Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Adatok Békés megye háromnegyed évszázadának kultúrtörténetéhez

megtorló, megszégyenítő intézkedéseket, az úri szék népelíenes döntéseit. Máskor a Helytartótanácsnak a protestánsok ellen hozott rosszindulatú végzései és rendelkezései zavarták meg a már-már kialakuló nyugalmat. A Harriickern által biztosított vallásszabadság ugyan jelentős védelmet adott a nem katolikus felekezetűeknek is, azt azonban nem tudta garantálni, hogy III. Károly és Mária Terézia türelmetlen és elfogult vallási nézetei és rendeletei: a templomépítések és tatarozások engedélyezésével kapcsolatos megalázó huzavonák, bántó megkötések meg a protestáns templomok bezárására és lerombolására (Orosháza) hozott határozatok és egyéb fájó megkülönböztetések ne sújtsák és ne tartsák örök félelemben őket. Olyan mérvű volt a felekezeti elvakultság és gyűlölet, hogy pl. a Pero féle „kuruclabanc zcneboná"-nak titulált felkelést is kizárólag a protestánsok királyellenes megmozdulásaként akarták elfogadtatni és kezeltetni. A fenti tények és adatok természetesen nemcsak a szellemi elmaradottság mértékének a nagyságát érzékeltetik, hanem arra is magyarázatot adnak, miért nem lehetett a XVIII. századi Békés megye kulturális szintje jobb az országos átlagnál. Implom JózseJ hézagpótló, nagyszerű könyve: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695 - 1948 (Békéscsaba, 1971. a BML. forráskiadványa) számos megdöbbentő adatot tár elénk. Pl. ilyeneket: 1778 elején egy beérkezett jelentés szerint a megye 20 főbírája közül 12 tudta csak leírni a nevét, a 20 törvénybíró közül 11, míg a 180 esküdtből mindössze 76, holott ezek az emberek kisebb-nagyobb közösségek irányítását látták el, tehát gyakran kellett fontos dolgokban dönteniük, vagy a földesúri birtokok gazdasági vezetőivel vitázniuk. De sokat mond az a közlése is, melyet Vidovich György alispán 1813. dec. 14-én kelt körleveléből emelt ki: „Az őrálló gunyhókhoz kirendelt strázsák, mint írást nem tudók, az utazók által könnyen rászedettethetnek, akárminő írással passus gyanánt megelégszenek". (Az adatok a BML iratanyagában: kgy. iratok 1779 ill. Magyargyula kurr. ir. 110. csomója - találhatók). Érdekes adat az is, hogy a mezőberényi gimnázium 1833-34-es évfolyamának 131 tanulója közül csak 48 volt Békés megyei. Az 1844-45-ös évben a Vajda vezette szarvasi iskolában már 79. Ekkor az intézetnek 139 beírt és vizsgázott tanulója volt. Nem szívderítő adatok ezek. Ha meg hiszünk a szegedi Griinn János Helytartótanácshoz továbbítani kért folyamodványának is (benyújtotta Szeged városához 1836. okt. 6-án - lásd Gaál E.-Szabó F.: Adatok a szegedi Grünn-nyomda történetéhez 1811-1847. Tanulmányok Csongrád megye történetéből XIX. század. Szeged, CSML. 1978), amely szerint nyomdája „Békés megyéből nem kap rendelést", úgy még lehangolóbb, még sivárabb a kép. A teljesség érzékeléséhez persze egyéb tényezők ismerete is kell: pl. az újságok és folyóiratok elterjedésének a számba vétele. Az olvasónevelésnek - amint ezt Fülöp Géza helyesen látja, sőt részletekbe menően vizsgálja is - roppant fontos eszközei, lényeges elősegítői, pezsdítő feltételei ezek. Nem állanak pontos feljegyzések, jó összesítő kimutatások rendelkezésünkre, ennélfogva a folyóirat- és újságelőfizetők számára, annak nagyságára következtetni is alig-alig merünk. Annyit tudunk mindössze, hogy az első jelentős magyar folyóiratnak, az 1817-1841 végéig prosperáló Tudományos Gyűjteménynek 1829-ben mindössze 6 Békés megyei előfizetője akadt, holott a lap ekkor élte virágkorát: jó két éve Vörösmarty szerkesztette már. Hozzávetőleges becslésünk alapján kb. 180-200000 ember lakta ekkor Békés megye mai területét. Az előfizetők megérdemlik, hogy név szerint is felsoroljuk őket: Bodroghy István Mezőberény, Szarka György Szarvas, Sztachó János táblabíró, Sipos JózseJ Békés, Komélyi (Holdmezei) Ambrus táblabíró és Szigethy János Orosháza. Valószínűleg 50