Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-08-08 / 63. szám

XXIV. évfolyam. B.-Csaba, 1897. Vasárnap, augusztus hó 8-án. 63. szám. mm BEKESME6TBI EOZLOHI POLITIKAI es VEGYESTABTAJLMU LAP. Szerkesztőség : Megjelenik lietenkint kétszer: vasárnap es csütörtökön. Kiadóhivatal: Appouyi-utcza 891/« az. (Zzsilinszky-féle ház) ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — FéJ évre 3 forint.— Negyed évre 1 frt 50 kr. Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház hov. a lap szellemi részét illető közlemények ! szam ar

a * K

r' j hovl1 a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidékén a ^osta utján utalványon. Klőfizetui bármikor U e

U " ' lehet, évnegyeden belül ia. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő Kéziratok nem adatnak vissza. ! Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és kiilfföldi hirdetési iroda. „Nyiltter"-ben egy sor közléHi dija 25 kr. Uj telepítési törvény. Azokkal a komoly igyekezetekkel szemben, melyekkel Darányi Iguácz földmiveiési miniszter közállapotainkat, a magyar mezőgazdák sorsát orvosolni, megjavítani kiváuja — valóban csak a legteljesebb elismerést fejezhetjük ki. Nemtartozunk a minden ok nélkül hajlongó gárdához, mely a miniszterek dicsőítéséhez minden igaz ok nélkül és minden alkalommal szegődik. De szemet hunyni éppen a magyar gazdák érdekében teljesített komoly miniszteri munka előtt, — nem lenne még a rideg ellenzékiség álláspontján sem megokolható. Ujabban két igéret hangzott el: a hitelszövetkezetekről alkotandó törvéuv javaslat benyújtásának és uj, erőteljesebb telepítési törvényjavaslat életbeléptetésének ígérete. Mindkettő a mezőgazdasággal foglalkozó Békésmegyét elsősorban érdekli és mindkettő valósággal socialis pauacea. Az okszerű telepítéssel szereztek a külső államok világh italmí pociziót. Anglia és Oroszország világhatalmi helyzetüket okos és czéltudatos gyarmat politikájoknak tulajdonítják. Mi csak belső telepítésről beszélhetünk. De nemzeti fennmaradásuuk függött a múltban is e belső telepítéstől és függ a jövőben is. A harcias Magyarország még inkább sirathatná múltját, mint Lengyelország, ha meg nem tudjuk telepíteni a kunokat, a besnyőket, ha nem lettek volna oly szívósak a székelyek az ő nemzeti tradícióikhoz. Nálunk a telepítés nemcsak soczialis, de nemzeti kérdés is s e tekintetben örökké tisztelendő őseink amaz elve, mely a nemzetnek örökségül földben nagy vagyont hagyott hátra ujabb te lepitések teréül a jövendőnek. A modern állami berendezéseknek fel kelletett áldoznunk azokat a kincstári javakat, melyeket őseink mint nemzetvagyont számunkra hagytak. Egy darab Ázsiát modem intézményekkel három évtized alatt láttuuk el ; a táviratdrót, a vasúti sinek, az iskolaházak, az igazságszolgáltatás épületei megannyi jelei a nemzeti erőnek és áldozatkészségnek. Mindazonáltal a buzgalom nagyobb volt, mint az anyagi erő. Tiz esztendővel ezelőtt ijesztően közeledett egy országos csőd, a mikor kénytelen-kelletlen — gondoskodnunk kelletett elháiitásáról. És minden telepítési rendszer nélkül, tisztán fiskális érdekeknek feláldoztuk a kincstári javakat. A bérletek megszűntek, az örök váltság kezdetét vette. Azon területek, melyekre okkal-móddal egészséges községek települhettek volna, magán kezekbe kerültek és talán még hiba, hogy elég aráuyos birtokmegoszlás utáu. Mert egyesektől köunyebbeu visszalehetett volna vásárolni az eladott kincstári birtokokat, miut a jelenben a középbirtokos osztálytól. Mert habár ma még nem is vagyunk ott, hogy a megindítandó telepítésekre a kínálkozó helyek hiányozzanak, de jöhet idő, midőn a lakosság arányos elosztása és a megélhetés szüksége ) sürgős rajeresztést kíván, aztáu nem lesz hová. A telepítést pedig nem állami fuukció gyanánt föntartaní és a szabad egyezkedés formáját választani, balfogás lenne. A kitelepülök rendszerint nem a helységek meggyökerezett és vagyonos lakói, de a sze gényebb osztály, mely anyagi boldogulása reményében a szülőföld szeretetét dobja áldozatul. Ezt a semiui, vagy kicsiny vagyonú embert minden állami garanczia nélkül odadobni a telepítési spckuláczióuak, a legtöbb esetben a telepítés kompromittálását jelentené. Láttatlanba beszélünk, aggályoskoduuk