Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) január-június • 1-63. szám

1879-03-02 / 18. szám

VI. évfolyam. 1879. B.-Csaba, márczius 2-án. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik, hetenként kétszer : vasárnap és ostitört öltön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és lei adó-hivatal: Főtér, Scbwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái és Grünfeld J. könyvkereskedő urnái, B.-Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Njilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindeu postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Zsilinszky Mihály beszéde február 21-én a költségvetés ügyében. (Gyorsírói feljegyzés szerint.) (Vége) Az önálló gazdálkodás szép példája gyanánt volt szíves feltiozni a t. "képviselő ur a nagy Amerikát, Angliát, Francziaországot, tehát oly országokat, melyek világtengerekkel s világpiaczokkal bírnak, melyeknek méltán ingylett kereskedelme és ipara századok folytán fejlődött oda, a hol most áll. Méltóztatott tehát oly országokat hozni fel követendő példákul, melyeknek sem múltja, sem jelene, sem földrajzi, sem néprajzi helyzete, sem erkölcsei, sem szokásai semmi tekintetben nem hasonlítanak Magyarország viszonyaihoz, s épen azért nem következik, hogy azon rendszabályok, melyek ily hatalmas és földrajzilag oly kedvező helyzetben levő országodat felvirágoztattak, Magyarországot is ki fognák emelni a bajból. En kételkedem abban, hogy Ausztriával való összeköttetésünk volna egyedüli oka az átalános pangásnak, mely az orszagban tapasztalható, és hogy a kiegyezés tette volna tönkre gazdaságunkat, iparunkat és kereskedelmünket. Mert honnan fogja kimagyarázni a t. képviselő ur azt a tüneményt, hogy az ő általa például felhozott hatalmas allamokban ép oly pangás vau? hogy pl. Angliában, legjelesebb államférfiak gyü léseket tartanak a pangás okainak kikutatására, hogy Francziaország iparosai ép oly elégedetlenek mint Magyarország iparosai? Hiszen azok nem egyeztek ki Ausztriával, s a bajok mégis megvannak ! Az ok tehát nem abban rejlik, a miben a t. képviselő ur keresi. (Ugy van! középen.) Hallottam leggyakrabban Boszniát, mint olyat emlegetni, a mely végképen megrontotta pénzügyeinket. Ez a legsúlyosabb ok azok közül, melyeket eddig felhoztak. Igaz, hogy az okkupáczió messze hátra vetett bennünket a pénzügyi rendezés munkájában, és hogy a hadjáratra fordított összegek százszorta jobb helyre tétettek volna itt az országban hasznos befektetésekre. De még ezzel sincs megfejtve a nagy kérdés, mert a deíiczit ijesztő kísértete a boszniai költség nélkül is még mindig ott van megfejthetetlen rejtély gyanánt, de melyet előbbutóbb meg kell oldani. Bármit beszéljenek önök t. képviselő urak a kormánynak állítólagos rosz gazdálkodásáról; azt nem lehet állítani, hogy a deíiczit nagyobb lenne, mint volt: de azt be kell ismerni, hogy súlyosabb a helyzet, hogy folytonos deficzittel élni nem lehet, s hogy ennélfogva napról-napra égetőbbé vált a megoldás szüksége. Nem akarom ismételni azon, mintegy gazdasági axiómaként már sokszor elmondott nézeteket a deíiczit megszüntetésére vonatkozólag. Annyiban egyetértenénk, hogy az adót többé emelni nem lehet; hogy ennélfogva csak jövedelmeink fokozása, belügyi kormányzatunk egyszerűsítése, mindenek felett pedig nagyobb mérvű megtakarítások által lehet csak a deficzitet megszüntetni. Hogy ez gyakorlatilag