Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám

1886-09-26 / 77. szám

JB-Csabán, 1886. XIIJ. évfolyam, 77. szám. Vasárnap, szeptemberhó 26-án ÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjeleri hotenliént kétszer : vasár-nap és osütörtökön. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve ; Egész évre . . 6 írt Fél évre 3 „ Évnegyedre . . 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : HAASENS'IEIN és V0GLER czég, Bées, Prága. Budapest, Németország és Svájcz minden fővárosaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerkesztőség: Apponyi-utcza, 891. száma ház, hová a lap szellemi részét illető minden közleményt ozimezni kérünk. Kiadóhivatal: Kishid-utoza, 988. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos ur könyvkereskedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyiltt ér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyom dájában. Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak. Vidéken a postahivatalokná o kros postautalványnyal lehet elófizetni. A hirdetésekért jftró összeg helyben fiíttendő. hi erdélyi kulturegylet és a nok, Udvarhelymegyóben megalakult a culturegylet nőválasztmánya, az első. Megtörtónt tehát a magyar nők rószóről is az ügy mellett való föllépés, mely ügy senki másó, mint ópen az övék. Az övék, mert nem a férfi lélek jelölője a ház ós a haza szó s nem a férfi alkotja a nemzetet ós a fajt. A férfi magától mind világpolgár s csatangoló kalóz; egyetemesítő hajlandóságánál fogva nem fér be a nemzet és faj szűk gondolatába. A nyelvet is a fajjeleg e leghatározottabb vonását, nem a férfi teremti és tartja fön, miként hogy az ősnópeknól pl. a rómaiaknál nem férfi volt a házi isten, hanem Vesta a nő, és a helléneknél nem férfi volt a nemzeti isten, hanem Minerva, a leány. A nő, az ő természeti szent érdekei teremtetik velünk a politikát; az anya ós a gyermek kettős istensége neveltet velünk tulajdont, s ennek alapján tudást, hatalmat, conserválandó intézményeket. Jól tudja ezt a német vaskauczellár, ki a lengyelek kiirtásában csak másodsorban követi a birtokból való kidobást, első sorban azt törekszik megakadályozni, hogy lengyel férfi ne vehessen el lengyel nőt. Ha engedelmeskedik e kikötésnek, minden hivatal ós rang nyitva áll előtte, különben mehet az oozeánnak ós' a földkerekségének. S ne értené meg a magyar nő az idő eme fenyegető ujját 1 Ne támogatná a magyar társadalmat addig, inig az idő a miénk, mig isten baladókot adott, hogy építsük, erősitsük, egysógesitsük magunkat, a bel- ós külellensógek milliói ellen ?! Jaj volna, ha ugy volna. A magyar nemzet ós a magyar állam sorsa ezzel elvégeztetett volna az égi végzet által. Vájjon a keresztyénség, a leghatalmasabb ós fenségesebb szervezet, mi e földön valaha keletkezett, nem a nőt rejti -e hátterében ? Nem menve az első századokba csak idóbb: a szent Ágoston anyját ós a Luther nejét? Mit jelképez az, hogy Róma ós a pún nép végső leszámolásakor a pún nők hajaikat adák az ijjak fonalául ? De legfőbbkópen van nekünk egy symbolumunk, mit a mult hagyománya intésül adott: a zászlóinkon sugárzó isten-anya képe. Én mindig csodálkozva állok meg, midőn e védőnk arcza rám néz, akár az oltárról, akár katonáink lobo góiról. Az jut eszembe, hogy kis nép vagyunk s kis nép ereje a nőnek minól nagyobb kultusában áll. Az jut eszembe, hogy Mária azért nemzeti nagyasszonyunk, hogy a női természetben kijelentődő életnek engedelmeskedjünk. A nőnek adott szót megtartsuk, a családot templomul nézzük, édes anyánk nyelvét megőrizzük, a hazához ragaszkodjunk, törvényeinkben az istent lássuk s nemzetünkért vesszünk. Ha ezt nem teszi, egy nóp sem lehet a világon egy ország sem, egy emberi szövetkezet sem, Magyarország még kevésbé. A culturegylet a maga törekvésében mindazt akarja, mit elősorolók. Erkölcsösebb, értelmesebb, vagyonosabb népet teremteni: az elfordult szivüt megnyerni, az árulást előre lehetetleniteni, a jővő gyermeke ket testvérré tenui egy gondolatban, a kezeket összefogni ide benn a külső viharok ellen, bitet kelteni mimagunkban s kiirtani közülünk a gazembereket. A nőnek nincs ehhez semmi köze, nincs ebben a nagymunkában semmi kötelessége ? Csak a harczokban kapott sebek bekötözésóre gyűjthette össze azt a sok milliót, mit a kereszt jele alatt összeadott a nemzet, a sebek kevesbitósónek, lehetetlenitósének előrelátó, bölcs munkájában ne akarná mellóre tűzni a béke, fejlődés, áldó ópitós fehér keresztjét ? Sőt sokkal inkább. Hiszen a nő lényegében a virágzás ós gyümölcsözós eleme, nem aromboláskisóretónek szolgálója. Legyenek áldva s tisztelet környezze nevöket, kik a kulturegylet haladásának sorrendjón elórkezettnek látták az időt, hogy átvegyék a feladat megfelelő részét: a nők. A homokszemek összegyűjtésére alkalmasabbak a kis ós gyöngódkezek, [azt pedig elegendőkópen láthatjuk, hogy templomainkat és iskoláinkat — fájdalom! — csak apró homokszemekből, kicsiny téglákból építhetjük!; a bérezés Hunniában faragott köveink nincsenek. Fájdalom az is, hogy az államópitós kómives munkájában nőinket kell a tóglavetés, durva fáradságának megosztására kérnünk : de ópen ez büszkeségünk és onérzetünk, hogy ilyen nőink vaunak, s ópen ez fokozza bennünk az irántok való szeretet ós tiszlelet ős nemzeti vonását. Munkát kínálunk oda, mely megnevel ós nemesit. Nem hizelkedóst. Áz igazgató választmány egy alkalommal méltatlankodva utasította vissza valakinek azon indítványát, hogy az egyesület a hiúságokat legyezgetve eszközölje tőkéje szaporítását. Azt mondta, inkább ne legyen egyesület, semhogy hazugságon épüljön. Azt mondta, vár, mig a jobb lelkek önként megmozdulnak. Egy előkelő nőnek üresen visszaküldött gyüjtőivót, A „BÉKKSMEGVLÍ KÖZLÖNY" TÁUMAJA. Zöld lombok alatt Zöld lombok alatt Vidám zene járja. El-messze csapong Összhangzatos árja. Örvénylik a tánez, Lebbennek a párok, Enyelgve repül Az árny is utánoí. Óh, boldog a sziv Ifjúi tüzében 1 Mig a szerelem Játéka egészen. Mig éli oeupán Mit percze terem meg : Üdvét mosolyát A röpke jelennek. És bár tovaszáll A perez, örömével, S már-már fenyeget Arnyával az éjjel : Ott ülsz a szivén, Bár törve reménye, Első szerelem Szép hajnali fénye 1 Sipoi! Soma üti levelek. London, szeptember-hóban. Kedves barátom! Már azt hittem, hogy gyönyörű poétikus stylusban le fogom neked Írhatni a tengeri ut szépségeit, a borzadalom és ihleí halmazatos érzéseit, melyek elfogják ós fogva tartják az utast, de én se nem bor. zadoztam, se nem ihledeztem útközben, hanem aludtam, mélyen és jól és tán még horkoltam is egy kiosit. Hát a szép leirás vizbe esett. Én csak e miatt sajnálom, hogy nem maradtam ébren, de egyébiránt ninos okom panaszkodni, mert tudok ón tulajdonkóp jobb mulatságot, mint a tengeri betegség kínjaiban a hajó gerendáit támasztani. Mikor aztán Doverbe értem, uj meglepetés rabjává lettem. Én már rég örültem annak, hogy angolul halljak beszólni, jövök Doverbe, ott zagyván diskurál egy pár borotvált állu uri ember, akik egymást pompásan megértik. Én nem értettem beszédükből egy szót se, daczára annak, hogy az őszes nyugat-európai idiomákban tudom magam meg nem értetni. Figyelek, figyelek jobban — bizony nem veszek ki az egészből egy szót se, egy betűt se. Csak nem pletykáznak a Zend-Avesta tiszteletre méltó nyelvén ? Tán még most is töprenkednék ott azon álló helyemben az elém táruló problémáról, ha egy barátságos német útitárs nem figyelmeztetett volna, hogy ez urak angol nyelven beszélnek. Micsoda ? Angol nyelv ? Hát miféle nyelv lehet az, melyet én tanultam angolnak ? Társam sajnálva mosolygott. „Mit gondol ön" szplt aztán azt hiszi, hogy más ember, mint angol, tud angolul ?

