Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám
1882-01-22 / 10. szám
„Békésmegyei Közlöny" 1882. 10. szám. dók annyian voltak, hogy a nyári vásár sem vetélkedhetett vele. Megemlítjük a többek közt, hogy csak Wenckheim Frigyes ur uradalmából adtak el vagy 60,000 frt ára sertést. * A magyar kir. államvasutak hatvani kocsiintózösége, a mostani, jan. 18—20-diki gyulai vásár alkalmával szép jelét adta annak, hogy a kezdet nehézségeit legyőzve, a közönség érdekeit teljesen kitudja elégíteni: Ugyanis a nagy mennyiségben szükségelt kocsik pontos előállítása által lehetővé tette azt, hogy az áruk, sertések, szarvasmarhák elszállítása minden nehézség nélkül megtörténhetett, ós Gyulán csak sertések elszállítására 180 államkocsit bocsájtott az alföldíiumei vasút rendelkezésére. * Czebe József szarvasi gymnasiumi VII osztálybeli tauló Szarvason öngyilkossági szándókból mult héten a mezőtúr-szarvasi útvonalon magára lött, azonban csak karját találta s igy pár nap múlva minden veszélyen tul lesz. * Nzécsi Ede volt szarvasi kereskedő azon alkalomból, hogy lakhelyét Szarvasról Szegedre tette át, a szar. vasi fögymn. részére 100, a szarvasi kórház részére 50, ós a nemrég Szarvason öngyilkossá lett póstakiadó részére felállítandó sírkőre 5 frtot adományozott. * Az „Orosházi Újság" az Orosházán uralkodó vörheny folytán megbetegedettek számát, közlésünk ellenében a következőkben igazítja helyre: jan. 1—7-ig meghalt 11, gyógykezelóe alatt maradt 56. A járvány egész tartama alatt megbetegült 166, meggyógyult 53, meghalt 56, gyógykezelés alatt maradt 56. Midőn ezen adatokat közöljük, meg kell jegyeznünk, hogy a lapunk által közlöttek az alispáni jelentésben foglalvák, tehát hivatalosak. Törvénykezési terem. * A b.-gyulai kir. tszók bftő osztályánál e hó 19-én tárgyalta, tott Keresztes Béla — túrnszeverini (oláhországi) illettségü, 24 éves, nőtlen, rom. kath. orosházi volt vasúti pénztárnok bűnügye. Vád. lott sikkasztás bűntettével volt vádolva, de a sikkasztás vétségében vétkesnek mondatott ki, s letartóztatasától az az 1881. évi novemb. 22-től számítandó 6. havi fogház elszenvedésére, 3 évi hivatalvesztésre a pol. jogainak ugyanannyi időre leendő felfüggesztésére Ítéltetett; s egyszersmind az Alföld-fiumei vasút igazgatósága részére, mint káros félnek javára 506 frt 11 kr. megtérítésében is elmarasztaltatott — ítélete jogerős * Ugyancsak d»cz. 19-én térgyaltatott sikkasztás és jogtalan elsajátítás vétségével vádlott 18 81 évi októb. 5-től letartóztatva levő Kotró Mihály, Pomner Mojsza és Kotro György, valamint szabadon levő a tulajdon elleni kihágással vádolt Swerle János bünúgye; első és 2. r. vádlott a terhükre rótt vádbeli cselekményekben bűnösöknek, illetve vétkeseknek mondattak ki, s ezért letartóztatásuktól számítandó, I r. vádlott 4 évi, 11-od r. vádlott 3 évi ós 111-ad r. vádlott 1 évi börtönre ítéltetett, — s mind hárman 5 ó. hív. vesztésre ós polit. jog. felfüggesztésére. Swerle János a reá rott vádbeli cselekményben szintén vétkesnek mondatott ki, s ezért 7 napi elzárásra és 10 frt pénzbírságra, esetleg pedig 1 napi elzárásra Ítéltetett. — Vádlottak felebbeztek, ügyész a második vádlottra nem felebbezett. * Ugyan e napon tárgyaltatott lopás bűntettével vádlott 1881. évi o k t. 10-tői letartóztatva levő Füzesi Zsófia és Balogh Zsófia bűnügye; Füzesi Zs. 6. rendbeli, és lialog Zsófia 3. rendbeli lopás bűntettében, illetve vétségében mondattak ki bűnösöknek, illetve vétkeseknek s ezért I. v. vádlott 2 évi fogházra, 11-od v. vádlott 6 havi börtönre ítéltettek, mindkettőnek vizsgálati fogsága betudatott; I-ső r. v. felebbezett, ügyész belenyugodott, 11-od r. v. belenyugodott, ügyész felebbezettIrodalom és művészet. * A „Pesti Hírlap pályázata." A „Pesti Hírlap' szerkesztősége által tiz arannyal jutalmazandó tárcza-dolgozatra hirdetett pályázat nálunk eddig példátlan érdeklődést Keltett. A határidő leteltóig összesen 225 pályamű érkezett be, köztük számos