Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám
1880-10-07 / 193. szám
nBékésmegyei Közlöny" 1880. 193. szám. Szt.-Márton város képviselő testületének az alispánnak az Öcsöd melletti régi révtöltés átvágatását letiltó határozata elleni felebbezését, melynek folytán az alispáni határozatnak részben megváltoztatásával a régi révtöltésnek a Körös jobb partján levő része Kun-Szt-Márton város költségén elhányatni reudeltetett mint a szabályozás érdekeibe ütköző és felesleges, a balparti résznek azonban elhányatása meg nem engedtetett, miután ezáltal a folyó sodra Öcsöd községének vezettetnék Végre Kaisch Antal felebbezése tárgyában, melyben a gyulai németvárosig hid me.lett felállítani szándékolt gőzmalom építését a városi képv. testületi határozat megváltoztatásával betiltó alispáni határozatot megváltoztatni kéri, az alispáni határozat indokaiból helybenhagyatik. A kir. államépitészeti mérnöknek 300 frt utalványoztatok ki az utaknak kilométerenként jelzőkkel leendő ellátására. A remetei hid nem a szerződes értelmében épülvén fel, helyrehozására f. ó. okt. 31-ke tüzetett ki véghatáridőül, melynek elteltével a szerződés értelmében fog intézkedés tétetni. r. 1. — Békésmegye igazoló választmányi tagjai 1881 -re. Göndöcs Benedek elnök, főispán által kinevezett. Ladics György, Moldoványi Gyula, Kertay Zsigmond, Endrefi Károly, Ferentzy Alajos választottak. Főispán ur által kinevezett: Keller Imre, Party Ferencz, Szigethy Lajos. — Dohányt tarlón termelni tilos. Egyes kincstári dohánytermelők a dohány termelésre oly földet is használnak fel, melyekről ugyanazon évben egy teruióst már learattak. Az ily módon termesztett dohány rosz és tartalomnélküli, többnyire az erjedés alatt elromlik, s ha a forrást kiállja is, ssekély minősége miatt a gyártásnál kellően nem írtékesithető. — Ez eljárásnak megakadályozása tekintetéből a pénzügyminiszter elrendelte, hogy izon termelőknek, kik dohányukat nem az egyedül 3 czélra előkészített földeken termesztik, a termelési engedély ezentúl ki ne szolgáltassák. A dohányiltetvények felmérése alkalmával a pénzügyőri iözegek a már egyszer kihasznált dohányfóldek ;erüietének mérvéről jegyzéket tartoznak felvenni, i a pénzügyőrségi biztos utján a dohánybeváltó "elügyelőséghez felterjeszteni. Külföldi hirek. * A perzsa trónörökös atyjának a czárhoz intézett sajátkezű levelével Livádiába érkezett. — Murád Mira szultán a persa sah nagybátyja pedig Asztrachanba érkezett. Ugylátszik, hogy a feszült viszony Oroszország és Perzsia közt, enged. — Franciaországban legközelebb a kapuczinus rendek fognak feloszlattatni, e rend elhatározta hogy csak az erőszaknak enged. Irodalom és művészet. — Az „Ország-Világ" legújabban megjelent száma (II. évfolyam I. füzete) egyik a legsikerültebbeknek, főleg ami tartalmát illeti, mely valóban becses. A füzet, melyhez mellékletül „II. Rákóczy Ferencz elfogatása" czimü helyographicus jutalomkép is van csatolva, Szabó Pál uram esete czimü történeti novellával kezdődik, P. Szathmáry Károly, ezt követi Hőke Lajos czikke „Régi dolgok", majd Széchen Antal gróf szellemes tanulmánya Voltaire leveleiről. A következő czikkek ezek: Andrei Florea, a graviciai hős (román elbeszéiés N.-Ganatól) Szász Gyula (képpel) Sz.