egy törvényjavaslattal szemben, melyet nem ismerünk. Amit róla tudunk az az, hogy nagyobb kedvezményezési joga lesz, miut régi törvényünknek ; talán a nagy birtoktestek állami kisajátításának feltételeit is felölelik, arra a végső szükségre számítva, ha a telepítés sürgős állami érdekké vált. E végből nagyobb állami hitelmüveletek csiráját kell a törvénytervezetben látnunk és föltétlenül azt a tisztelendő elvet, hogy a telepítés állami akció. Nálunk taláu a telepítési törvény bátortalan intézkedéseire tekintettel, még a T a 11 i á n Béla által kezdeményezett 180 orosházi cseléd kitelepítése se vezetett sikerre. Pedig aki látui akar, az előtt kétségtelen, hogy a kitelepítés okos végrehajtása egyik módja a socialis kérdés megoldásának, mert földéhséget sem plakatumokkái, sem jóirányu népies olvasmányokkal meggyógyítani nem lehet. — A kormány és a mezei munkások Darányi Ignácz földmiveiési miniszter most válaszolt H o c k Jánosnak in terpellásíója, melyet Hock János a munkáskérdésben intézett hozzá, ebből megtudjuk nemcsak a műnk .s>ztrájk ellen tett intézkedéseket, de a kormány terveit a kérdés orvoslására. A miniszter kije lenti, hogy szakhivatal a munkásügyekre nézve nem állíttatott fel, hanem a rnunkáskórdésre vonatkozó ügyeket kizárólag egy ügyosztályra bizta. Nem szándékozik a munkáskérdés megoldását czélzó törvényjavaslatot beterjeszteni, mert lehe tetlen dologra nem akar vállalkozni. Hock kérdésére válaszolva, kijelenti, hogy a kormány a munkások felvilágosítására sa munkások és munkaadók közti differencziák kiegyenlítésére lörekedett. Ez részben sikerült is a munkaadók többségének méltányossága és a munkások többségének higgadtsága folytán. A kormány föladatának tartotta a békés munkások védelmét is és a gondoskodást a hiányzó munkaerő pótlásának biztosításáról. Összesen 5712 munkást bocsátott a gazdák ^rendelkezésére és még 3000 munkás volt tartalékban. Egy rabot sem kellett felhasználni s a munkaidény lefolyt a nélkül, hogy a munka valahol fölakadt volna, vagy vérontások történtek volna. A mi a jövőt illeti, a rendszeres bujtogatókkal szemben a 1 e gszigorubb rendelkezéseket fogja megtenni, esetleg novelláris uton is fog intézkedni. A munkásközvetitóssel kapcsolatos keresleti kérdésre vonatkozólag intézkedett, hogy a hatósága, vagy befolyása alatt álló munkálatoknál hazai munkásokat alkalmazzanak. Hasonlóan intézkedett a kereskede'emügyi miniszter is, a vasúti munkálatokra vonatkozólag. A munkástartalék rendszabályának fentartását szükségesnek tartja. Még az év folyamán szándékozik a Ház elé a munkások ós munkaadók közti viszony rendezéséről törvényjavaslatot benyújtani, másfelől a belügyminiszter fog törvényjavaslatot benyújtani a cselédtörvény revíziójáról. Támogatni fogja a munkások önkép„BékésmegyeiKözlöny"tárcája. Az én tanyám. Az én tanyám gerlefészek, Nem zavarják csendjét vészek; Szerelem a védő lombja . . . A világra semmi gondja. Gerlefészek, ingó-bingó, Ráhajlik egy rózsabimbó. Rózsabimbó édes ajka . . . Álmodik a lelkem rajta. Ez a szív, már nem a régi : Hogy tud égni . . . Hogy tud élni 1 Nem csinál mást — van benn módja — Csak turbékol, gerle módra. Balatoni ringó habok. Balatoni ringó habok, Rátok egy menyország ragyog. Ahány csillag van az égen, Mind itt fürdik réges-régen. Itt fürdik a kelő hajnal, Széjjelomló arany hajjal. Palástját a bibor alkony, Itt teriti szét a parton. Itt álmodik a szerelem, Harmatos rózsalevelen, És ha álmainak vége, Napsugáron száll az égbe ! Soos Lajos. Egy elhibázott lövés. Irta : Mohos Ágoston. A „Békésmegyei KözlŐDy" eredeti tárczája. — A hegyoldalon fekvő kies falu meg fzokott c.