Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 4. szám - SZEMLE

nyúlni!), vagy az eleki anyatej visszavarázslás fiatal édesanya teje elapad, s csak saját tejéből gyúrt, (a mezsgyét átlépő, az otthont ideiglenesen elhagyó sütött pogácsával hozható vissza). Sándorfalva története és népélete Szerkesztette: id. Juhász Antal Sándorfalva, 1978. 471 oldal szöveg, 40 oldal kép, térképmelléklet Sándorjalva Nagyközség Tanácsának kiadása SZABÓ FERENC Az idén száz esztendeje alapított Sándorfalva monográfiája kiemelkedően értékes eredmény, sajátos szín a mindinkább szélesedő dél-alföldi helyismereti kutatásban. A könyv anyaggazdagsága, arra épülő megállapításai, célratörő szerkezete, módszertani erényei igen jelentősek a történeti és a néprajzi feltárás hasonlójellegű, szintetizáló törekvései számára, s nein utolsó helyen az érintett tudományágak legfontosabb fórumai, összefogó műhelyei számára. Ez a summája az 1979. május 20-án Sándorfalván tartott szakmai értékelés során elhangzott véleményeknek, s különösen kitűnt Bálint Sándor professzor emlékezetes felszólalásából, továbbá Hofer Tamásnak, az Ethnographia szerkesztőjének igényes referátumából. A kötet egyéni arculattal, sok új tartalmi és metodikai vonással erősíti az alföldi monográfiák legfontosabb vonulatát. A szerzői-szerkesztői személyes és szemléleti azonosság és a Szeged vidéki táj összefogó, lényegadó meghatározói okán legközelebb áll a méltó elismeréssel kísért tápai és kisteleki munkákhoz; a sándorfalvi múlt és jelen nagyon izgalmas és eleddig alig ismert egyedi jellemzőit követve azonban el is tér azoktól. Távolabbról az 1965-ben, Nagy Gyula szerkesztésében megjelent orosházi monográfiát tekinti ősének és a műfaj elindító példájának a sándorfalvi könyv is. A kapcsolódás nemcsak jelképes vagy formális: A sándorfalvi munkát szerkesztő idősebb Juhász Antal 1953 és 1958 között az orosházi Táncsics gimnázium kiváló felkészültsége és pedagógus következetessége alapján köztiszteletben álló igazgatója volt, részese az orosházi múzeum szervezésében kibontakozó feltáró és közművelődési munkának. Sándorfalva történetének alapos feldolgozása során így nem ok nélkül utal orosházi párhuzamokra. A sándorfalvi népélet korszerű bemutatására vállalkozó if'abb Juhász Antal, a szegedi múzeum jeles etnográfusa (egyben igazgatóhelyettese), aki a tápai és a kisteleki köteteket nagy szakmai hozzáértéssel és kiváló tudományszervezőként szerkesztette, a kismesterségek rangos feldolgozásával az orosházi monográfia egyik fontos fejezetét írta meg. A Békés megyei nagyobb vállalkozásokkal azóta is tartalmas kapcsolatot ápol, és hasznosítja a nálunk születő munkákat, nem egy esetben népszerűsítette már azokat. A Sándorfalva története és népélete című kötet túlnyomó része a két Juhász munkája. A községhez kapcsolódó képzőművészekről szóló, a kívülálló számára meglepően gazdag mondanivalóval rendelkező fejezetet Szelesi Zoltán, a szegedi múzeum kiváló művészettörténésze, a népi táncéletről igen plasztikus rajzot nyújtó fejezetet pedig Felföldi László fiatal makói muzeológus és Martin György, a neves budapesti tánckutató írta meg. Bevonásukkal a kötet szakszerűsége még megalapozottabb lett. Az etnográfus Juhász Antal közli a monográfiában a község külterületének földrajzi neveit is, korszerű feldolgozásban. A könyvnek valamivel nagyobb felét a községtörténet, kisebb felét a néprajz foglalja el. A fő arányok jól tükrözik a község régebbi és újabb életéből reálisan adódó arányokat. A kötet egységét, szerves összefüggéseit az is bizonyítja, hogy a történeti kérdések teljes körű megismeréséhez a néprajzi fejezetek átolvasása is szükséges. S ugyanez fordítva: a népélet alapjainak, gazdasági-társadalmi meghatározottságának, tudati hátterének megértéséhez a néprajzi részben következetesen utalásokat kap az olvasó a köztörténeti fejezetekre. Számos olyan kérdés van Sándorfalva múltjában, amelyeket - írott források hiányában elsődlegesen a néprajz módszereivel lehetett feltárni és rendszerezni. Miben foglalhatók össze a kötet legfontosabb eredményei, mi az, amiben az egész Dél-Alföldön 523