Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-11-17 / 92. szám

„BÉKÉSMBSYEI KÖZLÖNY.* I878. 83 SZÁM, radalom előzményeiI fejtegeti, a reformáczióhoz érvén s Lutherről akarván szólni, felkiált: hogyan merészeljek e nagy bálványhoz nyúlni, ki meggyújtva a szabadlelkiismeret, szövétnekét, a pápaságot rázkódtatá meg! Annyival inkább mondhatom én, hogyan merészeljek szólani Kossuth Lajosról, a magyar nemzet legnagyobb agitátoráról, a jelenkori demokracziai eszmék, leghőbb, ieglángolób elméjű, legékesebb szavú képviselőjéről, apostoláról?! Martyrja ő talán amaz eszméknek, melyek a népek mai érzületét s jövő életfeltételét képezik, de ez eszmék diadalát többé földi hatalom elnem fojthatja. Csak keveset fogok róla mondani, mert foljyna bár ajkaimról a szóár mint a csepegő méz, és lenne bár annak hangzata, mint szépen szóló czimbalom, eleget Kossutról nem mondhatnék. Élete tárt könye előttünk zajlott le, ismerjük s igy azt vázolnom nem kell; cliosbeszédet lartani nagyságáról, érdemeiről, nem e kis, mondhatnám családi kör szük keretébe való, de erőmet is túlhaladja és benső érzelmeitek ezt csendes megemlékezéstekben a legszebben tolmácsolják. Avagy kövessem a modern tudákosságot? azokat, kik semmit sem eléglent'k, kik mindent bonczolni, taglalni, elbírálni szeretnek? az isten őrizzen! Pedig vannak, kik könnyű elmével készek erre, s képeseknek is hiszik magukat balga önteltségük, önszeretetök, önámitásukban; vannak, kik mert a napon is láthatni foltok í, kicsinylik, gáncsolják annak világát s megdobálnák sárral azt is, ha elérnék, holott ők magok egy szentjánosbogár fényével sem dicsekedhetnek. Egy pár : szavam van csak ezúttal Kossuth élete s működését illetőleg, ismételt figyelmeztetés és tanuságul arra, hogy ő pártkülönbség nélkül minden igaz magyar hazafi tiszteletét kiérdemelte. Egyszerűen a magyar haza ujabbkori történetére utalok. A mohácsi vész után következett uralkodók kormánya, nem átalva semmi utat és módot, állhatatos szívóssággal hazánk és nemzetünk önállását támadá meg. Szegény magyar haza! a török pusztító áramlat ellen nyugot Európát kelle védnie, s belnyugalma. egysége, önállása mesterkélten, pokoli ármánynyal folyton felzavartatott. Minden önálló, minden szabadabb törekvés félségsértésnek bélyegeztetett, elnyomatott, s midőn a reforináczió mind a mellett nagy tért foglalt el hazánkban, ennek kiirtására is miuden eszköz megkísértetett. Gondoljunk vissza csak az egész századra Bonkaytól a szathmári békekötésik. És annyi elnyomási szándék után Mária Terézia trónját még is csak a magyar nemzet hűsége s vitézsége menté meg. Lezajlott az 1879-ki franczia nagy forradalom is, melynek eredeti czélja a legtisztább a legszentebb, de kimenetele beszennyezett s oly gyászos volt; hűség és vitézséggel küzdött a magyar újra a trónért — ós mi lett jutalma annyi vóráldozatért ? A szentszövetség, a Metternich kormány. Az országgyűlése tovább egy évtizednél iu 111 hivatott össze, rendeletekkel igazgatni, a megyéket elnyomni, megsemmisíteni lett a kormány irányzata. Végre 1825-ben összejött mégis az országgyűlés és a magyar nemzet jobbjai látva minden ősi alkotmányos intézményeink megtámadását s áthatva a líl-ik szabad szabadabb eszméitől, sorakozni