Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1898-04-10 / 29. szám

alismüsnak iskolai életünkben, hogy a társadalom mai demokratikus ezarvazete mindenki előtt megnyitja a legkülönbözőbb éleipályakat. Hogy félre ne értessem, siatek kinyilatkoztatni, hogy én ezen egyéni szabadságában senkit korlátozni nem sze retnók ; de igenis szeretném, hogy e .szabadsággal meggondolatlanul senki vissza ne éljen. Abban áll azonban a visszaélés, hogy sokan a kedvező kilátás káprázafa által elvakítva, feltolakodnak az iskolába személyes hivatásuk minden mérlegelése nélkül. Azt hiszik: a bát rakó a szerencse! Ezért erőlködnek a végkimerülésig ; ezért vakmerő módon bale vetik magukat az élet sodrába és befurakodnak oly foglalkozási körökbe is, melyekben többet ér a lelkes ügybuigóság, az önzetlen kitartó munka, mint az önzés ós nagyravágyás által vezetett gyakorlati ügyesség és ravaszsággal szá mitgaló élelmesség. Ily gondolkozás mérges légkörében ól ós növekszik sok tanuló ifjú otthonában s nem csoda aztán, ha esze járásában is feltűnnek a soczialismus beteges tünetei. Kivetkőzve a szerénységből, követelékeny, irigy, pártoskodó, türelmetlen már iskolai életeben s azt kívánja, hogy keveset érő munkáját is észrevegyük, dicsérjük s jutalommal kitüntessük. JÜ9 valljuk be, hogy sokszor megtéved a nevelő maga, mikor az ilyen kétes alakokat az ingyenélés párnáján heverteti s elbizakodásukban nagyra nőni engedi. Igy válik aztán sok ifjú erőssé m'uok örökös birálgatásában. de elnézővé s kíméletesen részrehajlóvá a maga megitó lésében. Igy válik aztán kevés alapos tudás mellett ós sokra vállalkozni vakmerővé, a nélkül, hogy távolról is érezné a személyes felelősséget, mely minden közbizalomból reánk háruló muikakör ben szük korlátok közé veti egyéniségünket. És ezen elhatalmaskodó közhangulat mind inkább nyűgözi s elzsibbasztja a nevelés gondjaival terhelt tanár lelki ismeretét Miután a nevelés főleg egyéni behatáson alapul, de a nagy tömegen egyénenkint áthatni mind nehezebbé váló feladat; a legtöbb tanférfiu szorítkozik a puszta tanításra, mondh ítnám legtöbb ször az egyoldalú értelmi fejlesziésre. Da mit ér az órtelmesedós sziv-nemessóg ós jóság nélkül I Es még itt is nagy a baj. A. tanulók többségének felfogási erejét ós munkaképességét tulha'adja az iskolai feladatok nagy sokassága. Ezért legtöbb tanférfiu kizárólag a tanításba mélyed s kivonja magát az ifjúság kedélyk^p sásének s vallás, erkölcn jellemnemeaitesónak nehéz feladatai alól. Igy nő fel aztán ós szaporodik meg a keresők csoportjával szemben a felfokozott igényekben erős uri proletárság, melynek nagy része improduktív munkakörben ól s mégis eget ostromló követelésekben fejlik magában elégedetlenné, a társadalomra nyűgössé — s alkalom adtán — veszélyessé. Igy halmozódik a kóranyag tár.-a dalműnk szervezetében. Sehogy ss elég ezt megállapítani, figyelemmel kisérni ; de erélyesen neki gyürkőz re fel kell ven nünk e bajok ellen a leghatározottabb küzdelmet. Éf hol keresünk mind ezek ellen gyógvitó ellenhatást ! Szűkebb körű, kevesebb, de alapo sabb tanitá', fokozottabb szigor, nem hivatottaknak következetes visszautasítása 8 főleg a vallás erkölc i irányú navelósnek lelkiesmerates ós egyénekre kiterjeszkedő szolgálata mellett fog feltámadni az a lenyűgözött s elhalóban levő i ko lai ós társadalmi közszellem, mely képessé tette magyar nemzetünket ezreláv véfzzivatarjai között dicsősséggel msgállani