kiváló dolgozat. A pályadíj f. évi február 15-én mulhatlanul ki fog adatni a legjobb dolgozatnak. Pályabirák: Borostyáni Nándor, Győri Vilmos és Törs Kálmán jeles Íróink. Minthogy az ország minden részéből érkeztek be pályaművek s a pályázat eredménye iránt nemcsak az irodalmi körök, hanem a nagy. közönség is élénken érdeklődik, a „Pesti Hírlap" kiadóhivatala (Budapest, nádor-uteza 7-ik sz.) készséggel küldi mindenkinek ingyen ós bérmentve azon szamot, melyben a pályamunkák czimei és juligéi közzétéve vannak. Eziránti megkeresések egyszerűen levelező-lapon intézendők a kiadóhivatalhoz. Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy a pályadíjnyertes mű szerzőjének nevét s a pályázati jelentést ugyanaz nap fogjuk lapunkban közzétenni, mint a „Pesti Hírlap." * „A Képes Családi Lapok' 16-ik számanak tartalma : Az apa boszuja. Elbeszélés; irta Cserhalmi T. M. — (Folytatás ) — Dalok ; irta Zalai E Soma. — A szürke ház úrnője. Angol beszély ; fordította Milesz Béla. (Folytatás.) — Egy öngyilkos utolsó levele. (Vége.) — Egy pár szó az önhittségről ós az érdemről. Csevegés; irta Sganarelle. — Szerelem ós vagyon. Elbeszélés; irta Cserjés László. (Folytatas.) — Az öreg hársfa regéje. Rajz ; irta Némedi Imre. — Járok kelek .... Költemény ; irta Holló. — A kinek rút neve van. Humoresk. irta Philantrop Képszöveg. — Gondolatok. — Mindenféle. * Beküldetett Az országos m. kir. statisztika hivatal felügyelete alatt megjelenendő „A magyar korona országainak hely. ségnóvtára" ezimü munka legközelebb nyomdába kerül. Felkéretnek te. hát mindazok, kik e müvet megrendelni őhajtják, hogy ebbeli szándékukat legkésőbb e hó végéig ezen hivatallal tudatni szíveskedjenek, mert a később jelentkozők csakis a tetemesen drágább bolti ár mellett szerezhetik meg ezen uélküló/.hetlen segédkönyvet. — Kívánatra részletes programúi és előfizetési ivek állanak rendel, tűzésre, (Mászat, ipar és kereskedelem. * A mostani gyulai vásár alkalmával a behajtott sertések száma megközelíti a 100.000-ret. * Budapesti piacz, jan. 20. Lloyd távirat. Buza változatlan, szilárd, tavaszra 12.46—48, őszre 11.25, tengeri juniusra 7.40-42. * Szeszüzlet. Arad, jan. 20. Sz#pz szilárd. Nagyban hordó nélkül 30.50, kicsinyben hordó nélkül 31.-31,25, hordóval 33.-33.25. 100 literenként. °/ 0. Legixj ablbalt. * Budapest, jan. 20. A képviselőház mai illésén Sárközy, Ivánka ós Dobránszky személyes kérdésben szólaltak fel, azután Hermann Ottó a pénzügyi helyzetet kritizálja és a közigazgatási reformra tesz megjegyzéseket. Bánhidy tiltakozik Helí'y azon állítása ellen, hogy az ellenzék közeledik a függetlenségi párthoz, Jókai a költségvetés mellett szól, a hadügyi budgetnól kiemeli, hogy a delegacziók a kényszerűség előtt meghajoltak. Mezey megjegyzi, hogy a kormány nem jelölte meg azou utat, mely a finánczkalamitásból kivezetne bennünket. Csanády megtámadta a miniszterelnököt. * Budapest, jan. 20. Herczegovinából érkező hirek igen aggasztók; a legújabb értesítések szerint, Bilekben lázadás tört ki; a helyőrség erősbitósére Mostarból ós Trebinjéből sürgős segítség ment. * Gambetta a franczia képviselőházban a lajstromos szavazásra vonatkozó inditványnyal leszavaztatott s most alkotmány revízióról vau szó. * Karlóczán 20-án hirdették ki a leiratot, melyben ő felsége Angyelicsot nevezi ki patriárchává. Egy töredék feliratot indítványozott az egyházi autonomia állítólagos sértése miatt. Ez azonban abba fog maradni. A „líékésmegyei Közlöny" eredeti táviratai (Erk. jan. 18. este 4 óra 50 perez.) * Budapest, jan. 21. Képviselőház. Hentaller interpellál Bizony ügyben. Német kitel pónzügyór ellen, roszalja vizsgáló bizottság ki nem küldését, Apponyi függetlenség párthoz közeledés ellen tiltakozik. Védi távollevő Senuyeit. Helfy kijelenti, ellenzék közlönye, Somsich beszéde, Szilágyi álláspontja ok nyilatkozatára. Szilágyi megjegyzi mint védeszközt megnevezte önálló vámterületet. Miniszterelnök mondja, hogy vigasztalja tudat Bosznia elfoglalásakor oszágot nagy háborútól megóvta. Felelős szerkesztő : Főmunkatár* : Dr. Báttaszékl Lajos. Mikálíi József. A b.-csabai kj bíróság mint tkkvihatóság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Csorba Mihálynak Bartóky I. csabai lakos elleni 3000 írt s jár iránti végrehajtási ügyébén B.-Osabán 1881. évi aug. 27. 28. 20. napjain alperesnek nagyréti és farisi birtokain lefoglalt s 529 frt 50 krra becsült ingóságai, s gazdasági felszerelvényei elárverelésére a helyszínére határidőül, ós pedig a nagyréti tanyán levő kocsik, vetógép, buza, szalma, és lóra való szerszámokra folyó 1882. évi január hó 31. napjának a farisi birtokon levő szecska vágó, vasekék, széna-vágó, széna, árpa, szalma, pelyva, buzaszalma, s több gazdasági eszközökre pedig f. 1882. évi február hói. napjának mindenkor d. e. 9 órára tűzetvén, arra venni szándékozók meghivatnak. Kir. jbiróság tkkv. osztálya. B.-Osabán, 1882. január 18. 12 (2—1) Petrovszky József, kir. aljbiró. Árverési hirdetmény. Alulírott ezennel közhírré teszi, hogy a b.-gyulai kir. törvényszék 6428/881. számú végzése által Kun Miksa b.-csabai lakos végrehajtató javára néh Bartóky István volt b.-csabai lakos ellen 1070 frt, s jár. iránti követelés erejéig elrendelt biztosítási végrehajtás alkalmával bíróilag lefoglalt ós 634 frt 80 krra becsült egy nyolez octávos zongora különféle szobabeli bútorok és házi eszközökből álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek B.-Csaba városháza udvarán leendő eszközlésére 1882-ik év január 25-ik napjának délelőtti 9 órája tüzetett ki határidőül és ah hoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg: hogy az érintett ingóságok ezen árverésen szükség esetén becsáron alól is eladatni fognak. Kelt B.-Csabán, 1882-ik évi januárhó 15-iknápján. 13 (3-1) Sonnenfeld Sámuel kir. bírósági végrehajtó. Hirdetmény. B.-Osabán 2042-ik számú házban egy utczai szoba konyhával — lakásnak, vagy üzlethelyiségnek — április 1-sejétől bérbeadó. Bővebb értesítést ád a háztulajdonos, (4—3) 8 Hornyacsek József. m >HHiMaaaimiiiaiM# Q000000000003000030000 HIRDETÉS. O Örök áron eladó, vagy lürbe kiadó ház B.-Gyulán az első tízedben (belváros) 156-ik sz. alatt, moly 3 lakszobán, konyhán, kamarán s piuozén kivül egy pák üzlethez kívántató kemeiicze, s hozzátartozó helyiségekkel is bir. Értekezhetni: E. Sántlia János (3—3) 7 tulajdonosnál, B.-G y n 1 á n. QOOODOOOODODOODOOOOOOD 500 aranyat fizetek annak, ki 1. (12-4) a Kotha-fále fjgviz használatától (egy palaczk ára 3> kr.) valaha ismét fogfájást kap, vagy szájából szaga lesz. üoths György János, kiérd. udv. szállító. Mödling, Bécs mellett, Villa Kothe. m Kitüntetett érdem-éremmel. Kellemetlen szájszag fogfájás és minden szájbetegség ellen. SOtíüLHuF KÁROLY BOBÉRT manchesteri lakos által feltalált ojítrik csiszlri és ^ magyar királyi kizárólag szaia- dalait nyerte S 0 P í A N A-S ZAJSZESZ. Ilatása : 1. A Sopiana-szájszesz a száj- s orriiregnek [odvas avagy műfogat, dohányzás vagy bármi más okból eredő] minden bűzét nyomtalanul eltávolítja. 2. Erősbiti a petyhüdt foghust és az ingó fogakat, az utóbbiaknak visszaadja természetes fehér színüket, moggátolja a fogkő képződését, védi a fogak zooiánezát s óv a fogfájás ellen. 3. A száj- és orrüreg mindennemű súlyos [skorbntikua] bántalmait gyógyítja, üdíti és pirosítja a fogbust ós edzi a nyákhirtyákat. 4. A mar létező fogfájást eltávolítja, ha a fajó fog ós szomszéd fog húsa pár csepp, vizzel ueui elegyitett szájszeszszel megnedvesittetik. 5. Diphteritis ós más torokbajoknál igen sikeres gargarizáló szer. Kapható: li.-Csabán Varságh liéla gyógyszertárában . Egy üveg ára kicsinyben 1 frt 25 kr. 10-7 20í) H * K * * X •X px 5jí <®F 8 Méltóságos ACZEL PETER ur jutányos áron kitűnő pinezójóből HEGYI BOROK kaphatók kisebb és nagyobb mennyiségben 11 (20—3) Löwinger Lipótnál B.-Csabán. ^^ ^jp ^^ Pl^ ^pil^p ^^ ^^^ Nyomatott B.-Osabán 1882. Povázsay László könyvnyomdájában.