Békésmegyei közlöny, 1885 (12. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1885-08-30 / 70. szám

B.-Csabán, 1885. XXL évfolyam, 70. szam. Vasárnap, augusztushó 30-án. K0ZL0N f • Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és osiitörtökön, ELŐFIZETÉSI DIJ Helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve kiildve: Egész évre . • . 6 írt 3 „ 1 „ bO kr. Fél évre Évnegyedre Lapunk számára hirdetései: felvételére fel van jogosítva : HAASENSTEIN és V0GLKR ezég, Bées, Prága, Budapesten, Németország és Svájez minden fővárosaiban. Szerkesztőség : APPONYI-utcza 891. számú ház, hová a lap szellemi részét illető minden közleményt ozitnezni kérünk. KLiació hivatal: Kishid-utoza 988. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „N y i 111 é r"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyom díjában és Biener B. ur nagytőzsdéjében. Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak: vidéken a póstahivaloknál 5 kros postautalvánnyal A hirdetésekért jár& összeg helyben fizetendő. Segitségd a gazdáknak. H. Tenni kell a kormáuynak igenis, de mit? Ez a kérdések kérdése. Hogy tenni kell, azt maga a kormány is érzi, csak azt nem tudja igy hirtelen elgondolni, hegy mit kell tenni. Meg is áll itt valamennyi európai kormánynak az esze. Még ami legjobban van kifundálva eddig, az a közös vámszövetség Németországgal. De mikor jön ez létre s mikor fogjuk érezni hasznát? Itt pedig gyors intézkedés kellene, de ami a viszonyokkal szemben lehetetlennek látszik. Pedig amint czikkünk elején fejtegettük, ama nagy csapástól hogy pénzintézeteink kiürülnek, rettegnünk lehet. Ma privát ember nem ad kölcsönt. Ha nem uzsoráskod hátik, inkább nem kölcsönöz ós ha pénzintézetek nem adnak, akkor lesz majd általános a felfordulás. Nem csak arról kellene tehát gondoskodni valahogy, már t. i. okkal móddal, hogy pénzintézeteink ki ne ürüljenek, hanem még arról is, hogy még a jelen viszonyok nem konsolidálódnak, a tiz perczentes törlesztést ne kelljen okvetlenül fizetni. Ez a tiz illetőleg negyven perczentes törlesztés az, ami a pénzintézet

0k kölcsönét a gazdára nézve igen terhessé teszi. Ez a rendes kamatokkal 50 perczentre megy fel, s igy a segély, amit a gazda a pénzintézetektől nyer, csakis pillanatnyi. Az országra nézve üdvösebb kongresszus aligha jöhetne létre mai napság, mint a pénzintézetek kongresszusa. Minden más kongresszus egyéni értékű, amenynyiben az illetők egyéni érdekeinél tovább nem terjed, mig ellenben a pénzintézetek kongresszusa előtt nem csupán ama feladatnak megoldása áll, miként lehetne vájjon a pénzintézetek sorsát virágzóbbá tenni? hanem az is: Vájjon a pénzintézetek hátránya nélkül hogy ós mint lehetne a gazdák baján

1 segiteni? És ha ezt a kérdést annyira amennyire, tehát csak valamennyire is, megoldani képesek lesznek, nagyobb áldást fognak hinteni az országra egy évtized összes intézményeinél, amennyiben az egész ország épülete a gazdák vállain fekszik, s aki ezt az összeroskadástól megóvja, az lesz Magyarország megmentője. Es van még egy dolog, a m't pedig a gazdák kongresszusának kell megoldani, illetőleg egész erővel felkarolni: egy külön földmüyelési ministeriumszervezését. Mert hogy a gazdaközönsóg a mai hármas rendszer mellett menynyire el van hanyagolva, arra eklatáns példákat tudnánk felhozni. Mert ha látunk reformokat a többi téreken, a mezei gazdaság terén nem látunk, s ami itt törtónt ahhoz ugyan a kormánynak — a vasúti hálózatokat kivéve minél kevesebb köze volt. Jelen gazdasági súlyos helyzetünk sem egyébnek, mint gazdasági elmaradottságunknak köszönhető, ezen