Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) július-december • 64-142. szám
1879-11-30 / 129. szám
lassan adta magát a fÖldmivelésre. Már Taksony fejedelem idejében töredezik fel a nemzetben egy üzérkedő népfaj, az úgynevezett izmaelita, mely az Árpád-házi királyok korszakában csaknem az egész magyar kereskedelmet magához ragadta. Az izmaeliták, minden bizonyosság szerint mohamedán vallású bolgárok voltak a Volga mellől, ugyanazok, kikről fentebb emlékeztünk meg. Szent-Lászlo és Kálmán király törvénykönyveiből már részletesebb ismereteket merítünk felölök. Tudjuk rólok, hogy szerte az országban laktak, s az izlamot követték, fiaik Aleppóban a szent törvényeket tanulták, az árpádkori magyar pénzeket nagyobbára ők verték ; saját kutatásaim szerint pedig 12 félét „keleti írásjelekkel.* (Ezek közül a IV-dik Béla korabeli kétféle rézpénz nagyon is ismeretes.) Aradi R. László. (Vége köv.) Politikai hirek. * A dán király és neje az udvar látogatására holnap Berlinbe érkeznek. — Az angol bizottság, mely Cavagnari meggyilkoltatása tárgyában volt kikiildve, befejezte munkálatait, s ezeket nyilvánosságra fogja hozni. — Az ir agrar mozgalmak ismét sok bajt okoznak az angol kormánynak. Három főizgatót elfogatott a kormány, és most ezek ügyében a parliamenthez kérvényeznek az irek. — Pétervárról irják, hogy a czár jövő évi márcz. 2-án, trónraléptónek évforduló napján alkotmányt fog adni az orosz népnek. — A magyar országgyűlés még mindiga véderőről szóló törvényjavaslatot tárgyalja. Magyarország képviselőházához emlékirata a magyar gazdák II. orsz. értekezlete által kiküldött végrehajtó-bizottságnak az ország mezőgazdasági helyzetéről. Mélyen tisztelt képviselőház! Azon örvendetes érdeklődés, mely az ezen év folyamában Székesfehérvárott tartott országos kiállítást diadalra juttatá és a legjobb hazai erők támogatását méltán megérdemlő azon gazdasági mozgalom, mely e kiállítás folyama alatt támadva, azóta nőttön nő és mindinkább szilárdulva fenntartja egy jobb jövő reménye iránti hitünket, — e mozgalom nem hagyhatta érintetlenül ez országnak földmiveléssel foglalkozó nagy gazdaközönségét. Büszkén követelhetik maguknak a magyar gazdák e gazdasági mozgalom megindítása és terjesztése érdekében kifejtett munkálkodás és a már eddig is elért siker oroszlánrészét és bizton hiszik, hogy e gazdasági mozgalom fent és alant egyaránt hódítván, szilárd alapja leend gazdasági ujjáátalakulásunknak. T. képviselőház! Magyarország gazdaközönsége az ezen év junius havában megtartott országos értekezlete alkalmával a lehető legst^yosabb közgazdasági viszonyok nyomasztó terhe alatt foglalkozván a nálunk kétsógbevonliatlanul első sorban álló, államfentartó fontossággal biró mezőgazdaságnak valóban elszomorító állapotával, szükségesnek tartotta, hogy rámutasson gazdálkodásunk bajaira és hiányaira és utaljon az orvoslás szükségének égető voltára, de egyszersmind a lehető orvoslási módokra is. Mert gazdálkodásunk bajai csakugyan oly súlyosak, oly általánosak, hogy főfontosságu, országos érdekű kérdést képeznek. ... Jó termések ós jó árak, nemhogy együtt, de külön-külön is alig jelentkeznek, — az évről-évre kedvező termést és árakat váró gazdák igen nagy része az adósságok terhe alatt összeroskadt és megsemmisült, — gabnáinkat az orosz és tengerentúli verseny, állatainkat azok gyenge minősége, drága előállítási ára és a szomszédok protekczionálista iránya zárja ki a piaczokról; •— országszerte sehol sem találunk csoportosan jól mivelt, rendezett kis gazdaságokat, — nom lálunk szép marhával, jó eszközökkel, — változatos jövedelmekkel dicsekedő, megelégedett gazdát, hanem jobbára csak olyat, kit adósságok és közterhek gyötörnek folyvást, melyek üzleti tőkéjének, marhájának elvesztegetésére szorítják s a hiányos főiszerelés mellett gyengén sikerült termés évről évre csak prolongáczióra, a kinos tengődés továbbhuzására is alig elegendő. És e valóban elszomorító állapot annál sötétebb színben kellett hogy előtűnjön, minél sajnosabban kelle konstatálnunk, hogy alkotmányos életünk