Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) július-december • 64-142. szám

1879-08-28 / 89. szám

XI évfolyam. 1879. 89. szám. B.-Csaba, augusztus 28-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY: Politikai, társadalmi, közgazdászati ós vegyes tartalmu lap. Megjelenik hetenként háromszor : vasárnap, kedd (féliven) és csütörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Örökös viszály. Nekünk ugy tetszik, hogy a torzsalkodás lépcsőjén talán egy nemzet sem ment odáig, mint mi mentünk. Az a harcz, ami most Magyarországon foly, nem oly természetű, amely más országban az alkotmányos élet egyik lüktető ere, mert ez már tulment a határon, a személyes gyűlöletig! Egy dicsőségben ragyogó nemzet, a franczia, nem igy cselekedett, midőn erejétől megfosztotta a vasnak erőszaka, mint megfosztott minket a mostoha évek hosszú lánczolatának csapása. Egy nemzetnek, mely ezer esztendeig állott az élet színpadán, — hol oly óriási viharok zúgtak át, melyek megfosztották ereje nagyrészétől : nem igy kellene cselekedni! Ez az ut nem a második évezred fényes színpadára vezet. Ez a küzdelem nem edző, hanem erőirabló ! Hát az volna a mi átkos végzetünk, hogy a lámpa lángján vesszünk el ? — Nem tudnók megváltoztatni az irányt, oltogatni a heveskedés tüzét ? Nem akarjuk, vagy nem tudjuk belátni, mire vezet az egymás ellen való küzdelem ? Talán tudnók, de nem akarjuk belátni. Mert hiszen abban a könyvben, melynek „Magyarország története" a czime, igen sok fejezet van átkos viszályról, szomorú következményekről, melyeket mindenki ismer. Vagy talán a példa sem int már? A jövő képe oly vigasztaló, hogy kivülről semmitől sem kell félnünk ? Látjuk a harczot, és sajnáljuk a nemzetet! Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Mert a mutatkozó tüneteket ugy hivják, hogy kórjel. S ettől nem messze áll a porladozás stádiuma. Porladozó számára pedig nem a világegyetemben van hely, hanem alatta 1 S a porladozás kezdetét lesik, várják körültünk. Vigyázzunk, dolgozzuuk, ne torzsalkodjunk és ne gyanusitsuk egymást, mert önmagunknak ártunk 1 D. N. É. — Az utakról, valamint a ilidváraokról szóló törvényjavaslat hir szerint már a legközelebbi országgyűlésen elő fog terjesztetni, ugy hogy az a jövő tavaszkot életbe léphessen. — A „Budapester Correspondenz" „a leghatározottabban biztosítja," hogy a Bécsben tartott közös miniszteri értekezlet nem határozta el a novibazári zsandsák megszállását, minthogy ez a bizottság jelentésétől fog fflgni. Kizárólagosan csak egyes részletek s esetleges modalitások állapíttattak meg a bevonulás esetére. Annyi minden kétségen kívül áll, hogy a Novibazárba való bevonulás indokából — ha az tényleg be is közetkeznék — egyetlen ezred sem fog mozgosittatni. Az i i I e m. A czivilizáczió gyermekei közt egyik legkegyeltebb s legcziczomásabb csemete az illem. Mi az illem ? E kérdésre a régi fajzat buta együgyüsége nem lett volna képes megfelelni ; neküük jutott a szerencse, hogy a haladás eme főfontosságu stádiumából eximio modo kiállják a maturitatis exament. Azon időkben, midőn az előkelő körök szalonhölgyei elég ostobák voltak hajzatukat simán fésülni; midőn Mahomed próEgyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára : 5 kr. kapható Biener B. és Grünfeld J. kereskedő uraknál, B.-Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dqa 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindek postahivatalnál 6 kros postautalványnyal. féta létére nem viselt laktopánokat, sőt nem átallotta kopott iberrokját enkezeivel foltozni; Hadrián császár nem számozatlan bérkocsin f(hízelgett, hanem gyalog kutyagolt a Dunától az Euratesig; Lukreczia szép nő létére nem udvaroltatott magának egy legio dandyvel: e nyomorú korban természetesen szó sem Iphetett illemről ós illemszabályokról. Ma már egészen jól vagyunk e tekintetben is. Aki kétkedik, tekintse csak végig ifjú nemzedékünk nagyszerű illemfegyver-gyakorlatát. Legyen egy bál valamelyik magyar városban, hol különben magyar sártenger boriba a magyaros kövezetü utczákat, magyar rozsda szokta tönkretenni a magyar búzát, minő illemszabályok divnak egy eféle magyar város tánczvigalmain ? Ha valaki elég vakmerő frakk kelyett attilában megjelenni, azt legföllebb kellnernek vagy czukrászlegénynek nézik az illem fölkent papjai s papnői, kiknek illemérzékét ketrőfnyi uszály jelezi, szánó inosolylyal adóznak a szerencsétlen, világtól elmaradott vad magyarnak, ki azt