Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Adatok Békés megye háromnegyed évszázadának kultúrtörténetéhez

Kihívóan megsértette az ébredő nemzeti öntudatot, hadat üzent a magyar nyelv ügyének, a haladó politikai erők mozgalmának, a polgárosodás eszméinek, és tudatosan hátráltatta a társadalmi egység kialakulását. A klérus kezdettől fogva nem értett egyet a magyar tanításnyelvű iskola megteremtésének a gondolatával. A királyi akadémiákon - ahol kizárólag katolikus tanárok működtek - nem szerzett érvényt az 1791-es rendeletnek (törvénynek), és eltűrte, hogy pl. Molnár János Győrött - ahogyan a Helytartótanácsnak küldött igazoló jelentéséből tudjuk - mindössze 8 bölcseleti hallgatót oktasson a magyar nyelvre (a jogi fakultáson egyet sem, holott a törvény, mint leendő közhivatalnokokra, mindenekelőtt reájuk vonatkozott), olyan megokolással, hogy akik értenek magyarul, azoknak nincs szükségük rá, akik meg nem akarnak tanulni, azokat kényszeríteni nem szokás, és nem szabad. Az alsóbb fokú iskolákban, így a gimnáziumokban is szigorúan őrködött a latin nyelvű oktatás zavartalansága felett. (Ezért érthetetlen Molnár indoklása is!) Fegyelmivel és áthelyezésekkel sújtotta mindazokat, akik egy-egy tárgyat - a koreszmével együtt rezdülve - magyarul tanítottak (Szeged, 1833), azokat pedig, akik túlságosan lelkesedtek a magyar nyelv és a polgárosodás ügye iránt (mint pl. a költő Czuczor Gergely), állásaikból elmozdította. De hát milyen előnye volt a klérusnak a latin nyelvből ? Milyen fontos érdeke fűződött hozzá ? 1. Gazdag honoráriumhoz jutott a felsőbb hatóságokhoz benyújtandó kérvények megfogalmazásáért vagy lefordításáért. Ebből persze jelentős erkölcsi előny is fakadt: munkájávaljobban lekötelezte és magához láncolta a híveket. 2. Bizonyos társadalomfelettiséget és tekintélyt biztosított számára. Ezt Kölcsey így fogalmazta meg 1833-ban a magyar főrendekhez és főpapokhoz intézve szavait: "Nem kívánnak egyebet, mint a latin nyelvből oly szent nyelvet csinálni, mely őket a sokaságtól elkülönözze". Majd ezt tette még hozzá: „Vagy talán a demokráciátólfélnek, ha az anyai nyelv felemeltetik?" 3. Az állami és egyéb vezető pozíciók védelme. Hoffmann pesti szenátor titkos jelentésében világos utalás van erre: „Mihelyt a magyar nyelv lesz a hivatalos állás betöltésének fő feltétele, nyilvánvaló, hogy minden fontos állás lassanként a kálvinisták kezére kerül". Komis Gyula egy századdal később írt tanulmányában aztán még tovább ment ennél, és egyenesen egyházpolitikai kötelességnek deklarálta a klérusnak a latin nyelvért vívott harcát: „Ha kálvinista uraink célt érnek, ezzel vége a katolikus egyháznak, s mindazoknak, akik a legmagasabb osztrák ház iránti ragaszkodásukat fenntartani kívánják". Úgy véljük, hogy a klérus „bölcs előrelátását" védelmező Komis nagyon célba talált. Gondolatával sok mindent megmagyarázott. Azt is, miért verte földhöz a hazafit a klérus akkori vezetőiben az egyházi érdek. Hogyha ilyen súlyos tényezők akadályozták országosan a magyar nyelv és a polgárosodás sikerét, akkor könnyen elképzelhető, milyen lehetett a helyzet Békés megyében, ahol a nemzetiségi jelleg még tovább penetrálta a dolgot. Az anyanyelv természetes védelme zárt közösségekbe tömörítette a különböző vidékekről ide települt lakosságot, s még azokon a helyeken sem lett sokkal nyitottabb az életforma, ahol többféle nemzetiségi élt egymás tőszomszédságában. Gyulán például külön Román- és Németváros alakult Magyar-Gyula mellett, de zárt tömbökben élve őrizték hagyományaikat a több nemzetiségű mezőberényiek és a battonyaiak is. Számukra a könyv- és folyóirat- (újság) beszerzés - a német anyanyelvűeket nem számítva - nehezebb volt, mint a magyaroké, noha hazai kiadóik nekik is voltak. A délszlávoké már 1792-től működött Bécsben (első újságjuk Szerbia török ellenőrzése miatt Velencében 52