vissaállitása óta lefolyt 11 év alatt ugy a törvényhozás, mint a kormány részéről oly elenyészőleg kevés tétetett a földmivelés emelése, érdekeinek megvédése és előmozdítása tárgyában, holott önrendelkezésünk höz épen e tekintetben és a legjogsabban mily nagy remények köttettek. Igen jogosak voltak e remények, mivel épen hazánkban a nép zö mének existencziáját és jólétét alapító földmi velés nemcsak azért igényli első sorban az ál lam gyámkodását és támogatását, mert maga a földmivelés vagy a földmivelők érdekei és az államéi azonosan követelik a haladást ez irányban: hanem azért is, mivel hazánkban a föld mivelés virágzásától feltételeztetik a keletkező ben levő ipar fejlődési képessége is. És ha e joggal támasztható igényekke' szemben tekintetbe vesszük, hogy ezen nagy földmivelő ország egész mezőgazdaságának emelésére évek sora óta évenként 50,000 frt bocsáttatott rendelkezésre, tehát oly összeg, a mi egy-egy nagyobb megye mezőgazdasági igényei kielégítésére volna elegendő, — ha nem is párhuzamot felállítva, hanem csak példahozásul idézzük, hogy mig Ausztria, hol a lakos ság 36'8 százaléka foglalkozik földmiveléssel a mezőgazdaság emelésére 1 millió kétszázezer forintot, sőt Poroszország 17'5°/ 0 földmivelés sel foglalkozó lakosság mellett a mezőgazdaság emelésére közel 4 millió forintot áldoz, — valóban elég adat annak bebizonyítására, hogy nálunk, hol a lakosság 65 százaléka foglalkozik földmiveléssel, hol az állam összes polgárainak jóléte, de maga az állam léte is a mezőgazdaság virágzásától függ, az ennek emelésére fordított összeg oly elenyészőleg csekély, hogy komolyan számításba sem vehető. A mezőgazdaság országos főfontosságu — ügyének az államhatalom részéről történt ezen sajnos elhunyagoltatása mellett a létező gaz dasági érdekek nemhogy védelemben nem részesültek, hanem, akár a gazdasági viszonyok épenséggel nem ismeréséből eredő tájékozatlanság, — akár bármely más okból származó, de mindenesetre ferde felfogás szülő okai annak, hogy a magyar gazda gabonájával mindinkább kezd leszorulni a külföld piaczairól. — Ertjük azon szerencsétlen vasúti tariffa-politikát, melynek a magyarországi mezőgazdasági termények árára való válságos kihatása teszi versenyképtelenné a magyar gazdát és érezteti hátrányos befolyását nagyobb mérvben, mint akár az orosz vagy amerikai verseny. És ez állapot annál szégyenletesb és annál elszomorítóbb, mivel e téren ugyancsak nem lehet arról panaszkodnunk, hogy nem hoztuk meg a szükséges áldozatokat; hiszen közel 200 millió forintot fektettünk az állam befolyása alatt lévő vasutvonalakra és ezen összegen tul még évente mintegy 14—-16 millió forintot fordítunk vasúti garancziák czimén a vasutakra, anélkül, — hogy a tariffák leszállítása kedvező módon megoldatott vagy a nyerstermények szállítása a kellő lendületet nyerhette volna. Avagy oly viszonyok mellett, midőn az ország távolabb eső részéből a gabonának a fővárosba leendő szállítása az állam vonalán többe kerül, mint a legtávolabb eső külföldi gabonának bármely más külföldi piaczrai szállítása, — vagy még eklatánsabb példát idézve, oly viszonyok mellett, midőn az amerikai gabonának Angliába szállítása kerül métermázsánként 30—36 krba, mig a magyar gabona oda 2 frt 60 kr. — 3 frtot fizet, — midőn azon amerikai buza, mely Chicago vidékéről a tengerig nagyobb utat tesz, mint a mi gabonánk Angliáig, még ezen uton fölüli 4000 mértföld tengeri szállítás után is olcsóbban kerül Anglia vagy Francziaországba, mint a magyar termelőé, nem-e — legelső kötelessége az államnak ezen beteg, az ország életerejét tönkretevéssel fenyegető állapot megszüntetésére minden módon igyekezni és valahára komolyan odahatni, hogy — ma, midőn összes mezőgazdaságunk válság alatt áll, midőn már nincs többé idő arra, hogy a fokozódott terhek alatt nyögve, anyagi érdekeink a kellő figyelemre és gondozásra nem méltattatván, jobb viszonyok beálltát várhatnánk, — ezen bajok orvosoltassanak. (Folyt, köv.) A megyéből. Szeghalom, 1879. novemberhó. T. szerkesztő ur 1 F. hó 17-én egy rendkívüli temetésnek voltunk tanúi. Rendkívülinek nevezem fénye, népessége és a halál nemének különössége miatt. Diczel Elek postamester volt a végtisztesség tárgya, ki mint állami hivatalnok s tüzér-tűzmester revolverrel szakitá ki magát az életből, szerető szüleinek, testvéreinek s barátainak köréből. A halotti szertartás magyar nyelven végeztetett a k.