s a munkára tömörülni kezdettek s a barminczas években minden irányban oly tevékenység fejtetett ki, hogy a bekövetkezett évek, egész 1848-ig nemzetünk életében a legszebbek közé sorozhatok. S most vessünk egy pillanatot Kossuth tevékenységére e néhány év alatt. Két zászló lengett a magyar haladási párt előtt, mindkettő a haza önállóságát, alkotmányos felvirágzását czélozta. Az egyiket Széchenyi hatalmas karja lobogtat; kitűzött czélja volt gazdaggá tenni a nemzetet, hogy erős ós önálló lehessen, de a vezérlő hatalmas a kiváltságos osztály, az arisztokraczia kezeiben Közponiositani. A másik haladási zászlót Kossuth Lajos lobogtatá magosan; ő is kivánta a nemzet anyagi jólétét, gazdaságát az ipar, kereskedés s a mezőgazdaság terén kivivni, de kivánta a kiváltságok eltörlését, kivánta, hogy a magyar haza ne csak az 500 ezer nemesnek legyen édes anyja, s a többi millióknak mostohája, de hogy legyén e nemzet egy család, s annak minden fiai, testvérek egyenlő joggal, egyenlő kötelességgel. Es a tiszta demokraczia ezen szent elveihez Kossuth folyton és minden viszonyok közt hü maradt, s midőn az ármány a fejedelem atyai szivét e nemzettől elforditá, Kossuth ember feletti erővel s önzetlenül inkább kerülve, mint keresve a hatalmat, csodákat rni. veit nemzete jogai kivívásáért. S ha a sors és viszonyok nem engedék is, hogy imádott hazája ölén pihenje ki fáradalmait, ki az ki tisztelettel ne .hajolna meg nagy neve előtt, melyet a magyar nemzeti századokon át csak áldva fog említeni?- , ' Mint a^

^g^

es ember életében, ha figyelve kisép&K

t oíjrnáfj, talán nagyobb Mérvű a gondviselés befÖlVrfcsS-.' -AlkattSa® időben, miKox «b árzeknek fogékonyak arra, apostolokat küld a gondviselőig. vezetési, mint a szabad akaratú népen ugy a nemzeteíTs az emberiség történetében végigvonul a gondviselés befolyása. Alkalmas időben, mikor az érzelmek fogékonyak arra, apostolokat küld a gondviselés a valósítandó eszmék hirdetésére ; az apostolok elbukhatnak, martyrokká lehetlek, de az eszme fejlődik ós gyümölcsét meghozza. A legszentebb eszme is csak nagy és hosszú küzdelem árán győz, első hirdetői a legtöbbször elvérzetek érte; nagyszerűbb, az emberiséget oly egyetemesen átölelő eszméket nem hirdetett senki, mint kezdetben a 89-ki torradalom fórfiai, elbuktak ők és hányszor halljuk őket vérszopók és rablóknak czimeztetni? Az ármány és realcczió vészkiáltása ez csak, hisz ki ne tudná hogy a gondviselés nagy czéljai hirdetésére nem rablókat, de Mózezeket és Messiásokat szokott választani. Kossuth L. is ily gondviselésszerű képviselője különösen hazánkban azon tiszta demokratikus eszméknek, melyeket kiirtani többé nem lehet; ez jusson eszünkbe valahányszor leleplezendő arczképére tekinteudünk, ós az ő, bárha nekünk csak holt vászonra ecseteli, de itt is oly sokat mondó szelid de férfias arcza legyen emlékeztetőnk és buzditónk a magyar haza szeretetében. Végeztem. Kossuth Lajosnak fény nevére, áldás életére !! I K. M. A gyomai róm. kath. templom uj orgonája. A gyomai róm. kath. 10 hangzó és 3 raellékváltozatu uj orgonát tulajdokóppen csak a gyomai bivek ismerik, ezek közül is inkább csak azok, kik lolyó hó 3-án az orgona ünnepélyes szakértői bírálatán jelen voltak. Minthogy pedig ezen mű sok költséggel, nagy fáradsággal, s oly műízléssel épült, mely a mai orgonaépítészetnek magas színvonalán áll, megérdemli nemcsak az ünnepélyen jelen voltak, de a nagy közönség és egyházaknak figyelmét is. Az orgona a templom keleti végében készített karban foglal helyet ; corpusa barnára festett tölgyfából egyszerű aranyozással van előállítva, s a játszóasztaltól az oltárhoz szabad kilátás van ; játszóasztala keményfából, billentyűzete ébenfából és elefántcsontból készíttetett. A fuvó a legújabb franczia modor szerint készült, s az orgonától balra külön szekrényben áll. A homlokzat-sipok finomra pallérozva az orgona külsejének csiut kölcsönöznek. Az egész corpus egyszerű, de nemes Ízlésről tanúskodó kiállítása a templom ritka tapintattal készült belső ékítményeivel összhangzásban áll. Az orgonában küvftkező hangzó változatok vannak : I. A manualon. 1-ör. Princzípal 8' 14 latos vegyitókból, (fém) illetőleg angolczínből készítve, részben a homlokzatban ; úszta, TOIIIOU, cr3tj hanggal bir. 2-or. Princzipal octav 4' éles, átható hanggal, mely a princzipállal teljes hangvegyületbe olvad össze, annak élt és erőt kölcsönös. 3-or. Viola di gamba 8' szép, szelid, de mind a mellett nem gyenge hanggal bir, mely a vonóhangszer hangjához hasonló. 4-er Salicet 4' szelid zengéssel. 5-örr Doppelflöte 8' (kettősszáju) szép gömbölyű hanggal. 6-or. Travers fiöte 4' gömbölyű kissé élesebb hanggal. 7-er. Bourdon 16' tömött, erős zörgéssel, mely az egész orgonáuak méltóságát nagy mérvben emeli. 8-or. Progress harmonic. 3, 4, 5 soros, kevertDe ezek a „par force költők" nem igen keresik a valóságot. Világuk a képzelet. És igy megtörtént, hogy az impromtu hivatkozása, a „Köny és Mosoly"-ra, uj ihletett öntött egy költő — tollába. (A finom aczéipennát még nem ismeri.) Ped'g hát ez a czim olyan általános az öszszetett nevű poéták birodalmában, mint a „Fény és Árny" „Rózsák és bimbók" stb. A „Köny és Mosoly elnevezés nem csupán általánosan ismertsége miatt, mint inkább vonatkozással az „impromtu" hősére lett a sok czim közül választva, nem is gyanítva, hogy ok lesz egy ujdivatu tiójai háborúra. Hogy a világ (már a meddig az Orosháza világa terjed) ismét bámulatba merül egy szellemi termék által, mely az „impromtu szerzőnöje" tiszteletére alkottatott. Ah, mért uem tették a „Nyiltór"-be ?! . . . Abból aztán megtudhatta míndsnki, hogy Eő. L. ur szintén könyre és mosolyra indítja a közönséget a drága papir és még drágább idő sorsa felett. Ah, ha ismerném őt, megmondanám neki, hogy a „kis kegyetlen' senkit sem akart „sebezni" és „tépést" is készített valakinek; szeretne is elküldeni arra a sebre, mit tévedése okozott .... A vonat megérkezett. Nemsokára beültünk a coupeéba és rohantunk ki az.