a küzdő téren Európa népei között. Elérjük e valaha a magyar nemzeti közművelődés újra ébredésének s feltámadásának dicső Húsvét ünnepét ? ki adja meg e kérdésre a megnyugtató vá laszí? I Kishitű-k, na csüggadjatek, avagy nem tudjátok, hogy Isten áldó segítsége mellet ü is feltámadott I Egy kis politika. — A Békésm. Közlöny" fővárosi tudósítójától." Budapest, ápril 7. Nincsen másként: közel négyszáz esztendőkig mi voltunk az osztrákok fejőstehenei. Egész 1837-ig az, a mi India Angliának: gyarmata. A helyzet már változik. Barabás Béla az önök szomszédjában Gyulán egy anokdottával világosított föl. Hogy mi pénzbe kártyázunk Ausztriával és a tiz-tiz évenként, kártyanyereség felszámításakor, Ausztria min dig elégedetlen, mert ő többat akart nyerni. A régi gyarmatot nehezen feledik. Pedig Pap Dániel dr., a legkiválóbb magyar nemzetgazda, hosszú studium alapján eljutott arra az eredményre, hogy a kvóta-alap magyar részről 2 182 437-000 frt, osztrák részről 4'497 560'000 frt. E két szám egybevetéséből pedig az tűnik ki, hogy a magyar kvótának — apraecipiummal együtt — 32-67 perczentnek koll lennie. Az uj kvóta egyezség tehát 2%-nál nem lehet nagyobb. De kibeszól most a kvótáról? A kvóta, mint a farkas vacsorája, a vizbe esett. Az osztrák parlament fölirata is elismeri, -hogy Ausztriát tartományaira kell bontani, mert a mai centralistikus formát többé el nem bir ja. Ausztriának is kellene egy második Deák Ferencz, de a habzó szájú Luegerek, mórtföldes beszédű Lecherek és gyűlölettel teli Wolffokból nem fog Ausztria regenerálója megszületni. Igy hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy felé. Sok itt a teljesített munka értékével arányban nem álló jogtalan követelés alant és fent, mindenütt. Sok itt az ol csó siker alapján is nagy haszonra dolgozó személyes önzés lépten nyomon, melynél fogva a társadalom különböző osztályaiba tartozók egyaránt minden ügyszeretet, minden lelkesedés nélkül, egyedül a megélhetés kényszeréből dolgoznak ott, hol nemes önérzet és tuda tos becsvágy mellett is ritkán tenyészik áldás a szabott kötelességek teljesítésén Mintha az együtt élő emberek közgondolkozásában mind inkább elhomályositná az önzés az erkölcsi érzetet, maly kibékíti az embert helyzetével ós szok tatja arra, hogy szerényen gondolkozván, személyes értéke felől kevéssel megelégedjék s örömét keresse és találja abban, ha a gondviselés által reá bizott munkakört híven betöltvén, emberi, társadalmi s hazafiúi feladatainak eleget tehetett. Mintha a mai kor eleven összeköttetései bői s vásári versengéséből nem a köl nös bacsülés, de a kölcsönös irigykedés, nem az egyenlőség, de az osztály gyűlölet venne erőt. Fitymálva egymás munkakörének, társadalmi értékét, csak azon anyagi előnyök alapján hajlandók legtöbben méltányolni a teljesített szolgálatokat, melyekhez azok a törekvőt eljuttatják. Dolgoznak legtöbben — napszámos felfogást mutatva — pénzért a nem becsületért A közgondolkozásnak, az óletérzetnek — mondhatni — vallás, erkó'csi-jellegótől megfosztott befolyása aitán hssacskán meg nérgezi iskoláink lég körét. Elég aggódásra ad ez okot mind azoknál, kik mai iskoláink sorsa és munkaköre felett gondolkodnak. Sokszerü beteges tünetekben üti fel aztán fejét, iskolai életünkben is a közgondolkozásnak eme socialis musa. A sok közül ezúttal csak keveset érintek Ki ne venné észre, hogy iskoláink daczára a szaporodó tanintéztek nagy szám beli