-r.iidjét harangjainak méla, bo rongós ; nt ása verte fel Valakit temettek A lakiban, melynek mindössze ne hány lakója volt, ritkaság számba ment a temetés. Annál részvétkeltőbb volt a legutóbbi elhalálozás, his-zen egy üde virág hullott el bimbókorában, egy fiataljeánv vált meg e rövid földi élettől. Őt siratták a bánatosan kongó harangok, őt siratta a falu jámbor, istenfélő népe. Milka tizenhét éves, élénk, barna le ány volt. Sötét, villámló szemei, nyilt. te kintete s az a kedvesség, mely minden tettében megnyilatkozott, az első pillanatban bárkit is meghódítottak. Talán legszebb volt a falu szépei között, mit csu pán ő maga nem tudott. Es ez tette őt igazán kedvessé, igazán széppé. Szerették is a községben fiatalok, vének egyaránt s most, hogy oly hirtelen, szinte észrevétlenül vált meg tőlük, megsiratta mindenki, mint saját gyermekét, édes testvérét. Egy ember volt csak, a ki nem sirt. Kinek legtöbb oka lett volna a zoko gásra, kinek jövőbe vetett reménye, min dene a kis koporsóba volt zárva, csak az kisérte szótlanul, könyek nélkül a leányt ez utolsó uton, mintha a nagy fajdalom megnémította volna ajkait, meg dermesztette volna könycseppjeit. Vazul, a sötét fürtü halvány arczu juhpásztor jegyese volt Milka. Mióta jártak, az egész falu róluk beszélt. — Milyen szép pár lesz belőlük 1 Hogy fogják egymást szeretni! Mindenki barátjuk, jóakarójuk volt, mindenki szerette őket, irigyük csupán a halál Es ez el is vágta boldogságuk fo nalát — örökre. Vazul ugy érezte, hogy kettőjök kö zött ő a boldogtalanabb. Hiszen előtte még egy kinos élet áll, melyet át kell szenvednie — nélküle. Már alkonyodott, mikor a temetőből visszatértek. A kis harangok elnémultak, a faluban mindenki nyugodni tért s is mét helyre állt a megsiokott csend, a némaság. Egyedül Vazul érezte ugy, mintha minden megváltozott volna. Kábult fővel, őíszeiuzott szívvel tért elhagyott hajlókába, melynek rideg csöndjét most már nem fogja elűzni egy fiatal asszonyka csengő kaczagása — soha. Leü!t. Nehéz fejét tenyerébe hajtotta s mint egy zár alól föloldva, ott, magányosszobájában, hol nem látta, nem hallotta senki, mind sűrűbben megeredtek könyei. Sirt, hogy könyeivel kiöntse azt a keserűséget, melj szivét eltöltötte, nehogy az megrepedjen. A fölkelő nap első kíváncsi sugarai ott találták kamrájában az asztalra bo rulva. Aludt. Másnap szomorúan, testben, lélekben összetörve hajtotta ki nyáját. A mint keresztül haladt a falun, mindenki olyan szánva, olyan résztvevőn nézett utána. Nem vett észre senkit. Csak ballagott egykedvűen, mint a kinek már semmi dolga sincs az életben, mint a nyájat naponta a hegyoldalra terelni. Bégetve, lehorgasztott fővel ballag tak előtte bárányai, mintha azok is átérezték volna fiatal gazdájuk fájdalmát. A hegy derekára értek. A nyáj el széledt különböző utakon, a hasadókok ban, Vazul pedig „Hegyeskő" felé tartott. Egy hegyben végződő szikla volt ez a falu felett. Közvetlen alatta a kis temető terült el, ugy, hogy Vazul tisztán kive hette kedvesének tegnap hantolt sirját. Valami kimondhatatlan, leverő érzés vett erőt rajta. Ugy érezte, hogy abban a sírban ketten pihennek: a kedvese, meg az ő szive. Elgondolta, hogy milyen jó volna fáradt testének is ott nyugodni ő mellette, a szive mellett, a hol nincs érzelem, tehát fájdalom sincs, nincs szerelem, nincs csalódás, nincs semmi, semmi . . . Mennyivel édesebb volna' nem lenni — véíe, mint lenni — nélküle. Már közeledett az alkonyat s ő még mindig szóilanul állott elmerülve annak a kis s mégis egy mindenséget rejtő sírnak a nézésében. Merengéseiből hirtelen támadt zaj, nyöszörgés zavarta föl. Kissé előrehajolt. Egy pihegő zerge igyekezett föl a sziklára, valószínűleg vadászoktól űzve. E pillanatban a mélyben lövés dördült el. Az állat ügyes ugrással a sziklán termett, aztán rohant tovább. A hegyoldalon pedig szikláról-sziklára zuhanva egy alak gurult a völgybe, nem messze Milka sírjától. Egy vakkanás és követte egy másik. Aztán csend. Beesteledett. A falu kis harangja megcsendült, a viskók mécsei egyenkint hunyták le apró, bágyadt szemeiket, az emberek elpihentek s ismét helyreállt a megszokott csend, a némaság. Csak Vazul nyája járt éjnek idején gazdátlanul, szomorúan bégetve a hegyoldalon. Lapunk mai számához egy iv melléklet van csatolva. Augusztusi éjszakák. — A csillaghulásról. — Nézzék meg önök holnap az eget Nagyon sok csillag fog lehűlni. Miért ? Derült nyári éjjel, ha a csillagos égre huzamosabb ideig nézünk, látjuk, hogy annak egy-egy pontja szokatlanul felcsillámlik; majd e fénypont gyorsan fut a látóhatár széle felé s pár pillanat múlva eltűnik. Szeszélyesen követik egymást, mint az emberi szív érzelmei, melyekről nem tudunk önmagunknak sem számot adni, hogyan s mikor keletkeznek. Alig születtek s nyomban el is enyész-