Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-08-12 / 155. szám

B.-Csaba, 1880. VII. évfolyam, 155. szám. (sütörtök, augusztus 12-én. 8EKESMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve kiildve: egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 frt. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség: Apponyi-utcza, 891. számú ház. Kiadóhivatal: Takács Árpád nyomdája. Egyes szám ára 4 kr A szerdai és szombati szám ára 3 kr. Kapható Griinfeld I. könyvkereskedő urnái. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttcr"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken a postahivataloknál 5 kros postautalványnyal. Nyílt levél a szerkesztőhöz. Temesvár, 1880. aug. 7. T. kartárs ur! Mint Békésmegyének egyik volt jelentéktelen polgára, évek óta, mióta volt lakhelyemet: B.-Gyulát elhagytam, mindenkor a legnagyobb érdekkel olvastam és olvasom élénken szerkesztett becses lapját, hogy az ottani egyes eseményekről érteBÜljek, a mondhatom, hogy magamnak ez által nem csak kellemes időtöltést szereztem, hanem igen gyakran az elmúlt szép idők emlékei is fel lettek keltve szivemben s igen gyakran öröm, de sokszor fájdalomteljes hullámzásba jöttek lelkem húrjai. De nem erről akartam szólani. A napokban olvastam becses lapjának tárcza rovatában „Divat és illem" czim alatt egy esetet, mely a megye egyik városában egy utóbbi tánczvigalom alkalmával merült fel s mely esetben egy hölgy az őt tánczra felkérő fiatal embert megkosarazta. A tárczában a nők jogai vannak fejtegetve, s helyeseltetik, vagy legalább is igazoltatik a hölgy eljárása, mert — mint mondva van — a nőtől megkövetelni nem lehet, hogy tánczoljon mindenkivel és bárkivel. Ne feledjük el, hogy először is illemről van a szó, továbbá tánczmulatságban vagyunk s csak azután kell a nők jogait venni különösen tekintetbe, mert nézet szerint, az illem iránti kötelezettség egyoldalú nem lehet, s igy nem is kizárólag a férfiak kötelessége az udvariasság és illedelmesség. Szereny nézetem szerint az illető hölgy eljárása semmiféle körülmény vagy álokoskodás által ki nem menthető, mert épen az illem, mit különösen a szép nem oly igen megkövetel a férfi világtól, teszi a hölgynek különös kötelességévé hasonló visszautasításoknak minden ároni elkerülését, s feltéve, — ejí -különben a szerény, szelid és udvarias fiatal ember tapintatos eljárása után következtethető is, — hogy tényleg ok a visszautasításra nem volt, ak| kor ama fiatal hölgy magaviselete a pártfogást vagy igazolási törekvést semmiesetre sem érdemli meg. Tánczmulatságokban jogokról épenséggel nem beszélhetünk, valamint kötelességekről sem. Ott csupán csak az illem és udvariasság szabályai a mérvadók, melyeknek bármely oldalról történt megszegése nem quahfikálható egyébnek, mnt pöffeszkedésnek vagy neveletlenségnek. Igaz, hogy a nőemanczipáczió eszméje nem terjedt el nálunk még annyira, hogy például: tánczmulatságokban a nők kérhetnék fel tánczra a férfiakat. Azonban tekinsük csak meg közelebbről a dolgot, vájjon találunk-e ebben a férfiakra nézve valami jogot ? Határozottan nem! és nem tévedek, ha állítom, hogy ezen jognak deklarált kötelességet száz közül legalább is kilenczvenkilencz férfi szívesen átengedné a szép nemnek; de azt már nagyon kétlem, hogy j ezen előnyt a hölgyek elvállalni hajlandók is volnának, mert ez által elvesztenék láí baik alól azon piedestalt, melyen most áll; va a férfi világ tartozó kötelessége a nők előtt hódolni és azon kegyért esdeni, hogy kérését figyelembe venni kegyeskedjék. Már most, ha a tánczmulatságban az | illem: a törvény, mikép lehet egy indokolatlan visszautasítását kimenteni? Mert, ha az illető hölgy nem tánczolt volna a felkérés után senkivel többé, akkor nem volA „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Pesti séták. III. (Folytatás ) Nem, nem! Ma más viszonyok közt élünk. Lejártak már azok a századok. Látja kisasszonyom, egy példát hozok csak fel. Szép, deli, művelt, kellemes volt a férj, nejének első szerelme. a fővárosba jöttek. A zaj, élvek özöne, udvarlók serege élkábíták a nőt, pedig szerette fórjót. Hiszen elváláskor térden csúszott annak lábai elé, nem a megszokott kényelem, jó név miatt; hiszen gazdag volt ő is, más szebb névvel cserélte volna fel férje nevét. De röpke szeszély* könnyűvérűsóg s az első botlás megvolt. És mégis azontúl magányba vonult az elválás után ós ott halt meg szépen, fiatalon. Bizony : Csodás keverése roaz s nemesnek, A nő: méregből s mézből összeszűrve. Még se fáradt ki? Különben itt vagyunk a gyönyörű fürdő előtt. Éldeljük a látvány gyönyörét. Itt nem a természet, itt a művészet keze látszik a pompás virágágyaknál. Szerény nefelejtsek s lobéliák itt már bókot várnak, s az egészen fácskává növesztett muskátlik meg ie érdemlik. Messziről azt vólnők, rózsafák. De a rózsa illata messziről ida csal. Végre lepihenhetünk. Két asztalt is összetétettünk, egynél nem fértünk volna el. És mégis oly feszes a társaság. — Miért? kérdó kisasszonyom, pedig tudta j jól. Lássa, milyen különös és mégis nagyon érthető. Társaságunkból hárman testverek, hárman idegenek, hárman jó barátok, hárman ellenségek, három közönyös személy, és két patikárus. És mégis tizen vagyunk. A villámfénynyei világított felső vendéglő hamar megtelt. Mi már készültünk haza felé, s még mindig jöttek vacsorálni. Vegyék a kendőket, a hajó rögtön indul. A hajón aztán felvehettük volna az elejtett fonalat, de sokkal vidámabban voltunk. Az egyik gavallér életéből beszélt el egy felette érdekes epizódot, az ő megijedését. S azt oly taglejtéssel kisórte, hogy a mellette álló matrózt majd lesodorta a lábáról, három asszonynak lábára hágott, egy kendőbe beleakadt kabátujjának gombja — mintha Robin pajtás (de az igazi t. i. a „SzentIván-éji álom" tündére) csinálta volna ezt a furcsa összevisszaságot. Bizony, rosz manó, csináltál te ma eleget...! De legrosszabbat akkor, midőn a korai elválást intézted. A fáradt tagok nyugalomra vágytak, a bágyadt lélek pihenésre. Azok egy éji álom után felüdülnek, de ez. . . ? A léleknek nem a zsibbasztó pihenés kell. ... Jó éjszakát! IV. Az utolsókat is lesétáltuk. . . Betelt a lélek a fenséges látvány gyönyörével, mely az erdőkoszoruzta Svábhegy kiszögelő fokárul elénk tárult : az élénk főváros képe, karcsú tornyai, kiemelkedő középületei, a kanyargó folyam, szigetek, távoli helységek kifehérlő házacskái, meszszi hegylánczok kékes, ködös sorozata. Zakatolva indult a fogaskerekű vasút mozgonya, lassan haladva a folyondár-övezte villák, élónkzöld szőllőkertek között. Megindult a lóvonat is. Lassú üggetésben értünk a csendes városmajor ligetei mellett, az ódon házak, omladó kerítések oldalán az ifjú Margithidra. Mogorva Tritonok néztek reánk az oszlopokról, mintha csodálnák, hogy társaságunk olyan szótalan, olyan csüggeteg. Önök, hölgyeim kifáradtak a szüntelen sétákba, ; untalan barangolásokba : mi pedig szomorúan elmerengtünk, hogy mily rohamosan járt le ez az idő, melyet mi nekünk, csendes bús magyaroknak s a zajgó fővárosnak szántak. Hallgattunk. Hallgatagon szálltunk le, hallgatagon ballagtunk a lármás utczákon, hallgatagon néztük meg az inkább rideg fogháznak, mint derült vigadónak