan elvek nyilvánításával szórakoztatta a környezetét. Miután reggelit ós vacsorát öreg anyám elvéhez hűen magam kószitet'em, Katának uri módja maradt mellettem, amennyiben sokkal kevesebb gondja és dolga volt nálamnál. Olvasott; ebben túltett rajtam: máris kiolvasta mindenféle könyvemet, miknek átnézhetésére évek óta ma is imádkozom a drága időért. Utóbb már olyan okos lett az arcza ós c^upa valóságos tudományt csillogott a szeme. (Oh, Kata ezért a rossz hasonlatért gyöngédén rendre utasítana.) Egy délben kivételesen minden komolyabb gondolat híján jövök haza. Részletesen gondolkozni ugyanis az utczán szoktam. Szinte jókedvvel estem tul azon a szokatlan meglepetésen, hogy harminez perczczel tizenkettő után nincs fölterítve az asztal. Isten neki I Elfelej tette, gondoltam. Kötónynyel látogattam ki a konyhára. Kata rendithetlen nyugalommal, mint illik jónevelésü emberekhez, kiknek nem mindennapi kenyerük a zavar, mentegette magát a feledékenységéért. Nem baj, mondtam magamban, szerelmes levelet irt, megbocsátok neki. Sajátkezüleg kapartam a hamuból a parazsat, hogy előbb tüzet fogjon a fa. Nagylelkűnek láttam magam, ki bocsátot az ellene vétkezőknek, megfőzi az ebédet, ha enni akar. Igazán sajnáltam, mert ón is voltam egyszer szerelmes. Ciak jól végződnék ez a leveles boldogság, gondoltam nem kevés felebaráti szere'ettel. Fólkettőre megebédeltünk, a történetekről azonban nem szóltam többet annál is inkább, mert Kata — az arcáról láttam — nagyon befelé szomorkodott, velem azonban régi előzékenységét nem felejtette el éreztetni. Másnap volt ebéd, de a levesben nem volt só, a hu3 kemény, a tésztára olyan erősen rátüzelt, hogy felül szénfekete, belül nyers maradt és minden igyekezetem mellett sem voltam képes Katának azt a vigaszt megszerezni, hogy megegyen. A konyha-asztalon ott feküdtek rőfös teli irkált papírok. Nem szeretek goromba lenni, de jól esik valakit őszintén megsajnálhatni. Valami gondolatom támadt. Szeretettel szóltam Katához : — Tudja mit Kata, látom maga nagyon szerelmes . . . — En ón ? Szabadkozott ő. Mosolyogva folytattam; — Sohse mentse magát, ez egy olyan