Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) január-június • 1-63. szám

1879-01-23 / 7. szám

VI. évfolyam. 1879. 7. szám. B.-Csaba, január 23-án. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és ostitörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái és Grünfeld J. könyvkereskedő urnái, B.-Osabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér'-ben egy sor közlési dija 2& kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindek postahivatalnál 6 kros postautalványnyal. Előfizetési felhívás Mm Ködöny" hetenként kétszer megjelenő vegyes tartalmú lapra. Házhoz hordva vagy postán bérmentes küldéssel : Egész évre ... 6 frt. Félévre .... 3 „ itivnegyedre ... 1 „ 50 kr. Az előfizetési pénzek a lentirt kiadóhivalhoz küldendők. Féléves előfizetők a csabai redout rajzát, egész éves előfizetők az 1880-ik évre kiadandó .„Bákésmegyei naptárt" kapják ingyen. Nyolcz egyszerre beküldött előfizetés után egy ingyenpéldány jár. PgT Hirdetések jutányos áron fogadtatnak el. P.-Csabán, 1879. évi január l-jén. A „Bfaegyei Közlöny" kiadóhivatala. A megyérő 1.*) (Három közlemény.) I. Ma, midőn hazánkban a megyei rendszernek annyi ellene van már, sokak előtt visszás *) Közöljük ezen szorgalmas tannlmánynyal irt czikksoroxatot, hogy az e téren szükségessé vált eszmecserét meginditsuk kijelentve, hogy czikkiró úrral nem mindenben értünk egyet. Miben nem és miért nem ? Azt részünkről e czikksorozat befejezése után elmondandjuk. Szerk. dolognak tűnhetik fel, ha valaki ez intézmény fenállása, illetve fenmaradása indokoltságát igyekszik bizonyítani. De sokaknak nézete . . . még nem közvélemény ! . . és így ez engem egyéni meggyőződésem kimondása és annak indokolásától éppen nem tartóztathat vissza. Igenis, ón ma a XIX. század központosító elveivel telt légkörben ... sőt mondhatnám épen is . . . hiszem és állítom indokoltnak a helyhatósági autonómia, a megyei rendszer fenmaradását. — És midőn ezt állítani bátorkodom, — három czélt •— mint indokolandót tűzök magam elé — három czélt, mint a melyekben a megye fenállásának szükségessége gyökerezik. Mely indokolás czéijából egy futó tekintetet kell vetnünk a történelembe, hogy ott felkeresve a megye volt czélját, — vizsgálhassuk mennyiben alkalmazható az ma ez intézményre — és mennyiben válták azt a kor követelményei szülte ujak fel ? . . . Szent István, — első — nemcsak nagy királyunk — de mint tettei igazolják nagy állambölcsünk — tette le a megyei rendszer alapkövét. Az alapkövet, melyre azóta — követ-kőre rakván — épiték királyaink legjobbjai az imposans épületet, mely az 1800-as években betetőzve monumentális nagyságában mint egy ezred év müve áll előttünk ... s ez, a megye. A megye, — mely 8 századdal ezelőtt a szabadság biztosítására létesítve, 1800.-1830-ban már annak legfőbb biztositékaként szerepelt. — Mert bizonyára, ki állami létünk történelmét ösmeri, nem fogja tagadni, hogy a megyék e korban, a politikai szabadság és az alkotmány egyedüli őrei voltak, — s mint ilyenen függött a szabadságára oly féltékeny magyar szeme rajtuk. A harminczas évek multán azonban államiságunk egész szervezetében nagy változások álltak be. A reform és haladás elvei ragyogó sugáraikkal világot gyújtanak hazánkban is. Erezni kezdtük Európa müveit országai melletti hátramaradásunkat, érezni szükségét a nyugati czivilizatiónak és támadt egy Széchenyinlc ki a haladás lobogóját kitűzte -- Éreztük politikai szabadságunk alkotmányos biztosítékainak hiányát . ... ós volt Kosuthunk, ki az Európa-szerte divó alkotmányos rendszert meghonositá nálunk és adott nemzetének felelős minisztériumot és országgyűlést. És ha eddig megyéink voltak hivatva a politikai szabadság biztosítására, — ettől fogva erre egy jobb a kor igényeinek megfelelőbb intézmény a parlamentaris rendszer teljesité azt. Az eddigi czél . .. nagyságuk alapja, ezzel megszűnt. De kell-e, hogy megszüut légyen ezzel egyszersmind a megye létalapja s minden egyéb czélja is ? 1 — Következik-e, hogy mert az állam szervezetében változás történt, s mert az alkotmány biztosítására uj hatályosb közeg illesztetett abba be, — ott egyszersmind nem maradt tér a megye számára melyet betöltsön, — nem maradt czél, melynek elérésére törekedve, ez uj szervezetnek hasznos sót szükséges kiegészítő része maradjon ? . . . Hisz midőn az 50-es években a megye szeü „Békésmegyei Közlöny" tárczája. Pirók ur keservei. (Egy kis történet.) Nogáll Jankától. (Folytatás.) (A férfiak ellenségei az egyenjogúsításnak, pedig ők döntik le a válaszfalat. Sokao főzéssel foglalkoznak, ugy elgyötrik ezt az általuk ismeretlen fogalmat és még ők baragusznak, ha a nők politikáról kezdenek beszélni!) Pirók ur neje ebben is ártatlan volt. Türelmes hallgató, ha Pirók ebéd után a Kormány bajaival illetéktelenül foglalkozott. És pirók ur amaz édes tudatban aludta délutáni álmát, hogy még is csak jó eszméi lehetnek neki, mikor mindig győz. Mig a férj a jámborok álmában feledte a sok boszszuságot, mit az ország bajai szereztek számára, neje csak tipegve mert a házbrin járni, és vele együtt minden cseléd. Este ismétlődött a déli jelenet. Utána kártyáztak egy kicsit. Talán „mariage

