Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-12-19 / 243. szám

„Békésmegyei Közlöny* 1880. 2 34. szám. * majdan — az egyetemet is végezve — ügy­védeket, orvosokat, mérnököket és tanáro­kat szolgáltassanak a hazának. Mindenesetre ; igen dicséretes törekvés és akkortájban nagy •szükség is volt reájuk. Hanem azóta bezzeg változtak a viszonyok. A változó viszonyo­kat azonban a szülők nem akarják tekin­tetbe venni- a tudományos pál\ákat min­dég uj jövevények árasztják el. Orvosokra természetesen még mindég nagy a szükség; a gazdasági élet hullámzása ha van is némi összefüggésben a közegésségi állapotokra, még sem döntő momentuma azoknak. De a mérnökökre szomorú idők járnak. Nincsenek nagyobbszerü építkezések, a gyári ipar pang, a vállalkozó erély meg van zsi­basztva. Sőt nyilvánvaló dolog, hogy tavaly maga az állam is kénytelen volt szolgálatá­ban állott mérnökeinek nagy részét csekély végkielégítéssel elbocsájtani. A tanári pálya, a hivatások legsulyos­bika, szintén érzi a mostoha idők hatását. Az állam budgetje oly sok oldalról van igény­be véve, hogy a legfőbb kulturai ügyre, a közoktatásra, igen szűkmarkú javadalmazás jut. A felekezeti, vagy községi tanodák szin­te igen mérsékelten dijjazzák a tanárokat és nyugdijat nem biztosíttatván számukra, igen kétes helyzetnek teszik ki őket vénsé­gükre. Sőt mi több, számos miiveit, képzett ifjú tanár küzd mindenféle foglalkozásban az élet nyomorával, mig állomáshoz juthat, a melyet szintén nem kitűnő bizonyítványok, hanem befolyásos emberek protekcziója sze­rez meg számára. És mit mondjunk az ügyvédekről, erről a sokat emlegetett és még többet ócsárolt karról? Az is az idők mostohaságát sinli, de a lehető lognagyobb mérvben. A külföld — egyéb szép epiíhetonok­tól eltekintve, — a fiskálisok országának nevez bennünket. És igen találóan, mert ma­gában a fővárosban hetedfélszáz, azaz több ügyvéd van, mint egész Alsó-Ausztriában. Az egész országban 4700 ügyvéd van, mi mindenesetre igen sok a népesség szám­arányára való tekintettel. Túlzott szám volna még akkor is, ha a régi közgazdasági viru­lás idejét élnénk. És innen van az, hogy előállott a társadalomban egy egészen mo­dern néposztály, melyet már a drámaírók is kezdenek kizsákmányolni, nyújtván a kö­zönségnek igen humoros bár, de egyszers­mind tragikus alakokat. Nagyon szomorú jelenség ez uraim! Az ügyvédi kar tekinté­lye mélyen alászállott, lelketlen ügyvédek a megélhetés súlyos gondjaitól üldözve •— két­ségbeesett eszközökhöz nyúlnak és a kivé­teles bűnökért az egész kar becsülete szen­ved csorbát. A műveltség és anyagi nyomor összetalálkozása nagyon veszedelmes jelen­ségeket szoktak felmutatni a nemzetek éle­tében. A czivilizált nyugat felöl veszedelmesen forongó mérges soczialis kérdések hallatsza­nak át hozzánk. Hiába nehezítették meg az utóbbi időkben a tudományos pályákat — évről-évre szaporodnak az egyetemi hallga­tók és az egyetemek fakultásai a legnagyobb szigor daczára is, százával kénytelenek vesz­tegetni évenként a diplomákat. A kultura tekintetében nemcsak hogy eleget tettünk rövid időn a czivilizaczió kö­vetelményeinek : hanem határozottan tul­termeltünk. Fordítsuk figyelmünket inkább az anya­gi haladás felé. Iparunk és kereske­delmünk kétségbeejtő zsengeségben szen­ved. A XIX. század liberális áramlatával, a munka és szorgalomszabadság vérrel kiví­vott nagy jelszavaival határozottan ellenkez­nék, ha állami kényszerrel, törvényhozási uton akarnánk megszorítani a tudományos pályákat. Ezáltal monopoliummá alakítanánk a hivatást, ami szülőanyja a nepotizmusnak. A szellemi túltermelés mizériáin csak a társadalom segíthet. Óva intjük tehát a szülőket, hogy nemes intencziókról mondja­nak le a társadalom érdekében, ne küldjék gyermekeiket az egyetemekre, hanem nevel­jenek belőlük, szorgalmas gazdákat, de­rék iparosokat ós ügyes kereskedő­ket. A mostani ötödfélezer egyetemi tanu­lóra is szomorú idők várakoznak. Ne alkossunk tudatosan — szellemi proletariátust. Bácskay ^.lloert. Politikai hirek. * A czár újévkor hatalmi jogkörének egy részét a czárevicsre fogja ruházni ; maga számára csak a hadviselés fölötti döntés jogát tartja fenn. — A tunisi hey haldoklik. — A Thiersué teme­téséről az „Instransigeant" kövatkező szavakkal kezdi a tudó-itást : „Az 1871-iki gyilkos nejét ma temették el." — A kabinetek már tanácskoznak Anglia azon javaslata felett, hogy a görög kérdés európai Ítélet által oldassék meg. — Az ir for­rongás következtében az irlandi csapatok vala­mennyi szabadságolt katonáit ismét behívták. — Michelet Lujza meghazudtolja az ő pártoskodását llochefort ellen. A világ h al a <1 ás á r ó I.