Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám
1880-10-07 / 193. szám
nBékésmegyei Közlöny" 1880. 193. szám. csak a vagyonosabbak s a váltsági ösz»zeget könnyebb szerrel nélkülözőknek, s nem a szegény népnek tett szolgálatot s bogy igen méltányos a közmunkaváltság összegének oly mérvbeni emelése, hogy az a nyersen leszolgált közmunkával arányban álljon. Nagyon üdvösnek mutatkozott, hogy a közinunkaügy a közigazg. bizottságra bízatott, mert ennek működése óta szemmel látható lendületet nyert. A legutóbb lefolyt év alatt is öt költséges hid emelteltetett, ezrek költettek az utak kövezésére, valódi római sáncz vonatott a megye fenyegetett leánya, Doboz körül stb. — s annál nagyobb hálátlanság volt a közönségtől, megkötni azt a kezet, mely sebeket akart bekötözni, mikor a közmunkaváltsági pénztár „összehalmozott kincse" a tömérdek szükséges kiadás által megémésztetett, mikor az utak igényei hangosan sürgetik. Politikai hirek. * A szultán megint táviratozott a német <3>ászárnak, de ugyanazt a feleletet kapta, a mit előbb A válságot illetőleg nincs uj hir. Károlyi követ már november elején tér vissza. — AusztriaMagyarország, Német- és Francziaország nagykövetei kormányuk megegyező álláspontját hangoztatták az angol kormány ellenében és ezzel konstatálták e három hatalom teljes egyetértését. — Az 1881 iki közös költségvetési előirányzatra vonatkozólag a kormányok közt folytatott tárgyalások befejeztettek. — A delegáczióknak benyuj tandó előterjesztés hat millió forinton felüli szükséglet többletet fog előirányozni nyei minden szilárd alapot nélkülöznek, s felemlítem a többek közt, hogy nálunk az alföldön szintén megjelent valamikor a tótok közt a pánszláv ideál lidércze s íme eleg volt egy hazafias érzelmű lelkész Dr. Szeberény i Gusztáv szuperintendens úrnak erélyes fe lépte, hogy azt örök időkre száműzze. tf 0 persze e fellépést egy renegát próféta képmutatásának nevezte, melyből — úgymond hasznot egyik párt sem von, mely az ügyet csak elodázza, de meg nem oldja. „Én" — végzé — a meggyőződés szilárd hangján—„ismerem a szlávok érzelmeit s tudom, hogy mennyiben s mikor számíthatok reájuk." „Kedves doktor ur," —• mondám lehetőleg naiv hang'ui — „ha pártjának minden faktorában bizhatik is, az alföldi tótokra solia és semmi körülmények közt ne tessék számítani. Ezt jó lelkiismerettel mondhatom. De ha el nem találja hinni, ugy egy látogatást ajánlok az alföldön és egy sétát Csaba vagy Szarvas utczáin és tökéletes meggyőződést szerezhet szavaim igazságáról, vagy arról, hogy az alföldi tótok sokkal jobban megmagjarosodtak már ma is nyelvben és szellemben, semhogy egy szikra érzékük is maradt volna a szláv, annál kevésbé pedig a pán szláv ügy iránt. Megjegyzendő, hogy Hurbán kitűnően beszél magyarul, mindamellett határozottan vonakodott honi nyelvünkön társalogni , mely szerinte csak káromkodásra alkalmas. Alföldi és felvidéki tótok. — A pánszlávizmus jelenlegi álláspontja. — Egy iuíerwiew Dr. Hnr bálinál. i. Jelen alkalommal a köztünk lefolyt mintegy 3 óra hosszat tartó társalgásnak csak azon részét kívánom ismertetni, melyközvetlenül a mi viszonyainkkal foglal kőzik. Húrban társalgásunk derekán nagyon elégiái hangon siránkozott a magyarországi tótok