még sem történt meg, én annak okát t. ház egyrészt a dolgok természetében találom, másrészt az emberek azon különböző és jogosult felfogásában, hogy a mit az egyik megtakarítható ós felesleges kiadásnak tart, azt a másik nékülözhetlen és okvetlen szükségesnek mondja. Hiszen csak tegnap kaptuk kezeinkbe az országos gazdasági egyesület kérvényét, mely hangosan panaszkodik, hogy a földmivelő osztály érdekei nem vétetnek kellő figyelembe, hogy 200,000 frtra üell emelni az eddigi 50,000 frtot, mert kevés az, a mi e czélra fordíttatott. Az iparos-osztály ugyancsak joggal mondhatja, hogy nagyon kevés az, a mi az ő érdekeinek javítására történik, és a kulturális kérdésekkel foglalkozók bizonyos gunynyal szokták említeni, hogy a ló-tenyésztési intézetekre nagyobb összeg fordittatik, mint az ember-nevelő intézetekre, a mi bizonyára nem azt jelenti, mintha sajnálnák a lótenyésztésre fordított összeget, de hogy ahizképest nagyon is kevésnek tartják azt, a mi az összes közművelődésre fordittatik. A vizzel sujott vidékek jajgatnak, hogy a vizszabályozásra kevés pénz fordittatik; egyes társulatok s megyék nagyobb dotátiót kérnek, szóval mindenki be tudja bizonyítani szépen, hogy mily kevés az, a mi az ő érdekeiknek előmozdítására fordittatik. És mi, a kik nem csupán egyes vidékek és osztályok érdekeinek képviseletére vagyunk ide küldve, hanem az egész nemzet nevében, kénytelenek vagyunk elismerni, hogy azon tételek, a melyek a költségvetésben előfordulnak, az előirányzott czélra okvetlenül szükségesek, és hogy azokat az állami gépezet megakasztása, és a természetszerű fejlődés megrontása nélkül alig lehet nélkülözni. (Ugy van! Ugy van!) Es ha ez igy van t. ház, ha elismerjük, hogy az adókat a nép megrontása nélkül emelni nem lehet, ha költségvetésünk a jogosan támasztott igényekkel szemben le nem szállítható, akkor ismét ott vagyunk ezen sokszor ismételt kérdés előtt; hogy mihez nyúljon a kormány a helyzet javítására? En azt tapasztalom, hogy az eddig tett megtakarítások nem elegendők a czél elérésére, és hogy mindaddig, míg bizonyos nagyobb ügyek átalakításához nem fogunk, nem is lehetnek elegendők. íme előttünk áll tíz évi gazdálkodásunk eredménye. Tudjuk mik azon jövedelmek, melyekre az ország — rendes viszonyok között — számithat; tudjuk, mik azon kiadások, melyekre okvetlenül szükségünk van. A lefolyt 3 óv alatt minden téren történtek megtakarítások; a jelenlegi költségvetésből is másfél milliót törült a bizottság a kiadások rovatából, s bár némely tételek emeltettek is, a megtakarítás még is lényegesnek mondható. Csak egy költségünk van t. ház, mely a lefolyt három év alatt nemcsak hogy nem fogyott, de sőt különféle cziinek alatt emeltetett, ugy, hogy nemcsak anyagi tehetségünket, hanem már türelmünket is kimerítéssel fenyegeti. S ez a katonai költség. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Én megengedem, hogy a mi kormányunk e részben is felemelte szavát az illető helyen; tudom azokat, a mik a üeiegcUióu-han történtek. De megvallom, hogy mindig fájdalom fogott el annak tapasztalásánál, hogy a katonai költségek emelése ellen történt felszólalások mindig hiábavalók voltak: és hogy a legsúlyosabb érvelések ellenében csak azon rövid katonai ékesszólás volt a döntő: „annak meg kell lenni!" Nem tagadom, hogy bizonyos elkeseredés fog el, midőn látom, hogy rongált pénzügyeink felmutatása és a nemzet gyakori feljaj dúlása