növekvésének, országszerte évente mind népesebbekké válnak I E tultömöttsóg egyik oka a légtöbb szülő azon gondolkodásából ered, hogy nyomott anyagi helyzetében is, minden áron iskoláztatni óhajtja még kevés ké pességgel biró gyermekét is, hogy — mint mondani szokták — kevesebb gonddal és testi fáradsággal megélhessen a gyermeksorsukkal elégedetlen szülőinél. Hallgatagbevallása ez azon felfogásnak, hogy a tanulás nem lehet nehéz ós becsülete* munka ; de olyan foglalkozónak látszó semmitevés, mélynél az iskolában eltöltött évek bizonyos száma jogot ad a kilépőnek arra, hogy a kevés munka után is szépen jövedelmező s gondtalan életmódot biztosító hivatalos állást kö veteljen magának. Helyes belátás mellett ki ne tudná, hogy nem az iskola látogatása, de a benne kifejtett köteles ségszerü munka tartalmassága s ügyesitő hatása majdan az ezen alapuló személyes hasznavehetősóg ^d .kilátást a kedvező jövőre. Az is egyik beteges tünete a socziszökni a vér. Sok álmatlan éjszaka következett ezután, s a fiu végre is határozott. Hisz Rolla már őt úgysem szerette, taian Kádár Gázsit, talán senkit . . . S neki ha választani kellett, egyéb kö telességei vannak. A szegény nővéreinek vásárolni a báli ruhákat, a virágot a ha jukba Mikor olyan hálásak voltak azok, talán a kezét is megcsókolták. Pedig csak nekik köszönheti, hogy most telik, az ösz szekuporgatott krajczárjaiknak Még ő tartozik hálával. S az öreg asszony is belenjugodott végre abba, hogy a házasságból semmi se lett. Rá is ér még arra Pali. Nagy szerencse lesz ő akármikor, s akárkinek. Hanem bizony a lányokra itt volt a legszorgosabb idő. A fiatalabbikat aztán nemsokára el is jegyezte va lami szerény hivatalnok, özvegy ember, a ki a leáty szelíd, szürke szeméből kiolvasta, hogy nagyon jó asszony válik belőle. Az idősebbik szegény, a ki a leg vékonyabb volt köztük, s a legdolgosabb. csak elment . . . Sirva öltöztették fel menyasszonyi ruhába, a hogy a hideg homlokára ráfésülték a fekete haját. Még az eső is esett akkor, az is siratta. Ha nem csak kibujt a nap megint, öröm is virradt rájuk. Apró kövér angyalkákban gyönyörködhetett Bariókné, a kiknek as állukon ott volt az a kis gödör, mint neki hajdan. De ugy el is töltötte ve ü'i az időt. Sokszor egy hétig, két hétig is oda volt náluk. Bartók Pali olyankor a foga dóba járt el kosztra. Lekönyökölt az asztalra, s nézte a fü - töt, mely szürkekék hullámokban hömpölygött a plafo nig. A czigány valami kesergő nótát húzott a sarok-emelvényen, s Bartók önkénytelen gondolt valakire. Mikor körültük hallgatva figyelt az ág, s az épen lemenő nap rózsaszínre lestette a bárány fellegeket . . . Ha talán most elmenne. — mert bisz a Kádár Gazsi dolgából nem lett semmi sem . . . Fölhajtott egykét pohár pezsgőt, ereiben lüktetni kez dett a vér, és sietve fordult ki a nagy utczára. Elnézegette a kirakatok lükörablaka mögött a temér ek égő vörös gerániumot, annak csak egy szálából is megértene Rolla mindent, vagy talán várja is . . . Eh, majd máskor, — ha ladt odébb, mert hogy a s zél kifújta fejé bői a pezsgőt. A játékos boltba ment be, a hol a nagy gyapjas barikát megvette a nénje kis fianak, a pojáczát pe dig a még kisebbiknek, a ki ugy kiabál a Pali bacsijára hogy: ágál Hófehérke. — A „Bókésmegyei Közlöny" részére — — szegedi pugonics-Orsaság által 2öö korona pály adijjal julalmazolt költői elbeszélés első éneke. — Első ének. Fényes sugarait összeszedé a