Békési Élet, 1981 (16. évfolyam)

1981 / 2. szám - 90 ÉVE KEZDŐDTEK A VIHARSARKI AGRÁRMOZGALMAK - Király István: A fejlődés irányzatai az agrárszocialista mozgalmakban

gyekben kifejezetten földosztó mozgalom keletkezett, amit a földbirtokosok „communistikus" mozgalomnak neveztek el, mintegy utalva arra, hogy a kisajátításuk már maga a kommunizmus. A mozgalom az 1869-es képviselőválasztások idején érte el a csúcsát. Érdekessége, hogy a dunántúli parasztság a föld mellé olyan demokráciát követelt, amely széles körben részelteti a parasztságot a hatalomban. Ez a mozgalom nem kapta szárnyaira olyan vezér nevét, mint Asztalos János, de talán ebben az is közrejátszott, hogy Asztalost kíméletlenül üldözték. A korabeli dokumentumok a mozgalom vezérét a ,,balpártban" jelölték meg. Mind az Alföldön, mind a Dunántúlon a mozgalom résztvevőinek tudatát uralta Kossuth neve és 1848 tradíciója. Mindkét mozgalom végcélja az agrárjorradalom volt. A parasztság még egy táborban küzdött, ez alól csak azok a basaparasztok voltak a kivételek, akik falusi bírói és elöljárói tisztségeken keresztül erősen le voltak kötelezve a nagybirtokosoknak és a szolgabíróknak. A mozgalom földéhsége semmivel sem volt kisebb, mint korábban. Nem is ez szította fel a mozgalmat, hanem az, hogy a kiegyezéssel megélénkült a politikai élet, sokat lehetett hallani Kossuth nevét és a „szélsőbal" rövid időre kontaktust talált a népmozgalommal. Ekkor a Viharsarokban és a Dél-Dunántúlon az a remény csillant meg a parasztságban, hogy Kossuth 48-as programja befejezést nyerhet, ha azt állhatatosan követelik. A birtokperek a volt telkes parasztokban, a földből való kisemmizés a volt zsellérekben megérlelte azt a tudatot, hogy az egész parasztságnak együtt kell küzdeni a nagybirtokos osztály ellen. A lezajlott mozgalmakban utoljára lobbant fel Magyarországon a Kossuth nevével kifejezett összparaszti nagybirtokellenesség. A mozgalom esetleges győzelme félelmetes konzekvenciákat indított el a nagybirtokos osztályban, ezért az államhatalom minden erejével leverték a mozgalmakat. A mozgalom megfojtói között már ekkor ott voltak a szolgabírók, mint a későbbi agrárszocialista mozgalmaknál, csak módszereik még nagyon emlékeztettek a jobbágyi világban követett módszereikre. 1870 után a társadalom vize békésebben hullámzott. Ezek az évtizedek Magyarországon a látványos tőkés fejlődés évtizedei, amelyek nem kerülték cl a parasztságot sem. A parasztságot ez a társadalmi folyamat két nagy csoportra bontotta: a volt telkesjobbágyok nehezen egzisztáló csoportjára és a proletársorsban mind mélyebbre süllyedő szegényparasztságra. Ez a két nagy csoport a befejezetlen polgári forradalom politikai feladataira is egészen különböző módon tekintett. Az osztály-hovatartozáson kívül a parasztságon belül az utak az ország két nagy agrárvidékén, a Dunántúlon és az Alföldön is kettéváltak. Mindenesetre a Dunántúlon az 1869-es mozgalom leverése után dermedt csend támadt. (Bár két dolog a dokumentumokból világosan kitűnik: 1. a boszniai okkupáció idején, amikor a parasztok ki voltak rendelve a hadseregnek elő fogatoltatni, a hazatérő parasztokban újra felmerült a földosztás gondolata, 2. Nagyatádi fellépésének idején még mind a nagybirtokosok, mind a parasztok emlékeztek 1869-rc.) Nem így az Alföldön! - ahol majdnem folyamatos volt a földért folytatott politikai küzdelem. Különösen Orosháza és vidéke ápolta a földesúri földek megszerzésének gondolatát. Ez az eredetileg a Dunántúlról átköltözött nép már 1848-ban megmutatta, hogy a szabad, földesurak nélküli fejlődés útjára akar lépni. A nagy népszaporulat arra késztette a lakosságot, hogy a környéken valóságos „szputnyik-falvakat" hozzon létre. Orosháza 1867 utáni története igazolja, hogy a volt jobbágyok makacs vagyonszerzésbe kezdtek. Rövid két évtized során az orosházi parasztság valósággal felvásárolta a környéken fekvő számos nagybirtokot. Orosháza az a modell, ahol a történelem különös élességgel mutatja a birtokos parasztság és a szegényparasztság útjainak szétválását. Már 1869-ben egy olyan, sok ismer142