Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 4. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Pócs Éva: A magyarországi románok néphite Diószegi Vilmos gyűjtésében

aszt ment Besenyci is, a rendőrkapitány is. Akkor a konyhában a nyitott kémény alatt volt két padka. Azon főztek, szabad tűzön. A Besenyei odament, azt mondta gőgösen: hol az a boszorkány, szeretném látni azt a boszorkányt. De már a boszorkány adta a pofont, már csattogott, a boszorkány pofozta, mint a dracu (ördög) a kapitányt. El is ment a kapitány úr. Másnap megint elmentünk, mint gyerekek. Egész búcsújárás volt ott, mindenki nézte. Ez szent és való. Hát kérem, Péter vitte a kórót az istállóba a tehénnek. Az ajtóba letette, hogy kinyissa az istállóajtót, vigye be a teheneknek. De a kóró meg visszament magától a kapuhoz, ahonnan elvitte. Ez így ment három napig. Sokkal később a fiúnak az anyja kiment az állomáshoz, föladni az aprójószágot, akkor Terka - ez is egy kofaasszony volt, a barátnője vót, azt mondta neki: »Vót neked lelked ilyesmit csinálni a családoddal ?« Es Erzsi néni akkor elesett, és eltört a lába. Ettől kezdve kibékültek, és jól éltek. Azt beszélték, hogy Farkashalmon a tanyán vót egy ilyen bibájos asszony (bosorcáie), és az anyósa vele csináltatta ezt a menyének. Mert haragudott a menyére nagyon. Hiába, szegényebb volt, mint a fiú. Pedig a lány szüleinek is volt 50-60 hold földje. (G 2) Mondták, hogy a mesgyén feküdtem és az nem volt tiszta hely. Nagyon megijedtek akkor. Tízéves voltam akkor, aztán kijártam a tallóra a tehenekkel legeltetni. Egyszer este, mikor hazajöttem, apámék akkor jöttek haza szüretről. Lökösliázán volt a szüret. Engem nagyon bántott, mer engem nem vittek, mer legeltetni kellett. Apám adott mindent, diót, mustot, szőllőt; kedveskedett, hogy nem vitt cl engem. Akkor vasárnap ünnep volt (Zuua Crucii), keresztnap, okt. 14., ez ünnep. Anyám nem adott szalonnát, mert böjt volt, és mentem a tehenekkel. Úgy 9 óra tájban nagy álmosság jött rám. Leültem, aszt elaludtam. Amikor felébredtem, a tehenek a kukoricában voltak. Ez megtörtént délig háromszor. Délbe elhajtottam a teheneket itatni, és akkor a tehenek is pihentek. És akkor én a mesgyén én is lefeküdtem, a fejem így a kezemre tettem, és én úgy elaludtam éjfél utánig. Este felébredtem, mer a Rozsos gyerekek hittak haza: »Gyere Szibina haza«. »Nem megyek.« De nekem nem jutott eszembe, hol vannak a tehenek. A tehenek bementek a herébe, és felfúvódtak. És valaki meglátta, és hazahajtotta őket, de már este kilenc órakor. Akkor szegény öreg mama nem győzött várni, és jött elém. És akkor kerestek. Minden kútba benéztek, minden dűlőbe végigjártak. Vagy harmincan kijöttek. Én éjfélkor felébredtem, felültem, láttam, messziről tűz van, a lámpások voltak. Egyszer megint ott ment a sok nép, akkor mondtam: »maica!« Akkor odaszaladtak mind. A lábamon hoztak, de alig tudtak hozni. (Gi) Egyszer megint ők elmentek mint legények, fosztókába. Mikor jöttek hazafelé, elébök jött egy szamár. Azt mondja az egyik - kicsit spiccesek voltak - adjátok ide a nadrágszíjatokat, csinálok gyeplűfejct, kötőféket. És felült a szamárra. De bizony a szamarat nem tudta vezetni, amerre akarta. Hanem a szamár elvitte, mint egy barlang lett volna. És tele voltak ott ífr/fjoi-okkal és vasvillával mintha megszurkálták volna. És kérem napok múlva jött csak haza, de akkor olyan volt, mintha a földből jött volna haza. Mondta: egy ment alatt odaértek a szamárral, ott strigoi-ok táncoltak, mulattak. Ő aztán otthagyta őket, hogy hogy jött haza, azt nem tudta. (G 2) Vótam béres egy tanyán, és kint feküdtem a gazdasszonnyal az ágyon, mer a tanyás odavót a gazdáknál dolgozni. Éjfél tájban fölköltött engem, hogy menjünk be a tanyára, ahogy fölköltött, ott volt három határ: a kakucsi határ, a kétegyházi, meg a bánkúti határ. És ott muzsikával, bőgővel meg klarinéttal muzsikáltak, és lámpásnál táncoltak. Én oda akartam szaladni, 7-8 éves voltam, dc a gazdasszony megütötte a seggemet, hogy menjek be a tanyára mingyár vele. Bementem a tanyára, odamentem az ablakhoz, mindig néztem, egyszer csak eltűntek. Ezek boszorkányok (strígoi) voltak. (K 3) Körösi Rozi itt lakott abba a kis házba. Ez egy kártyavető asszony volt. Már az én legénykoromba megvolt. Kovács lakott ott. Volt két kovácssegéd. És olyan holdkórosak voltak, éjszaka fölmentek a háztetőre. És a fiú már egészen odáig vót, meg vót törve, fáradva. A Körösi Rozi minden este lóvá változott, és odament hozzá. Kérdezte a másik segéd, hogy mi van vele. Akkor mondta, hogy minden este eljön egy ló, és azt nyergelni kell nekije. Nohát komám, most ha eljön még, megfogjuk a lovat, és megvasaljuk. És meg is vasalták. Másnap a Körösi Rozi feküdt az ágyban, mer patkó volt a kezin meg a lábán. (Gy 2) •493