Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) július-december • 64-142. szám

1879-11-30 / 129. szám

» i. cviuiyciiii. luiu, BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. 2v£eg

,jele:n.I3s: tLeten3són.t háromszor: vasárnap, l^ed-d. (félíven) és cs"ö.törtöls:ön. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : egy évre 6 frt; félévre 3 frt j évnegyedre 1 frt 50 kr Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és lciadó-liivatal: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 10 kr A keddi szám ára 5 kr kapható Biener B. és Grünfeld J. kereskedő uraknál B -Csabán, llirili'tések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben euy sor közlési dija 25 kr Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B urnái és Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalványnyal nui azon küzködésnek melyet a nemzeti felfogás és hajlam a modern életviszonyok s a régi állapotok válutján önmagával folytat. Remélhehetőleg e kétség mihamarább el fog oszlani s a magyar ifjúság öntudatosabban mint eddigelé, fog csatlakozni azon pályákhoz, melyek iránt az előző generácziók oly kevés hajlammal viseltettek. E soraimban történeti áttekintést kívánok nyújtani arról, minő elemek voltak azok, melyek korunkig a hazai, illetve magyar kereskedelmet kezükben tartották. — Magyar elem semmi esetre, mindig idegen, lenézett és gyűlölt idegen, ki a hazában jól élt, virágzott, de annyival kevesebb méltánylásban részesült. Már a magyar nyelv fejlődése is azt bizonyítja, hogy a magyar nemzet ősidők óta idegen kereskedelemnek adózott, mert a legtöbb szó a magyar nyelvben mely a kereskedelem s áruczikkek fogalmait fejezi ki —idegen. Legrégibb szavaink egyike a „kalmár," skandináv eredetű s azon korra vezethető viszsza, midőn a magyar nemzet az őshazában lakott, az éjszak-európai s ázsiai kereskedelem skandináv népek kezében volt. Van ugyan egy nemzet, mely ma Nisny-Novgorod körül tanyázik, s a magyar nemzetnek édes testvére, a mely az őskorban rendkívüli gazdagságra jutott virágzó kereskedelme által : ez a permi nép. De ez mint mondók nem magyar esak rokon nép. A permi nép országa Brajmaland, közvetitője volt az éjszaki és keleti kereskedelemnek a Volgán. Ázsiai termékek, mint drága hermelin és czoboly-bőrök, prémek, ékszerek, gabnanemek s keleti czikkek, gazdag lerakó helyeit birták a Volga partjain s a skandináv emlékek e nép kereskedelmi élénkségéről és sikereiről tiszteletreméltó tudósitásokat tartaltalmaznak. A magyar nyelvben e szavak: „arany," „ezüst," „horgany," „kard" permi szavak, s azt konstatálják, hogy a magyar nép érintkezett a permiekkel, de csak mint üzletfél, a mely minőségben szükségletét fedez ce, de a nevezett kalmár-néppel már egy nemzettestet nem képezett. Érdekes e szónak: „kard," eredeti jelentése. Ez a permi nyelvben vasat jelent, mi arra mutat, hogy a magyarok a vasat „kard" alakban ismerték meg, mit a legrégibb korba, a bronz-kornak a vaskorba való átmeneti idejére kell tennünk. A magyar nemzet — a kort pontosan nem lehet meghatározni, de mindenesetre több századdal a honfoglalás előtt — egy tatár-nyelvü néppel került össze, mely a legtöbb valószínűség szerint a volgai-bolgár volt. E tatár nyelvű nép a kereskedelem terén magas fokra emelkedett, miről Ibn Fozlán, Ibn Dasta s más arab iró körülményesen emlékezik meg. De bizonyítja azt a magyar nyelv is, melyben töménytelen tatár szó ismeretes, a melyek legtöbbje a kereskedelem és ipar viszonyaira vonatkozik. — Egy tekintet e szavakra meggyőz bennünket arról, hogy e szavak egytől egyig kölcsönvettek ; a minek a nyitja a fent emiitett körülményben keresendő, hogy t. i. egy felett üzérnép hatáskörébe jutott a nemzet melytől e dolgokat eltanulta. E szavak: sarló, tarló, bor, hajó, boglya, teve, oroszlán, tengely, boglár, bölcső, dolmány, gyeplő, kantár, gyürü, gyöngy, tenger, vásár, stb. stb. mind azt magyarázzák, hogy nemzetünk mint lovas, pusztai nép, a földmivelő és üzleti életet a tengert s a keleti égalj termékeit egy tatár nyelvű nép utján ismerte meg, mely ismereteit aztán magával hozván uj hazájában jól-rosszul alkalmazta. Az uj hazába érkezve, mint tudjuk, a nemzet a hadi kalandokban gyönyörködött s csak Magyar kereskedők. A magyar nemzet ezredéves honossága daczára mai hazájában, bárhogy alkalmazkodott legyen a változó viszonyokhoz, ősi jellegét sok tekintetben nem volt képes levetni. S ez természetes. Magyarország földirati viszonyai nagyban hasonlítanak a volga-melléki síkéhoz, honnan kiszármazott a nemzet, és ép e hasonlatosság magyarázta meg a honioglalás körülményeit is, hogy tudniillik a magyarság mindenütt