Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - SZEMLE

jobb megismertetésén túl, a környező régió történetéhez is jó előmunkálatokat végeztek, sőt bizonyos vonatkozásokban az országos fejlődésmenethez is hasznos adalékokkal szolgáltak. Gondolok itt elsősorban a Sárrét történetére - amire egyébként a szerkesztők is utaltak utószavukban -, vagy szélesebb vetületben a Tiszántúl agrártermelésének és társadalmának áttekintő vizsgálatára. Néhány témakör forráslehetősége, pontosabban szűkös volta, egyenesen kötelezte is a szerzőket a tájban való gondolkodásra. Szeghalom természeti földrajzát, az újkőkori falvak rendszerét csakis a szélesebb környezetbe való beágyazás módszerével és kitekintésével lehetett megírni; Tildy Zoltán életpályája pedig egyenesen országos összefüggésekben kerülhetett kutatói látóhatárba. Ugyanakkor nem erőltették az olyan témák feldolgozását, amelyek jóllehet hozzátartoznának a település történetéhez, de a forrásanyag teljes hiánya vagy szegényessége miatt a mélyfúrásszerű elemzésükre nem nyílik lehetőség. Ilyen vonatkozásban elsősorban a Mohács előtti évszázadok falutörténetére gondolok. Eléggé szokássá vált, hogy a helytörténeti monográfiák szerkesztői és szerzői mintegy kötelességüknek érezték egy-egy falu vagy mezőváros középkori törtenetének a bemutatását is. Ma azonban már tudjuk - elsősorban Szabó István alapvető monográfiáiból -, hogy a középkori faluképet sok-sok falu mozaikszerű adatsoraiból lehet rekonstruálni és nem egyes helységek történeti képéből általánosítani. A szerzők többsége alapkutatásokat végzett s ezzel sok, eddig ismeretlen adatot hozott felszínre. Különösen szembeötlő Molnár Ambrus, Szabó Ferenc, Vigh Károly és Bellon Tibor tanulmányainak a dokumentáltsága. Általában az is jellemző, hogy sokféle forrástípus kiaknázására törekedtek. Ez az eljárás annál szükségesebbnek mutatkozott, mert Szeghalomra nézve a XVIII. századi újratelepedésig csak búvópatak módjára tünedeznek fel szórt adatok, de a későbbi korban is több témakörnél hajszálereken csörgedeznek az írásos források. A forrásfelhasználásról szólva kívánkozik annak a megállapítása is, hogy jó néhány szerző - Miklya Jenő, Bereczki Imre, Tábori György, Cs. Tábori Hajnalka - élt az élőforrás felhasználásának a lehetőségével is, helyesen. De ezt a néprajzosok sem tekintették egyetlen lehetséges forrástípusnak s így sohasem tévedtek a - más vonatkozásokban hasznos és eredményes - krónikaírás mezejére. Közismert, hogy ez a műfaji bizonytalanság korábban sok helytörténeti munka kísérőjelensége volt. Tanulságos a szeghalmi kötet szemléleti vonatkozásban is. A szerzők általában óvakodtak attól, hogy a helyi eseményeket és jelenségeket felnagyítsák, s azokból a kelleténél távolabb ható következtetéseket vonjanak le. Nem akarták az olvasónak azt a gondolatot sugallni, hogy szeghalmi szemüvegen keresztül szemléljék az országos fejlődésmenetet is. A helyi sajátosságok pontos feltárására viszont nagyon ügyeltek, az egészséges lokálpatriotizmus és a higgadt tudományos mértéktartás mércéjét alkalmazva. Természetesen a kötet tanulmányai - miként az valamennyi többszerzős munkánál megfigyelhetőnem azonos színvonalúak, de még műfajilag sem igen sorolhatók egy kategóriába. Ecsedy István szélesívű s elegáns kombinációkra épülő tanulmánya, Molnár Ambrus kitűnő forráskritikai érzékről tanúskodó dolgozata, Bellon Tibor történeti és néprajzi kutatásmetodikát nagyszerűen ötvöző munkája s Szabó Ferenc társadalmi fejlődés és politikum kölcsönhatásait mintaszerűen felfedő értekezése az igazi analitikus tanulmányok közé sorolható. Másrészről viszont Móricz Béla, Boruzs Józsefne, Nyéki Lajos - erre már más összefüggésben utaltunk is - alig lépték túl az adatpublikáció határát. Különösen szembetűnő ez a műfaji jelleg Móricz Bélánál, aki - különben korrekt, pozitív közleményében - annyira ragaszkodott a forráshű közléshez, hogy még a szükséges rövidítéseket sem oldotta fel. Az eltérő műfajú és színvonalú tanulmányok valójában kiegészítik egymást, s a későbbi összegezéshez jó alapul szolgálnak. Szeghalom leendő monográfusának persze meg sok foghíjasságot kell eltüntetnie ahhoz, hogy a szintetizálást elvégezhesse. Arról most teljesen céltalan lenne részletesebben beszélni, hogy milyen témák várnak még a község történetéből kutatóra. Azt azonban biztosra veszem, hogy ezek közül a legfontosabb a széles kitekintésű társadalomtörténeti elemzés lesz, mert ez a témakör - a jelentőségéhez képest - a mostani tanulmánykötetben is háttérbe szorult. Pontosabban: a szerkesztők és szerzők megfelelő részletességgel és mélységben a forradalmi sorsfordulókat taglalták s a hosszútávú evolúciós fejlődési vonalat csak fel-felvillantották. Kétségtelen, hogy a forradalmak a társadalmi fejlődés csomópontjai, de aligha szükséges bizonyítani, hogy az ezekhez 499