állapotáról és élénken magyarázta, hogy mig a magyarok az ország termő vidékét kizárólagosan bírják, addig a tótoknak terméketlen sziklák jutottak. Én mosolyogva azt válaszolám, hogy még sohasem hallottam , miszerint egy schweiczi ember, kiknek pedig e tekintetben alaposabb kifogásaik lehetnének, valaha e körülmény miatt a többi németekre agyarkodott volna. „rgen" — viszonzá ő —a schweicziakat egv idegen, bárbár ázsiai horda sohasem igyekezett lenyűgözni, rájuk sohsem erőltetett senki idegen nyelvet, tőlük sohasem kívánta senki, hogy eredeti nemzeti jellegükből kivetkőzzenek. De jól van — folytatá rezignatióval — minden politikai bűn méhében hordja büntetését s én tartok tőle vagyis remélem, hogy önök magyarokra nézve e büntetés nagyon tragikus^ kimenetelű lesz. En teljes erővel igyekeztem őt meggyőzni, hogy ezen aggályai vag) is reuié— z. — MEGYEI KÖZÜGYEK. Szabályrendelet sitett törvényes sulyokkal ellátott tizedes mérleggel bir; ezen a mérlegen kiemelhető mérleg, vagy mozgékony egyenlítő alkalmazása szigorúan tiltatik és a normális hid alkalmazása is megköveteltetik; egyátalában a mérlegnek minden tekintetben oly szeekezettel kell birnia, hogy semmi nemű visszaélés elő ne segittethessék; — a százados mérleg a kereskedelemből kizáratik. Ha az eladónak a vevő mérlegén eszközölt felmóretésnél aggálya merülne fel, jogában áll a felmérést hatóságilag eszközöltetni, mely esetben a mórlegezési költséget a hibás fél tartozik fedezni. A felmérés a felek kölcsönös megegyezése szerint próbazsákkal is eszközölhető s a már megkezdett átvetel folyama, vagy befejezte után meg nem engedtetik; s a vevő a már kiürített zsákok tartalmát a bemondott suly szerint átvenni és kifizetni tartozik. Ha a vevő nem rendszeres mérleget használ vagy az eladót szánt-szándékosan megrövidíteni töreszik 10—100 forintig terjedő birsággal sújtandó, — ismételt kihágásnál az illető mindég a már előbb kiszabbva volt birságnak legalább kétszeresével büutetendő. (Vége köv.) MEGYEI HIREK. Békésvármegye területén a 5 országos és heti vásárok alkalmával tartott gabonapizcz rendezése és az adás-vevési módozatok megállapítása tárgyában. 1. §. Gabona vásárlásokra csakis oly alkuszok vállalkozhatnak, a kik az 1875. évi XXXVII. t. czikkbeu előirt kellékekkel elvannak látva; magától értetődvén, hogy a saját szükségleteire ki-ki eszközölhet bevásárlásokat. 2. §. Kereskedőknek és alkuszoknak a heti vagy országos vásárra vitt gabonanemüt, vásártéren kivül útközben vásárolni tilos; e tilalom megszegői 5 írttól 50 frtig terjedő pénzbírsággal büntetendők. 3. §. Minden gabouanemü, mi üzérkedósi czélból vásároltatik, csak métermázsa szerint adható el, s igy az ár meghatározása 100 kilogrammonként történik; ez által nem szoríttatván meg az egyes fogyasztók azon joga, hogy saját szükségleteiket törvényes űrmérték szerint is meg ne szerezhessék. Az egyes zsákok súlya különösen megállapítandó, azonban két kilogrammnál magasabbra nem tehető, ezen szabály alól csakis a csöves kukoricza képez kivételt, mely métermázsánként vagy a felek kölcsönös megegyezése szerint, ugy egyáltalában mint űrmértékkel is árulható. 