pedig a gazdasági tanintézetek vajmi nagy idő alatt fognak segíteni. Szóval a mezei gazdaság érdekében eddig tett miniszteri intézkedések korántsem állanak arányban ama nagy érdekkel, melyeket a mezei gazdaság magában öszpontosit, nem állanak arányban pedig azért, mert egy embernek három felé szakadni nem lehet s egy miniszter nem elég arra, hogy az ipar, kereskedelem ós földmivelós minden ágát kellő figyelemmel kísérhesse. Nem kívánunk valami czifra ós költséges nagy apparatust. Megvannak a hármas ministerium különböző osztályai, ám válasszák el a fóldmiveléshez tartozókat a többitől ós állitsauak az élére külön minisztert. Eny nyitcsakineg fog birni az ország. És megfogja látni a gazdaközönsóg, hogy egy miniszter, kinek a földmivelós érdekeinek emelésén kivül egyóbb goudja nincs, a földmivelós érdekében mit tehet. És a gazdaközönségnek csak akarnia kell, ezt saját érdekében megteheti. A kormány mindig azt teszi a mire szorítva van. Lépjen fel a gazda közönség a maga teljes hatalmával ós a külön földmivelósi minisztérium meglesz. Az alkalmat tehát, melyet a gazdáknak a kongresszus nyújt, elszalasztani nem szabad. A gazdaközönsóg első tényező az országban. Ő választja a képviselők kétharmadát, s ha a többi osztályok melletta megkívántató figyelemben nem részesül, ő az oka. Itt lesz a kongreszszus! Mutassuk meg mi is, hogy ébren vagyunk! — Az igazságügyi államtitkár. A hivatalos lap a következő kir. kéziratot közli: Igazságügyi magyar minisztérium előterjesztésére, Szentgyörgyi Imre kúriai birót az igazságügyi magyar minis itermmhoz államtitkárrá nevezem ki. Kelt Őchönbruuban. l88o. óvi augusztushó 19-ón. Ferencz József s k. dr. Pauler Tivadar, s. k. — Az uj államtitkár már a Hivatalos esküt is letette. — Erdély ünnepe. Kolozsvárott lázas sietséggel folynak az előkészületek a kulturegylet vasárnapi közgyűlésére. A mint az előkészületekből már is következtetni le het, igazi ünnepnapja leend ez „Magyarország jobb kezének." A bérezés Erdély szinejava Kolozsvárra zarándokol e napon,jhogy részt vegyen a szent frigy kötésben. De nemcsak a szomszéd vidékekről, hanem a fővárosból is sokau készülnek a kultur-egylet szervezkedő közgyűlésére. Politikai hírek. * Kremsier. A kis morva város megszűnt a világ közepe lenni. Koronás vendégei elhagyták, a fény, a pompa eltűnt s nem maradt ott más a nagy napokból, mint a takarítással foglalkozó szolgaszemélyzet, meg egy-két tudósító, a ki most nyilván a papírkosarakat lesi, hogy azokból valami nagy hirt „meríthessen." És fognak is meríteni s fognak is a világba kürtölni bizonyára rettenetesen szenzáoziós híreket, a miktől el fog álmélkodni az olvasó, de a mik voltaképpen mégis tcsak arra valók, hogy másnap legyen mit megczátolni. Igy szokott ez menni mindig s bizonyára igy lesz most is. A „nagy hirek" már is kezdenek szállingózni s egyebek közt egy bécsi lap levelezője A „BÉKESMEGYEI KÖZLÖM" TÁROZÁJA „Melyik a legnagyobb bolond?" — Rajz. — Irta Nagy Géza. (Folytatás.) „Nagyságos asszonyom! az ok, a mely elutaznom kényszerit, felette sürgős ós fontos, annyira, hogy még ma indulnom kell." Az ezredes megkönnyebbülve sóhajtott fel. Milyen praeczis felelet s még bem mondott vele semmit, a miből az ő „leikecskéje" valamit csak gyaníthatna is, gondolta magában. Ezalatt a hintó a bejárat elé robogott. Ez a zaj úgy hatott szegény Sándorra, mint elitéltre az utolsó dobpergés s észrevehetőiig felindulva tette hozzá, hogy: „Nagyon sajnálom, nogy a kötelesség hosszú időre vagy lehet végképen eltávozni kényszerít e helyről, a hol annyi jóságokat talán ki is érdemeltem s a hol az elmúlt