Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)

1980 / 4. szám - TELEPÜLÉSSZERKEZET-VÁROSFEJLESZTÉS - Árpási Zoltán: Szubjektív gondolatok Gyula idegenforgalmáról és annak fejlesztési lehetőségeiről

saját történelmük leghaladóbb hagyományait. Régi igazság, hogy a múlt ismerete és megbecsülése vezet a jelenhez és a jövőhöz. Az sem ma kitalált tétel, hogy a szűkebb közösségtől, a lakóhelytől indul el, illetve azon keresztül vezet az út a hazához. Egy-egy utca, vagy tér, egyetlen épület is adhat életre szóló élményt, jelentheti áttételesen a hazát. A jövőben az idegenforgalmi tervezés részeként - elis­merve az e téren elért eredményeket - több gondot kell fordítanunk a történelmi atmoszféra gondo­zására, meglévő lehetőségeink mind teljesebb kiaknázására. A vár - amely hazánk egyik legépebb és egyben leginkább „vár formájú" vára - a város fontos mű­emléke. Szükséges a ráruházott funkciók ismételt áttekintése, és a kiszolgálásához nélkülözhetetlen feltételek biztosítása. Jó másfél-két évtizeddel ezelőtt idegenvezető kalauzolt a várban, vagy legalábbis mondta el az erődítmény legjellemzőbb sajátosságait. Ma legfeljebb egy vékonyka útikalauz lehet a látogatók vezetője. Az ideérkezők többsége azonban enélkül rohan végig a váron, mászik fel a to­ronyba, néz le a városra és szalad tova anélkül, hogy bármi lényegeset is megtudna az építményről. Nagy múlttal, értékes belső kialakítással rendelkező várakban a látogatókat csoportokba gyűjtve, hoz­záértő vezetők kísérik végig a látnivalókon. Ez önmagában megkövetel egy értékrendet. A gyulai vár­ban azonban - talán nem alaptalan a kijelentés - a múzeumi kiállítás az idegennek nem szerez külön­legesen nagy élményt. Valószínűnek látszik, hogy ennek legfőbb oka az, hogy a rendezést túlhaladta az idő. Emellett magán hordozza az ország más múzeumainak azokat a gyengeségeit is, hogy a század­előnél lényegében megfeneklik, s így igazán használható információt nem ad a város munkásmozgal­mának történetéről. Felszínes a tájékoztatás a város világhírnevet szerzett „kolbászgyáráról" is, amit a látogatók egyként tesznek szóvá. Végül is szükséges lenne a múzeumi kiállítás átrendezése, vagy kiegé­szítése, korszerű, jól áttekinthető múzeumi ismertető készíttetése, többnyelvű feliratok elhelyezése, (mert miért ne vállalkozhatna ezzel úttörő szerepre a múzeum?), és a vártörténet szimbólumainak (pl. zászló) alkalmazása. A vár múltja veti fel önkéntelenül a kérdést, vajon kiállná-e a megmérettetés próbáját az a megbe­csülés és tisztelet, amellyel az egykori végvári vitézek emlékét ápoljuk? Hovatovább Gyula az egyetlen olyan épen maradt végvár, amelynek egykori kapitányáról nem állítottak szobrot. Pedig Kerecsényi az összes hibája mellett is legalább egy domborművet megérdemelne. Hiszem, hogy a várépítőkről, a végvári vitézekről, a kuruckor városlakóiról és az aradi tábornokokról is többet kellene elmondanunk a vendégeknek, hazaiaknak és külföldieknek egyaránt. Külön elgondolkodtató az itt lefegyverzett ki­lenc tábornokra emlékezésünk mértéke. A szomorú eseményre a városban egyetlen emléktábla sem utal. Közülük mindössze háromról neveztek el utcát Gyulán. Szobra egyiküknek sincs. Mai települé­seink közül Gyula fogadta be és látta utolsóként, s bocsátotta el annak idején a hóhérokhoz vezető út­jára 1849 kilenc vértanú tábornokát. Legalább ennekjogán, talán egy közös emlékművet is megérde­melnének. Általában többet kellene tennünk a városban megfordult, vagy itt élt történelmi nagyságok emléké­nek megörökítéséért. Gyula város történetét átfogóan és részletesen tárgyaló munkához ma nem lehet hozzájutni. így a várossal kapcsolatba kerültek teljes sora is ismeretlen. Közülük, még azoknak élet­útjáról, munkásságáról sincs ismertető kiadvány, akik az egyetemesség mércéje szerint is jelentőset al­kottak. Néhányuk emlékét még utcanév sem őrzi. A történelmi tudat kialakítása és ápolása szempontjából úgy vélem teendőnk van az utcanévkutatás terén is. Több mint tíz éve Implom József épp e folyóirat lapjain szorgalmazta az utcanévkutatást, és javasolta, hogy néhány, a városnak jó hírnevet szerzett személyről nevezzenek el utcát. Javaslatának csupán egy része vált valóra. Az utcanévkutatás megindításán túl szükséges lenne egy, az utcanevek mögötti életutakat vagy jellemzőket részletesen tartalmazó kiadvány megjelentetése is. Egyidejűleg célszerű lenne a névadókat megjelenítő igényes képzőművészeti alkotások (relief, tűzzománc, stb.) el­helyezése az utcák kezdetén. E mellett külön táblán lehetne szűkszavúan szólni az utca névadójáról, és feltüntetni az utca megelőző neveit. Ezt a hazánkban egyedülálló megoldást indokolja, hogy az idő páratlanul szép, évszázados utcaneveket sodort el. Értékénél és lehetőségénél fogva itt tartom fontosnak megemlíteni a Százéves cukrászda problémá­ját. Azonnali és széles körű összefogásra van szükség e fontos vendéglátóipari műemlék megmenté­480

Next

/
Oldalképek
Tartalom