Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) július-december • 64-142. szám

1879-07-17 / 71. szám

VI. évfoljm 1879. 71. szám. B.-Csaba, július 17-én. BÉKÉSMEGYEI K Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmi! lap. Megjelenik hetenként háromszor : vasárnap, kedd (féliven) és csütörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egryes szám ára 10 kr. A keddi szám ára : 5 kr. kapható Biener B. és Griinfeld J. kereskedő uraknál, B.-Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindeu postahivatalnál 6 kros postautalványnyal. Előfizetési felhívás „Békésmegyei Közlöny" czimü politikai, társadalmi, hetenként B.-Csabán háromszor megjelenő lap hatodik évfolyamának második felére. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve : Félévre: . . . . 3 frt. Negyedévre: . . I frt 50 kr. Egy hóra: ... I frt. Az előfizetések vidékről legczélszerübben postautalvány által eszközöltetnek. Helyben a kiadóhivatalban, Biener B. és Griinfeld J. uraknál lehet előfizetni. Hirdetések jutányosán eszközöltetnek. Végszó a „megye" és „municzipiuin" czimü czikkekre. Mielőtt a vitát befejezettnek tekinteném, mielőtt tollamat letenném, érzem, hogy adósa vagyok t. ellenfelemnek egy pár szóval még. Első ellenvetéseire, támadásaira, melyeket a megye mint az egyéni szabadság biztositéka ellen intézve a municzipium mellett érvelve tett t. ellenfelem, igyekeztem a minap megfelelni, ma tehát csak legutóbbi czikkében található azon támadásaira fogok felelni, melyeket ugyancsak a municzipium mellett érvelve a parlamentalis kormány mint a politikai szabadság biztositéka ellen hoz fel. Igen tisztelt ellenfelem ugyanis — indokolására elveinek — a municipium, illetve az ősi fringiáról igy kiált fel legutóbbi czikkében : „megmaradt annak az éle, s egy ujabb válság esetén újra megtaníthat a tételre : Ne bántsd a magyart!" . . . Tehát a szomorú s mégis oly dicső emlékezetű válság, szabadságharczunk '.élén a municzipiumot véli látni t. ellenfelem! ? És ezt hozza fel a municzipium védelmére, indokolására, a parlamentalis kormány ellen ? ! Am legyen! . . . Annál könyebb lesz álláspontomat igazolnom a midőn a történelem még mindig nedves lapjaira egyszerien rámutatva, egyetlen érvét — azt hiszem — teljesen képtelenué tettein, csalódását bebizonyítottam. Mert megörökítve áll a közelmúlt történelme lapjain a kettős tény, hogy mig egyfelől épen a municzipium volt az az intézmény mely szemben a küláramlattal oly gyengének mutatkozott , hogy lassanként feladogatva legszebb jogainkat oda vitte a nemzetet, hogy súlyos békéit lerázni, szabadságát visszavívni, vért és éltet áldozva fegyvert kellett fognia; addig másfelől épen a parlamentalis kormány-szervezet volt az, melyet amannak romjain felállított első, lánglelkű miniszterünk, hogy visszavívja vesztett szabadságunkat. S ha arombadölt municzipiummal lehulltak bilincseink, a felemelkedő parlamentalis kormánynyal egyszerre ragyogott fel szabadságunk első napsugára, politikai függetlenségünkké, melyet máig is ő tart fenn nekünk! így szól a történelem. S mert igy szól, mertem s merem én is állítani, hogy a kettős czentralizaczióval szemben, mely bennünket egyrészt kívülről, egy idegen állam, másrészt belülről, saját kormányunk részéről fenyegethet, kettős organumra van szükségünk : Az első veszély ellen egy erős, önálló kormányra, s ez a parlamentalis kormány, a második baj, e kormány lehető elfajulása, túlkapása ellen, egy életképes szervre, s ez az autonom megye. — Vagyis, ismétlem : Parlamentális kormány a politikai szabadság' autonóm megye az egyéni szabadság védelmére. Rácz Imre. — A brassói román lap aradi levelezője kikel az aradi tanfelügyelő ellen. — Azt állítja : a magyarul nem tudó néptanítók számára megnyitott tanfolyamra több mint nyolczszáz néptanító jelentkezett ugyan, de mikor a tanfelügyelő e nagy számot meglátta, azokat, kik csak néhány szót ki birtak is magyarul ejteni, hazaküldte, azt mondva nekik : „Maguk jobban beszélnek magyarul, mint én." Ennél is súlyosabb a levelező azon vádja, hogy azok is, a kik magyarul mitsem tudnak, mindnyájan bizonyítványokkal ellátva távoztak. — A belga királyt fenyegetik. Brüsselből irják, hogy mult vasárnap