látszik hinni, hogy még most is azon czudar időket éljük, midőn neveletlen ősapánk, a bajuszos Bendegúz, elég pimasz volt nyers töknek nézni a czivilizált nyugati faj nemes fejét, legalább ugy aprította, mint a nyers tököt. Honhölgyeink ? Oh, ők tisztában vannak az illem fogalmával, ha tánoevigalomra kell készülni. Igéző fodrozott hajzat, melynek kétharmada borbélykirakatból került a kedves tartású főcskére ; ruha, melynek főkelléke nem az, hogy szép és ízléses, hanem hogy méregdrága legyen ; maroknyira összekényszeritett derék — ezek az illem kiválmai, mik azonban természetesen csak félrendszabályok, ha melléjük néhány dózis migraine, szivszorongás, vagy egy kis harmadrangú ájulás nem járul. Kéziratok nem adatnak vissza. Főtér, Schwarcz-fóle ház, a postával szemben. ü „Békéssegyei Eozlfof társzíja. Egy elzüllött élet. (Rajz.) Irta: Mészáros István. (Folytatás.) Én meg elmondtam, hogy én is tartogatok magamnál. Az níigy hiba, szólt a nótárius. De majd segítünk rajta. És adott is tanácsot. De ő nem csinálhat semmit. Állását, kenyerét sőt szabadságát is elvesztené, ha megtudnák. De lássa az ur, ón nem koczkáztatok semmit. Vöm elesett. Lányom nemsokára utána hal. Fiam bujdosik. Van kis vagyonom, miből majd csak eléldegél feleségem két unokájával. Ne hálálkodjék az ur! Ki tudja, hol bojdosik most fiam ? 1]® jó keresztény vagyok, s hiszem, hogy a jót, mit tenni akarok, fiamnak adja vissza az Ur ! A télen kóbor színtársulat volt itt nálunk. Jó is ment a dolguk, mig a mieink győztek. Aztán szétmentek. Ki jobbra, ki balra. Csak egy maradt itt. Egy szánandó teremtés, betegen, agyon csigázva. Meg is halt. De akkor a papunk a sebesülteknél s haldoklóknál volt a táboiban. — Én temettetém el miután három napig feküdt halva egy lakatlan házban. Tőszomszédságomban. Lássa uram, álljon helyett;. A jegyzővel ugy csináltuk ki a dolgot, hogy ő eltávozik hazulról. És majd én állítok ki passzust helyette. Majd a doktor is aláírja. 0 nem tudja, hogy az meghalt. Az ur is el van csigázva, mint az a színjátszó. Aztán meg szerencsénkre magamhoz vettem annak a boldogtalannak irományait. Az ur hasznát veheti. Bizonyítják, hogy mely társulatoknál szerepelt, mely helységekben játszott.. . Ezalatt átadta az iratokat, mert mindent elvégzett a becsületes ember. Oh, tekintetes uram, gyáva voltam. Egész életemben az. Gyáva voltam, hogy elfogadtam uagylelküségét. És elfogadtam. Az élet reményei Már most egyelőre le kellett tennem arról a gondolatról, hogy jogomat törvényesen követeljem. Majd ha hajnalodik ! Es hajnalodott . . . De addig 1 Addig a vaksötét, a vészes éjszakában ; idegen ismeretlen útnak rögei és tövisei között . . . . ! Pályán, melyen eddig nem haladtam. Kicsapva a szini élet parlag mezejére, tehetség, hivatás nélkül . . . Addig . . . Mig hajnalodik! Kénytelen levén e kettős játék álarcza alatt élni, veszteni az éveket, az erőt. Oh, mily nehéz volt a játék. Nehéz, fárasztó nagyon 1 Év-évre zajlott. Beleszoktam. Gyáva voltam. Mindig. Mint ifjú szembeszállni aljas bátyámmal, mig lehetett volna ; gyáva, mint katona, gyáva, mint színész 1 Mert bár, mint katona farkasszemet néztem a golyókkal, de gyáva voltam merész elhatározásra, melylyel vagy nagy rangot szerzek, vagy a halált ölelem meg. Ha pergett a dob, ha lengett a zászló, rohantam vakon. Jó harezoló voltam. Egyéb semmi. A színészetnél is tanultam. Mert volt önérzet bennem, hogy ha már kelletve léptem e pályára, ne legyek utolsó. De gyáva voltam. Ha elém adták a szerepet, lett légyen az király-, vagy koldusé, eljátszottam. Punktum. De hogy nagyobb szerepkört követeljek ós nyerjek bármi uton-módon, hogy nevemet, álnevemet, bár elnyomva másokat és társaim vállain emelkedjen: ehez nem volt bátorságom, akaraterőm. Eközben az aranjaezi szép napok ideje lejárt. Ugy, hogy mire a magyar ügynek hajnal felvirult, nekem nagyon alkonyodni kezdett. A megszokás e pályához lánczoltak, tanulni nem tanultam még semmit. S más egyébért alig mertem volna felvenni valódi nevemet, mint hogy jószágomat elfoglaljam. Már akkor szabad volt fellépnem. A foglyoknak szabadság, a szenvedőknek vigasztalás, a gyászolóknak enyhület adatott. — Az elszakadtak viszontláthatták egymást. A száműzöttek visszatérhettek a drága honi földre az annyi köny-, az annyi véráztatta hantokra. Én is száműzve valék e hazában eddig. Meg kellett tagadnom apám tisztes nevét. Miért? Ezért a rongy életért! Meg egy nagyon sovány reményért. [Folyt, köv.]