a róna-vidékeket foglalta el, a mihez már szokva volt. A rónaságok a barom- és lótenyésztés s az agri kulturális foglalkozásoknak adnak előnyt, s ha a talaj kifizeti a munkát, a népelem nem hagy fel foglalkozásával, melyhez szokott. Czikkem szük kerete nem engedi meg, de nincs is szükség rá, hogy a magyar ipar és kereskedelem elmaradottságát és főleg annak kevésbbé nemzeti jellegét bővebben magyarázom. A dolog ugy áll, hogy a magyar elemnek az ipar és kereskedelemhez a legújabb korig felette kevés hajlama volt s még ma is különös jelenség, hogy igen sokan kik az ipar vagy a kereskedelem terén némi vagyonra tesznek szert, tőkéjüket nem üzletük fejlesztésére, annak nagyobbitására, s okszerűbb vezetésére fordítják, de visszatérnek az anyatermészethez s földbérletekbe bocsátkoznak sa mellett, hogy a tisztes megélhetésnek fáradságosan kivívott feltételét — a műhelyt — sokszor kárukra elhagyják, egyszersmind csökkentik azok számát, kik egy nemzeti ipar s kereskedelem lassan növekvő, de minden esetre jobb jövőt ígérő elemeit képezik. E vád nem légből kapott, de ismert tényekre van alapítva, melyeket tagadni nem lehet. Mindenesetre különös jelenségek ezek; taA „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Czirkuszi dolgok. — Fővárosi rajzok. — I. Njs tehát én felmentem az úgynevezett „első" helyre. Nem mintha nem kaptam volna jobb helyet; de nagyou vágytam látni a lovar-nőket és balerinákat — közelről. Ugyanis e helyre szoktak gyülekezni, ha nincsen szerepök, vagy ha mutatványuk véget ért. Leültem ; szomszédságomban gyönyörű barna hölgy ült szerényen, kecsesen, egy éltesebb nővel. Jól megnéztem. Mintha láttam volna már. Elgondolkoztam. Csakugyan ismerős! De honnan. . . . Képzeletem a gyermekkorba szállt vissza. Onnan egy kedves leány-alakkal tért meg. Csakugyan ő az ! Leejté látcsövét. Felvettem s szóba elegyedtünk. — ő nem ismert meg. Nngyon korán jöttem. Cseveghettünk Mindenképen megakartam tudni, ki ő. Szóltam szülővárosunkról, mindenről, mit a régen múltból tudok. — ő nem látszott érteni. Azt sem tudtam leány-e vagy asszony ? Hogy szólítsam ? Eközben feljött szobaleánya s ibolya-csokrot adott át és „gnadige Frau"-nak szólította. — Megbocsát asszonyom, ha valamit elmesélek. Volt egyszer egy özvegyasszony s volt annak egy lánya. A kezdete ugylátszik, elcsépelt mese. De hallja tovább Ez az özvegy asszony s lánya ezelőtt mintegy 14—15 évvel lenn laktak Aradon a hosszu-utczában. Az özvegy asszony gyakran nem volt otthon. Senkisem tudta, hol jár. Még kis lánya sem. És a kis lány, ki oly szép volt, mint a nyiló tavasz mindennap átjárt hozzánk. Mert szomszédunk volt. S ott ketten játszottunk „egyelőre-kétkettőrét." Esténkint hazament. Egyszer egy este kopogtat valaki ablakunkon. Hát a kis lányka. Sirva panaszolja, hogy mamája nem jött haza. Ott tartottuk. Éjfél tájban hazajött a mamája. Vonásai dúltak, szemei szokatlan tűzben csillogtak. Ruhája rendetlen. Pirongatta lélénk leánykáját. Másnap reggel már nem játszhattam a kedves kis teremtéssel, mert elköltöztek. Nem lenne szives asszonyom, e mesét folytatni ? — Ön az ? I Igazán ? 1 . . . . Kimondhatatlanul örvendek. Sokszor gondoltam azon időre. De most fájdalom nem folytathatom. Majd máskor. Nem is szedhetem rendbe gondolataimat. Oly véletlen meglepetés, melyről még álmadozni se.n mertem. Aztán látja már bevezették a lovat. Nézze Eichler Lina mily kecsesen mosolyog — Nem érdekel! ígérje meg, hogy elbeszéli. — Megigérem, holnap-holnapután mindig itt talál. Csak figyeljen. .... Figyeltem. Semmi megragadó e lovaglásban. Egyszerű ugrások nyilt abroncson keresztül, melyet falusi hyppodromokban is láthat az ember. Aztán a Mr. Willis, mint voltigeur jött; marcona amerikai. De nem festett, milyet sok helyen látni, olyan szerecsennek, vagy amerikainak öltözött komédia, hanem valódi amerikai. Lovaglása merész, inkább vad, mint szép. A keleti négyes sem uj. A négy évszak mimikai változási jelenetnél inkább a toilette ragadja meg a nézőt, mint a lovaglás. . . . Egy kis intermezzója volt, hogy a tavaszi könnyű s aztán a nyári légenöltözet alól kicsúszott a téli prémes öltözet. Minden illúzió tönkrement. A .borbély" olyan közönséges jelenet, milyet a tűzijáték téren gyakran megbámul nak a sörkedvelő nyári polgárok és kifent-kikent bakák kedveseikkel a karcsú szobalányokkal és kövér szakácsnőkkel. . . . — Asszonyom, ön kegyetlen ! Itt végig nézeti velem a sokszor látottakat, a helyett, hogy beszélne nekem. Nem kiváncsiság. hanem igazi rokonszenv megadja nekem e kérdést. Tudom, hogy ön jobb, mint a többi. Sejtem, hogy kényszerűségből lépett e pályára. (Vége köv.) m. I.