kora reggel egy ur figyelmeztette a rendőrséget valami falragai-z félére, melyben a királyt irásbelileg lalállal fenyegeti a falragasz készítője, ha ő felsége az uj iskolatörvényeket szentesítené. A rendőrség azonnal letépte hivatalosan a falragaszt, mely propotria-papirosra vala irva s gummival erősítve. Az ügyben legott szigorú vizsgálat indíttatott. A királyt azonban az eset legkevésbbó se hatotta meg s még az nap egy hadsegéd kíséretében sétalovaglást tett Brüssel utczáin. A nép a királyt egész útjában tüntetőleg üdvözölte. Kivonat a gyomai helv. hitv. egyháztanács tanügyi gyűléseinek jegyzőkönyvéből. Igen tisztelt egyháztanács! Kétségkívül mindnyájan méltóztatnak némi tudomással birni a felől, hogy a tanulók könyvei után nyert perczentből, egyházunk kebelében, tanitói szakkönyvtárt állítottam. Czélom e könyvtár rég édesen táplált eszméjének megtestesitésében, semmi sem volt egyéb, mint szolgálatot tenni a népnevelés, s közelebb felekezeti tanügyünknek. Nem titok ugyanis előttünk, Kik mint általában a tudomány és közművelődés, ugy a tanügy terén is kifejlődött haladás mozzanatait figyelemmel kisérjük, nem titok mondom előttünk, hogy a tanitói hivatal és működés iránti várakozások és jogos követelések egészen megváltoztak. A tanügy teü „Békásmsgyei Közlöny'* iárczája. Balcsillagzat a.latt. Eredeti beszély. Irta: ifjabb Jancsovits Pál. VIII. (Vége.) Egy év telt el, mióta Mariska az ég angyalai közé szállt. A hant felé, mely a szép leányka rózsa hamvait fi-dé, aranyos kőkeresztet emelt a kegyelet, s a természet legszebb virányát ott növeszté. Kinteljes év volt ez Solnay Aladárra nézve! Egy óv alatt Gizella és Aladár belátták, hogy soha sem lesznek boldogok, hogy nem szerelem hozta őket össze, mely fátyolt von a hibák felé. mig az erények elé nagyító üvegei helyez. Az ifjú nő unalmas, hallgatag lőn, a férfi életunt. Mariska emléke gyötörte ébren, kisértgette álmában ; vádolta magát, és n^m talált vigasztalást, — a mit ő tett, pz aern volt menthető, Oh, ha meg nem történtté varázsolhatta volna tettét, — élte felét áldozta volna szívesen. Egy rém lebegett szüntelen előtte : hogy Koltóy hazudott — s ő egy ártatlan leánykát ölt meg. . . . S ha ez ugy volt, százszor, ezerszer roszabb Aladárra nézve. Mily boldogok lennének most Mariskával ! Most látta csak, hogy családja fényéért, önzésből, — szivét s lelke nyugalmát áldozá fel. Szegény Mariska — megbőszült a végzet! Az ifjú házaspár szív-viszonya azonban titOK maradt a világ előtt, s a solnavári kastélyt siirün látogató szomszédok irigyelték boldogsá-ukat, s Edelberg lovag is azon hitben hagyta itt leányát, hogy az a legboldogabb nő. Solnayék ? — ők nem kutatták fiók homlok redőinek rejtélyét, nekik elég volt, hogy a házassági szerződés kedvök szerint volt fogalmazva, hogy az abban említett apró angyalkákból még eddig egyet sem hozott a gólya, azzal nem sokat törődtek, — a mi késik, még nem mult; oly névnek, mint a Solnay, nem szabad kihalnia! Ősz felé járt ismét az idő. Gizella Tátrafüreden fördőzik, Aladár pedig a solnavári uradalom rétjein vadászik, nem igen törődnek egymás dolgával! A férfi szomszédok most is ellátogatnak, vigasztalni a szalmaözvegyet, de Aladár ugy megszokta már társaságukat, hogy az nem kc'pes elűzni homlokáról pillanatra sem a bu felhőket. Most azonban, a mint dohányzó szobájában unalmaskodik, oly vendége jött, ki a fásult nyugalomból kiűzte őt : Koltóy Victor. Nem az a piperkőcz többé, kit egykor láttunk ; öltözete elhanyagolt, haja rendetlen tapad izzadt homlokára, szemei félénken tévedeznek. Aladár megütközve tekintett reá, nem képzelhette miért tagadja ugy meg természetét; s?egény Mariskát juttatá ez is eszébe, de hiszen Koltóy mindig barátja volt, miért ne fogadná szívesen ? Victor lázas sietséggel ragadta meg a mujtott jobbot, — meglátszott rajta, hogy torkán akadt a szó. „Gyónni jöttem hozzád Aladár- — rebegó végre. „Tedd kényelembe magad nálam — isten hozott, — bizony Victor, nem szép dolog, hogy ugy elhanyagolsz, felém se jösz ! — most hát bünbánólag jösz, és megmagyarázod viseleted okát?" „Oh te, ki boldog vagy, nein foghatod fel az én helyzetemet! „Mi lelt téged barátom ! ha segíthetek, tudo4 hogy mindig. . . .