nap, Kezdett már leszállni a bíbor alkonyat, Vérvörös volt az ég, mintha tűzben égne, A fák zúzmaráján piroslott a fénye . . . Vakítón csillogott a fehér hólepel, Mintha rajta egy kéz gyöngyöt szórt volna el, Mintha egy nagy halott szemfedője volna Arannyal, ezüsttel áttörve, beszórva 1 . . . S a mint búcsúzgatva lejjebb-lejjebb szállá, Csodálkozva nézett egy ragyogó várra ; Nem is tán a várra, annak ablakára, Várablaknál ülő szép asszony arczára ! . . . No de hát nem csoda, volt mit nézni rajta : Bársony volt a képe, eper volt az ajka, Nagy sötét szemei, mint csillag az égen, Csendesen pihentek a gyönyörű képen ! . . . Ébenszinü haja leomlott vállára, Pihegő keblére, hófehér nyakára! . . . Olyan szép volt, a mint szorgalmasan varrt ott Kis kezei között drága hímzést tartott . . . Egyszer, hogy kihajolt a vár ablakából, Megszúrta a kezét s parányi ujjából Három vérceepp hullott le a föld havára, Piros rózsa nyillott mindenik nyomába ! . . . Három gyönyörű szép bíborpiros rózsa Nagy, ntbéz vércseppből, tiszta fehér hóba, S a mint a szép asszony a rózsákat látta, Végig gördült arczán a fényes könny árja, Sötét nagy szemeit felveté az égre S piczi piros ajka, kezét összetéve, Lázasan remegve imádkozni kezdett, Forró imát küldött fel a nagy Istennek!.,. „Te örök, nagy Isten ott a felhők felett, Hatalmad vezérli a földet, az eget! . . . Tekints gyermekedre, ki összetett kézzel Imádkozik hozzád szivével, lelkével ! . . . Oh ! nézd e mély sebet, a mely már oly régen Ég, sajog szivemben s a lelkem mélyében, Nézd a fehér hóban pirosló rózsákat, Hallgasd meg Istenem esdeklő imámat I ... Teljesítsd be — kérlek — azt az édes álmot, Melyért olyan régen epedek, sóvárgok ! Melyért annyi éjet virrasztottam által, S imádkoztam — hozzád álhatatossággal ! . . . Adj egy kis leánykát !... hallgasd meg Istenem ! Hadd tápláljam védve anyai keblemen, Adj egy kis leánykát, kit oly régen várok, Hadd teljesüljenek be a régi álmok 1 . . . Arcza piros legyen, mint a piros rózsa, Mint a sötét vércsepp a fehérlő hóba, S lelke tiszta legyen, mint a fehér lepel, A mely szemfedőként terül a földön el 1 . , . Hallgass meg engemet, kinek szive, lelke Ez édes vágytól van színültig betelve, Oh add meg, óh add meg !... hiszen megadhatod 1 De legyen jó Atyám : a te akaratod I" . . . . . . Szétoszlott az égen az alkonyat fénye, Az éj sötét leplét boritá helyébe, A mely ki volt varrva nehéz gyémántokkal, Ezerszínű fényben játszó csillagokkal. Föltűnt az öreg hold, ránézett a várra, Hát biz a szép asszonyt Ó is ott találta, Szeme könnyel telve, összetéve keze, Meg is akadt rajta mindjárt a két szeme ! . . . A szép asszony pedig sokáig merengett, Hold és csillagfénynél a várablak mellett; Lelkében felujult a mult idők képe, Midőn odaállott az oltár elébe, S telve sejtelemmel, telve édes vágygyal Az esküt rebegte parányi ajkával . , , vagy kimondjuk: az elv, elv; s nem alkuszunk a dekomponált, a feldarabolt Ausztriával, vagy engedményeket teszünk a gyakorlati politikának. Láng Lajos, a ki a német fajnak Ausztriában való politikai leszerelődésót oly nagy tudással tárja elibénk, azt mondja egyezzünk ki gazdaságilag a föderalisztikus Ausztriával is. Egyezzünk, ha méltányosan lehet. Régen volt a politikai helyzet olyan akut mint most. Mert tegyük föl, hogy a politikai tarthatatlan helyzet Ausztria tartományi helyzet decentralizációját a kvóta-egyezmény előtt dűlőre kényszeríti, ez esetben föltolakodnak a következő kérdések : Mily álláspontot foglaljon el Magyarország, ha Ausztria alkotmánya megváltozik és föderalisztikus átalakítást szenved ? Megtartsuk-e a 67-iki kiegyezést, ha a német hegemónia megdől, a szlávok szövetségével ? Ha Ausztriában alkotmányosan kormányozni nem lehet, miként intézzük el a közös ügyeket az abszolút Ausztr.