-ládányi r. kath. lelkész, éneklész és a sirnál búcsúztató Chrisztó Miklós ügyvéd-gyakornok által, kinek bucsu szózatát alább közlendem. A koporsón az ifjú halott tüzéri kardja és fövege ; E. Mózes Katicza k. a. koszorúja e felirattal : a hü barátné ; és a veterán barátok koszorúja e felirattal : Diczel Eleknek, barátai, félrőfnyi széles kékfehér szalaggal diszlettek. Hogy mi birta rá a szerencsétlent e gyászos tettre, a vizsgálat csak később fogja kideríteni. Hátrahagyott iratában az elköltözött gyűrűit növérinek, pipáit barátainak hagyományozta. Szüleitől, testvéreitől, főleg édes anyjától érzékenyen elbúcsúzva bocsánatot kért. A vig kedélyű ifjú 15-én még örült az életnek s már 16-án reggeli 7 órakor halott volt. Igaza van a németnek : „heute roth, morgen todt." A sirnál mondott búcsúztató igy hangzik : „Szomorú halotti gyülekezet! Egy ifjú életfonala ismét elszakadt, a sir a nyugalomnak utolsó de biztos révhelye íme már készen áll, hogy a szerencsétlenül kimúlt szerető fiút, jó testvért s igaz barátot csendes ölébe fogadja. Ha az emlékezés tündérfonala visszavezett ama boldog gyermekkorba, midőn még együtt játszadoztunk, ha eszembe jut, hogy a még nemrég lezajlott háborúban — hová hazája s királya szava szólította el — mint hős harczolt, köny fut végig arczomon s az a kis húsdarab, a mit az emberek ugy neveznek, hogy sziv, fáj, sajog 1 . . . Fáj, mert az évek lezajlása alatt a mi szivünk egybefort; sajog, mert ösmertem az elhunytnak szülei, testvérei, különösen pedig áz édes anyja iránt táplált gyöngéd, nenus vonzalmát.' Szegény elköltözött barátom ! miért is nem engedte meg isten, hogy a harcztéren, hol oly jól érezted magadat, száguldó paripák vas körmei, vagy az ellen golyója mint tengolyód által estél volna el 1 Hiába, istennek végzései kimagyarázliatlanok 1 . . Egyedüli hibád volt, hogy bíztál az emberekben s ez ásta meg számodra sötét sírodat. Gyászbaborult szivvel itt állunk, a kik szerettünk ; itt állunk barátaid a veteránok, hogy utoljára bucsut vegyünk tőled! ... Mi siruuk, mi siratunk, elleneid pedig talán ép e pillanatban a diadal gunykaczajára fakadnak! . . . Sokat szenvedtél, különösen önállóságrajutásod óta, sokat bántottak s dobáltak sárral e piszkos földön! De a szenvedés immár véget ért, te elmégysz egy boldogabb honba, hol nem bánt senki, de, a honnan fájdalom nincs többé visszatérés ! . , Boldog utadban kisérjenek el gyászbaborult szüeid, testvéreid, rokonaid s nagyszámú barátaid könyüi s legyen számodra könnyű a hant, mely draga poraidat takarja ! Isten veled!!" 19 re viradólag bokáig érő hó esett a gyenge fagyra s most se szán- se kocsi-utunk nincs. Nappal olvad, éjjel véknyán fagy. A 22-re kitűzött bál, mint a körülményekből íövetkeztetni lehetett — nem volt elég népes. Hja 1 a pompa drága; nem igen telik szórakozásra. A kik pedig gond nélkül élhetnek, vajmi kevesen vannak Talán a később tartandó testvérei sikerültebbek lesznek. Ugy legyen 1 r. 1. Külföldi hirek. * Eugénia császárnét a madridi indóháznál a király és az asturiai herczegné fogadták, és itt közlötték vele anyja halálát, ki megérkezése előtt halt meg. — Erzsébet és Krisztina főherczegnők Spanyolországban minden állomáson ünnepélyesen üdvözöltettek. Madridban a király és nővérei számos főrangúval fogadták. — Párizsban a hirlapirók a murciai károsultak javára egy alkalmi ujságlapot adnak ki „Paris-Murcia" czim alatt, Francziaország legjelesebb íróinak és művészeinek közreműködése mellettí lap csak egyszer fog megjelenni. — Rosz hetük volt a czirkusz művészeknek. Berlinben egy állatszeliditőt az eg} rik vadállat megharapta, minek következtében meghalt; Münchenben pedig Miss Lurlin a „vizi (irályné" produkczió közben vizbe fult.