u-t; de mindenesetre ilyen mulatságos játékot. El is álmosodtak szerencsésen. E minta után telt el tizenöt év minden napja s ekkor a jó feleség örökre elaludt a „mariage"-tól. Pirók ur pedig ötvenöt éves korában egyedül maradt. A temetésen zsebkendő helyett törölközőt tartott szemei elé, mely véletlenül vörös szélű volt. — Ebből Hámoros városka hölgyei korai vigasztalást jósoltak. De még is csak megsajnálták szegény Pirók urat abban a rendetlen öltözetben. A gyásztátyol is két rőfnyire csüngött le kalapján. Mikor a kényei illetlenné vált házba visszatért, kijelentette, hogy szive egyik fele a kedvencz ölebé, a másik a madáré lesz. Fogadása jeléül megsimogatta Bibit, és néhány madárhanggal vigasztalta a rigót. Aztán megfordított rendben teltek a napok. Reggel egy kétségbeejtő sistergés lett hallható, mely ama fizikai igazságot bizonyította, hogy a meleg terjeszti a testeket. Nem tudományos nyelven pedig annyit jelent, hogy kifutott a tej. Pirók urat e nevezetes esemény ébresztette fel, és élvezhette másfél óráig. Ekkor az ügyetlen szolgáló megjelent a kávéval. Odavitte Pirók ur ágyához ós felét a selyem paplanra öntötte. — Nagyon természetes, hogy e rendkívüli tettéért kitüntetésben részesült ; czimet nyert, mely őt egy bibliai, ősrégi (négylábú) családhoz sorolta. Pirók ur boszusan fogyasztotta el kávéját, melyet müértőleg „szilvale"-nek nevezett. Aztán felsóhajtott : — Oh, édes feleségem ! — Be c>.-ak hiányzol te nekem. Czípőin ott díszelgett a tegnapi sár ; ruhájáról hiányoztak a gombok, kabátján néhány tollpehely díszlett, kalapját az ágy alól vonszolta ki és pipáját a szopókára állítva lelte meg. (Folyt, köv.) Boszniai élmények. — Egy megyei fiútól. — Még sapkáinkon bólintgattak a bokréták, melyeket a soproni burgerek bájos leányai nyitott ablakaikból a búcsúzó „Knebele"-knek osztogattak, a bluz-zseb fenekén is szomorkodott még egy-egy „rövid" azokból a szivarokból, melyeknek füstjét egy bőkezű kereskedőnek, Flandorffernek kegyéből az őszi légbe eregettük, midőn a déli vaspálya vonata átrobogott velünk a kedves haza határán, át Horvátországba. Egy mellettem ülő — rezervistának Szt.-Lászlónál felesége egy csomó tépést dobott a vaggonba. Senkinek se adjon belőle kend, kiáltott utána síró hangon. A borongó atyafin, kinek sok gyermeke lehetett, mert nagyokat sóhajtott, egészen Zágrábig mulattak a jókedvű bakák. Pedig nejének felfogása nagyon is helyes volt. Nincs helyzet az életben, mely inkább utalná magára az embert, nagyobb mértékben kénysaeritené az önsegélyre, mint épen a táborozás. Zágrábban, hova este érkeztünk, lett kiosztva az első menázsi. Egy-két másodperczre a kürtszó elhangzása után 1000 pléhkanálra fűzött „sajka" villogott szép sorban a perronon s rövid idő múlva ugyanannyi füstölgő gulyás-portio bámulatosan gyors eltűnésén mulattatta magát a nagyszámmal megjelent hölgyközönség. A horvát honleányok nem vették tőlünk hadverő hősöktől, rosz néven a mohó étvágyat ; a legelegánsabb közülök sem felejtette otthon kézi kosarát, melyből mosolylyal fűszerezve osztogatta a „presburger"-eket vegyest mindenféle csemegével. Bámultam azon a tapintaton, melylyel a rangkülönbséget tökéletesen eltörlő egyenruha daczára is kiismerték az intelligensebbeket s kit a kaszárnyakantinok, kit meg a czukrászboltok ennivalójával boldogítottak. Oly valami költőiség lengi körül a nőt, mikor enni ad, hogy szívesen megbocsátottam nekik nem magyar voltukat. De felharsant az indulási kürtjel s mi ismét fel-