u Ez az ember fájdalom, igazat mondott, akármily tökéletes nyelvismerettel jön az ember Angliába, nincs az a halandó vagy halhatatlan fia Albionnak, kinek beszédjót megórtenők. Néha a londoni policemann nagy előzékenységgel szolgált bő és valószínűleg világos útbaigazítással, én osak hallgattam, megköszöntem szívességét, odébb állottam — és ép oly okos voltam, mint annak előtte. De az angol meglepetéseim sora még nem ért véget. En mint buta kontinentális ur jól bevéstem emlékezetembe, hogy Londonban mindig sűrű köd uralkodik. Reggeli hatkor érkezem a Themze városba ós gyönyörű napfény fogad. Hát a köd? Gondolom magamban, hogy az tán csak később bocsátkozik le. Kimegyek tízkor — szép idő, déltájt csak ugy tikkadtunk a hőségtől, de meg este hat órakor is impertinens mosolylyal ragyogott fölöttem a nap. Hol tehát a köd ? Hát azért jöttem én ide, hogy a nap fényét bámuljam ? Hisz ezt sokkal kényelmesebben tehetem Afrikában a Congó partján vagy a braziliai pampasokban. Itt sikkasztásnak kell, hogy törtónt legyen. Vagy a furfangos angolok sikkasztották el a ködöt, vagy pedig a furfangos könyvcsinálók sikkasztották azt be könyveikbe. Mély és méltó indignáczióval az engem ért felsülések felett, indultam útnak, hogy most már igazi angolt akarok felkutatni, Már tetszett látni ugyebár színpadon igazi angolt, annak különös ismertetőjele az, a mint ez általánosan tudva van, hogy koczkás ruhát visel. Tudtam tehát, hogy min fogom megismerni az igazi angolt