Békési Élet, 1980 (15. évfolyam)
1980 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dömötör Sándor: Jókai és a kígyósi "magyar nábob" életregénye
Iád okszerű törekvése volt. A magyar főúri és az osztrák császári érdekeket sikeresen egyeztető báró Orczy Lőrinc (1718-1789) vízszabályozási törekvéseit fiai és unokái is folytatták. 6 5 A „nagy" Orczy Lőrinc unokája - szintén Orczy Lőrinc (1784-1847) aradi főispán (felesége gróf Batthyány Terézia) talán az alföldi vízszabályozásoknak legnagyobb alakja lett. Teréz nevű testvérét (szül. 1790.) 1807-ben báró Wenckheim József vette feleségül. Báró Orczy Lőrinc (1746-1804) harmadik fiának, Lászlónak (sziil. 1787.) polgári származású felesége volt Müller Magdolna személyében. 6 6 Ezekről a fontos gazdasági tevékenységekről és az irányító személyek családi kapcsolatairól, az egymásnak sokszor ellentmondó mendemondákról Jókai már előbb is sokat tudott. Kecskeméti házigazdája, az öreg Gyenes Mihály előtt e nagyszabású természet átalakító munkálatok üdvös eredményei lebegtek. Nem hanyagolható cl az a körülmény sem, hogy a „nagy" Orczy Lőrincztől és második feleségétől, báró Leffert Máriától származó lányának és gróf Keglevich Ádámnak (1748-1820) fia a hírhedt „szilvási gróf" volt, Keglevich Miklós (1798-1847), a botrányairól hírhedt demokrata, Józsa Gyuri kebelbarátja. 6' (Az utóbbi pedig a magyar nábobról szárnyrakelt anekdoták egyik történeti alakja volt.) Ezek a közéleti szerepet meghatározó családi kapcsolatok manapság feledésbe merültek, de Jókai korában, a szabadságharc előtt nem kellett sokat magyarázni ezek jelentőségét, a tények összefüggését, még a szabadságharc után sem tűntek el rögtön. Báró Wenckheim József és báró Orczy Terézia fia, báró Wenckheim Béla, (1811-1879) mind politikai, mind gazdasági, mind közéleti téren elődei magyarosodási törekvéseit követte. 19 éves korában az 1830. évi pozsonyi országgyűlésen az ifjúság egyik vezéralakja. Kiváló táncos volt: a paraszti csárdás diadalútja főuraink körében az ő nevéhez fűződik. Ebben az időben a főúri társaság a csárdás, a póriasnak tartott betyáros tánc felkarolása révén a magyar hagyományok védelmezőjének tartotta magát. A köznemesség a köznéppel való együttélés következtében az idegen táncok ellenében a kötöttséget nem tűrő paraszti táncot népszerűsítette. A szabályozott, az illedelmessé tett körmagyart különösképpen a főúri társaságok kedvelték, de a „szilaj" Wenckheim Béla fiatal barátaival együtt a tüzes csárdások híve volt. 6 8 Egyik alkalommal a híres Lóczi-banda zenéje mellett mulattak az ifjak, 6 9 majd éjjeli zenét adtak Taticseff orosz nagykövet tiszteletére. A követ illusztris vendégei nyitott ablaknál gyönyörködtek a tüzes csárdásokban. Desewífy Aurél kérte meg a fiatalságot, hogy egy táncra engedjék át a cigánybandát. A cigányok be is mentek az estélyre és hosszabb ideig bennmaradtak. Wenckheim Béla ebben szószegést látva bement a zártkörű bálterembe, kivette a cigány kezéből a hegedűt és maga után kényszerítette a bandát a kivonulásra. Másnap egész Pozsony a fiatal báró „hőstettéről" beszélt. 7 0 Eötvös József A falu jegyzője (1845) című regényében gunyorosan így emlékezik meg a főnemesség magyarkodó divathullámáról: „A magyar nemesség a parasztokkal oly módon rendezné a (gazdaságteendőket, hogy nyárban, őszkor és tavasszal azok (ti. a parasztok) fáradjon, nemcsak nappal, hanem egész éjszakákon keresztül, azt tűzvén ki feladatul, hogy a híres csárdás (tánc) mindig nagyobb tökélyre emeltessék." 7 1 A fiatal Wenckheim a tánc művelésével is igyekezett honának szolgálni, de kuruckodá - sáról is maradtak ránk némi nyomok. Pulszky Ferenc írja le, hogy 1839. október 4-én a pozsonyi Zöldfa vendéglőben Deák Ferenc nevenapját tisztelői nagy vacsorával ülték meg. Éjfél felé a koronázási dombhoz sétáltak és ékes szónoklatokat tartva, abcugolták a németet. 7 2 A mozgalom lelke Wenckheim Béla volt: azt indítványozta, hogy azonnal induljanak a Bécsben székelő ellenség ellen. Neki is indultak a hídnak, amely éjjel rácsos kapuval volt elzárva. Néhányan átmásztak, a többség azonban visszafordult. 7 3 Wenckheim Béla kótyagos fővel részt vett Keglevich Miklós gróf hírhedt tivornyáiban is, azonban szívesebben tartott mulatozások során a közrendi értelmiséggel, mint a rangjukat fitogtató nagyurakkal. Még az egyszerű polgárok körében is szívesen elidőzött, „igyekezett kiküszöbölni a főúri fiatalságból azt a bizonyos betyárizmust", amit ma huligánkodásnak nevezünk. 7 4 A közéletben a tisztes magatartás fejlesztését, a közműveltséget helyezte előtérbe, nem az esztelen magyarkodást, a fennhéjázást, a nyegle parlagiasságot. Minden rendű-rangú fiatalok gyakran ízetlen szórakozásainak vadságát igyekezett tompítani. A fiatal báró testestől-lelkestől Széchenyi István híve volt: mind a közéletben, mind a magánéletben, mind a gazdasági tevékenységekben a pallérozottság, a tudás, a művelődés magasabb eszményeit próbálta megvalósítani. Fiatalon a magyar közélet nagy egyénisége és reménysége volt, bár sokan feltételekkel hittek benne. 7 4 237
