Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - SZEMLE

Bckés megye helyismereti irodalma, 1945-1978 Válogatott bibliográfia. Összeállította Varga Gábomé. Békéscsaba, 1979. 129 I. A Békés megyei Tanács V. B tudományos koordinációs szakbizottságának és a Békés megyei könyvtárnak kiadása PÉTER LÁSZLÓ Minden újabb békési kiadvány láttán elismeréssel gondolok a szomszéd megye eléggé nem dicsérhető erőfeszítéseire, a helyismereti kutatás és föltárás újabb és újabb eredményeire. Békéscsaba nem egyetemi város, mégis példát mutathatna némely nála nagyobbnak, „kiemelt", „regionális központnak" abban a sokoldalú tevékenységben, amelyet múltjának, örökségének közkinccsé tételével végez. Hozzáértő kutatók és megértő vezetők szerencsés összetalálkozása teszi lehetővé, hogy Békés megye a hazai honismereti munkálkodás élvonalában halad. Az eddigi kutatásokat összegezi, egyben a további búvárkodásnak ad kiindulópontot ez a szép papíron, elegáns betűkkel - impresszum híján nem tudom, melyik nyomdában - készült bibliográfia, amely célja szerint a megyéről a fölszabadulás óta megjelent önálló műveket tartalmazza. Néhány előzmény (a megyei könyvtár 1957-ben készült gépirata, Maday Pál megyetörténeti munkájának függeléke, 1960-ban) után az első, amely önálló kiadványként, teljesebb anyagon, 519 tételben nyújt kézikönyvet jelentő összefoglalást. Félreértés ne essék, máris kijelentem: a bibliográfia jól használható, és szorgos munka eredménye. Hiányai bizonyára vannak, de aligha jelentősek, hiszen ha a kutató elindul egy nyomon, az innen esetleg hiányzó néhány tételre maga is rábukkan. Lehetne ugyan azt is vitatni, célszerű volt-e csak az önálló művekre szűkíteni a válogatást, hiszen a kutatót soha nem érdekli, hogy külalakra milyen műben találja meg, amit keres, és egy-egy tárgykörben egy nyúlfarknyi hírlapi cikk (pl. egy nekrológ) fontosabb lehet, mint akár egy könyv. Ám ha a bibliográfus így döntött, így látta lehetőnek föladatát meghatározott időn belül és körülhatárolt célra elkészíteni, ejogát tiszteletben kell tartanunk, s ezt nem kérhetjük tőle számon. Amit azonban sajnálok, és meggyőződésem szerint joggal sajnálhatok: Varga Gáborné figyelmen kívül hagyta a hazai helyismereti bibliográfiai szakirodalom megannyi ajánlását, javaslatát, módszertani megoldását, és avult, nehézkes anyagközlési módot követett. Ha figyelembe vette volna csak a legutóbbi években megjelent hasonló jellegű kiadványokat (pl. Szolnok vagy Körmend bibliográfiáját), a róluk szóló szakbírálatokat, egyáltalán a helyismereti bibliográfiai irodalom módszertani tanácsait, nyilván szerencsésebb, célszerűbb, könnyebben használható, áttekinthetőbb anyagközlcsi módszert választ. A kissé terjengős és laza fogalmazásé bevezető után 16 csoportban közli anyagát. A csoportok megválasztásában nem azonos a fölosztás alapelve, a princípium divisionis. Egy részük műfaji (bibliográfia; statisztika; [szépirodalom, szociográfia, visszaemlékezés; helytörténet; életrajz), más részük tárgyi (tematikus). Ez utóbbiak így következnek: természet, természeti környezet, honismeret, földrajz (ez utóbbi a tartalomjegyzékből kimaradt); ipar, kereskedelem; mezőgazdaság; társadalom, politika, közélet; településfejlesztés, közigazgatás; egészségügy; néprajz; művelődés, nevelés, oktatás; művészetek. Mint látható, ezek sem egyenrangúak, hiszen pl. a társadalom mint főcím alá volna foglalható a politika (s ezzel egyet jelent a közélet), a településfejlesztés és a közigazgatás. Hogy a településfejlesztés miért emelkedett ilyen rangra? Nyilván, mert ilyen tételek voltak. Ez persze nem is baj, mert az anyag természete szabja meg a csoportosítást, de ettől még az alcsoport nem emelkedhet a főcsoporttal egy síkra. Ebből már ki is derül, hogy főképpen a további tagolást hiányolom. Már az is áttekinthetőbbé tette volna a bibliográfiát, ha a fölöslegesen összekapcsolt csoportokat (pl. az ipart és a kereskedelmet) kettéválasztotta volna; a művészeteket áganként (zene, festészet, szobrászat, színművészet). Az első, hosszúnevű csoportot úgy, hogy a természetvédelem, a földrajzi nevekről szóló irodalom, a szarvasi arborétumról írt néhány mű, az útikönyvek stb. egy-egy önálló kis alcsoportot alkossanak. Az iparon belül magától kínálkozik a tagolási elv: nagyipar, szövetkezeti ipar, kisipar. A mezőgazdaságon belül: általában; öntözés; állami gazdaságok; szövetkezetek. Ez utóbbiak még tovább tagolhatok akár kétféleképpen is: vagy születésük időrendjében, vagy helységenként betűrendben. 510