Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-11-28 / 229. szám

B.-Csaba. 1880. VII. évfolyam, 229. szám. Vasárnap, november 28-án. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési (lij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 8 frt; félévre 4 Irt ; évnegyedre 2 frt. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség: Apponyi-uteza 891. számú Mz. Kiadóhivatal: Takács Árpád nyomdája. lígyes szám ára 4 kr A szerdai és szombati szám ára 3 kr. Kapható Gríinfeld I. könyvkereskedő urnal. Hirdetések jutányos áron vétetnek lel. „Nyílttériben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban Takács Árpád ur nyotndajábaa. vidéken a poamliivatnlol'Tiál 5 kros |iostnnt!.lványnval Közigazgatási enquete. Magyarország közvéleménye előtt e pillanatban minden más kérdés háctérbe szorult és egész odaadó figyelemmel kiséri az enquete működését. A lapok részletes tudósításokat hoznak és hasábjaikat, manap az enquetre össszehivott szónokok beszédjei uralják. Az enquete működésének fontosságáról felesleges is volna szót szaporítanunk, hisz a belügyminiszter azért hívta azt össze, hogy megállapodásai a majdan foganatba veendő törvényhozási intézkedések kiindulási pontjai legyenek. Helyet foglalnak e tanácskozmányban a közigazgatási ügymenet körében mozgó férfiak közül főispánok, alispánok és megyei főjegyzők; a parliamenti képviselők közül többen, kik részint elméleti magasb szakképzettségük, részint gyakorlati tapasztalataik által hivatvák a tanácskozmányba való részvételre ; ott vannak vé^ül azon belügyminisztériumi tisztviselők, kik kormányzati szempontból hivatvák a közigazgatási reformokat mérlegelni és elbírálni. És a tanácskozmány tolyik, legkiválóbb szakembereink, elismert államférfi unk hallatták már szavukat. V leghevesebb vita, a legélénkebb diskussió tárgyát természetesen a közigazgatási rendszer ama legsarkalatosabb kérdése képezi, hogy a választási vagy kinevezési rendszernek adandó-e előny ? Sennyey Pál báró volt az első, ki ez elvi fontosságú kérdésben szót emelt, kimondván határozottan, hogy a kinevezési rendszer híve, hozzátéve azonban, hogy ő a kinevezési rendszert ugy érti, miként a tisztviselőket mind a kormány nevezze ki közvetlenül, hanem ugy, hogy a főispánnak a kinevezésekkel szembe döntő propositiója legyen. Péehi Manó gróf nézetei nagyon homályos képeket nyújtanak az ő reform eszméjéről: szerves közigazgatási apparatus, f deczentralizáczió és la közigazgatási ügyek nagy részének a törvényhatósági közgyűlés részére való átengedése; a közgyűlés hatáskörének kiterjedése; főispánok helyett megyei főnökök, államrendőrség, élethossziglanra választ tt képviselők képezik azon chinai tájképet, melyet beszéde nyújt De ha már előbb az alaki nagy reform került szőnyegre — hiszen még ez az egész tevékenykedés csak tanácskozmány — hát teljesen igazat adunk a belügyér urnák, hogy : a mi azt a fő elvet illeti: a választási vagy kinevezési rendszernek adandó-e előny? elébb egy elhatározó és talán a szigorú qualificatió kiszabása utjáni kísérletet, kell tennie arra nézve, hogy a választási rendszer mellett kielégíthetők és elláthatók-e az államigazgatás igényei, s nyerhető-e annyi és oly tisztviselő ez uton, amennyi és a minők az államkormányzat s a magyar nemzetiség legfőbb érdekeinek biztosítására szükségesek ? Ha igen, — akkor vétek lenne a történelmi fejlemények alapjáról lelépni csak azért, hogy nem szükséges változásokkal megkínozzuk a közvéleményt és közszellemet. Ha nem, — akkor pedig a szükség parancsolni frtgja az utolsó lépést. Teljesen igaza van a belügyérnek akkor , midőn igy gondolkodván, azt tartja, 'hogy ámbár a jó államkormányzat a legfőbb érdek, de miután kétségtelenül és