Békésmegyei közlöny, 1881 (8. évfolyam) január-december • 1-156. szám

1881-10-02 / 119. szám

B.-Csaba, 1881. VIII. évfolyam, 119. szám. Vasárnap, oktoberhó 2-án. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú iap. Megjelenik hetenként háromszor: vasárnap, kedd, (féliven) és csütörtökön. ELOFIZETESI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egősz évre 6 frt Fél évre 3 „ Éviiegyedre 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Ilaaseiisteiu és Vogler ezég iléos, Prága, Budapesten, Mérne n szág és a Svájez minden fővárosaiban Főszerkesztő : GÁRZÓ GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÉSJ KIADÓHIVATAL : Appoiiyi-utcza 801. szá/nu Ház, uov.i a lap szellemi és anyagi raszét illető inindea közleményt czimezni kérünk. icónlratok. noiia adatnak, vissza. Egyes szim ára 10 kr. A keddi színi ára 5 kr. Kapható Biener Bernát kereskedő urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyllttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőség és kiadóhivatalban és Biener B. ur nagytőzsdéjébe i, de Povázsay László úr nyomdijában is fogadtatnak el olőfi/.etések és hirdetések; vidéken a postahivatalok , . nál, 5 kros póstautalványnyal. rietcsi felhívás n íí 1881 évi 4-dik évnegyedérc. Évnegyedre l frt 50 kr. Előfizetni lehet B.-Csabán a kiadóhivatalban, a nyomdában, Biener B. urnái, vidékről logczélszoriibben postautalvánnyal. B.-Csaba, szeptember hóban. A „Békésmegyei Közlöny" hiadóhivatala. Heg egyszer a kövezett utakról. ív. Elmélkedésünk eddig csak általánosságban mozgott. Móg csak azt sem mondottuk meg, hogy voltakép minő kövezett utat óhajtanánk, ós hol ? De hisz arra szükség nem is volt, mert a kérdés még mindig csak oly stadiumban van, hogy máskép, mint elvileg, nem is tárgyalható. Különben, ha bebizonyodtiék, hogy kövezett utat elviselhető költséggel képesek vagyunk ópiteni, igen könnyű feladat lenne meghatározni, hol van arra legnagyobb és legsürgősebb szükség. Azt hisszük, nem nagy vélemény-különbség volna köztünk ós t. olvasóink közt, ha nézetünket abban mondanók ki, hogy először a főbb községek azon utczái, melyek a vasúti állomásokhoz vezetnek, majd a vasút nélküli községek közt levő nagy forgalmú megyei utak, végre pedig a nagyobb városok főbb utczái volnának kövezendők. De ennél fontosabb az„ mikóp lenne a múltkor felvett kérdés megoldható, fi. i. hogy lehetne az előbbi fejtegetéseinkben elmondott előfeltételek, (jó viziutak) mellett kevés Költséggel létesiteni a köutakat? Eddigi útépítési rendszerünk az, hogy a vármegye és az egyes községek pontosan összejegyzik és szigorúan behajtják a megyéi illetőleg községi elég terhes közmunkát, s aztán a közigazgatási bizottság utján meglévén határozva azon útvonal, a mely javítandó, a szolgabirák községi mérnökökkel, már t. i. a hol ilyenek vannak, kiadják a napszámosoknak a szakmánymunkát s azok aztán megépítik az utakat, vagyis a drága napszámért, megdolgoznak, — hogy a legközelebb beálló eső teljesen tönkre tegye a munkájokat s az utak még járhatatlanabbakká legyenek, mint voltak. Tehát a vármegye ós a községek évenként hűségesen beleölik a sárba a közmunka ezreit a nélkül, hogy abból a közönségnek valami haszna volna. Olyanok csinálják az utakat, a kik ahhoz nem értenek, s oly munkát vógezneK, a mely költséges ugyan, de teljesen haszontalan. Ily rendszer mellett a kövezett utakkal is ugy volnánk, hogy a nagy költség meglenne, da az utak alig volnának járhatók. Tessék csak a már meglevő kőutainkat megnézni, ha feltevésünk igazságáról meg akar valaki győződni. Tehát először is olyan kószitse az utakat, a kinek mestersége, a ki ahhoz tud, mert csak attól várA „BÉKÉSMEiiYEI WIáM" TÁliCMJA. Konkoly a búzában. Elbeszélés, irta: V a c a n o Emil. (Folytatás.) Nincs semmi a földön, ami oly ingerültté tehet, mint oly asszony, kit többé nem szeretünk. De ez ingerültség csak pár perczig tartott. Lelkében feltűnt amaz idegen, halvány asszony emléke. Ehez indult. De háta mögött állott Myrtha grófnő. Ajkán mosoly, arczán boldogság. „Ejnye nem sikerült ! kiáltott fel kezeivel tapsolva. Epon most akartam befogni szemedet, hogy találd ol ki az?" Krisztián elámult csudálatában. „Igen, és Dina? —" kérdé. „Oh már jobban van. Mikép lehetnék én máskóp oly jókedvű? Épen elszenderedett kissé. De üzenetet ád részedre. Jer, jer, kopé a szobámba, beszédem van veled." Krisztián gróf megkönnyebülten lólekzett. Azt fejté, hogy folesége többé nem szeszélyeskedik vele. „Jó, jó nagynéném, — de most a faluba kell mennem." „Ugye, ahoz a halvány asszonyhoz — mondá tréfálkozva. Arra még van időd. Velem kell jönnöd. Pontos ügy. Talán már tudod is !" Krisztián grófnak szinte tetszett nagynénje tréfálkozása. „No hála Istennek, feleségem észre tért" — gondolta magában e szerelemkedéssel bizonyosan felhagy." Karját nyujtá a nagynénének s szobájába kisérte. „Igy ni. Ülj le Krisztián s halld az üzenetet. Dina grófnő megbiaott engem, veled az elválás felől értekezni." Krisztián grófot dévajkodó nagynénjének o kijelentése csakugyan ámulatba ejtette. Azt már még sem hitte, hogy a reménylett szabadság az — elválásig terjedhetne. Ez váratlanul jött s — meglepte. Arcza lángba borult s hirtelen felugrott. „Az elválásról?1 kiálta fel nagy hangon. „Es miért?" A nagynéne kaczéron ide-oda ringatta vén fejét s mosolygott. „Hiszen ez igan egyszerű. Mert már nem szeretitek egymást, kedves gyermekeim!" — válaszolt a nagynéne. „Az egész dolgot már régan előre lehetett látni; Dina csak életedet keserítette, mert azt hitte, hogy téged szeret; te pedig vértanuként érezted magad a szerencse áldozat oltárán. Borzasztó volt látni e polgári drámát. Dina végre belátta a helyzet tarthatatlanságát. — Csak bizzátok magatokat reám gyermekeim; én életemben már 8 elválást eszközöltem. Dina teljhatalommal ruházott fel. Mindenekelőtt tehát mikor lesz időd az ügyet rendezni ? Ahoz a személyhez talán délután is rá érnél lemenni ?" A gróf — mintha kővé vált volna, ugy ült székén észro sem véve, mint veregeti kezét a dévaj nagynéne. „Elválasztani — bennünket!" kiált fel. Ezt Dina nem akarhatja 1" Izgatottan fei s alá jár a szobában. „Elválásról csak akkor lehet szó, ha egyik a másikat gyűlöli!" A nagynéne ügyesen megragadja a gróf kezét, maga mellé vonja s mutatóujját orrára téve igy szól: „Krisztián mond meg igazán, fiát szereted te Dinnát ?" r — Es kaczag. Krisztián gróf kissé zavarba jö 8 megszabadítja magát nagynénjétől. hatni jót, s csak azt lehet felelősségre vonni, Igen, a felelősség is egyik feltétele a jó utaknak, igy a kövezett ujaknak is. Most a közigazgatási tisztviselőket vonjuk kérdőre, kérdezzük az utakat.de azok könnyen tisztázzák magokat, rámutatnak a talaj természetére és a kedvezőtlen időjarásra és azzal — minden rendben van. Ok csak azért felelősek, hogy a közmunkaerő elfogyjon, vagyis a meghagyott munka el legyen végezve, a többi az úristen gondja ós az időjárásé. A mondottakból könyen kivehető, hogy mi sem azt nem helyeseljük, hogy az utak megyei költségen, sem azt, hogy olyanok által készülnek, a kik ahhoz nem értenek, sem azt, hogy azokért senki felelősségre komolyan nem vonható. A megyei utak készítését egészben véve vállalkozóknak kellene kiadni. Ezzel azt érjük el, hogy lesz a kitől követelhetjük, hogy az utak járhatók legyenek, s közigazgatási tisztviselőink egy nagy tehertől és gondtól szabadulnak meg. A feltételeket, melyek alatt az utak készítése kiadandó volna, természetesen e helyt pontosan nem Írhatjuk körül, csak az eszmét akarjuk megadni. Mi ugyanis úgy gondoljuk azt, hogy vagy a közmunkaerő átadatnék korlátlanul az illető vállalkozó rendelkezésére, vagy pedig uj közmunkaadózási rendszer hozatnék be, a mi abból állana, hogy minden közúton vámot volna feljogosítva az illető szedni. Ez utóbbi leginkább a kövezett utakra vonatkozik, mert más uton bajosan volna keresztülvihető. Lássuk tehát, hogy a kőutakra nézve mikép gondoljuk mi a vállalkozást. „Az ördögbe hát" kiált fel felindultan — „szeretem-e? Szeretem úgy, a mint minden tisztességes ember szereti feleségót. Hogy féltékeny volt ós engem folytonos szerelmi vallomásra kényszeritett az bizony sokszor igen terhemre volt.. De most, midőn hagyott ábrándoskodásával egész jól együtt lehetünk ismét. Elválni! Csak egyszerre nem gyűlöl talán ?" „Es miért nem ?" szólt az öreg nagynéne a zsölyeszék szegletéből. „Dina engem gyűlöl? Da az Istenért miért?" — kiáltott fel haraggal. „És te valóban nem sejted az okát ? Egyszerűen azért, mert oly soká azt képzelte, hogy téged szoret!" A gróf egyszerre csudálatos nyugodt lett. Azon gondolat, hogy Dina soha som szarette — szomorúsággal tölté el. Oly szerelmet, melyet meguDtunk, legalább emlék gyanánt akarunk megtartani. Hogy Dina már nem szereti, örömet és könnyebbséget okozott neki. Da azon gondolat, hogy soha sem szerette öt: az életét üressé, szegénynyé tette. Sokáig szótlanul állott a gróf, mig nagynénje, — keresztbevetett lábakkal, s fejét, mint valami leveletlen nyári virág oldalvást hajtva — apró pislogó szemeivel vizsgálta arezvonásait. Végre a gróf erős hangon igy szólott: „Nagynéne, Való az, hogy Dina engem látni sam akart. Valld meg, hogy csak tettetett volt betegsége; Gyűlöl engem?" „Azt hiszem, szerelmi öncsalódása egyszerre ellenszenvre változott." (Folyt, köv.)