Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-01-08 / 4. szám

B.-Csaba, 1882. IX. évfolyam, 4. szám. Csütörtök, januárhó 19-én. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenk.ént háromszor*: vasárnap, kedd, fféliven) és osíitortöleön. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz,

1 hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre ? ír

t Fél évre . ... * » Évnegyedre . ™ « Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Haasenstein és Vogler ezég Bécs, Prága, Budapesten, temetőiszag és a Svájez minden fővárosaiban. Irányi a „Békés" szerkesztőjéhez,. ii. .. Legnevezetesebb enuneziácziója a t. képviselő urnák kétségkívül az, hol azt jelenti ki, hogy pártjának hivei „nem forradalom által, hanem békés ós alkotmányos uton akarják nemes czóljaikat" — az ország teljes függetlenitésót Ausztriától, és csupán a perszonalunió által leendő összeköttetését — elérni. Azt mondja ez alkalommal a t. czikkiró ur, hogy pártja törekvéseit leginkább az ellenfeleknek — a kormánypártnak azonkópen, mint az u. n. mérsékelt ellenzéknek — azon állítása nehezíti meg, hogy programmjuk csak forradalom, győztes forradalom utján valósitható. FJ tekintetben, ugy látszik, a t. czikkiró ur nincsí kellőleg informálva. Minden bölcsesége és szabadelvüsége mellett u. n. szobapolitikusnak látszik lenni, ki theoria után itél, mert ha a „praxist" venné figyelembe, ha ő is személyesen részt venne azon vándorkorteskedéseken, melyeket pártjának leghirnevesebb tagjai minden alkalommal, de különösen képviselő-választások alkalmával „elkövetnek" (hogy részt nem vesz, ez isinét egyik ok arra, miszerint a többieknél nagyobb tiszteletben részesül), ha ugy saját tapasztalásából látná és hallaná, mint mi akárhányszor saját magunk szemével láttuk ós sajat füleinkkel hallottuk, mily beszédekkel iparkodnak a szél bal különben igen tisztelt vándorkortesei hiveket szerezni: akkor feltesszük igazságórzetétöl, liogy azon belátásra jönne, miszerint fenti állítása épen megfordítva való. T. i. az, hogy a szélső baloldalnak, vagy függetlenségi-pártnak. éppenséggel azért sikerül meglepő számmal uj hiveket szerezni, mert saját, a vidéken vendégszereplő apostolai, Kossuth nevével korteskednek, s ha nemis egész nyilt szavakban, de elég értA „BÉKÉSMEíiYEI KÖMÜXY" TÁilCMM. Roham a malom ellen. Elbeszélés, Zola Emiltől. (Folytatás.) A vízesésen alul a inedencze oly tiszta volt, mint egy tükör, és ha a kerék nem zavarná, abban a nagy halak egész seregét lehetne észre venni, melyek mint egy hadicsapat csendesen eveztek ide oda. Egy félig széthullott lépcső vezetett a folyócskába le, és e mellett egy czölöp állott, melyhez sajka volt erősítve, a malomkerék felett lakarzat vezetett körül, mig a három magán egészen szabálytalanul voltak az ablakok beosztva. Az egész összevissza keveréke volt: a fülkéknek, kis falaknak, uj épület ragasztókoknak, erkélyeknek és fedeleknek, melyek a malomnak olyan képet kölcsönöztek, mintha az valami ódon czitadelia volna. A réseket azonban repkény fonatok és mindenféle kúszónövények fedték el ós az ódon falakat bu

;a zöld köntössel takarták be. Az előkelő hölgyeknek, kik itt keresztül utaztak, a Merlier apó malma kedvencz vázlattárgyjíl szolgált albumaikba. Az út felől a ház maszivabb volt. Kőkapu nyilt a nagy, jobb és bal felől fészerekkel ós istállókkal határolt udvarba, mely félig be volt árnyékolva a kút mellett álló óriási szilfa által. A háttérben a lakóház első emeletének négy ablakát mutatja; előtte galamdúcz emelkedett. Merlier apónak egyetlen hiúsága abban állott, hogy ezt a homlokzatot minden tiz Főszerkesztő : GARZÓ GYULA. SZERKESZTŐSÉG SS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. számú ház, hová a lap szellemi ós anyagi részét illető minden közleményt czimezni Kérünk. Kéziratok nem adatnak vissza. hetően, oly függetlenséget ígérnek a népnek, mint az milyent e nagy hazánkfia akar, mint a milyent ő lát a magyar nép boldogsága megalapítására kielégítőnek. Hogy pedig Kossuth mily függetlenséget ért : arról, ha eddig nem is tndtnk volna, felvilágosit bennünket. nagy hazánkfiának egy épen a napokban a „Függetlenség" - ben közzé tett régibb levele. Idézzük ebből szórói-szóra az ide vonatkozó részeket: „Czélt emlegetnek, melyet segítségemmel elérhetni hisznek. Ebbeu illúzió van. Ha letiet még beanam némi erő, melynek a nemzet talan még hasznát veheti (nem lehetetlen, az idők változhatnak) ez erőnek titka: elvüúségem. Adjam fel ezt, s olyaaná leszek, mint a megnyírt Sámson. Tapasztalnák egy rövid hót alatt s késő volná bánkódni, hogy ai utolsó kártyát potomba eljátszották. És un czei végett ? Uram teremtőm, ugyan mi végett'? Elakarnak-e válni az osztráktól '? Senki sem akar-; minden párt esküszik menyre földre, hogy nem akar; s nem is akar; most annyira nem, hogy ha az osztrák akarna elmenni, a magyar nem eresztené. Tehát int czei végett óhajtják, hogy én megtagadjam elveimet? A végett, hogy segítsem őket, miszerint Magyarország más formában legyen a bécsi udvar szolgája 2 No már kerein, ez a czél nem az enyém. En ezt semmi alakban el nem fogadom, meg a perszonalunió alakjában sem. Solia! Elmenteni en az önmegtagadás legvégső határáig; kinyilatkoztattam, hogy bar e név: Ferencz József felháborítja egész lelkemet, mert kezéhez annyi . . . hogy Arábia minden illatszere sem volna képes szagát elűzni, — de azért, ha fejéről ma lehullana minden más korona, s csak a magyar korona maradna fején: leküzdenóm lelkem Kiirthatatlan borzalmát, s én a republikánus azt mondanám: Íme itt vagyok királyom! szeretni nem foglak, de hived leszek. A ki többet kiván tőlem, a ki azt kívánja, hogy ón osztrák császárt ismerjek el, bármi formák mellett királyomnak, az tőlem azt kivánja, hogy segítsem őt hazámat idegen érdekek vontató lánczához forrasztani. Ehhez nem nyújtom soha kezemet. Soha! Soha 1 Isten engem ugy segélyen ! Ez válaszom, most ós mindörökkön örökre. Ámen ! Hiszen kérem az ón hazamenetelem igen, de igen kedves szolgálat volna a bécsi udvarnak. Megpecsételne az, a magyar nemzetnek az osztrák császárrali hazasságát. A házasólet módja, formája vita tárgya maradhatna, de az elválás kiesnék a kombtnácziók számlájából. Elmondhatnák teljes joggal a világnak: Nézzétek, még ez az esztendőben kifehérittette. Ugyanaz törtónt kevés idővel ez előtt, és igy a homlokzat a déli nap heveben vakitó fényben ragyogott. Húsz óv óta polgárnagya volt Rocreusenek Merlier apó; becsülték vagyonáért is, melyet maga tudott szerezni, s mely mintegy negyvenezer frankra rúgott. Abban az időben, mikor Guillard Madelainet nőül vette, ki nászho/ománykóp hozta az ő birtokába a malmot, egyebe nem volt, mint két egészséges karja. Madelaine mégsem volt szerencsétlen választása miatt, oly kitűnően tudta vinni a háztartást. Most már neje elhalt, s ő mint özvegy ólt egyetlen leányával Frangoise-val. Kétségkívül nyugalomba helyezte volna magát, s a malomkereket csendesen szunuyadni hagyhatta volna mohos takarója alatt, hanem akor igen unatkozott volna, s a ház ugy volna mintha ki lenne halva. Ugy hát még mindig dolgozott, csupán csak a maga mulatságáért. Merlier apó ekkor szép, magas ősz ember volt, hosszúkás hallgatag arczczal, melyen sotta egy mosoly nem vonult el; az azonban ennek daczára rendkívüli derült kedélyt rejtett. Őt egyfelől gazdagságáért választották polgárnagynak, másfelől azonban tekintélyes külsejéért, melyet felölteni tudott, mikor házasságot kötött. Merlier Frangoise épen tizenhatodik óvót töltötte be. Karcsúságáért nem számították a vidék szép leányai közé, sőt egész tizenötödik esztendejéig épen rút volt. Rocrucseben nem foghatták meg, hogy kót oly jótermetü embernek leánya hogyan nőhetett fel oly formátlanul. Tizenötödik óvóben azonban kedves, habár még mindig túlgyöngód arczulatot nyert. Haja ós szeme fekete vala, ós valami rózsalehellet ömlött el Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái ós a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Klein Ödön urnái és Biener B. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál 5 kros póstautalványnyal. ember is haza jött, ez is megadta magát, nincs többé egy magyar ember sem, aki el,akarna válni Ausztriától. És igazuk volna. Én sem gondolhatnék ilyenre többé. A nazamenetel kezemet a becsület lánczával örökre lekötözné. És kegyed azt hiszi, hogy félne tőlem a német, ha haza mennék ? Minő tévedés! Sokat adnának ők ezért, ha elérhetnéd ! De biz azt nem érik el. Kezem itt fog nyugodni, mig élek, a függetlenség zászlója rúdján. S távol minden hasztalan zavargás viszketegétől, irtódzva a gondolattól, hogy nemzetem vérével, könnyelmű játék űzessék, (én nem voltam soha Mazzini, kinek óriási érdemei mellett, jelleméből ezen irtózat hiányzott) de higgadtan számot vetve a körülményekkel, ha kedvező alkalom nyilik, e szabad, mert elvhű öreg kézben lesz mindig elég erő megragadni a sors kínálkozó kedvezéseit ós kibontani a szabadság zászlóját és lobogtatni határozottan és szabadon." Hogy Kossuth gondolkozásmódja nem változott e levél irása óta, az bizonyos. Ha tehát a vándorkortes urak oly szabadságot, oly függetlenséget Ígérnek a népnek, milyent Kossuth akar: bizonyára nem az nehezíti a szélsőbal törekvéseit, mert a kormánymánypárt vagy a mérsékelt ellenzékiek forradalmi aspirácziókkal gyanúsítják a pártot, hanem megfordítva, az könnyíti törekvéseiket, az szerez nekik legtöbb követőt, mert saját korteseik a haza függetlenségét Kossuth nevével kapcsolatbahozzúk, tudván azt, hogy a nóp egy része nemcsak a nagy embert, de atyját tiszteli benne, s igy csupán a Kossnth zászlaja alatt, az általa követett elvekkel vél a boldogság róvpartjába evezhetni. Pedig hát mint a fent szórói-szóra idézett sorokból kitűnik, Kossuthnak nem kell a szélbal sem, mer nem kell nekie a perszonalunió sem, ö republikánus ; respublikát azonban Magyarországon „törvényes ós alkotmányos uton" alig lehet meghonosítani. Tehát nem mi, a szabadelvűpártiak, terjesztjük azt a hitet, hogy a szélbaliak forradalmat akarnak , hanem ők maguk hittetik el a néppel, hogy többe t akarnak a perszonaluniónál, azt a mit Kossuth akar, s pedig elhitetik öntudatosan, ép azért, hogy prozelyfinom bőrén ; ajkai körül állandóan kecses mosoly játszott, gödröcskék ékesítették arczát, s homlokasima ós ragyogó volt, mintha valami fénykorona nyugodnék rajU. Jóllehet őt a parasztok karcsúnak tartották, még sem volt egyátalán sovány ; azzal mintegy csak azt akarták mondani, hogy nincs annyi ereje hogy buzazsákokat emeljen; hanem éveivel teste is teltebb lett, úgy hogy idővel oly kövér és gömbölyű lett, akár egy fürj. Atyjának hallgatag lénye már kora ifjúságában bizonyos nyugodt meggondoltságot öntött beléje, ós habár mindig is mosolygott, azt inkább mások kedvóért tette, mert ő alapjában komoly volt. Természetesen az egész vidék tette neki a szépet, mégis többen a gazdasága miatt mint kellemeórt. Végre is önmaga oly választást tett, mely általános meglepetést szült. Nevezetesen túl a patakon lakott egy takaros legény, Penquer Domokos nevű: Ő nem származott Rocrucseből, hanem móg tiz év előtt Belgiumból jött, hogy nagybátya örökségét átvegye, mely a gagnyi erdő szólón épen a malommal szemben egy birtokból állott. Eljött, gondolta, hogy e birtokot eladja, s azten ismét hazájába visszatérjen, a közben azonban a vidék igen megtetszett neki, mert ö többé nem gondolt az elmenetelre. Látták, hogy az ö kis földjót megművelte, s némi hüvelyes vetemónyt aratott, miből ólt. Kedvencz foglalkozása a halászat és vadászat volt, és sokszor majd elfogták a csőszök ós bepanaszolták. Ez a szabad élet, melynek segédforrásait a parasztok nem tudták magoknak megmagyarázni, igen rossz hirbe keverte öt, úgy hogy nyiltan vadorzónak nevezték. Egy dolgot bemmikép sem lehet kétségbe vouui, restségét; mert