„áldott AJ föld rónapusztaságá"-ra. Felüdültünk a hűvös őszi légre. És én, ki már hetekig nyugalomba helyeztem munkatársi kötelességeimet; szerkesztőim iránt, és alig gondolhattam másra, mint a divatos princesse-ruhák szabás-varrásának „nagy művészetére,"— most megkönnyebbülten sóhajtoltam fel. Lelkem föl a magasba szállt. Néztem az őszt, a búcsúzó természetet. (M órt is nem vagyok fűzfapoéta, vagy rendes tárczairó, hogy megénekelhetném!) Ezer gondolat keletkezett lelkemben; de elszálltak vjsszahozhatlanul. Tán az ősz távozó madárkái után . . . Nem tudtam ujat alkotni eszméimből, csak érezni tudtam, érezni és emlékezni Behunytain szemeimet, ós magam elé susogám Lenau őrökemlékü szép költeményét az őszről, a hulló levelekről . . . Kedélyre ható költemény ez, mely mint egy fájó sóhaj szállt fel költője fáradt lekéből. Ah, Lenau a Parnassus szent lakója. Mélyen érző költő, mint a mi Tóth Kálmánunk, vagy ujabban Bánfalvi Laj^s. Tán elfogultság, tán túlságos rajongás az bennem, mi a költészetet, mindenek főié helyezi. Érzem, hogy az irodalom szentélye ez. Olyan mint Egyptom mysteriumai. A profán, ki szentségtelen kezeivel érinteni meiészli, azonnal szörnyet hal. Igy, ki e szentélybe teszi sarus lábait azonnal szörnyet — ah, még sem ő maga, hanem bűne az „egetverő zöngemény" és örök álmát aluszsza valamelyik harmadrendű lap telhetetlen tárczájában vagy egy fővárosi papírkosár közös temetőjében. A vonat megáll. Bevégeztük rövid utunkat. B.-Csaba! . .. Mennyi kellemes emlék köt e helyhez. Elfeledhetlen kedves órák, ruik< t itt, a gyulaiak „ellenlábasainál" töltöttem. Mint ködfátyolképek vonulnak el újra lelkem előtt: a kellemes időzés szerkesztőnk szívélyes családi körében. Meg a többi juniusi emlék .... Egy hordár zavarta meg merengéseimet. Mintegy tudatni akará, hogy most hasznosabb lesz a podgyászszrl, mintáz emlékekkel foglalkoznunk. Váróteremben vagyunk. Szemeinkkel önkénytelenül keressük R. J. urat, a csabai pályaudvar kiegészítő részét. Áthatolunk az alföldi sáron. Ezer reménynyel telten az est iránt. Alig várjuk érkezését. Azt a sok élvezetet, I

mit a nőegylet nemesszivü hölgyeinek buzgó, segítőinek fogunk köszöuhetni. Fáradságuk árán alkotják a jótékonyczélu hangversenyt, a szép ós hasznos kedves egységet. Az est elérkezett. Átéltük a sok izgalmat, mit a készülődés okozott és megjelentünk az estélyen. Az emelvény ízléses kiállítása igen kellemes látványt nyújtott. A virágok ízléses vegyülóke oly jól illet a szép „élővirágokhoz" (ez elnevezett egy lelkesült ifjútól hallottam.) Kik nemsokára elfoglalták birodalmukat, a csinos emelvényt. A Wagner kisasszonyok kedves megjelenése mindenkire kellemesen hatott. Tapsoltak is szives fogadásuk jeléül. Mennyi dicséretet hallottam szépségükről, elegáns fellépésükről! Én is osztottam véleményüket; de azért most ezeket alig Írhatnám ide. Csak ami játékukra vonatkozik. Teljesen megfeleltek feladatuknak. A „Traviata" kedves dallamait annyi kellemmel játszták, olyan helyes egyöntetűséggel, a futamokat tisztán, könnyeden, hogy ilyen szép kezdet után már csak is kitűnő folytatást várhatunk. Nem is csalódtunk. Vangyel Sándor ur a „mi közös barátunk," vidékünk troubadourja, megfelelt várakozásunknak. Azt a kedves magyar dalokat alig bízhatták volna a megyében szebb hangra, és érzésteljesebb énekesre, mint rá. A magyar zene az, mi minden nemzetek közt leginkább magán viseli jellegét. Azt a méla örömet, azt a sirva-vigadást, egy elveszett nagyság fájó panaszát, még a lengyelek nemzeti zenéje sem fejezi oly meghatóan ki. Azok a kedves méla dallamck oly szivrehatólag szóltak a Vangyel ur szép baritonjából. Annyi érzet volt kifejezésébea, oly határozott szép hangmeuet, hogy mi, kik Vau-