Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 4. szám - SZEMLE

Újváry Zoltán: A temetés paródiája (Temetés és halál a népi játékokban) Debrecen, 1978. BENCSIK JÁNOS A magyar folklórkutatás (közismerten) azzal vette kezdetét, hogy a népélet szempontjából archaikusabbnak ítélt ,,perem"-területek magyarságának (pl. székelység) tradicionális kultúráját, azon belül is az orális hagyományokat tanulmányozták. Éppen ezért sokáig a székely népballadák, népdalok, stb. képezték folklórkincsünk gerincét, s a szűkebb szakma is azon a területen kutatott, ahol már bizonyos eredményeket mutatott fel a néprajztudomány. Legkevésbé azonban az Alföldön vagy a Nyírségen. Ez a helyzet csak lassan változott, illetve napjainkban változik meg. Éppen Újvári Zoltán az a kutató, aki munkásságával, eddigi eredményeivel a Nagyalföld „fehér folt" jellegét tompította, részben meg is szüntette. Ha figyelemmel kísérjük Újvári Zoltán eddigi néprajzi munkásságát, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nagy tudatossággal gyűjti, tanulmányozza és adja közre az alföldi, illetve a tágabb értelmű magyar nyelvterület megannyi folklórkincsét. Eközben olyan eredményekre jut, amelyek a magyar és a szomszédos népek közös sorsára utaló gazdag társadalmi valóságot képes a néprajz eszközeivel bemutatni. Miközben kielemzi egy-egy folklór jelenség (motívum) - ebben az esetben a „temetés és a halál a népi játékokban" - tématartalmát, variációs gazdagságát, kutatja annak eredetét, felfedi a jelenségek társadalmi-történeti hátterét, összekapcsolja a magyar népi hagyományokat a környező népek folklórjával, de kapcsolatot keres az egyetemes európai kultúrkincs, továbbá az ókori művelődés irányában is. A bevezetőben maga Újvári Zoltán fogalmazta meg jelen munkájának lényegét, a közreadás szükségességének fő motívumát: „A magyar népi színjátékok, dramatikus szokások kutatása során a halottas játékokról az utóbbi egy-két évtizedig alig esett szó. A népi színjátékok vizsgálata hosszú időn át majdcsaknem a misztériumjátékok körére irányult ... (ez) bizonyos gátat szabott a szélesebb horizontú elemzésnek." Örvendetes tény, hogy jelen kötetében Újvári Zoltán újra kitekintést ad Békés megye népi kultúrájára is. A közismerten vegyes etnikumú táj, a mai Békés megye kiválóan alkalmas lehet arra is, hogy bizonyos összehasonlítást elvégezzenek a kutatók. így került Újváry kötetébe a füzesgyarmati, a szarvasi és a tótkomlósi szokásanyagból a halottas játék. Füzesgyarmaton a halottas játékot éjfél körüli időpontban játszották a lakodalomban, amikor már jó hangulat volt. Egy magát halottnak tettető legény teknőbe feküdt, kezébe sárgarépát fogott, az ágyékánál tartotta, lepedővel leterítve dagasztólábon bevitték a szobába. A „ravatalt" a koszorús lányok és legények körülvették, s kezdetét vette a szertartás. A lakodalom vőfélye tartotta a prédikációt fölötte, amelynek szövege, fordulatai és obszcenitása miatt hatalmas derültséget eredményezett. A szarvasi halottsiratásról (Zsilinszky Mihály nyomán) csak megemlékezik. A tótkomlósi szokásokat már (természetesen) a szomszédos népek kultúrájához kapcsolja, s úgy tárgyalja azokat, mint a történeti párhuzamokat. Eszerint a halottas játékot nemcsak a lakodalmakban, fonókban, hanem munka közi szünetekben is játszották Tótkomlóson. Két ládát a földön egymásra helyeztek. Egy legény, mint halott ráfeküdt, lepedővel letakarták. A résztvevők körülállták és siratták. A prédikátor búcsúbeszédet tartott fölötte. Elmondotta a halott végrendeletét. A játék végén egy kondáskürtbe fújtak, mire a halott föltámadt. Újváry Zoltán megállapítja, hogy a tótkomlósi halottas játék és a magyar változatok hasonlósága nem kétséges. Ezek az adatok azt is mutatják, hogy a játéknak mély gyökerei voltak a tótkomlósi szlovák néphagyományban. Újváry Zoltán e munkájával (bár csak szórványos adatokat közölt területünkről) újra felhívta a figyelmet Békés megyére, illetve az e tájon élő etnikai közösségek néprajzi értékeire. A lassan gyérülő adatközlők megvallatása, kincset érő ismereteik felgyűjtése a néprajzosok, a folkloristák elkerülhetetlen kötelessége. Olyan archaikus szokásokat jegyezhetünk le (mint a battonyai) szexuális önmegtartóztatás szokása (amikor is kenyérsütés és disznóölés előtti éjszakán tilos az asszonyhoz 522