ával ? Ha a Reichsrath a kiegyezést viszszaveti s velünk meg szerződni nem akar, vagy megalkudni vele nem lehet, hogyan intézze el Magyarország gazdasági ós pénzügyi dolgait önállóan ? t)o, hogyha a gazdasági válság átcsap a politika terére s a delegácziók sem lesznek megtarthatók s az egész 67-iki kiegyezés revíziója elkerülhetetlenné válnék, mily módon rendezzük be akkor államunkat a pragmatika szankció követeléseinek mogfelelően ? Ha még az amúgy is zavaros kérdést nem akarom a kérdésre tartozó minden részlettel komplikálni, kitetszik, hogy soha még államférfiak nem voltak komolyabb helyzetben Lajthán innen és Lajthán tul. * A szabadelvüpártban igen élénken beszélgetnek arról sugalmazott közleményről, mely a félhivatalosban jelent meg ós mely nem mond kevesebbet, mint azt, hogy ha a tengerészeti minisztériumnak hadiflotta kell, azt csinálja meg a rendes költségvetés kapcsán, ha pedig nem teheti, akkor hagyjon fel álmodázásával. Mert nem oly időket élünk, hogy a közadók nagy terheit ujabb 55 millióval emelni kellene. Kiderül a félhivatalos nyilatkozatból, hogy a magyar kormány ellenállani fog még azon módusnak is mely ezen szerény 55 milliócskát tiz esztendőre osztaná be. Ez már beszéd 1 Ép ilyen magyarosan mosta meg a fejét az Országos Hirlap a trotliknak, a Milyen jó volt akkor, milyen jó volt régen !... S nehéz könnycsepp fénylett nagy sötét szemében 1 .•. . . . . Aztán szállt az idő az öreg vár felett... A dermesztő télre tavasz következett, Tavaszra jött a nyár meleggel, virággal, A nyárra meg az ősz — egy szép kis leánnyal!... — Nagy volt az öröme a szegény anyának, Ragyogó szemei örömkönnyben áztak, Igaz örömében ugy sirt, mint a gyermek, Hálaimát küldött a kegyes Istennek ! . . . Parányi kis lányát százszor ölbe vette, Ölelte, csókolta, folyton dédelgette, Azt hitte eleped, oly nehezen várta, És most végre itt van, itt fekszik karjába! ,.. Fekete a haja, piroo az orczája,j Boldogan mosolyog az édes anyára, Mintha csak mondaná : „Ugy-e örülsz nekem ? Lelkem jó anyácskám, édes egyetlenem !?"... Óh 1 hogy nyújtogatja piczi édes száját! . . . Szeretné ellesni minden kívánságát ! . . . Oh! milyen aranyos, hogy örül, hogy nevet. . — Órákig elnézte a piczi gyermeket ! . . . . . . Hét országra szóló nagy dáridót csapva, Meg is keresztelték alig negyed napra, S mivel a jó anya olyan nagyon kérte, Nyomban elnevezték Hófehérke névre ! Hófehérke pedig napról-napra szebb lett, Arczáin a rózsa bájolóbban feslett, Nagy, sötét fürtökben omlott alá haja, S szeme fekete volt, mint a nagy éjszaka . . . Hát még piczi szája!...Az volt aztán remek... Mintha fehér hóra piros vért öntenek ! . . . És a mint az évek egyre-másra szálltak, Elterjedt a híre a királyleánynak . . . Elterjedt a hire messze, messze tájra, Sok királyi ifjú jött csodálására . . . Egyik jött, másik ment: vetekedtek érte, De csak nem gyúlt értök lángra Hófehérke.,, Jobb szeretett otthon apja, anyja mellett, Vagy nem is ismerte talán a szerelmet, Talán még a szive nem is gyuladt lángra : Jobb szere tett otthon a ragyogó várba . . .