Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-06-06 / 66. szám

Mi Dörner Ferencz főhadnagy ur tájékoztatása czéljából az ügy eddigi állását rövideden ismét előterjesztettük s ujabban is ugyanazt jelentettük ki, a mit előbb Oláh György és Terérényi Lajos urak előtt kijelentettünk s minthogy az ajánlott elégtétellel nem elégedtek meg és fegyveres elégtételt követeltek, ismételten hangsúlyoztuk, miszerint miután a megbízónk által eddig megajánlott elégtételt teljesen kielégítőnek tartjuk, megbízónk részéről másnemű elégtétel adásra csakis azon esetre érezzük magunkat kötelezettnek és hajlandónak, ha egy e kérdés elbírálására alakítandó becsületbíróság kimondana, hogy Jancsovits Emil ur fegvveres elégtételt követelhetni jogosítva ós Dr. Báttaszéki ur ilyennek adására kötelezve van. Erre Dörner Ferencz és Oláh György urak kijelentették, hogy ők maguk részéről az ügyet befejezettnek tartják és azon nyilatkozatunk után, hogy mi is az ügyet részünkről hasonlóan befejezettnek tekintjük, eltávoztunk. Miről kiadtunk ezen nyilatkozatunkat. Kelt Nagyváradon, 1882. május 30-án. Rotlimann Lipót, ügyvéd. Laszky Ármin a „Szabadság" kiadója. Mi világlik ki ezen itt közzétett nyilatkozatokból? Hogy egyszerűen nem való és érthetlen ferdítés az, miszerint lovagias elégtételt adni nem akartam, mert kezdettől fogva írásban akartam kinyilvánítani, hogy Jancsovits Emiit és apját sérteni nem volt és nem lehetett szándékom, hogy azért kívántam a féltől a felebbezés aláírását, mert a felebbezés ezen részét a dologhoz nem tartozónak véltem, azt tehát magainévá nem tettem, magamévá tenni nem akartam. Ugy hiszem, ez már magában véve a leglovagiasabb elégtétel, melylyel hasonló esetben minden józan gondolkozású ember megelégedett volna; kiviláglik, hogy azonban a magam ügyében bíró lenni nem akarva, mindazonáltal föltétlenül, bármely elégtétel nemének alávetettem inasam, melyet megbizottaim meghatározni fognak; hogy első izbeni megbizottaim visszalépésekor nem fedeztem magam az ő véleményükkel, hanem másokat küldtem ki, kiknek határozatát feltétlenül elfogadni előre leköteleztem magam; hogy ezen masodizbeui megbizottaim saját nézetüket sem akarván az ellenfélre oktrojálni, ily esetben a lehető legillendőbb es leglovagiasabb expedienst, a becsületbiröságot hozták javaslatba; hogy Terényl Lajos ur, az ellenfél egyik megbízottja, belátván ez ajánlat jogosságát ós azontúl menni meggyőződése ellenére lövőnek vélvén, visszalépett Jancsovits Emil képviseletétől; hogy öten, Launer Károly, Jeney La,jos, Rothinann Lipót, Laszky Á. és Terónyi Lajos urai voltak egy ellen — Oláh György ur ellen, kik kinyilvánították, miszerint több elégtételt adni nem tartozom mint az önként megajánlt nyilatkozatot, esetleg egy becsületbíróság határozatának magam alávetni ; hogy ezt megbizottaim Korlátozó utasítás nélkül, sőt teljhatalommal felruházva s azon előleges kijelentésem alapján tették, hogy én föltétlenül alávetem magam a legvégső elégtételadásnak is, ha igy határozzák. Kérdem, tehát, igaz-e az, hogy ón jelen ügyben a lovagias elégtételt megtagadtam ? Igaz-e, hogy én — habár az illető felebbezés állítólag sértő része, intenczióm ellenére került a beadványba és habár ép azért tagadtam meg szignaturámat, mert nézeteimmel ebbeli tartalma akkor nem egyezett — igaz-e, kérdemi, hogy az abban foglalt sértésekért lovagias elégtételt adni „erkölcsi és fizikai bátorsággal" nem birtam ? Vagy gyermekjátékká kellett volna alacsonyítanom ez ügyet és hai-madszor is megbízottakat nevezni, kik tekintetbe véve a fenforgó körülményeket, mint komoly emberek valószínűleg ismét legrosszabb esetben a becsületbiröságot hozták volna javaslatba? Tényleg