Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) január-június • 1-124. szám

1880-01-22 / 15. szám

B.-Csaba, 1880. \ II. évfolyam 15. szám. Csütörtök, jan. 22-én. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve kiildve : egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre '2 frt Szerkesztőség: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 4 kr. A szerdai és szombati szám ára 8 kr. Kapható Grünfeld J könyvkereskedő urnái B -Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közléBi dija 25 kr Kéziratok nem adatnak vissza. 1 Kiadó-hivatal: Takács Árpád nyomdája. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban Takács Árpáit ur nyomdájában,-vidéken a posta-hivataloknál 5 kros postautalványnyal. A b.-csabai nőegylet reménybeli hivatása. Midőn a csabai nőegylet megalakult, hallottuk megjegyezni, hogy itt a nőegyletnek, mint szegény-ápoló egyletnek, nem igen lesz tere azf'rt, mert a csabai igazi szegényekről egyfelől a város, másfelől a magánosok goedoskodnak; azon szegényeken pedig, a kik a szülék dologtalansága vagy dologtalansága és korhelysége miatt nyomorognak, s épen ezért a nyilvános szegények közé soroltatni nem is akarnak, magánúton segiteni részint nem lehet, részint nem tanácsos. Nem lehet segiteni, mert, mint a város által legújabban megmentett két kis fiu példája bizonyitja, a könyöradomány is a korcsmába megy; nem tanácsos segiteni, mert a jótékonyság, akarata ellenére, az erkölcstelenséget támogatja. De azért a csabai nőegyletet éltesse az isten! Vannak szegény szülék, a kik élelmezni tudják ugyan gyermekeiket, hanem iskoláztatni nem; meg van olyan, épen leányiskola nálunk, mely a segélyezésre nagy mértékben rászorul. íme tehát nem tere az egylet jótékonyságának, még pedig oly áldásos tere, melyen a jótékonyság legbiztosabban gyümölcsözik ? Az e térre való lépést már az a körülmény is ajánlja, sürgeti, hogy a mi különben igen jószivü népünknek épen az iskoláztatás irányában nincs elég érzéke. Van azonban még ennél is áldásosabb tér. Alig hallunk egyebet, minthogy anyagilag veszünk, pusztulunk. Érezzük minden lépten-nyomon, hogy a csizma szőrit; látjuk igy óv végén, hogy a bevétel mögötte marad a kiadásnak, s ha számbavesszük egész évi kiadásunkat, nem egy tizeden akadunk meg, a mely felveri bennünk a megbánást vagy legalább megvallatja velünk, hogy nem voltunk elég szigorú bírálója kiadásunknak. Az ilyen bántó tételek jobbadán a konyha és ruházat rovatában találhatók. Talán időszerű igy a farsang elején csak az egyik rovatnál, a ruházatánál megállapodnunk. Egy-egy előre fényesnek hirdetett tánczvigalom előtt egymást kergeti a postai küldemény Aradról Csabára és Pestről Csabára. Jön aztán a nagy nap s a kiállítás csakugyan sikerül; rosz termésnek, üzlethiánynak, esekély fizetésnek, szegénységnek semmi nyoma, s hogy a komédia teljes legyen, neki hevül a hirlapi tudósító a ! szólamcsinálásnak s Írásban adja, hogy vi! lágraszóló fényözönben mulatott tündér, ország. Eddig csak megvolnánk, de hát aztán? Aztán következik nem egy családapának álmatlan éjszakája, keserves töprenkedése a számlák kiegyenlítése felett, ! bánatos aggodalma anyagi egyensúlya el1 vesztésén s hosszú nélkülözés az egy-két | fényes mulatság emlékezetére. Sőt még az [is kérdés, hogy maga az a kis tündér is oly fellegetlen kedélylyel lebegte e át a mulatságot, a minő nélkül a mulatság nem mulatság. Vájjon nem juthat-e igen könynyen eszébe, hogy ez a kedves ismerőse azt a kérdést veti fel magában, ki van-e már az az ékes ruha fizetve ? — hogy amaz meg azon töprenkedik, mi marad majd staffirungra ? — hogy a harmadiknak meg az