szükségkép erre törünk, a történelmi fejlemények alapjával hirtelen és fekétlenül szakítani nem tanácsos. A történelmi fejleményeknek mindig van joguk arra, hogy miA „BEKESMÜ&YEI ÜUIIZAIA, A naturalizmus nagymestere. — 2Zola Bmil. — A legújabb kor egyik legnagyobb emberét szándékozom a t. olvasónak bemutatni, s bárha nem is szólok az irodalomtörténész komoly, méltóságos hangján, pongyola csevegésem közül is kiválik a hatalmas lángész alakja, ki rideg nyugalommal tartja kezében a kérlelhetlen bonczkést, melylyel irgalom nélkül nyesegeti az irodalom minden korcs kinövését ; ki keztyüt dobott az ó- és újkor előítéleteinek s az érzelgősség szánalmas nyávogása közepett a való erzelem érczes hangján menydörög, — magyarázván a szájtátó figyelemmel hallgató közönségnek, hogy minő alkatelemekből áll a tulajdonképeui élet. Ez a férfiú Zola Emil. 1840. Parisban pillantá meg a napvilág fényét, vagy helyesebben a világ az ő napfényét. — Apja korán elhunyt ; építőmester volt, ki valamikor osztrák hadi szolgálatban is állott, mint vár mérnök. A balsors vagyonától megfosztotta és ínségben síolő családot hagyott hátra. Zola Emil tehát a nyomor iskolájában növekedett. Koplalás és didergés nála napireuden volt, de azért a kétségbeesést soha egy pillanatra nem érezte Víg, mondhatnók könnyelmű ifjú volt, ki a nyomor legborzasztóbb rémeinek szemébe tudott jó kedvvel kaczagni. Egész éjszakákat végig dorbézolt és reggel hazament — tanulni. Köztudomásu dolog, hogy a latin negyedben polgárjogot szerzett magának azon szokás, hogy minden deáknak grisetteje legyen. Zolának is volt. Egy zord téli napon történt, midőn a fagyos szél csontot ós velőt megremegtetett, hogy egy Muzsa-hölgy járkált remegő léptekkel a Pluce du Phatéonou, türelmetlenül nézve az utczák szegleteit,. Bármily erősen burkolta magát kopott kendőjébe a szél annál irgalmatlanabbul ostromolta. Egy élőlény eem mutatkozott. Végre a tért környező utcnák tömkelegéből egy sápadt ifjú lép elő, hosszú, ócska kabátjába állig begombolkozva. Sötét hajfürteivel szeszélyes játékot űzött a szél. Egyenesen a hölgynek tart. „Egy garasom sincs" v > 11 a rövid megszólítás. — a leányka szomorúan fogvaczogva válaszol: „Pedig esteli 5 óra van és én még nem reggeliztem." „Hm ... én sem." Egy pillanatnyi gondolkozás ... Az ifjú homlokán keserv ós bánat czikkázik keresztül . . . felkaczag : „íme vedd kabátomat, vidd a zálogházba és reggelizzél" leveté azt és vig, könnyű léptekkel távozott ingujban a szibériai hidegben. Ez ifjú Zola Emil volt. Családja végképen elszegényedvén nem tudta tanulmányait befejezni és a mn ennipi kenyér kérdésének cynikus alakja ijesztő tekintettel burzadt reá. Nem riadt vissza. Dús reményekkel szivében és egy garas nélkül zsebébe nyakába vette Párist. — Munkát keresett. Jó csillagzata nem hagyta el, talált. Eleinte egy igen silányat 80 frank havi fizetéssel. Ámde a kenyér biztosítva volt. Valamivel később a világhirü ILtcliette és társa kiadó-hivatalában nyert alkalmaztatást. — A Saint-Germain boulevard 79-dik szám alatti ház egyik nagy termében állt az uj szellem e leghivatottabb képviselője reggeltol estig, rendezett, csomagolt, pecsételt és expediált havonkénti 100 frankért. Az éjeket, vasárnap és ünnepnapokat tanulmányainak és irodalmi kísérleteinek szentelte. —• Ideálja Hugó, Musset és Byron volt még ekkor, inig később Balzac igaz tüze túlragyogta ezeket, hogy az itju szellemét örökre kötve tartsa. A lélekölő, unalmas munka, a könyvhalmaz, papircsomó és pecsétviasz között szüksége volt az tíju léleknek a romanticizmus ábrándos, kék egére. Ekkor irt egy hosszabb költeményt „L'amoureüsa Comédie" czim alatt. E költői titok sokkal édesebb volt, semhogy ki n& fecsegte volna.