beszéltem is ez ügyben még Schütz Albert ur nagyváradi kartársammal és még egy úrral, kinek nevét, adott szavamhoz képest el kell hallgatnom és előadva nekik az eddigi tényállást, ők határozottan kinyilvánították, miszerint ők is csak ugy járnának el mint eddigi megbizottaim. Mit kellett volna tehát tennem, hogy Jancsovits Emil rögeszméjének eleget tenni szerencsés lehessek? Csak egy ut lehetett volna, t. i. egyáltalán megbízottak nélkül adni meg neki az elégtétel azon nemét, melyet ő, a becsületbíróság határozatának sem akarván alá vetni magát, tőlem kívánt. Ily ajánlatot azonban nekem Jancsovits Emil mai napig nem tett és nem tétetett. Nyugodt öntudattal mondhatom tehát, nem rajtam mult hogy Jancsovits Emil a kívánt elégtételt meg nem kapta, hanem saját tapintatlanságáu ós csökönyösségén, mellyel magát csalhatatlannak tartván, mindent arrognlt az ő téves felfogásának ós mások helyes fölfogásának mit sem akart engedni. Önérzettel visszautasítom tehát ennek a csalhatatlan hősnek aljas kifejezéseit ós reá visszahárítva azokat, nyomorult rág alomnak nyilvánítom állításait, míg a fenti bizonyítékokkal támogatott tényállás ellenkezőjét nem bizonyítja. Nem az hitvány, gyáva, pimasz, ki ugy jár el mint ón ez ügyben eljártam, hanem az, ki bízva abba, hogy a sportklub tagja, hol hónapok óta vívni, lőni és boxirozni tanul, bízva tehát nagyobb fizikai erejébe és jártasságába, minden áron a legvégső határig akar menni, midőn őt intelligens lovagias egyén mást határoz, s midőn kezdettől fogva bebizonyítják nekie, hogy itt az illető kit elégtételre felhív, sérteni nem akarta. Ez az igazi, hitvány, gyáva, pimaszság. Nem az a hitvány, gyáva, pimasz, ki előre kijelenti, miszerint ha megbízottjai jónak találják, bármely elégtételadásra kész, hanem az, ki a fenforgó körülmények közt egy becsületbíróság határozatának sem akarja magát alávetni, e fölé is helyezi saját téves nézetét, s ki be nem látja, hogy az ellenfél minden lehetőt megtett, s nem rajta mult, hogy oly őrült megbízottakat nem talált, kik az ő rögeszméjének hódolnak. Igaztalanul megtámadott becsületem védelmére kénytelen vagyok még szólni valamit a kérdéses 485/82. számu felebbezés tartalmáról is, hogy megítélhesse a közönség, vájjon még azon esetben is, ha csakugyan ón szerkesztettem volna az illető felebbezóst, igaz-e csak az is, hogy ón „mások becsületében gázolni elég vakmerő voltam." Az illető felebbezés, melyet Jancsovits Emil nyílt terének megjelenése után figyelemmel átolvastam — legerősebb kitételei, melyek nevezett nyiltterezőre ós Jancsovits Pál alispán úrra vonatkoznak, a következőkben foglalhatók össze. Kulissza mögötti titkok is fordultak elő — ez állitattik a felebbezésben — Braun Mihálynak felebbezők elleni ügyének elbírálásánál. Jancsovits Pál alispán ur volt azon bíróság elnöke, melyben fia Jancsovits Emil ügyvéd vódenezónek ügye albiráltatott; Jancsovits Pál alispán ur, a papa, Jancsovits Emil a fiu által signált sürgős beadvány folytán, a máj. 15. első bíróságilag elbírált ügyben már 17-én elrendelte a végrehajtást a hitközség ellen, még mielőtt csak a határozat kézbesítését tanúsító kézbesitő ivek is vissza jutottak volna hozzá, tehát mielőtt csak meggyőződóst is szerezhetett volna magának, vájjon megkapta-e egyáltalán a paaaszlott község a határozatott; elrendelte, daczára annak, hogy ily esetekben a törvény a felebbezóst megengedi nemcsak, de nem rendeli azt, hogy csak birtokon kivül lehetne felebbezni, pedig ott hol csak birtokon kivül felebbezhető egy határozat, ez kivótel, ós mint ilyen a törvényben speczialiter jeleztetetik, jelen esetben pedik nem; elrendelte daczára annak, hogy jelen esetben a panasz megvizsgálását meghagyó miniszteri leirat speczialiter kiemelte, hogy az ügy elsőfokulag világosan pláne a „folyainodási ut nyithagyásával" intéztessék el. Az volt mondva azután, hogy ebből az eljárásból kiderül miszerint szent igaz, hogy Jancsovits Emil a fiu, a legalkalmatosabb ügyvód oly közigazgatási ügyekben, melyekben Jancsovits Pál ur, a papa a bíró; hogy ily állapotok ázsiailag kedélyesek. Ennél nem találhattam a felebbezésben sem többet, sem kevesebbet, mi Jancsovits Pál ur az apára, vagy Jancsovits Emil a fiúra vonatkoznék s mi sértést képezhetne. Minthogy azonban én ezen megbízó felem által állított tények — mert sértő szó egy sincs a felebbezésben — valóságáról kellő meggyőződést nem szerezhettem magamnak, s olyant, mi talán nem áll, állítani még mint a fél képviselője sem akartam : azért tagadtam meg szignaturámat s kívántain, hogy személyesen írja alá a fél azt, mit ő mint valót állit, tehát akkor is már a lehető leglovagiasabb intenczió vezetett. Ha azonban azt tudom, mit most tudok, biztosítom Jancsovits Emilt, hogy igenis szignáltam volna a beadványt. Azóta ugyanis, mert oly fennen hangoztatták, hogy becsületükben gázoltam alaposan utána néztem a dolognak és a magain szemével a következőket tapasztaltam. Szent igaz és mindenki meggyőződhetik róla, hogy Jancsovits Emil volt a fenforgó ügyben a fél, Braun Mihály gyulai ügyvéde, hogy ő járt el a közig, bizottsági tagoknál, hogy Jancsovits Pál ur volt azon bíróság elnöke, mely az ügyet elintézte ; hogy a tanfelügyelő ur eleinte visszautasította az ügy előadtnányozását mint nem hozzá tartozót, s csak mikor az alispáni hivatalból ínég egyszer ráírtak, hogy indokolja, miért nem adja elő, akkor vette magát reá az előadásra; hogy Jancsovits Emil még máj. 15-én, az előadás után azennal telegrafirozott a sakternek, hogy megnyerte ügyét, hogy 15-én hozatván a határozat, Jancsovits Emil kérte 564. szám alatt már 16-án az executiót, és hogy Jancsovits Pál ur azt 17-én hűségesen, a kézbesítési iveket sem várva vissza, elrendelte. Kinek becsületében gázolt tehát az, ki ezeket állította, bárki lett légyen is ? Kit sértett meg, kit rágalmazott, mikor igazat mondott ? Lehetséges, hogy tévedek, de most midőn az ügy állásáról magam meggyőződtem, nem habozom kimondani hogy felfogásom szerint az ilyen dolgot egyáltalán helyesnek ós megengedhetőnek nem tartom, és nyíltan szemérmetlenségnek vélem, ha bármily ügyben a bíró apának a neve az ügyvéd fiúnak a nevével összeköttetésbe jő. Mondom, lehet hogy tévedek, de én az ilyet megengedhetetlennek nem tartok. Nekem oly magasztos fogalmam van egy alispánnak, mint a közigazgatási bíráskodás órczuél ínegingathatlanabb ellenőrzőjének feladatáról, hogy abban a tóvnózetben vagyok, miszerint hozzá még a gyanú árnyékának sem szabad férni, és hogy épen akkor nem kell nekie olyan nagyon sietnie egy execntio birtokon kívüli elrondelóíjév-el, mikor a saját ügyvéd fiára nézve olyan roppant sürgős a dolog. S midőn találkozott egy egyszerű polgár a ki ebbe a darázsfészekbe nyul s meg meri mondani az igazat, azt Önök terrorizálják ? Az ügy ü^yvódót fegyverrel akarják elnámi tani, magát a felet vizsgálatokkal ? Hisz Göndöcs ur többet mondott Jancsovits Emilnek, de arra hallgatott. Most egyszerre megszállotta a n így hősiesség ! Miért? Arra könuyü a felelet! Engem azonban az Önök fenyegetései, piszkolódásai nem fognak elnémítani, habár a hatalom a maguk hátát fedi, s én csak magamra vagyok utalva, s azt az öremet sem fogom szerezni Önöknek, hogy a lovagiasság ellen bármit is tegyek mit helyeselni nem lehet, mint azt most is, reínéllem, mindeu igazságos ember előtt bizonyítanom sikerült! Dr. Báttaszéki Lajos.