Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-06-08 / 67. szám

B.-Csaba, 1882 . IX. évfolyam, 186. szám. Csütörtök, novemberhó 16-áti, BEKESMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászat! és vegyes tartalmú iap. Megjelenik hetenként háromszor : vasárnap, kedd, (féliven) és osiitörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre 8 írt Fél évre 4 „ Évnegyedre 2 „ Lapunk számára hirdetést)'- luiv telére fel van jogosítva : Uaaseustelii és Vogler czeg H6 s, Prága, Budapesten, Német n­szag és a Svájaz mi d n fővárosaiban. Főszerkesztő : GARZO GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. számu, ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közleményt czimezai kérünk. Kéziratok asm adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. nNyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helybea a kiadóhivatalban, Kleiu Ödöa urnái és Bi«> nerB. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában i» fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivata­loknál 5 kros póstautalványnyal. Még sem czinóber. (II-ÍK közlemény.) A legtöbb szélsőbaloldali politikus fegyvere a gyauusitás, és leghatalmasabb érvük az, hogy miud­untalan az ellennózetüeK hazaíiságát is kétségbe vunják. Miért ne tenné ezt Sárréti ur is, miért tartoz­nék ő a kevés dicsérendő kivétel közé ? Az ily érvek ellen nincs szavunk. Legfeljebb azt oiundjUK, hogy az, KI a népszerűtlenség árai is, itt ben, magyar nyelvou megmeri honfitársainak moiidíiiu az igazat, legalább is oly jó hazafi, mint az, ki népszerüsógnajhaszatból csaK ugy dobálja ki­lószámra népe szeine Közé a sok dicséretet. Különben nem mi vagyunk az elsők, kik azt mondjUK, a mit Sárréti ur megtámad. Többek közt ' > Eötvös József „a Falu jegyzője" czimü regé­volt az a honáruló „világpolgár", ki ugy alázta" édes anyját, hogy a Macskaháziak és .ban bemutatta nem nagyon rég mult időkből azó társadalmi, közigazgatási és törvénykezési ^taink meglehetős találó képét, s nem épen a .^élsőbaluidal az, mely országházban és gyülóster­mekben, uton-utfélen — s pedig sokkal Kevesebb alappal, csupán pártpolitikából — ugy „gyalázza" édes anyját, e hazát, hogy minden bokorban csupa korrupcziót, vesztegetést, árulást lat, mely Magyar­országot a külföld előtt ugy mutatja be, mintha an­nak parlamenti többsége csupa honáruló mamelukok­ból állana, kik lelküket, meggyőződésüket eladták Tiszának és általa a bécsi udvarnak ? S azért még sincs igaza Öanek. - Azért, most mégis jobban beusül és ismer bennünket a külföld, mint valaha ós nem nevet rajtunk! S ha százszor kozmopolitizmusról beszél, mégis A „BÉKÉSMEGYEI K0ZL0\V" TARMÁJ Az Árvák. — Elbeszélés. — Irta: Orósz La j os. I. Derült januárusi uap van, a nap oly szépen süt s mé­gis oly hideg van, hogy a hőmérő 22 °-ot mutat a fagypont alatt. Embert alig látni az utezán, s a kit nem hajt a szükség kereset utáu, bizonyára nem mozdul ki szobájából. — Boldog az, kinek mindene lévén, gondtalanul cseveghet övéivel a me­leg kályha mellett. A megye egyik Körös melletti községében vagyunk; pil­lanatra azt hisszük — a házak teteje után itólve, — hogy tákarmánycsoport, az a mit magún* előtt látunk, mert az épületek jobbára szalmával fedvék s kémény- vagy tűzfalnak hire sincs; mindamellett ugy füstöl mindnek a teteje, mintha Kiakarna gyuladni az egész. Azonban ez nem történik. A füst nem gyújt. Az egész községben románok laknak, s ezek azt állítják, hogy kémény nem épen szükséges a lakóházhoz, miután a füst a két tűzfal végébe illesztett hengeralaku vastag facsövön is ki tóiul; s ha a tető belső része a melegségtől megizzad, a rárakodó füst megkeményedik s tűzmentes réteget képez. Annyi igaz, hogy az oláh falukban a kómónynólküli há­igaz, hogy ezelőtt csikósok, jogászok és dereseinkről ismert legjobban. Persze nem szólunk mi egy Nagy Lajos, Sz. László vagy Hunyadi Mátyás dicső korszakáról, ha­nem az osztrák Kényuraloméról, melybeu nemzeti ön­állóságunk bókában heverve, hazánkról speczialiter csak akkor értesült a külföld, jha a magyar betyá­rokról, a Bakony iszonyairól oivasott valamit. Akkor Európának sem rokon- sem ellenszenvét nem birtuK, mert alig tudták létezésüuket s nem mint nemzet, hauem osztrák provincziatíént szerepel­tünk. Miért nevetne azonbau most rajtuuk a külföld, midőn zászlónk a messze tengereken ugy leng, mint az angol, vagy francziáé, midőn minden külsőség is arra emlÓKeíteti, hogy önálló, a tirs »rs<saggi,l egyen­jogositott állam vagyunk, midőn tudományunkat, irodal­munkat, művészetünket kezdik ismerni, midőn ónálló felelős kormányunk, parlamentünk, sajtószabadságunk, büntetőtörvény könyvünk van, >iidőu most csendesen, békésen fejlődhetünk—ha a s. jlsőbal nem volat ; mért nevetnének most rajtunk, azt valósaggal nem értjük s un az ilyen állítást tartjuk fölötte nevet­ségesnek . ..., Azt mondja a bölcs cziíkiró a konzulokra néz/e, hogy ezek nem Magyarország, hanem a külföld ér­dekében laknak Budapesten. Először is kérdjük a sárréti még el nem ismert tudóst, miért nem tartottak a Külföldi udvarok az uj alkotmányos aera előtt konzulokot Budapesten, miért csak Bécsben, és miért tartanak most Buda­pesten is? Hiszen — 18öl. előtt — midőn Magyar­ország még a tej és méztől folyó Kanaan mellékne­vét megórdemlette, soKKal nagyobb „érdekükben" állott volna mint most, 7—8 évi rosz termés, árviz és más istencsapása után ? zak daczára sokkal kevesebb tűzvész pusztít, mint a kéménnyel ellátott épületeknél. A faluban csak néhány magyar család lakik, de ezek sem ismerhetők fel a románoktól, mert azokká lettek nyelvben, épí­tésben ós — viseletben. A magyarnak az a két nagy hibája van, hogy könnyen aszimilálódik ós — pártoskodik, mig mis nemzetbelieknól ezt — a pártoekodást kivéve — nem fogjuk találni. Ha egy ma­gyar cseléd szolgál román vagy tót, vagy bármiféle nemzeti­ségű családnál, rövid idő alatt elsajátítja környezetének szo­kásait, tulajdonait ós nyelvét; ellenben egy oláh, tót, vagy más vallású cseléd magyarnál lakván, nem fog annak szokásaihoz — kivéve a verekedést — simulni s nem fogja nyelvét elsa­játítani egy könnyen és midőn magyar gazdáját elhagyta, is­mét azzá lesz, a mi eleintén volt. A nagy utezán köpenyébe jól beburkolt sugár, magas férfi halad gyors léptekkel a nagy hid felé, itt egy mellókut­czába térvén, egy szalmával fedett, kívülről meszeletlen ház előtt megáll; körül néz s nem látván senkit, belép az ud­varra. Oly tiszta az, hogy egy darabka forgácsot sem lehetne találni rajta. Szegény özvegy lakik a házban 6 gyermekével. Az ő lakásuk kürtőjén nem tódul ki a füst, nincs mivel tü­zeljenek. A szoba alacsony, hideg, nedves, barátságtalan, bútorzata szegényes, értéktelen, AZ ablakok kicsinyek, homályosak, a talaj gödrös, az ajtó rosz ós bunda darabokkal be raggatva. Valóban csuda, hogy a bent lakók egészségesek s meg se lát­szik rajtuk, hogy ilyen egészségtelen szobában laknak. Nos, hát mért van mégis most külföldi konzul nálunk és mórt nem volt ezelőtt ? Világos hogy azért, mivel most ismernek, azelőtt pedig nem ismertek és nem tartották érdemesnek ér­dekeikeit itt speczialiter képviseltetni. Mi pedig csak azt akartuk azokkal a konzulok­kal konstatálni, hogy igenis ismernek Külföldön, mit az ur tagadott. Az egyszer bizonyos, hogy egy külföldi hata­lom nem Küldi konzuljait ide, hogy nekünk használ­jon, hanem hogy sajat országa kereskedelmi ós köz­igazgatási előnyének szolgáljanak. De miért küldi egy­általán ? Mert kezdi belátni, hogy mi, Magyarország, is számitunk az európai konczercben, hogy nem elég ha Bécsben képviselteti magat, mert nem vagyunk többé osztrák provinczia, hanem önálló ország, me­lyet respektálni, számba venni kell azon országnak, mely a maga igaz érdekét aKarja képviseltetni. Osak tessék Bodóné-Sárróti asszonyságnak a tárgynál maradui, mikor a bor árát kérik. Ön azt mondá: összeforrtunk czinobérré Osztrák­országgal, hogy fel nem ismerhető ezelőtti önállóst gunk. Mi azt mondtuk, ez nem igaz, mert jobban felismerhető mint ezelőtt, ime, többeK közt ,a külföld kon­zulokat is tart most uálunk, igy tehát ismer bennün­ket. Hogy a saját érdekéből tartja-e vagy mi okból, arról egy betűt sem szóltunk, mert hogy miért, tartja azt minden gyerek tudja. De épen az, hogy a saját érdekéből tartja itt, hogy érdeklődnie kell magát spe­czialiter irántunk, az bizonyit az Ön állítása ellen s a mi felfogásunk mellett, t. i. hogy nem igaz, misze­rint külföldön most nem ismernek és kinevetnek, ha­nem való igaz, hogy most jobban ismernek és számba vesznek, mint önálló országot. De menjünk tovább. (111-ik közlemény követk.) Emberünk kopogtat s a „szabad" szóra belép. — Ön az Tódor? kórdó az özvegy, ki apró gyermekeit takargatá valami kopott paplannal. — Juj, beh hideg van ide bent — szólott Tódor s fo­gai szinte vaczogni kezdtek. — Öt nap óta nem volt tűz a szobánkban felelt az öz­vegy — nincs fa, mivel fütsek; szegény gyermekeim majd megfagynak. — De hát a szomszédba nem kaphatott volna egy kis fát asszonyom ? — Pénzért igen, de az nem volt. — Az baj; nálunk a nélkül is kapott volna. — Nem mehetek mindég önökhöz. — Nem, nem; de mikor az ember kényszerítve van akkor oda megyen, hol tudja, hogy segiteni fogják A paplan alól valami nyöszörgés hallatszott s a követ­kező perezben kinos sóhajtás . . . , Istenem, meghalok éhen, anyám adj egy kis kenyeret!" szólott az éhség — ós hideg­től kínozott gyermek, mely körülbelől öt éves lehetett. — Nincs, fiam,, felelt az anya s könyei zápor módjára kezdtek hullani arczára. Tódor mintegy megkövülve állott a hideg kandalló­hoz támaszkodva s hirtelen nem tudta mit csináljon. (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom