Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 4. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Nagy Ferenc: Harminchat éve történt

Székesfehérvártól egy híradós teherkocsival mentem tovább Budapestre. Kilőtt járművek, harckocsik között, szinte lépésről lépésre. Ilyen körülmények között nem is reméltem, hogy a feleségem utánamjöhet. És mégis sikerült! Másnap találkoztunk a megbeszélt helyen, Budapesten. Első utam Újpestre, az Asztalos Sándor utca 10. szám alá vezetett, ahol mint gyárőrség a Kiss János ellenállási mozgalom egy egysége állomásozott. Sajnos, azon az éjjelen letartóztatták Kiss Jánost, így az egység felbomlott, gyors eltávozásra szólítottak fel engemet is. Ezután Buda, Lövőház u. 13. sz. alatt kaptunk szállást egy Dunántúlra menekült ismerősünk lakásában. A háromemeletes ház lakói csak a feleségemről tudtak. A nyílt parancsom ekkor már nem volt érvényes, én katonaszökevény lettem, akit az uralomra jutott nyilasok bármikor felkoncolhattak. A lakók leköltöztek a légó pincébe. Csodálták, hogy a várandós Nagyné az első emeleten maradt. Karácsony éjszakáján azonban a lakásunk súlyosan megrongálódott. Egy sztálinorgona lövedék az egyik ablakfélfába fúródott, szerencsére nem robbant fel, de a légnyomás kitörte az ablakokat. Most már kénytelenek voltunk lemenni a pincébe, ahol úgy tudták, hogy én zsidó munkaszolgálatos vagyok. Ez a hiedelmük különösen megerősödött akkor, amikor az ejtőernyővel az udvarra hullott német aknalövedékeket összeszedtem, és veszélytelen helyre raktam. A házban lakók úgy ahogy el voltak látva élelemmel, mi azonban kegyelemkenyéren éltünk. Nagy volt az öröm, amikor nagyritkán, tűzszünetben, sikerült az elhullott lótetemekből egy-egy darabot behozni. Harmincnyolcan éltünk itt tíz hétig, állandó rettegésben, de ugyanakkor várakozásban. Olajmécsessel világítottunk, ivóvizet a vízvezetékből szivattyúztunk, minimális mennyiségben. Szorult a hurok, a nyilasok csendesebbek lettek. Az öregeket, felmentetteket, egy alkalommal engemet is, elvittek a Radeczki laktanyába, de sikerült megszöknöm. Pest ekkor már felszabadult, de Budán még életre-halálra folyt a harc. A győzelemben ekkor már biztosak voltunk. Minden percben vártuk a felszabadítókat. A fasisztákat a győzelmesen előrenyomuló 2. Ukrán Front egységei teljesen körülzárták. Egy alkalommal megpróbáltak kitörni a halálos szorításból a szennyvízlevezető főcsatornán keresztül, de vállalkozásuk kudarcba fulladt. Ezen az estén két váratlan vendégnek örülhettünk. Két szovjet katona, Sasa és Iván harcközben a pincébe rohantak német katonákat keresve. Megpihentek, majd a harc erősödésével Iván az első emeleti erkélyről egy szál pisztollyal a kézitusát vívó szovjet és német katonák közé ugrott. Másnap német katonaköpenyben, egy zsák borsóval jelent meg, elnézést kérve az előző napi háborgatásért. Február 13-án a várat védő német tábornok agyonlőtte magát, megszűnt a harc, a szovjet erők bevették a védelem utolsó bázisát is. Rögtön indultunk volna haza Vésztőre, de nem volt híd, hogy Budáról Pestre átmenjünk. Március 5-én aztán, fogorvosi segédlettel, más orvos nem volt, megszületett kisleányunk. Boldogan hagytuk el a pincét, felköltöztünk a romos lakásokba. Élelem ugyan nem volt, de itt legalább volt napfény, levegő. Megmozdult az élet. Az emberek dolgozni kezdtek. Én egy Fütyü nevű asztalossal koporsók gyártásához kezdtem. Kapós cikk volt ez akkor, mert az ostrom alatt nem lehetett a halottakat eltemetni. Az első koporsót egy kereskedőnek készítettük 5 kg kristálycukorért. Decemberben bombaszilánktól halt meg a felesége, és csak most tudta neki a végső tisztességet megadni. Március 20-án útnak indultunk, szegényes holminkkal a hátunkon, de legdrágább kincsünkkel is, ugyanakkor, a másfél kilogrammal született kéthetes első gyermekünkkel. Az akkori Ferenc József híd felrobbantott részét a szovjet hidászok pontonhíddal pótolták, azon jöttünk keresztül, és mentünk a Nyugati Pályaudvarra. Az ablak nélküli csarnokban süvített a hideg márciusi szél, de néha-néha még egy-egy géppuska, vagy géppisztoly sorozat is. Közvetlen közelünkben egy két kis gyermekével vonatra váró anyát talált egy kóbor lövedék. Két újabb áldozata, árvája a háborúnak. •504