nem fér a fejébe, miképen repülhet a gyenge tollazatú galamb oly magasan, mint az erős tollazatú ? S vájjon nem juthat-e eszébe rnG£*" őz a csekélység is, hogy ő most apja nyugalmát tánczolja el? És ha eszébe jut? Lelke a kínpadon, ajkán a fájdalom mosolya. Ilyen tánczmulatságok nemzetcsapás, ilyen tánczmulatságok hiánya nemzeti szerencse lenne. Ámde a mig ifjúság le<z, addig mulatság is kell, s a mig társadalom vagyon, addig nyilvános mulatság is kell, még pedig több, mint a mennyi a mostani eszeveszett feszités mellett lehetséges. Mulatni tehát mulassunk, de találjuk oly módját a mulatságnak, mely a vagyontalanabb család jólétén se vágjon eret. Ezen kisegítő mód megtalálása és elfogadtatása már az az igen áldásos tér, a melyen a nőegyletet tisztelettel, reménynyel, hálával üdvözölnők; A „BÉSÉSMEtrYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Egy hét története. ív. (Ar elmaradt „Egy hét története." A leányiskola javára rendezett bál.) Elmúlt ismét a víg farsangból egy hét, a nélkül, bogy erről az „egy hót története" említett volna valamit. De kinek is lett volna kedve olvasni apró kisvárosi eseményeket, mig a fővárosban a vért lázító mozgalmak — melyeket ezután is soká, igen soká a társadalomnak minden osztálya meg fog érezni — le nem csilapodnak. Meg aztán mit is Írhattunk volna az elmúlt csendes hétről. Talán a nŐegyleti bálra tekintettünk volna vissza, melyről igeu sokan kedves emlékekkel távoztunk ? Elmondtuk volna, hogy ezen hány ösineretség szövődött, talán kicsevegtük volna jóslatunkat, hogy hány ösmcret.séget majdan boldog házasság tetőz? A durva jégre sem vittük volna az olvasót, mely sehogy sem akar engedelmeskedni a korcsolyázó-egylet gondnokának Hiába seperted, locsoltatja. Igaz, hogy ezen körülmény nem a jég, henem a viz hibája, mely alóla apad s ennek folytán, mig két oldalával erősen kapaszkodik a part széléhez, dereka folyton horpad, iniglen ketté szakad. Leírtuk volna talán a népdalok pacsirtáját, kivel a vaspályánál találkoztunk s kinek bájos hangját hallani szerencsések voltunk. Ne higyjék, hogy talán egynéhányunk előtt, kiket a kíváncsiság vitt ki, hogy őt láthassuk, csupa tiszteletből csípőjére tette kezeit s igy dalolta volna el a „Nótás Kata" egyik dalát. Nem, hanem midőn összeszidta Balogh uramat amúgy raagyarmenyecskésen, mert oly udvariatlan volt, hogy őt „Luiza néninek" nevezte ; midőn a piczi piros ajakát még kisebbre, kissé haragosra húzva ezt mondta a doktor uramnak, hogy : „ejnye lelkem, hogy az ördög bújjék magába, hát én magának is nónjo vagyok, vén kópé." Hiszem, hogy a doktor nem haragudott ezért annyival kevésbé, mert Blaháné legott egy remek csokorral, mit Pesten előtte való nap kapott, őt megajándékozta. Hál' isten a határon túllépett tüntetéseknek vége Pesten s a midőn a zavarok megszűntek ott: ugyanakkor kezdődtek Csabán. A kaszinóban, uton utfélen kitört a lázongás a leányiskola javára rendezenlő sorsjáték intézői ellen. Szegény rendezők, alig mertek az utczára kilépni, hogy ne tegyék ki magukat a lakosság bántalmainak, mely lépten-nyomon e szóval Állította meg őket : „sorsjegyet, vagy életed." Hiába szabadkoztak, megmotozták. Ha egy-kettőt a bélés alá rejtettet megtalálhattak, volt öröm. Hát aztán f. hó 18-án a bál estéjén, a hol már látta a közönség a remekebbnél remekebb kézi munkákat, melyek ízlés, mondhatni művészet tekintetében egymással versenyeztek, midőn belátva, hogy a sorsjegyek vásárlása csupán geschaftből is kifizeti magát : a rendezőség ki volt téve a zaklatásnak, pláne midőn megtudta, hogy a vidéken vau még 1500 db sorsjegy, melyekből eddig „se pénz se posztó" — hisszük