félév alatt olyan megelégedett s boldog voltam " Szomorú hangon beszólt és nem mert rá nézni a szeretett nőre; noha megtehette volna, mert az úgy látszott, hogy ide sem figyelt. Egész odaadással buzgólkodott az ölében levő könyvben. A mi az ezredes úr szerint nagy illetlenség volt, ugyanazért nagy hajlamot érzett magában rákiáltani lelkecsKéjóre, hogy : „Legalább nézz rá erre a szegény fiúra, szólj hozzá egy jó szót. Hiszen te miattad olyan boldogtalan, s te miattad hagy itt engem." De csak hallgatott. Egyszer azután a mint rátekintett az ő kis feleségére, látta, hogy annak szeméből ugyancsak folydogál le a könny a bánatos kis arezra, s onnan a könyvbe. Bizonyosan valami nagyon szomorú dolgot olvas, gondolta. „Mond csak lelkecském, mi bántotta úgy meg a te szivecskédet, hogy annyira elkeseredtél? Talán meghalt benne valaki? Vagy valami párbaj van készülőben? Attól ne félj! csak a levegőbe lőnek azok. Vagy a kegyetlen végzet örökre elválasztotta egymástól a hű szeretőket? Azon se búsulj! A regény végén bizonyosan összenerülnek s olyan lakodalmat csapnak, hogy csupa gyönyörűség lesz, majd meglátod! " „Nincs ebben a könyvben semmi nagy dolog. Igazán, milyen balga is vagyok; ilyesmin elkeseredni, — kivált ha nem vag;ok egyedül" ós könnyein keresztül akarta megmoso lyogni balgaságát, — de ez a mosoly nagyon halvány volt. „Csak a regényhősnőt sajnálom — fejezte be —• azt is egyedül azért, mert ebben a csúnya könyvben senki sem szánja meg, pedig szegény olyan boldogtalan. " Az utolsó szavasnál elfojtá hangját újra az elérzékenyülés és megindultak ismét a könnyek, előbb lassan folydogálva, majd sűrű hullással kopogtatva a behajtott könyv díszes fedelét; ós ő nem szégyelte többé, nem törölte le. Engedte folyni. Az ezredes nem tudta mire vélni ezt a túlságos érzékenységet; histerikus rohamnak vagy minek tartott;. Sándor is csodálkozott a dolgon, majd egy hirtelen eszmétől, egy gondolattól — a mit elnyomni nem tudott — megkapatva imádottja felé fordult: „És a regény hősét nem sajnálja asszonyom? Vagy az nem boldogtalan, ha örökre el kell is válnia attól a kit szeret ifjú szive magasztos hevével; jobban életénél, lelke üdvénél és mindennél jobban-e földön, kivéve a becsületet?" Az ezredes úr kezdte érteni, hogy hova czéloz a szegény fiu, de nem volt bátorsága közbeszólni, — azután meg úgy gondolta, hogy az ő kis felesége ugy sem fogja elérteni a czélzást. Sándor pedig elfelejtett mindent. Csak azt tudta, hogy most örökre elválik ő tőle, a legkedvesebbtől s újra szólott és hangját a szerencsétlen szenvedély érczessé, édessé tette. Közelebb, közelebb ment a fiatal asszonyhoz, a ki egy édes sejtelem boldogító érzetétől elbűvölten emelte rá ragyogó szemeit, melyekbőlönkénytelenül ós visszatartózhatlanul előtört és csak úgy sugárzott a rég ápolt ós rejtve tartott szerelem. Ama boldogitó sejtelem, a viszonzott szerelem édes és biztos tudatává érlelődött egy pillanat alatt, a mint a szeretett ifjúnak átszellemült vonásait nézte, s a rajta nyugvó barna szemekben felragyogni látta az önzetlen, tiszta szerelem boldogitó lángját, — a mit látni úgy vágyott, — bár remélni nem mert; a mitől — csak rá gondolva is — gyönyörben és félelemben reszketett szive. De Sándor még nem tudott eleget. * „És a reménytelenül szerető szivet — mely titkát magával viszi az örök boldogtalanságba, csak hogy meg ne nehezítse az imádottnak az önként elvállalt kötelességek hű teljesítését — az ilyen szivei nem sajnálja asszonyom?* „Higyje el! nagyon büszke lennék magamra, ha ilyesmire képes lennék;" tette hozzá az önuralom némi színezetével s bizonyos