-A.tól. Az ezertó országa, uti emlék 1879-ből dr. S/.innyei Józseftől. Ópiumevők dr. Szathmárytól. Szemerján (1880. május) költemény Szász Károlytól. Vizi kísértet (a Nordsee cyklusból. Heine után) Endrődi Sándortól. Meny asszony czimü regény, Beöthy Lászlótól Beöthy Zsolt előszavával. Derék papok (adalékul Virág Benedek életéhez) dr. Otnpolyitól. Levelezés dr. Behányi Jenőtől. A képek közt Szemlér Mihály „Az ónodi gyűlés" czimü képe vonja magára a figyelmet; a következők: „A halász", „A tanyán", A számot befejezik az. „Az utolsó üdvözlet" dr. Prém Józseftől. Tizenöt eredeti viiagyar dal (képpel) ifj. Ábrányi Kornéltól. Kossuth-kulacs (képpel). Bacchus neveltetése (képpel) Téli kép Finnországból (képpel). Az Imatra-zuhatag (képpel). Kis furulyám szomorú fűz ága (képpel Munkácsi Mihály eredeti rajza után). Irodalom, zene, szinház stb. méreg, délben = étek. este — orvosság . . ." azért leginkább vacsorára használták. * A b.-csabai takarékpénztár forgalmi kimutatasa 1880. évi szeptember hóra. Takarékpénztári betételek: Betét maradvány mult hó végéről 32840-1 frt, Folyó hóbani betét 23605 frt 14 kr, összesen 352009 frt 14 kr, Vissza fizetett betét folyó hóban 34295 frt 13 kr, Betét maradvány f. hó végével 317714 frt 01 kr, Váltó-tárcza: Álladék mult hó végével 476981 frt 45 kr, Leszámitoltatott f. hóban 176128 frt 52 kr, összesen 653109 frt 97 kr, Beváltatott és forgatott 171232 frt 98 kr, Marad tárcza-álladék f hó végével 481876 frt 99 kr, Visszleszámitolás: Álladék m. hó végével 90450 frt, Folyó hóban leszámitoltatott 42105 frt, összesen 132555 frt, Beváltott f. hóban 22750 frt, Tárczaálladék f. hó végével 109805 frt, Előlegek értékpapírokra: Álladék mult hó végével 44473 frt, Folyó hóban uj előleg adatott 17418 frt, Előleg összesen 61891 frt, Ebből visszafizetett f. hóban 16916 frt, Álladék folyó hó végével 44975 frt, Előlegek folyó számlákban: Álladék mult hó végével 838 frt 12 kr, Uj előleg folyó hóban 11001 frt 60 kr, Folyó számlábani előleg összesen 11839 frt 72 kr, Visszafizettetett folyó hóban 8015 frt 73 kr, Álladék folyó hó végével 3823 frt 99 kr, Pénztár: Maradvány mult hó végével 7522 frt 44 kr, Bevétel folyó hóban 266180 frt 33 kr, Bevétel összesen 273702 fit 77 kr, Kiadás folyó hóban 262912 frt 69 kr, Pénztár maradvány f. ho végével 10790 frt 08 kr, Összes forgalom 529093 frt 02 kr. B.-Csaba szept. 30-án 1880. Bartal Ödön könyvvivő. Légii ja hh hirek. — A fővárosban tegnapelőtt rémületes bűntény követtetett el ; egy fiu a saját apját ölte meg. A gyilkos — Szedlacsek Venczel czipész legény — elfogatott és az ügyészségnek adatott át. — Offenbacli a hirueves zeneszerző Parisban f. hó 4-én meghalt. — A porta jegyzéket adott át a nagyköveteknek, melyben kijelenti, hogy oda fog hatni, h >gy az albánokat Dulcigno átadására birja. Felelős szerkesztő: Főmunkatárs: dr. Báttaszéki Lajos. Garzó Gyula. *) Az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállal fe, lőséget a szei kesztőség. — „Magyarország közművelődési s jótékony sági nőegyesüldteinek pártoló és vezérbölgyei 1880 jau" czim alatt Szinay István kiadó ur egy műlapot bocsájtott forgalomba. E képeket a 'kiadó e lapokban Csabán is árusittatja, és a befolyó tiszta övelemnek felét a b.-csuhai nőegylet jótékony czélaira szánta. Tekintve az emberbaráti czélt, a fent imlitett mülapot ajánljuk á t. közönség figyelmébe. I mülap ára: Kőnyomat 2 frt 50 kr., fénynyomat I frt 80 kr. - Laurinyecz János 65 éves csabai lakos negtóbolyodott, a városi kórházba szállíttatott. — Békésvármegye bizottságának szept. hó 3-án és következő napjain tartott közgyűlésén a ;abonakereskedelem rendezése és az adás-vevési nódozatok tárgyában szabályrendeletet hozott, uelyuek egész terjedelmében való közlését jelen zámunkban megkezdtük. — Az orosházi jár. szolgabíró Paraszka ános ügyvédet, az e hivatalhoz szóló egyik beadányában használt sértő kifejezesek miatt 100 frt órságra itélte. Paraszka ügyvéd ez ügyet felebbezte — Janó ügyész ur megakarja mutatni, hogy ajta nem fog ki semmi, hogy arczbőre vastagabb z elefánt bőrénél. Hétfőn délelőtt, jelen sorok Íróinak jelenlétében, a b.