*) - Mulhall M. G. után. — Régente azt mondották, hogy ^számok kormányozzák a világot; ma azt tartják, hogy a számok mutatják, mint kormá­nyoztatik az. Egy Mr. Mulhall M. Gr. nevű angol író feladatául tűzte ki megvizs­gálni, hogy a jelen század kezdete óta minő haladást tett az emberiség a művészet, földmivel és, kereskedelem és gyá­riipar, a tanügy, vasút és az általános jólét terén. Ezen tudományos buvárlatairól könyvet irt, melyben csupa tényeket és számukat jegyzett fel, de mely mindamellett ko'ántsem unalmas; ő a következtetések le­vonását a közönségre bízza és rövid áttekin­tetében kijelenti, hogy a haladás terén elért eredmények — Törökország kivételével — mindenütt kielégítők és a világ pusztulása felett siránkozók elé a tények logikáját állítja. Alig jelent meg a világ összes könyv­piaczain mű, mely a Qiai kor embereitől több méltatást igényelhetne, mind emez s igy igen jó szolgálatot vélünk olvasóinknak *) Ezen czikket mélt. Beliczey István főispán ur utján, mélt. Wodianer Albert ur s/.ivessegéből közöljük. Szerk. sott kezeibe csupa ropogós, angyalos és vöröshasu bankókban. A világot meghódított Caesárok tudhatják csak hogy mily diadalmas érzetek lihegtetek Máté tüde­jét, midőn e tömérdek kincscsel zsebében, azaz Csi/maRzárában, az adóhivatalt elhagyta. Gangos léptekkel, szörnyen feszítve járdogált az utczán. — Borzasztóan szűknek érezte a nagyvilágot és erősen törte fejét szou, hogy mint lehetne annak oldalát kirúgni. A nagy elhatározás előtt álló tragikai hő­sök szokásaként elkezdett, tehát mouologizálni. .És én mostérig haza menjek? De már abból nem eszik a feleségem ! Istentelen dolog volna az szörnyen, ha én ma egy kis görbe napot nem csi­nálnék. íltnl De hátha utánam jón az asszony? Kurucz világ volua, az bizonyos I . . . . Vigye el az ördög a kódmönét, mikor maga is benne van, csak nem hagyom magamat reszkírozni (szekírozni) egy asszonyi állattól. Majd asszondom neki, hogy csuk holnap reggel fizettek ki." Állott vala pedig Máténál a dolog olyatónkép, hogy felesége, kivel már 22 éve óta élvezte a há­zas élet bokros gyönyöreit,, és ki a keresztelésnél Sára nevet nyert, testi ós lelki fölényuyel birt fe­lette és olyan ránezba tudta tartani urát, mint egy jól uevelt menyecske szoknyáját. Máténak tehát igen alapos okai voltak szur­kolni, ám de a korcstnaczégér incselkedő Bzellemei felejtették vele a feje felett vékony dohányspárgán fiiggő Damokles kardot; más szóval: Sárának iz­mos tenyereit és ő betért a „Kakas" korcsmába, melynek udvarán kocsija és lovai állottanak. „Bort hozzon 1 azt a fűzfán fütyülő garabon­czias miatyánkját annak a komisz világ ezudar ke­serűségének! Mulatni akarok! Jó kedvem van ! Ma még a kutya is fekete kávét iszik !" E tisztes hangú megszólításból a korcsmáros megértette, hogy hányadán vau, és Máté alig fi­gyelemre méltó időközökben mohón megivott mint­egy 5 liternyi bort. Tudvalevő dolog, hogy a bor hatása minden emberre más-más. Mátét például melancholikussá tette. Bú és borba merült fantáziája eszébe jutatta gyöngy le­gény életét, midőii még pörge kalapot és rámás kordován csizmát viselt, midőn még minden vasár­nap berúghatott és akkor vághatta a boros üveget felebarátja fejéhez, mikor épen neki tetszett. Oh milyen dicső emlékek ezek 1 És ezekből nem maradt semmi I De igeu 1 — egy kedves dal, mely móz-édes­deden cseng még most is füleib&n. Elkezdte tehát mélabús hangon énekelni: Tizenhárom esztendeig Hű szeretőd voltam mindig, Hej! de csak szép ennyi idő Száradjon beléd a tüdő! . . . Ki nem ismeri a dal lelkesítő hatalmát ? Ki ne tudná, hogy mily bűverővel köti az le a lélek finom érzelmeit ? Igy Máté is. Dalolt és ivott ós addig dalolt, és addig ivott, mig — kigyósiasan mondva — po­csékká nem ázott. Ugy pitymalatkor, mikor már ugy be volt „káfolva" hogy se állni se ülni, de még inui sem tudott, valahogy kitántorgott 2 ós 4 kózláb, hogy kocsijába egyet nyújtózkodjék. De oh balsors, te durva összekuszálója az emberi tervekneK 1 ugyan­ott egy békési ember kocsija is volt, melynek de­rekába az ő kocsijához hasonlóan, szalma vala. Máté tehát ide feküdt s alig két perez alatt Folytatás a mellékleten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom