Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 1. szám - TELEPÜLÉSSZERKEZET-VÁROSFEJLESZTÉS - Füle Lajos: Az urbanisztika fogalma, tartalma, tervezési eszközei és időszerű problémái

volt". A fejlettebb társadalmi feladatok megoldásának azonnali lehetőségét látták, helyet adva ezáltal bizonyos utópisztikus gondolkodásnak, időszerűtlen radikalizmusnak, irreális tervezési törekvéseknek is. Hamar kiderült azonban, hogy az eszmei lehetőségek nem azonosak a gyakorlatiakkal, s az 1950-es években kidolgozott általános rendezési tervek irrealitásukkal a tervfajta és a tevékenység némi lebecsülését is „kivívták", annak ellenére, hogy rangos építészek színvonalas víziói voltak e később meg is valósuló korszerű, napfényes városok látomásai. Építészeket mondtam, kizárólag építészeket, és részben ez volt a baj. A mérnökök általában reálisabban láttak és gondolkodtak akkor is. Az ötvenes években azonban a szakmai tevékenység kialakulatlansága, szervezetlensége következtében rendszerint az építész vállalta egy-egy város szerkezetének, területfelhasználási tagozódásának kialakítása során azokat a koncipiáló feladatokat is, amelyek gazdasági szakemberek vagy a közlekedési- és közműtervezés szakembereinek közreműködését igényelték volna. Ha előbb-utóbb kénytelenek is voltak szaktervezőket bevonni bizonyos méretezési és alaposabb ismereteket igénylő részfeladatok megoldásába, valójában kész helyzetet teremtettek számukra, kiszolgáló tevékenységre korlátozva munkájukat. Afféle „hályogoperáció" volt ez, jórészt tehetetlenségre kárhoztatott szakképzett „orvosok" asszisztálásával. Ez persze csak egyik, s nem is a legfőbb oka volt némely terv irrealitásának. Hamarosan jelentkezett a visszahatás is: mind a tervező, mind a szakirányítást végző szervek kezdték felismerni a különböző szakterületek speciális igényeit, feladatait, a szaktervezők nélkülözhetetlenségét, s az építész egyeduralmát egy mindjobban szélesedő és egyre mélyrehatóbb együttműködés kezdte felváltani, a koordináció fokozatos igénylésével, az építész „karmesteri" irányítása mellett. Az elmúlt évtized tanulsága szerint a „zenekar" folyton nő, a partitúra egyre gazdagabb, részletesebb, a karmesteri tevékenység egyre fontosabb lesz. Miért nyertek a szakági területek a tclcpüléstcrvczésben mind nagyobb számban polgárjogot? Részben azért, mert a településtervezést végző építészeknek olyan problémáik támadtak, amelyeknél be kellett látniok, hogy speciális tudású szakemberekre van szükségük, akik ezeket a kérdéseket megoldják, s a tervezett megoldásokat megvédik. Másrészt azért, mert a szakágak képviselői részéről is bizonyos szemléletbeli átalakulás következett be. Sokáig ugyanis az illetékes főhatóságok (KPM, OVH stb.) is úgy gondolták, hogy majd a településtervező építész elkészíti a rendezési tervet, a szaktervezők pedig majd úttal, közművel stb. kiszolgálják azt. Ez műszakilag meg is oldható így, a gazdaságosság szempontjából azonban nem mindegy, hogyan. Az alapvető szerkezet, teriilctfelhasználás megoldása ugyanis az út- és közműhálózat gazdaságosságát döntően befolyásolja, a szaktervezőknek tehát alkotó módon az alapvető koncepció kialakításában is célszerű részt venniök. Ez ma már nem is képezi vita tárgyát a dolog lényegére nézve, csak az együttműködés hogyanja és feltételei vitásak néha még. Már a tervezési területre vonatkozó előkészítő munka során, az alapvető helyzetkép előállítása szempontjából is szakági tevékenység szükséges; a geodézia, a hidrológia és a mérnökgeológia területének művelői közül kerülnek ki a legközvetlenebb partnerek, akiknek munkája, vizsgálata és adatszolgáltatása a településtervezés előfeltételét képezi. A térképekkel, geodétákkal kell tehát kezdenünk, eredményes rendezési munka ugyanis korszerű, megbízható alaptérkép nélkül elképzelhetetlen. A hajdani lépéses helyszíneléssel kiegészített kataszteri térképektől hosszú út vezetett a mai korszerűbb, légi felvételek alapján szerkesztett és helyszínelt, illetőleg a tervszerű városmérés keretében készített, szelvényezett alaptérképekig. Hasonlóképpen nélkülözhetetlenek a tervezési terület talajmechanikai helyzetére vonatkozó adatok, a talajtérképek, a beépíthetőség, a teherbírás kérdéseinek tisztázása, ami a mérnökgeológia segítséget, közelebbről a talajmechanikusok intenzív közreműködését igényli. Hegy- és dombvidéki terepeken már az általános rendezési koncepció kidolgozása érdekében alapvető fontossága van a geológiai rétegződés, a réteg- és talajvizek vizsgálatának, a korábbi vagy ma is folyamatban lévő bányászással (alábányászással) kapcsolatos roskadás- és csúszásveszély kiküszöbölésének, a megelőzéssel kapcsolatos tcriilctkiválasztási és műszaki szaktanácsolásnak. Nem nélkülözhető azonban a talajmechanikai szakvélemény síkvidéki tervezés esetében sem. 67