4. §. A leinéróst a* eladó akár a városi, vagy községi mérlegházban, akár az eladó mérlegén e8zkézölheti. Ha a mérlegezés a városi vagy községi mérlegházban eszközöltetett, akkor vevő köteles a kifogástalan ólom jegygyei ellátott zsákokat a zsák suly leszámításával a mérleg jegyen előtüntetett mennyiségben átvenni. Ha a mérlegezés a vevő merlegén szándékoltatik eszközöltetni, — az csak azon esetben engedtetik meg, ha vevő egy az utolsó évben hitele— ZE^eUzérj-ÜLls: lapunk azon tisztelt előfizetőit, kiknek előfizetése lejárt, hogy azt e hó 15-éig megújítani szíveskedjenek, nehogy a szétküldésben fennakadás történjék. Az előfizetési dij egy negyedévre 2 frt. A kiadó-hivatal. — Békésmegye közigazgatási bizottságának Gyulán 1880 okt. 4 én tartott üléséről. Jelenvoltak Jancsovics Pál alispán, elnöklete alatt Márky Lajos főjegyző, Nagy Károly árvaszéki elnök, Máriássy kir. adófelügyelő, Haasz József kir. áll. ép. mérnök, Bánheg) i István kir. tanfelügyelő. Farkas Béla, Kalmár Mihály, Keller Imre, Ormós János, Szánthó Albert, Ambrus Lajos, Göndöcs Benedek és Végli József biz. tagok. Mindenekelőtt az alispán szeptember havi jelentése olvastatott fel, melynek folytán az alispán felhatalmaztatok, hogy a remetei s dobozi ut kiépítése után az utak fentartására szükséges költséget a mérnökség javaslata alapján utalványozhassa; egyebekben a jelentés, melyet egész terjedelmében közlünk, tudomásul vétetett. A főjegyző az időközben ülésen kivül elintézett ügyek jegyzékét olvassa fel mi tudomásul vétetett. A kir. tanfelügyelő előterjeszti a dobozmegyeri iskolaszék ez iránti folyamodványát, hogy a felekezeti adót nem fizető lakosok köteleztessenek adójukkal a községi iskolára fizetni, — ennek folytán, tekintve, hogy az 1868 évi 88. t. cz. 38. §-a szerint csak az egyenes adó 5% a lévén a községi iskolák feutartásara fordítható, utasíttatott az iskolaszék, hogy a községi elöljárósággal, egyetértőleg mutassa ki egyénenkiut a felekezeti iskola fentartásához nem járuló lakosokat, azok egyenes állami adóját s ennek 5%-át, mely a községi iskola fentartási költségeinek íedezet rovatába fel tog vétetni. A kir. tanfelügyelő előadmányai nyomán egyébb érdemleges intézkedés nem tétetett. A kir. adófelügyelő havi jelentését olvassa fel, melyszeriut a hadmentességi dij a f. évre már ki van vetve, s a kivetési lajstromok előírás és behajtás végett az elöljáróságoknak kiadattak; ezen dij a lolyó évre 53281 frtot tesz ki. Egyenes állami adókban a f. év szeptember havában 80.771 frt 94 kr. folyt be, melyből a békési adóhivatal területére 29,872 frt 56 y a kr, a csabaira 30,154 frt 62 */„ kr, a gyulaira 9,667 frt 14*/ 2 kr és a szarvasira 11,077 frt 60'/, kr. esik; az összeg a mult évi szept. havi eredményt 6586 frt 77 krral haladja meg. Az árvaszéki elnök havi jelentéséből értesült a bizottság, — hogy az árvaszéken két előadónál — a két rendes ülnöknél — nagyobb mérvű hátralékok var.nak, minek folytán az elnök utasíttatott, hogy az ülnököket nagyobb szorgalom kifejtésére utasítsa. Jantsovics Emil ügyészi helyettes Ugrai Lajos és társai m.-turi és Gencsy Ferencz p.-poói lakosoknak a nagy-hékéri és biidüséri gátak átvágatását megtagadó alispáni határozat elleni felebbezését terjeszti elő. mely felebbezés azonban elutasit.tatntt s az alispáni határozat helybenhagyatott. Ugyanő előterjeszti Kun-