figyelembe nem vétetnek; és midőn ennek ellenében tapasztalom, hogy itt e házban minden évben mily küzdelem folyik száz és ezer frtos oly tételek felett, melyek a legszentebb közművelődési czélokra lennének fordítandók; de elvonjuk magunktól, megtagadjuk intézeteinktől, miért? azért, hogy az inproductiv katonai kiadások milliói szaporodjanak! (Helyeslés.) Tudom én azt, hogy a mostani alkotmányunk értelmében mi itt e helyen nem vagyunk jogosítva a közös katonai költségek leszállítása felett vitatkozni; de azt hiszem, hogy jogunk ós kötelességünk felszólalni azon katonai gazdálkodás ellen, a mely egy lövid és aránylag csekély ü „Békésmegyei Közlfof tárczája. A b.-csabai iparcs-ifjusági egylet tánczvigalma. (18.-9. febr. 25.) • A kaszinó s a keresk. ifj. által rendezett két elitebál után, minthogy a b.-csabai niiegylet tervbe vett jótókonyezélu tánczvigalmától elállott, larsang utolsó napján, sokoldalú ellenmondás daczára, az iparos-ifjusági egylet tartotta bevonulását a „Vigadó" dísztermébe; hogy mily sikerrel : azt már olvashatták az igen tisztelt kétkedők e lap utóbbi számában. Sokan azt hitték, hogy a csabai iparos-ifjuság a diszterem fényének káprázatától elbűvölve, nehézkesen fog mozogni a terem sima padlózatán, sőt — uram bocsáss! — rakásra hullanak, mint a legyek — őszszel. De hát — miként a mesében — a törpe rendesen legyőzi az óriást, ugy itt is megtörtént, habár nem szándékosan, hogy az elite-bálokat végig tánczolt egyik ifjú matador veszítette el maga alatt a talajt, míg az előtte keringő sarkan'yus iparost csak megingatta a nagy rázkódás, de már elejteni ne adj isten' Különben a fentebbi észjárásban nincs is semmi logikai összefüggés, természetesen a mi szemüvegünkön át tekintve. De hogy a feltett kérdésre kíváncsi olvasóinkkal szemben „tisztázzunk az helyezettel," miként Bihari barátunk mondaná, — áperte Kimondjuk azon el nem titkolható erős meggyőződésünket, miszeiint mindenki ahhoz ért legjobban, a mit alaposan megtanult, anélkül, hogy filozófusnak is kellene lennie egyszersmint, ós igy minthogy a „Vigadó" iparos kezek teremtménye, ne csodálkozzék rajta senki, hogy az iparos-ifjuság sem tartotta az uj dísztermet „nenyuljhozzám "-virágnak, hanem ugyancsak ügyesen mozgott benne. * * * Az előzmények után lépjünk be a bálterembe, hol a nyitány utáni üdvözlő-zenehangok közben feláll a bál háziasszonya t. Ondroviczky Teréz Áchim Jánosnó aszszonynyal az egylet elnöke Launer Károly ui és lassú magyarral nyitják meg a tánczvigalmat. Az adott jelre az egyleti ifjúság egy gondolattól vezérelve, kiki párjához siet és egy perez alatt az egész terem vigan lejtő pároktól hullámzik. A tiz szál rendező örege-ifja fáradhatlanul mozog, hogy a félrevonultakat az előtérbe vonja, mialatt az ismeretleneket egymásnak bemutatja, főképen azért, hogy kitűzött czélját a „társas" tánczvigalom eszméjét megvalósítsa. Szép volt a társaság, mondhatom igen szép és egy szellemdus franczia iró szerint, ennek leírásánál szeráphtollat kellene szivárványba mártani s aranylepkék szárnyairól szedett himporral behinteni, de csak azért hogy az egyszerűségnek fényt kölcsönözzek, mert a fényűzés csak igen szórványosan vetett önmaga körül egy-egy csillogó sugárt, a nélkül, hogy az egyszerűségre a káprázatnak legkisebb hatását gyakorolta volna. Mintha csak e lapok utján kifejezett óhajtás megvalósulása tárult volna szemeink elé, midőn a jelen voi-