-gyulai kir. törvényszék írgyaló termébe ront be az ajtókat utczagyerek lódjára becsapva és az ez napon megtartandó égtárgyalásra beidézett vádlottakra nézve kérdi a aP* jegyzőtől, hogy itt vannak-e azok a zsidók? örnyei Lajos m.-berényi ügyvéd és Szemián Kállán tszéki joggyakornok urakat hívja fel e sorok ója tanukul, hogy ily qualificulhatlan módon ron)tt be a terembe, midőn ott a védők asztalán pen két zsidó ügyvéd is volt*) jelen. — Képzeletű mit várhat az igazságszolgáltatás oly ügyésztől, i vádlottakat vallásuk szerint klaszifikálja, s mi .kik annak szivében, ki azt kérdi azok eilen, kik len vádat készül emelni, hogy itt vannak-e azok zsidók? ") Egyike a „Jogtudományi Közlöny" egyik iőmunkarsn, kinek tollából ered, az ezen lap legutóbbi szamaban iglalt első ckíkk. Szerk. — A „Családi Képes Lapok" 3-dik évfolyama 1-ső számának tartalma: Regény a zárdából. Elbeszélés, irta Degré Alajos — A pacsirta levele. Tárcza Blaháné Lujzától. Caesar ünnepén. Ábrányi Emil költeménye. Á kis beteg. A garaboucziás diák. Elbeszélés, irta Sümegi Kálmán. — Apró történetek: Rettenetes emberek. Csak lélekjelenlét! —Az erdőben Tetemre hívás Arany J nos költeménye. A mit Dezséri nem tud. Rajz, irta G. Büttuer Júlia. Vadászat. Miért nem öt perczczel előbb?! — Amerikai kaland. Képek az állatvilágból. A nyul. Dr. S. J. Hogyan csinálják az esőt Afrikában? — Arany Kalászok. Angolosan. A siralomházban. — Mozaik: Egyveleg. Házassági statisztika. — Nagy mondások. Mindenféle: Irodalom, Balesetek. Dráma a tenger fenekéa. Uj zenemüvek. Szerkesztői üzenetek. Képek: A kis beteg. Az erdőben. A „Tetemre hívás u cz. költeményhez. Vadászat A nyul. Nagy képpel. Angolosan. A siralomházban. Melléklet: A Poste restante cz. amerikai regény 1 —16 oldala. A borítékon: Hetinaptár Az unalom óráira. Értesítés. Kérdések és feleletek. Hirdetések. Előfizetési ára egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Az előfizetés póstautalványny.d Mehner Vilmos kiadóhivatalában (Budapest kalaputcza 6. sz) küldendő — E számmal a kitűnően szerkesztett lap 3-dik évfolyamába lépett. Gazdászat, ipar és kereskedelem. * Retek. A retek (Raphauus sativus), ha gondozni tudjuk, sokáig eltartható, egészséges eledel. Főkelléke, hogy porhanyó, leves és édeses legyen. Ilyen szokott lenni, midőn a földből kiveszszük; ha száraz helyre teszszük — s igy ha a nedves séget nélkülözni kénytelen — megtaplósodik s ez által élvezhetlenné lesz ; hogy ez ne történjék — a retket verembe kell elteuni, ott legjobban eláll. Pinczében csak annyit tartani, a mennyi a napi szükséget fedezi. Élvezzük szeletekre metélve, meg sózva, eczettel, vagy mézzel, vagy mindkettő nélkül. Apáink azt mondták róla : „A retek reggel — Nyílt t é Jt\*) •0QCX3a0CXX30QC0C3Q0Q0eXXXX3000CX3CXXXX3QI Legújabb találmány! Minden háztartásnál nélkiilözlietlcn általam feltalált, már jónak bizonyult szer, hogyan lehet burgonyát (krumplit) két, sőt három évig is eltartani (noha csak egy évig szükséges) a nélkül, hogy penészed uék, rothadna, vagy kicsirázna, ós hogy egyáltalán mindennemű romlástól megóvatnék. Szerem használata mellett a burgonyák két, sőt három évi fekvés után nemcsak olyan frissek maradnak mint a földből frissen sze dettek, — de sőt nem is csíráznak, és kis forralás után oly puhák lesznek, mint a vaj, különösen pedig Ízletesek és helykülönbség nélkül akárhol lehet eltartani Használati utasítás használati szerrel együtt, az összeg előre beküldése vagy utánvétel mellett 1 mázsa burgonyához 30 krha kerül. 3 frt megrendelés mellett bérmentesen küldetik; 5 frt mellett 15°/ 0 árelengedés. Eladók 25°/ 0 áreleegedést kapnnk. j Megrendelhető: * C. M. Forster-nél II. Ferdinandstrasse, Nr 17. C loaoaoooooaoaaaoaoaooooi